Útvesztő

Útvesztő – 9. Veszély fenyeget

4524026_orig-7263397

Vasárnap délelőtt volt, és én épp a szeméttelep felé indultam. Nem így képzeltem el egy vasárnapi programot, de úgy éreztem, ezt meg kell tennem. A telep elég nagy volt, és annak ellenérre, hogy ilyen korai órában látogattam meg, mások is voltak ott. A telek közepén egy kis épület állt, ahol lehetett étkezni, esetleg beszélgetni. Ha lehet ilyet mondani, egész kulturált volt.
2357437_orig-2560765

Én viszont nem álltam le pihenni, hanem nekiálltam kutakodni a sok hulladék közt. Nem tudtam pontosan, hogy mit keresek, csak hogy valami furcsa dolgot. Fogalmam sem volt, hogy mi számít egy szeméttelepen különlegesnek, így nem jutottam sok mindenre. Ha már erőt vettem magamon, hogy ellátogassak erre a helyre, úgy gondoltam, hogy legalább maradok még egy kicsit. Kíváncsiságból még egy jókora szemétkupacot is átvizsgáltam.
1426953_orig-7733207

További egy órát töltöttem a szemétdombok közt. Lehet, furán hangzik, de a táj teljesen elvarázsolt engem. A zöld panorámába tökéletesen beleillett a rozsdásodó fémhulladékok sokasága.  Egész hamar eltelt az idő.
1959453_orig-7478796

Keithszel megbeszéltük, hogy a tóparti kilátónál fogunk találkozni, így elindultam arrafelé. Kettőnk között immár mindennapivá vált a közös megbeszélés. A nyomozásunk eredményeiről szoktunk csevegni, és mondhatni, ez volt a napom fénypontja. Élveztem a Keithszel töltött idő minden pillanatát. Egy parkosított területre érkeztem, ahonnan meredek lépcsősor vezetett le a tó széléhez. Innen látni lehetett a város távolabbi épületeit is.
8835696_orig-1952226

Keith szokás szerint már várt engem. Ő még nálam is korábban érkezik mindenhova. Egy padon ült és a tájban gyönyörködött. A helyválasztás mondhatni tökéletes volt. A panoráma a Twinbrook közepén elhelyezkedő tavat mutatta. Az egyenes víztükrön megcsillantak a Nap fénylő sugarai. Csodálatos volt!
6845342_orig-3352672

Úgy tűnt, Keith gondolatai is elkalandoztak a táj láttán, mivel másodpercekig nem vette észre, hogy ott állok mellette. Odaültem mellé és mesélni kezdtem a Margaret házában történteket. Beszámoltam neki a zárt ajtóról is.
– Szerintem ez egyáltalán nem különös – válaszolta. – Bármi lehet az ajtó mögött, nem kell rögtön rosszra gondolni. Lehet, hogy egy gardrób, vagy egy kis hobbiszoba, vagy valami gyűjteményt, esetleg dobozokat tárol ott.
– Szerintem pedig igenis lényeges dolog. De ha ez nem elég, felfedeztem egy másik dolgot.
– Ugyan mit?
6004803_orig-8945074

– Emlékszel még, amikor tűzeset tört ki nálam, és te oltottad el a lángokat?
– Hát persze, hiszen akkor ismerkedtünk meg.
– Azon az estén az ébresztőórám adott ki furcsa hangokat, ezért mentem el a tűzhely mellől. Másnapra kiderült, hogy el is romlott az órám, így kidobtam. De tegnap újra viszontláttam. Ott ált Margaret kandallója mellett.
– És biztos, hogy az nem csak egy hasonló darab.
– Teljes mértékben biztos vagyok benne.
– És miért nem kérdezted meg Margaretet, hogy honnan van?
– Megkérdeztem, de azt mondta, hogy kapta valakitől. Valami kamu nevet talált ki, már nem emlékszem, hogy mit. Legalább azt nem tagadta le, hogy pár napja szerezte.
– Hm, ez tényleg gyanús, de akkor most mit tudnánk csinálni.
– Képzeld, épp most jövök a szeméttelepről, de sajnos nem találtam semmi árulkodó jelet, hogy ott járt volna.
– Hú, ez jó ötlet! Ha be tudnánk bizonyítani, hogy Margaret járt a szeméttelepen, akkor… akkor… akkor lenne egy új nyom, amin elindulhatnánk. Biztos, hogy nem találtál semmi említésre valót?
– Biztos.
2090034_orig-4166190

Keith gondolkodni kezdett, majd fel alá járkált. Pár percig csendben álltam mellette, majd végre megszólalt.
– Mit mondtál, hol voltál most?
– A szeméttelepen.
– De pontosabban hol?
– Úgy beszélsz mintha több szeméttelep is lenne a városban.
– Ez így van. Nagyon kevesen tudják, de a tudományos labortól nem messze foglal helyet egy kisebb szeméttelep. Én onnan tudok róla, mert kiskorunkban Cindyvel gyakran eljártunk oda bújócskázni. Nem tudom, hogy még létezik-e a hely.
– Én azt javaslom, hogy keressük fel.
9069984_orig-5871629

Azzal Keith elvezetett az elfeledettnek hitt telepre. Tényleg elég elhagyatott volt és nehezen lehetett észrevenni. Ahogy megérkeztünk, minden csupa hamu volt. A másik szeméttelep viszonylag rendezett volt, míg itt ahhoz képest káosz uralkodott.
– Itt nemrég robbantgatások folytak – állapította meg Keith. – A hamu még friss, és viszonylag meleg.
– Olyan, mintha valaki kísérleteket próbált volna végezni. Egy robbantgatással kapcsolatos kísérletet.
5326210_orig-4330667

Tovább vizsgálódtunk árulkodó jelek után. A telep szélén óriási dobozok álltak. Közelebb mentünk hozzájuk, hogy megvizsgáljuk azokat.
– Üres mind – jelentettem ki.
– De hát az hogy lehet. Ezek a dobozok szinte érintetlenek, maximum pár napja lehetnek itt.
– Akkor valaki nemrég ürítette ki őket. De vajon hol lehet a tartalma?
– Palládium – olvasta fel Keith az egyik tároló oldaláról. – Neked mond ez valamit?
– Talán valami fém lehet, de fogalmam sincs, hogy mire való.
8526074_orig-4140037

Tanácstalanul álltuk egy rakás doboz mellet, amiben talán nem is olyan rég még volt valami.
– Várj csak! Erre a dobozra más van írva. Itt az áll, hogy irídium. Ez is valami hasonló dolog lehet, mint a palládium.
– Irídium? – kérdeztem vissza. Valahonnan nagyon ismerős volt ez a név. Felrémlett bennem, hogy még egy hete láttam egy cikket ezzel kapcsolatban. – Olvastam az újságban erről. Azt hiszem, hogy a tudományos laborból tűnt el nyomtalanul az egész szállítmány. Úgy tűnik, egyenesen ide hozták az egészet.
2334151_orig-4015410

– Biztos vagy benne?
– Igen, erre még tisztán emlékszek.
– Akkor hát megtaláltuk, amit kerestünk. Nagy valószínűséggel Margaret itt rejtegette ezeket az anyagokat, és aközben bukkant rá valahogy az órádra.
– Szóval ennek szerinted köze van Margarethez?
– Csak egy módon tudhatjuk meg! Gyere, elmegyünk egy helyre.
3303577_orig-2528437

Kocsiba szálltunk, és a belváros felé indultunk. A rendőrség előtt álltunk le a kocsival.
– Most feljelentést akarsz tenni? De ugye tudod, hogy nem biztos, hogy jó a feltételezésünk? – kérdeztem aggódva.
– Van egy ismerősöm itt, tőle szeretnék információkat szerezni.
– Jól van, veled megyek – azzal ketten beléptünk a rendőrség kapuján. A recepción találtuk magunkat.
– Elnézést, Mark Law még szolgálatban van?
– Épp most járt le a munkaideje. Ha sietnek, a parkolóban még utolérhetik – tájékoztatott a recepciós hölgy.
3724808_orig-8761529

Kirohantunk az épületből és pont megpillantottuk Markot. Odaszaladtunk hozzá és Keith beszélgetni kezdett vele.
– Szia, Mark, régen találkoztunk.
– Szia, régi cimborám! Te mi járatban vagy errefele?
– Egy bűnügyi esettel kapcsolatban szeretnék tőled kérdezni. Az eltűnt irídiumszállítmányról lenne szó. Szerintünk köze van Margaret Kinseyhez.
– Hát az egyszer biztos, hisz az ő laborjából lopták el.
– Tessék?
2828673_orig-6590351

– Margaret a vezető tudósa annak a kutatócsoportnak, amely egy újfajta robbanóanyag összetételét dolgozta ki.
– Irídium és palládium?
– Pontosan. Honnan tudod?
– Egy elhagyatott szeméttelepen üres dobozokat találtunk ilyen feliratokkal.
– Le tudnád írni a pontos helyet? Fontos lenne a nyomozás szempontjából.
2880093_orig-8741617

– Miért? Ilyen komoly az eset?
– Igen, most minden egységünk ezen dolgozik. Minél hamarabb meg kell találnunk a tettest?
– Lehet tudni, hogy miért kezelik ennyire komolyan az ügyet?
– Ma reggel kaptunk egy riasztást. Egy bejelentés volt, semmi több. Az állt benne, hogy szombat délben a twinbrooki nagy tó mélyén óriási erejű bomba fog robbanni. Az a gond, hogy ha ez bekövetkezik, akkor az egész város víz alá kerül…