Virágvége szerelmesei – 7. Végre megszabadultam

Az előző részben Dina az első fényképezkedésen megismerkedett az igen rámenős és erőszakos Joe-val. Vajon sikerül megszabadulni tőle? Ha nem, mi lesz még? Kiderül most.
Csengettek. 
Vajon ki az ilyenkor? Mit akarhat?
Dina: Megyek már,megyek, ne tapadj már rá arra a csengőre.
Na, most meg hová tűnt? Ja, ott van, hé… itt vagyok, hallja, mit beszélek?
Ember: Jöjjön ön ide! MOST!
Dina: Megyek, ne ordibáljon, és amúgy is mit keres ön az én kertemben, hogy mert ide beállni a kocsijával, és letörni a szép virágaimat?!

Ember: Kérem, ne kiabáljon, és ne tegyen semmit, ne fusson el, akkor elmondom, ki vagyok.
Dina: Rendben. Megígérem, de ki ön?
Ember: Engem Joe bérelt fel, hogy vigyem önt el egy helyre. Azt nem mondhatom meg, hogy hova.
Dina: Ne haragudjon, de ez már pofátlanság, ha nem takarodik el innen 2 másodpercen belül, már hívom is a rendőrséget! Megértette?!

Ember: Úgy látom, ön nem ért engem. Azt mondtam, hogy jöjjön velem, és kész. Nem akarok, durvább módszerhez folyamodni. Na, szálljon be a kocsiba.
Dina: Nem! Tűnjön már el innen az Istenért. Ha nem, bevetem a karate mozdulatomat, amit kiskoromban tanultam! 🙁
Ember: Ahogy ön akarja. Nem fogsz emlékezni semmire, és rajtam nem próbálsz ki semmit te…
Dina: Mi?

Dina ezt már ezt a mondatot nem is tudta befejezni. úgy megütötték, hogy összeesett.
Ember: Én szóltam, most szépen elmegyünk oda, ahova mondtam. Na, de most hova, tegyem? A csomagtartó jó lesz. Remélem nem lesz rendőr az úton. Na, gyere… te olyan nehéz vagy, mint egy elefánt… De remélem, nincs harag.

Merre is kell menni, milyen Ösvény út? Ja, ez lesz az. Ezen az úton le kell kanyarodni… azt hiszem. Szegény lány, mit fog ez kapni attól az őrülttől? Hogy mehettem bele ebbe… Azt mondta, van egy kis “munka.” De milyen munka… Már szabadulni sem tudtam. De mindegy, ha nem teszem meg, akkor meg engem fog megölni. De nekem családom van az Istenért. Ez a ház lesz az. Olyan ijesztő.

Ember: Na, hány óra van? Mikor jön már és zárjuk le ezt a témát ÖRÖKRE! Én nem ismerem, ő sem ismer engem alapon. 🙂
Na, végre. Azt hittem sose jössz.
Joe: Megvan a csaj?
Ember: Ja, itt van, de nem lehetne elengedni?
Joe: El lesz… el lesz, egy szép kis este után. Hehe. Ezt nem fogja elfelejteni soha. Én, ha akarok valamit, azt meg is szerzem magamnak, ezt jobb, ha tudja.
De te nem ismersz engem, én se téged. Ha eljár a szád, én esküszöm, hogy megöllek, az biztos.

Ember: Rendben, én is ezt akartam mondani. Akkor az anyagiakat elintéztük, nem ismersz engem. Na cső, de ne bántsd azt a lányt!
Joe: Takarodj már innen, mert felidegesítesz! Erre vártam mióta megláttam, most már nem fog nekem ellenállni.
Dina fél óra múlva felkel.
Dina: Hol vagyok, mi az a mocskos hely? A fejem nagyon fáj. TE? Mit képzelsz magadról!?
Joe: Sz-i-a. Vártam, hogy felkelj. Most szólok előre, hogy az ajtót bezártam, és itt nem hall senki. Mondtam, hogy megkereslek. Én akarlak, és megkaplak, vagy itt fogsz megdögleni. Hehe.

Dina: Te beteg vagy… esküszöm. Engedj ki! De azonnal!
Joe: Megmondtam, nem.
Dina: Mit akarsz? Mit?
Joe: Szerinted mit… biztosan nem sakkozni. TÉGED! Gyere és elengedlek.
Dina: Neeem! Péter segíts! Kérlek, engedj el!

Istenem, mi az, amit tettem, hogy ezt tedd velem?
Joe: Nem Isten fog segíteni rajtad, hanem én. Megmondom, dönts: vagy lefekszel velem, vagy. hát, itt fogsz éhen halni. 2 órát kapsz, hogy eldöntsd. A pulton van egy mobil. Csak az én számom van benne, és nem tudsz hívni semmilyen rendőrt, mert itt nincs. 1 óra, míg kiérnek ide. Addig már csak egy hullát találnak itt. 🙂

Várom, a hívásod. Szia, drágám.<span “color:=”” black”=””>
Dina: Ne! Kérlek. De ezt már csak zokogta. Joe addigra már bezárta az ajtót.
Fél óra eltelt. Már egy kicsit megnyugodott.
Dina: Nagyon éhes vagyok, de itt csak ez a romlott káposzta van. Ebből valami salátát tudnék csinálni, nincs itt Mary, hogy összeüssön nekem valamit.

Eszem ágában sincs ezt megenni. Nem. kizárt. ne, Dina ne! De muszáj! Fúj, ezt már a legyek is szállják! Ez nagyon büdös. Ehetetlen. Bár 1941-43 között, mikor a németek bekerítették Leningrádod, Oroszországban már a földet ették. De most elég a történelemből.

Istenem, ez savanyú. Jó, hogy itt egy kanál sincs. Kézzel kell ennem. Azt hiszem, hogy ezt viszont fogom látni. Blee. Elgondolkodom ezen a dolgon. Kibírom és elengednek. Aztán feljelentem, elmegyek egy nőgyógyászhoz és lecsukják. De nekem ez szörnyű. De hogy jelentsem fel, megerőszakol vagy mi?

Nagyon kell WC-re mennem. De itt mosdó sincs. Vagy az a hely lenne? Jézus Isten. Ez meg mi? Ez minden csak nem mosdó. Ez még a káposztánál is büdösebb. Inkább kibírom. Rendben felhívom, túlesek rajta és kész. (Bár ilyen könnyű lenne.)

Na, hol vannak ebbe a telefonszámok? Ez lesz az. Még úgy írta bele a nevét, hogy Szerelmem. Csak jussak ki innen. Úgy lecsukatom, hogy azt megemlegeti, a kis disznója. Amúgy ő lakik itt? Szerencsétlen elmebeteg. Na, hívás. Amit tőlem fog kapni megemlegeti az biztos.
Joe: Szia, szivi. Na, meggondoltad magad?
Dina: Gyere és essünk túl rajta, de akkor, ha elengedsz.
Joe: Attól függ, milyen leszel. Vad, vagy szelíd. 🙂
Dina: Gyere és kész. Cső.
Joe: Szia! Sietek.
Dina gondolatai: Mocskos kis görény. 🙁 Soha nem fogsz megkapni.

Megérkezett Joe.
Joe: Édesem itt vagyok.
Dina: Ezt fejezd be.
Joe: Egy kis próba. Nem csapsz-e be.
Dina: Hagyd már abba. Kérlek. Istenem. Ez csiklandoz. Hihi.
Dina gondolatai: Te szemét állat! Bírd ki Dina, bírd ki.

Joe: Jó. Megsúgok neked valamit. Nem vagyok a lovagod, ezt nem fogod élvezni. Az egyszer biztos. Azt is megbánod, hogy elmentél arra a divatbemutatóra. Csak szólok, ha végeztünk, én eltűnök, és nem fogsz tudni feljelenteni. Átmegyek Sim City-be és ott telepszek le. De téged nem hagylak ki. Hehe.
Dina: Ne szoríts annyira. Ez már fáj.

Dina: És mégis hol akarod? Itt egy ágy sincs.
Joe: Azért hoztam szőnyeget. Gondoskodtam mindenről. A csajomnak mindent…
Dina gondolatai: Megbánod, amit “csajod” tesz veled, te mocsok…
Joe: Gyere, mutasd, meg mit tudsz tigrisem.

Nem kellett várni egy-két percet, Dina kiegyenesedett, és úgy elrúgta maga mellől Joe-t, hogy összecsuklott.
Dina: Ez a karate mozdulatom. Háj-ja. Kis mocsok. Most megkeresem a kulcsokat. Kulcsok, kulcsok, hol vagytok? Megvan. Ez az. Pá édesem. Puszika. Nem is olyan rossz. Csak vicc volt. 🙂

SZABADSÁG! FRISS LEVEGŐ! De jó! Megyek, és megkeresem Pétert, elmondok neki mindent. De előtte bezárom ezt a majmot. 🙂 Istenem, még mindig remegek. Hol a kocsi kulcs? Megvan! Gyerünk, indulj be! Ez az! Elmegyek Péterhez, nem merek hazamenni. A ház ajtaját se csuktam be, meg semmi. Olyan hirtelen jött. 🙁 Nem lennék meglepődve, ha a házam üres lenne reggelre.

Eközben Joe felkel a kábultságából. 
Joe: Ó, istenem, ez a nő leütött, ha elkapom, lábtörlőnek fogom használni. De fáj a fejem. Mi?… Ahogy sejtettem, elvette a kulcsokat, és elment a kis okoska, de arra nem számított, hogy kettő van.

Most jobb, ha elmegyek. Ó, ha a kocsimat elvitte, én. NE! Azt nemrég hoztam ki, és már ki tudja, hol van. Kezdek kijönni a formámból. Régen ezeket könnyen megszereztem, de most már nem tudom, pedig egy kis fruska. 🙁

Eközben Dina megérkezik Péterhez, és egy kicsit ijedten parkol le, majdnem kivitte a kerítést. 
Dina gondolatai: Bocsi szívem, de már nem láttam a könnyektől. Miért én… remélem, felkelsz. Rátapadok a csengőre, talán jobb lesz. Nem tudom, miért sírok, már megmenekültem, de nem tudom megállni. Mi van, ha nem tudom bevetni a karate mozdulatom, bele se merek gondolni.

Gyerünk, gyere le. ez az, fényt látok!
Péter: Mi az… Dina? Te? Úr Isten, mit keresel te itt? Nem fázol?
Dina: Cssss! Hadd öleljelek meg, van valami nyugtatód?
Péter: Megijesztesz! Mi történt?
Dina: Elmondom, de most le szeretnék zuhanyozni, és lefeküdni, itt maradhatnék estére?
Péter: Persze szerelmem, de ne félj, itt biztonságban vagy!

Gyere be nyugodtan, hozom a nyugtatót.
Dina: Köszönöm szépen. Szeretlek! Valami fájdalomcsillapítót is hozz, mert itt nagyon fáj a fejem.
Péter: Jaj te szegény, hozok, és hívok egy orvost is.