Vérvörös gyémánt – 1. Gyötrelem

– A sorozatgyilkossággal vádolt Amanda Reyes-t három nappal ezelőtt bizonyítékok hiányában szabadon engedték előzetes letartóztatásából, ahol az elmúlt három évet töltötte. „Mindannyiunk számára megrázó három év volt, de Miss Reyes ártatlansága vitathatatlan. Épp ideje volt, hogy erre a bíróság és a nyomozók is rájöjjenek” – nyilatkozta dr. Mendez, Miss Reyes ügyvédje…

Evan kikapcsolta a TV-t, majd fejét gondterhelten temette kezeibe. A jobb szemöldöke mellett lüktető fájdalmat érzett, ami egyre csak erősödött. Három nap óta másról sem hallott, csak a nőről. Amandáról. A démonról. Az ő démonáról… Az ő Amandájáról.

Éjjel volt. Odakint a sötétség kebelezte be a várost, akárcsak az irodát. A rendőrség nyomozati részlegén a sok asztal közül csak az övét világította meg a kis, asztali lámpa fénye. De hiába volt már csönd percek óta, Evan még mindig a bemondó hangját hallotta. És valahol mélyen, az agya leghátsó zugában Amanda nevetését.

– Maga még itt van, Monroe? – szólalt meg aztán a szoba túloldaláról egy mély férfihang. Evan felnézett. Az ajtóban, indulásra készen David Jacobs, az ezredes állt, és az asztalánál gubbasztó férfit bámulta. – Jöjjön, elviszem!
– Köszönöm, de maradnék még – felelte Evan, és ettől a néhány szótól is kiszáradt a szája. – Átnézek még pár aktát. De köszönöm, Uram!

A kapitány biccentett, majd elsétált. Evan újra egyedül maradt, és a feje ismét megsajdult. Hátradőlt a széken, és mélyeket lélegzett. A sötéttől, a fájdalomtól és a csendtől pedig lassan elaludt.
*

– Ébresztő Hercegnő! – szólalt meg vigyorogva Evan asztala mellett egy szőke, kölyökképű férfi, miközben egy bögre kávét tett le az asztalra. – Arra vársz, hogy megcsókoljalak? Mert nem vagy az esetem.
– D kosár alatt senki nem az eseted – felelte csukott szemmel Evan, miután barátja szavai felébresztették. Reggel volt, és habár a férfi már nagyjából magához tért nyugtalan álmából, eddig valahol álom és valóság között lebegett. – Szevasz, Seth!

– Szevasz, haver! – köszönt a szőke férfi is. – Egész éjjel itt voltál?
– Hol máshol lehetnék?
– Figyelj, értem én. Kiengedték és most szabad, de ezért nem emésztheted magad. Ha nincs bizonyíték, akkor nem ítélhetik el. De az is tény, hogy három évig kerestek olyan bizonyítékot, amivel tényleg elítélnék. De nem találtak. Vajon miért?

– Ő tette, Seth – nézett végre Evan a másikra. – Tudom.
– Jó, de a bizonyítékok…
– Leszarom a bizonyítékokat! – vágta rá Evan, majd felkelt a székből, és a mosdó felé vette az irányt.

Hideg vizet fröcskölt az arcára, majd a tükörképére esett a tekintete. Másnak látta magát. Nem annak az embernek, aki volt. Nem annak az embernek, aki lenni akart. Olyannak látta magát, mint három évvel ezelőtt. Baleknak.

– Itt vagy? – nyitott be a mosdó ajtaján Seth és a barátjára meredt. – Helyzet van.
– Mi történt? – kérdezte Evan még mindig saját tükörképére meredve.
– Megöltek egy férfit… Elvágták a torkát az Ivy klub mellett…

Négy évvel korábban

– Ez két hónapon belül a harmadik – mondta Jacobs őrnagy karjait összefonva, miközben a földön fekvő férfit nézte. Mellette Evan Monroe állt, homlokába barázdát vetett az aggódás. Tudta, felettesének igaza van. Egyre több a gyilkosság, amit itt követnek el az Ivy klub mellett. A lepukkant városrészben pedig nem volt kamera, így a terület már így is a bűnözés melegágya volt. Az elmúlt két hónapban pedig sokszor jöttek ki, ebbe a koszos sikátorba. Túl sokszor.

– Monroe!
– Igen, uram?
– Mikor érkezik meg a halottkém?
– Most már ide kell érnie, de ha szabad – mondta a fiatal rendőr, majd az áldozat mellé guggolt.

– Középkorú, átlagos testalkatú férfi. Jól öltözött, talán túl jól erre a környékre. Biztos nem erre lakik. Ám az eddigi gyilkosságokat figyelembe véve kétlem, hogy nála van a tárcája, így nehezebb lesz az azonosítás. A kézfején a klub logója látható, alighanem bent volt. Érződik rajta az enyhe alkoholszag. Az arcán csillám van. Minden bizonnyal egy nő volt a partnere. A karórája be van törve, ami valószínűleg dulakodás közben történt. Meg is állt. Egy óra huszonhat percet mutat. Ez feltehetőleg a halál időpontja. A nyakán egy biztos vágás látható, bizonyára ez a halál oka. Akárcsak a többinél.

– Egy nap jó nyomozó lesz magából, Monroe! – mondta az idősebb férfi. – A helyszínelők megvárják a halottkémet, de többet úgysem fog tudni mondani a boncolásig. Menjen vissza a központba!
Evan bólintott, majd még egy utolsó pillantást vetett a földön lévő, idegen férfire. Egy pillanatra végtelen szánalmat érzett ez iránt az ember iránt, aki valószínűleg valaki fia, testvére, barátja, szeretője, talán apja volt. Volt. De soha többé nem lesz. Végül elfordult a testtől, és kisétálva a sikátor koszos falai közül a rendőrautója felé vette az irányt.

Beült és indított, de közben gondolatai a holttesten, és a mostanában egyre sűrűbb gyilkosságokon jártak. Vajon ugyanaz a tettes? A helyszín, és a módszer erre utal. Ám nem valószínű, hogy hirtelen felindulásból tenné. Ez a férfi is valószínűleg nem erre lakott, így elképzelhető, hogy idecsalták. De ki? A tettes? A tettes társa? Vagy mégis csak rosszkor volt rossz helyen? Evan gázt adott, az autó pedig, mint ha vágyta volna a sebességet, előre lendült. És Evan túl későn vette észre az addig parkoló autó elé kisétáló nőt…

Egy pillanat alatt történt az egész. Evan beletaposott a fékbe, és a fékezés erejétől majdnem lefejelte a kormányt. Egyszer nem kötöm be magam időben – gondolta, majd kipattant az autóból, és nőhöz sietett.

A fiatal nő dermedten állt vele szemben. Ijedten pillantott az elé futó rendőrre.
– Jól van? – kérdezte Evan, mire a nő lassan bólintott.
Evan csak most nézte meg alaposabban a nőt, akit majdnem elütött. Nagyjából vele egyidős lehetett. Dús, vörös haja volt, és hozzá csokoládébarna szemei. Gyönyörű fiatal nő volt.

– Hadd vigyem be a kórházba – mondta Evan, mire a nő csak megrázta a fejét, amitől vörös tincsei táncba kezdtek az arca körül.
– Nem történt semmi… Mr. Monroe – felelte a nő, közelebb hajolva az Evan mellére tűzött névtáblára. – Csak megijedtem.
Majd a nő egy halvány, alig észrevehető, apró mosolyt küldött a férfi felé, és elsétált mellette. Evan habozott egy pillanatig, majd a nő után fordult.

– Én hátrányban vagyok – szólt neki. – Nem tudom az Ön nevét!
A vörös hajú nő megállt, majd visszafordult a rendőr felé. Barna szemeiben valami megmagyarázhatatlan öröm ült, de mégsem az volt. Sokkal inkább az elért cél iránt érzett elégedettség.

– Amanda. Amanda Reyes – mondta.
– Nos, Amanda Reyes… Meghívhatom egy kávéra?

Napjainkban

Evan már a szabadulás utáni napon összegyűjtött minden fontos információt. Mi történt az előzetesben, kivel találkozott, kivel lett ellenség? Hol lakott most, hogy érhette el, hogyan él? Így most gondolkodás nélkül sétált a modern bérház felé, szállt be a liftbe, majd nyomta meg a negyedik emelet gombját. Mikor a lift ajtaja kinyílt, a tökéletesség tárult a szeme elé. A hosszú, egyenes folyosón milliméterre pontosan álltak egymás mellett az ajtók mind a két oldalon. A padló sötét fa, a falak hófehérre meszelve. Egyetlen porszem sem volt sehol.

A férfi óvatosan lépkedett a padlón, de az meg sem reccsent a súlya alatt. Csak ment előre, a jobboldalon lévő második ajtó felé, majd megállt előtte.

Hogyan tudja fenntartani ezt a helyet? – jutott eszébe, ahogy az ajtó előtt állt. Ah, biztosan busás kártérítést kapott a börtönben töltött évekért. Biztosan az exkluzív interjúkért és fotókért is egy rakás pénzt kér el. Szegény meghurcolt asszony… Aztán majd biztosan könyvbe gyűjti az élményeit, és élete végéig boldogan élhet… Míg mások meghalnak…

Evan erőt vett magán, majd erőteljesen kopogott kettőt a fehér ajtón. Néhány pillanatig semmi nem történt. Már emelte volna fel újra a kezét, hogy újra kopoghasson, amikor zörgés hallatszódott az ajtó másik oldaláról. A férfi néhány pillanatra még levegőt venni is elfelejtett, miközben lassan kitárult előtte az ajtó. És egy méterre tőle Amanda állt.

Ugyanolyan volt, mint régen. Pár évvel idősebb volt talán, de semmi nem utalt arra, hogy az elmúlt három évet börtönben töltötte volna. Vörös haját bár sokkal rövidebben hordta, barna szemeiben ugyanaz a dacos báj ült, mint régen. És az a nő, akit ismert, már nem illett az új lakás halványkék tisztaságába.

– Tudtam, hogy hamarosan felbukkansz – szólalt meg aztán a nő, amitől Evan hátán végig futott a hideg.
– Amanda Reyes… Letartóztatom gyilkosságért!

 

Tovább a következő epizódra