Végzeten túl – 4. Kockázat

Christopher Dialer felállt. A többiek nem messze tőle álltak egy földön fekvő alak körül. A férfi közelebb lépett, és meglátta, hogy a földön fekvő alak Amy. Igaz Chris csak a lány lábát látta a többiektől, már tudta, hogy valami baj van. Kira Amy mellett térdepelt.

Chris odasietett.
– Amy… – suttogta a lány mellé lépve. Kira szelíden eltolta őt. – Mi történt?
– Megsérült a harc közben.
– Meggyógyul?
Kira a fejét rázta.
– Csak egy esélye van. Ha elvisszük a régi kórházba. Ott megvannak az eszközök, hogy segítsek rajta. – mondta Cloud.
– Akkor miért nem visszük oda?
– Az a Keselyűk fészke. Őrültség lenne.
– Sikerülhet – mondta Seraphine.
– Igen, talán, de…
– Én már jártam ott. Sikerülhet.
– Hát jó. Megpróbáljuk. Először is vigyük haza őt.

Michael a karjába vette Amy-t, majd mind elindultak vissza a házukba. Út közben Christopher Clouddal beszélgetett.
– Miért támadtatok rájuk?
– Mindenképpen harc lett volna. A kérdés csak az, kié az előny.
– És hová lettek?
– Elmenekültek. Megsebesítették Amyt, aztán megléptek.
Megérkeztek a lakásba. Amyt lefektették a földre és nekiálltak tervet készíteni. Chris leguggolt a lány mellé.

– Ne félj, Amy – suttogta neki. Aztán eszébe jutott, hogy ez a nő nem is az az Amy, akit ő ismer. Megtévesztette a külső hasonlóság. Egy pillanatig már-már azt hitte, a lány boldog lenne, ha most látná őt, aztán eszébe jutott, mit mondott neki, mikor meg akarta őt csókolni.
– Indulnunk kell – mondta Kira. – Nincs sok időnk – nézett Amyre.
– Igen. Gyertek – jelentette ki Cloud.

Ismét utazás következett a városon át, tele osonással és félelemmel. A régi kórház nem volt messze. Seraphine szerint csak hátulról lehet bejutni. Megálltak az ajtó előtt.

Bent nem volt semmi, csak néhány szemétkupac meg a fosztogatók által értéktelennek ítélt és otthagyott tárgyak. Amyt a földre fektették.
– El kell mennünk körülnézni – mondta Kira. – Hagyjuk itt addig Amyt a többiekkel. Ki jön velem?
– Én megyek – szólt Christopher.
– Neked ugyan mi hasznodat veszem?
– Nem tudom. De segíteni szeretnék.
– Na jó, gyere. Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni…
Azzal elindultak ki az ajtón.

A következő szobában sem volt semmi, ahogy az azt követőben sem. Ahogy haladtak egyre beljebb, Kira egyre óvatosabb lett. Nem sokat beszéltek. Hamarosan, sok nyomasztó hangulatú  terem után elértek egy kivilágított, váróteremre emlékeztető helyre. A nő itt sokkal halkabban és finomabban mozgott. Chris megérezte a feszültségét, és tudta, hogy hogy közel járnak a Keselyűk fészkéhez.
Nem egészen tudta, mit is keresnek.
– Mit keresünk, Kira?
– Halkabban! Valami műtő szerűséget keresek.
– Nem lesz túl tiszta, ugye tudod?
– Itt már semmi sem tiszta.

A következő teremből három ajtó nyílt.
– Merre tovább? – kérdezte Christopher. Kira tanácstalanul forgatta a fejét.
Hirtelen az egyik ajtó kinyílt. Chris és Kira összehúzták magukat és felkészültek egy esetleges harcra.

A szobába azonban egy gyermek lépett be. Kicsi, koszos, szánalomra méltó lányka. Ahogy becsukódott az ajtó, meglátta a két embert. Holtra vált arccal nézett rájuk.
– Pszt! – mondta neki Kira. A lány nem is szólt egy szót sem.
– Engedj oda. – suttogta Chris – Értek a gyerekekhez.
– De nem az ilyenekhez! – felelte Kira, de azért előreengedte Christophert.
A lány csak nézte őket.
– Szia – kezdeményezett beszélgetést a férfi. – Mi a neved?
– Ööö… Carly.
– Heló, Carly. Mit csinálsz itt?
– Hát… semmit. Semmit.
– Nem mondom el senkinek.
– Elszökök innen. De ne szólj senkinek. Tényleg ne.
– Nos, mi is éppen elszökünk.
– Tényleg?
– Igen. De ahhoz, hogy elmehessünk, meg kell találnunk egy helyet. Ugye segítesz nekünk?
Közelebb hajolt hozzá és megfogta a kezét.

– És miért akarsz elszökni?
– Itt bántanak. Nem akarok így élni. Az anyám ide hozott, mert azt monda, itt majd jó lesz nekünk, de nem lett.
– Velünk jöhetsz. Ha megmutatod, hol az a hely, amit mi keresünk, akkor velünk maradhatsz.
A lány piszkos arca felragyogott.
– Tényleg?
– Igen.
– Mit kerestek?
– Nos egy… egy műtőt. Tudod, mi az?
– Egy kórházban élek. Hogy ne tudnám!

Kira eközben rosszallóan nézett rá. A kislány elindult az egyik ajtón keresztül, ők pedig követték. Hamarosan elérkeztek egy kis szobába. Chris ottmaradt a lánnyal, Kira pedig visszament Amyért.
– Honnan költöztetek ide? – kérdezte meg a kislánytól.
– Egy szeméttelepen éltünk. A Kígyók között. Sosem akartam hozzájuk tartozni. És a Keselyűkhöz sem. Én csak magamhoz akarok tartozni – komolyan beszél, gyermeki magabiztossággal. Hirtelen megérkezett Kira és a csapat.
Amyt lefektették a bent lévő egyetlen ágyra.
– Menjetek ki, kérlek – mondta Kira. – Ennyi embernek nincs elég hely itt. Egy pillanat, Cloud maradjon segíteni.

Mindenki más kiment. Christopher leült a folyosón Dora mellé. Carly Seraphine és Michael közé kuporodott, akik kedvesebben fogadták őt, mit azt Chris várta.
Dora nézte őket.
– Kiskoromban arról álmodtam – szólalt meg hirtelen -, hogy egy napon majd nekem is nagy családom lesz. De egy ilyen világban…
– Tényleg, amikor te gyerek voltál az… az még Az előtt volt?
– Igen. Még Az előtt. – Dora az arcát nézte. A férfi rámosolygott

– Akkor hát elmesélnéd nekem, milyen volt?
– Igen.