Útvesztő – 15. Meggyanúsítva

Ébredezni kezdtem Keithék nappalijában. Épp a padlón feküdtem. Üres volt már a ház, senki nem volt ott rajtam kívül. Pár órával ezelőtt még rettenetesen feszült voltam, de mostanra hihetetlenül jó hangulatom kerekedett. Nyugodt voltam, mert már tisztán láttam mindent. Mindaz, ami nemrég még oly nagy fejtörést okozott, mostanra egyértelműnek tűnt.

Már szombat volt. Úgy délután 2 óra körül lehetett. Ekkor indultam el a városházára, pedig már délben megkezdődött a gyűlés. Azt szeretné a város vezetősége kideríteni, hogy vajon ki lehet az a személy, aki bombát akar robbantani a nagy tó mélyén. Késtem elég sokat, így biztosan gyanakodtak már rám.

Már régen ott lehettem volna a többi városrakó társaságában, de mégsem így volt. Ennek oka, hogy egy hihetetlenül fontos dolgot kellett elintéznem. Egy dolgot, melynek fontosságát még csak én láttam. A bombával kapcsolatos. Rájöttem végre, hogy ki a tettes. A részletek is kezdtek mostmár kirajzolódni. Ő egy olyan ember, akivel a két hetes twinbrooki tartózkodásom alatt találkoztam, sőt beszéltem is vele.

100%-ig biztos voltam a feltételezésemben. Régebben a gyanúm Margaretre esett, de már kiderült, hogy neki semmi köze nem volt semmihez. Akkor nem vettem figyelembe az apró részleteket. Így esett, hogy tévesen ítéltem bűnösnek őt. Most teljesen más a helyzet. Minél többet gondolkodtam a teóriámon, annál biztosabb voltam benne, hogy igazam van.

Elkalandoztak a gondolataim, mialatt már a belvárosban jártam. A tóparti kilátónál szálltam ki a kocsiból, ahonnan gyalog folytattam az utamat. Érzem, hogy magabiztosság áradt belőlem, amíg áthaladtam a parkon. A távolban megláttam az emberek sokaságát. Ahogy közeledtem, már a hangokat is élesen hallottam.

Elértem a tömeg széléhez. A városháza előtt épp beszédet tartott a városi rendőrkapitány. Nem hallottam tisztán, mit mond, így próbáltam közelebb menni. A tömeg nagyon sűrű volt, így nehezen verekedtem át magam rajta. Éreztem, hogy miközben előrehaladtam, egyre több szempár szegeződött rám. Az emberek között számos ismerős arc is nézett engem.

Az első sorok egyikében álltam meg végül. Három embert pillantottam meg pár méterrel arrébb, Keith, Cindy és Courtney volt ott. Barátnőm rózsaszín felsőben és egy testhez simuló alsóban volt. Cindy egy áfonyaszínű ruhát, Keith pedig bordó mellényt, hozzá fekete nadrágot viselt. Próbáltam közelebb menni hozzájuk, amikor a hangomat mondta valaki.

– Noelle Bellefleur! – szólított meg a rendőrkapitány. – Késett a megbeszélésről! Talán akadt valami fontosabb dolga? Kérem, fáradjon ki ide hozzám!

Sejtettem ugyan, hogy rám fog terelődni a gyanú, mivel nem jelentem meg időben. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy majd a tömeg elé kell kiállnom. Kicsit megijedtem, de erőt vettem magamon és elindultam a rendőr felé.

Furcsa érzés ennyi ember előtt állni. Ilyenkor mindenki rád néz és te vagy a középpontban, csak a te szavaid számítanak. A tömeg rezzenéstelenül figyelt. Várta, hogy történjen valami. A rendőrkapitány szólalt meg ekkor.

– Noelle, bizonyára tudja, hogy még nem sikerült kiderítenünk, ki a tettes. Jelenleg ön a legfőbb gyanúsítottunk. Mit tud felhozni védelméül?
– Azt, hogy tudom, ki az igazi tettes.
– Valóban? És meg tudná velünk osztani, hogy ki az és miért gyanakszik rá?
– Meg is tudom mondani, mivel épp ma jöttem rá, hogy mi folyik itt valójában. Bomba még nem fog robbanni, mert a gyanúsítottam valahol itt áll velem szemben. Szerintem még azt se tudja, hogy felfedtem minden titkát. Ez a személy nem más, mint…