
Virágvége szerelmesei 2. – 7. Szépen lassan előre
Ez történt az előző részben: Dina rájött, hogy Zack csak kihasználta, és ő nem is szeretne vele komolyabb kapcsolatot folytatni. Ez Dinának nagyon rosszul esett és nem hitt a fülének. Azonnal haza szeretett volna menni, de útközben találkozott Zane-nel, akivel nagyon összeveszett. Zack megtudta, hogy Zane elengedte Dinát mindenféle ellenállás nélkül, ezért nagyon dühös lett. Megfenyegette Zane-t, hogyha Dinát nem találja meg, súlyos bajok következnek. Dina mindent elmondott Marynek, aki megvigasztalta. Így már Dina lelkiállapota javult, de még mindig szomorú. Közben Péter elment a rendőrségre és beszélt Stellával, aki elmondta hogy Samanta barátnője, Mary Bellavára Lagúnában lakik. Hogy mi történik ezek után? Kiderül a következő részekből.
Péter: Hát akkor szia!
Na akkor ez nagyon jó. El kell mennem a nagyvárosba. Addig is hova a fenébe teszem Cleot? Magammal nem hozhatom.
Na, majd kieszelek valami okosat.
Péter házában
Péter: Megvan, mit fogok tenni. Elmegyek Bellavára Lagúnába egy kis időre, hogy megtaláljam Dinát és személyesen is bocsánatot kérjek tőle. Nem lesz egy zökkenőmentes menet, de megéri. Szeretném ha előröl kezdenénk mindent.
Péter: Szia! És hogy találkoztál te vele?
Cleo: Éppen labdázott és berúgta a labdát a kertbe. Csengetett hogy vegyük ki, én meg kivettem neki. Aztán így tovább…
Péter: De ki mondta hogy nyisd ki az ajtót… többet ne csinálj ilyet. De most beszélnünk kell egy fontos dologról.
Ez a hűtő elég üres. Saláta… saláta… saláta. Mindenhol saláta van! Mikor kezdtem én el fogyózni?
Cleo: Oks, én meg felmegyek a szobámba.
Péter: Na, lássuk mit ajánl Bellavára Lagúna. Valami igényes kellene, ami a belvárosban van.
Cleo: Így is jó. De ígérd meg, hogy Dina nélkül nem jössz haza.
Péter: ígérem, és köszönöm hogy ilyen megértő vagy.
Péter: Megtudtam, hogy Dina barátnője, Mary hol lakik. Nyilván most Dina is ott lakik vele… de sajnos messze van így ott kell maradnom egy kis időre.
Cleo: Jól van, jól van tudom. Gondolom most odamész és ottmaradsz egy kicsit ugye?
Péter: Igen… de meg kell értened hogy Dináért mindent megteszek.
Cleo: Jó van, menj csak. Megszoktam már hogy egyedül vagyok.
Eközben Bellavára Lagúnában
Dina: Na, itt vagyok. Ez a fürdő tényleg jót tett. Na és mit akartál mondani? Mit is felejtettem el?
Mary: Öm… nem fontos. Sütöm a palacsintát, mindjárt kész van.
Dina: De az, fontos. Jaj! Ne! Istenem… ugye a számlát felejtettem el befizetni?
Mary: Igen, de ráérsz. Most ne ezen aggódj!
Dina: Totál le vagyok égve. De összeszedem a pénzt valahogy. Mennyiben is állapodtunk meg?
Mary: Mondom hogy nem fontos. De egyébként neked a felét kell fizetned a háznak, ami így 625 $.
Dina: Mennyi?
Mary: Hát igen… de így állapodtunk meg. De ha nagyon le vagy égve akkor találnod kell valami állást. Szerintem így felejteni is tudsz, és még pénzhez is jutsz
Mary: Dina, figyelj. XXI. század… az interneten.
Dina: Igen, igazad van! Hát persze hogy az interneten! Ja és egyébként nagyon finom a palacsinta.
Mary: Köszi.
Dina: De szerintem én nem kellek sehova.
Mary: Látom nem ismered még Bellavárát. Ez a remények városa. Itt mindenki talál magának munkát. Ne aggódj… még ha nem is milliókat fogsz keresni, de biztosan találsz majd magadnak egy kedvedre való munkát.
Mary: Jobban is teszed. Meg kell magad nézetni, nehogy a babának valami baja legyen. Fel is hívom a rendelőt, hogy van – e szabad hely.
Dina: Rendben, én pedig megyek és szétnézek akkora neten.
Na lássuk. Állás ajánlatok.
Gasztronómiai állások. Na ez nem jó. Gyógyászat. Ez sem, nincs szakmám. Politika… kilőve. Természettudomány… hát majd megnézem. Építész… még hogy a remények városa. De kinek? Hm… természetkedvelők ide. Na ez meg mi lehet.
Na ez az ami nekem kell. Mi nehézség van abban, hogy a virágokat locsolom másoknál? El fogok menni erre a beszélgetésre. Végre hasznossá tehetem majd magam.
Képzeld Mary, megtaláltam a számomra legideálisabb munkát. Kertész leszek!
Mary: Na most mondd!
Dina: Megvan a munkám, kertész leszek! Augusztus 18-án kell menni a városházára megbeszélni a részleteket.
Mary: Ez pompás! Én pedig az orvossal beszéltem. Most éppen szabad, beírt téged. Ha neked jó és rendbe szedted magad, indulhatunk is.
Dina: Nagyszerű!
Mary: Rendben, de siess.
Dina: Na, akkor kezdek rendbe jönni most már komolyan.
Ez a top ezzel jó lesz. Már csak a hajam van és a sminkek.
10 perc múlva
Mary: Nyugi, nem lesz semmi gond.
Ezeket is érdemes megnézni

Virágvége szerelmesei 2. – 8. Minden rendben
2018. január 9.
Virágvége szerelmesei 2. – 9. Új élet pár hétig
2018. január 9.