Tükörkép – Szilánkok – 2. Rossz ember

– Aderyn? Mit keresel te itt? – Jayden hangja ijesztőnek hatott a dübörgő zene miatt, bár mondanivalója zene nélkül is elvette volna a kedvemet az élettől.
– Ki az az Aderyn? – kérdeztem a csalódottságomat egy kicsit se leplezve, miközben titkon azon imádkoztam, hogy ne az legyen, akire gondolok.
– Ez valami vicc? Mert rohadtul nem szórakozok rajta.

– Elnézést, ismerjük egymást? – de még mennyire. Claire sietett a megmentésemre.
– Jay! Nem tudom mennyit ihattál a buli előtt, de hogy részeg vagy az tuti! Ő Scarlet, egy régi barátom, mostanában költözött a városba, és újra elkezdtünk dumálni. Kizárt, hogy ismernéd – rettenetesen hálás voltam a barátnőmnek. Jayden teljesen össze volt zavarodva, és halkan bocsánatot kért, majd csendben lelépett. Összekevert valakivel. Nem emlékezett rám, és ez sokkal jobban fájt, mint korábban bármi a világon.

– Most hogy mondja, tényleg hasonlítasz Aderyn-re – jegyezte Bonnie. Próbáltam mosolyogni, miközben a lelkem szilánkjait kapargattam össze. Azzal győzködtem magamat, hogy ma minden visszazökken a régi kerékvágásba. Egy fenét!
Még fél órát maradtam a buliban, hogy ne higgyék azt, hogy Jayden miatt megyek el. A holnapi munkámra hivatkozva léptem le, szép ürügy egy munkanélkülitől. Valójában semmi kedvem nem volt ott maradni. Haza akartam menni. Igazából haza.

– Kedves barátaim! Azért gyűltünk itt ma össze, hogy méltó búcsút vegyünk kedves barátunktól, Aidantől. Remek, odaadó társunkat vesztettünk el…
– Ne mondj ilyet, még élek!
-… aki patkány módjára lelép, pont miután az első albumunk megjelent.
– Jaj, ne csináld már! Amúgy is tök szarul érzem magam emiatt.
Végignéztem a barátaimon: Rayner, Jake, Markus és Aidan. Totál hétköznapi emberek, hétköznapi problémákkal. Miért nem lehet nekem is ilyen életem?

Az utóbbi évben megpróbáltam sokadszorra is új életet felépíteni magamnak, és találkoztam ezekkel a csodálatos emberekkel. Segítettek felejteni, sőt, talán túl sok mindent el is felejtettem, majd mikor ezzel tudatosultam, minden nehezékként zuhant rám. Ők voltak azok, akik ebben a kritikus pillanatban ott voltak velem. Talán nem is tudják milyen fontosak nekem, mi mindent tettek értem, tudtukon kívül. De most az egyikük elmegy, semmi sem lesz már olyan, min régen.

Bevallom nekem is sokszor megfordult a fejemben, hogy elmenjek innét, magam mögött hagyva a dolgokat, amiket el akartam felejteni. Éjszakánként, rémálmaimból ébredve gyakran csak akkor kapok észbe, mikor már a bőröndömet bepakolva, és indulásra készen állok a bejárati ajtó előtt. Eddig még sosem tudtam megtenni. Nem mehetek el addig, míg ennyi befejezetlen ügyem van.

– Valaki nagyon hallgatag ma este! – halottam Rayner hangját, majd egy erős lökést éreztem a vállamban, aminek köszönhetően kilöttyintettem a kezemben lévő italom teljes tartalmát, a mellettem ülő Markura, mire ő idegesen felkiáltott, egy adag csúnyaszóval intette Raynert, és a mosdóba sietett.
– Csak elgondolkodtam – válaszoltam Ray-nek – de tökéletesen egyetértek: valóban patkány dolog lelépni pont most – folytattam, az utóbbi mondanivalómat inkább Aidan felé címezve. Pedig mennyire meg tudom érteni.

– Az még hagyján, hogy elmész, de még azt sem árulod el miért! Mi rosszat tettünk mi ellened? – kezdte Jake a szoba túlsó végéből.
– Higgyétek el srácok, ez nem miattatok van. Csak annyi minden történt most az életemben, hogy muszáj egy kis levegőhöz jutnod.
– Nagy tüdőd lehet, hogy ezért Londonba költözöl.
– Ugyan már fiúk! Úgy tudtam ez egy búcsú buli, amin jól berúgunk, úgyhogy igyunk, mielőtt valamelyikőtök elsírja magát – pattantam fel a kanapéról, közben egy együttérző pillantást vetettem Aidan-re. Én voltam az egyetlen, aki pontosan tudtam miért megy el, és ebben a szobában én voltam az egyetlen, aki a sírás szélén állt.

***

– Biztos, hogy ne vigyünk haza? – kérdezte Markus a volán mögül, miközben Jake vidáman dúdolgatott egy ismerős dallamot az anyósülésen. Úgy fél egy felé járhat az idő. Eshetett az eső, mert, bár a járda száraz volt, hatalmas pocsolyák voltak mindenhol.
– Dehogyis! A holnapi költözés miatt amúgy is elég ideges vagyok, jót fog tenni egy kis séta, az idegeimnek. Meg amúgy is, nem hiszem, hogy a részeg barátod örülne annak, ha megzavarnám az édesketteseteket – kacsintottam egyet, majd a választ meg nem várva, elindultam az ellenkező irányba. A hátam mögül még hallottam egy “Menj a fenébe Aderyn!”-t.

Mi öten, még tavaly nyáron alapítottunk egy bandát. Az elején sosem gondoltam volna, hogy valami komoly is ki fog sülni belőle. De ma már van egy megjelent albumunk, holnaptól fogva pedig egy üresedésünk a szóló gitáros szerepére. Vicces milyen érdekesen tud alakulni az élet. Például tavaly ilyenkor ki tudta volna megmondani, hogy fölösleges megpróbálni újraéleszteni a házasságunkat, hiszen már halott.

Tavaly ilyenkor ki tudta volna megmondani, hogy múltam, mint egy rossz démon előtör belőlem, és képtelen vagyok visszafojtani. Hogy olyan emberekkel fogok újra találkozni, akikről azt hittem, hogy csak a pokolban látom újra. Nincs ember ebben a világban, aki mind ezt meg tudta volna mondani, hisz ilyen a jövő, kiszámíthatatlan.

A Tűz és Jég-ből dübörgő zene szűrődött ki. Biztos már megint valami hatalmas bulit tartanak. Talán tavaly ilyenkor még én is részegen botladoztam volna a táncparketten.
Mikor közelebb értem, egy női alak viharzott ki az ajtón, és felém indult el. Zaklatottnak tűnt, és sietősen lépkedett a vizes járdán. Mikor elhaladtunk egymás mellett megfigyeltem az arcát. Ez a nő. Ő egyike azoknak, akikkel nem szívesen találkoztam volna újra.

Mikor már mögöttem járt, a magassarkú cipőjének kopogásának hiányából arra következtettem, hogy megállt, mire én is így tettem, majd felé fordultam.
– Bármit is akarsz mondani, nem tudsz meggyőzni – mondtam, még mielőtt ő bármit is mondhatott volna.
– Csak arra kérlek, hogy hallgass végig, kérlek – a hangja semmilyen érzelmet nem tükrözött. Jégkirálynő, pont, ahogy már megszoktam. Még ha akarnám is képtelen lennék végighallgatni, hiszen ő benne minden megvan, amit a régi életemből el akartam felejteni. Még csak azt sem tudtam, hogy most hogy nevezni magát.

– Sajnálom – mondtam neki, és miután már elindultam a hátam mögül utánam kiáltott:
– Dae, kérlek! – volt valami a hangjában. Könyörgés? Kétségbe esés? Nem lehetne megmondani. Dühösen válaszoltam neki:
– Aderyn! És nem!
Ezután nem mondott semmit, én pedig elindultam hazafelé. Nincs szükségem arra, hogy újra belecsöppenjen az életembe, magával hozva a zűrzavart, és rettegést, ami régen az életemet irányította. Nincs rá szükségem. Én így vagyok boldog.

Egy roncs vagyok. Soha többet nem iszom. A fejfájás és szédülést még el tudnám viselni, de a kiszáradt érzés, ami kéthordónyi víz megivása után is megmarad, az elviselhetetlen. Nem is emlékszem mikor értem haza, arra meg pláne nem, hogy hogyan. Azalvós ruhámban vagyok, de bűzlök a piától, a szájszagomról ne is beszéljünk.

Másnapos vagyok, ami a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiség miatt nem is meglepő. A buli elég jól sikerült. A kezdeti jelenetet egy pár pohár el is feledtette velem.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból -a helyes megfogalmazás inkább az, hogy kigurultam. Ebben a pillanatban csak egy dolog járt fejemben: Kávé.

Szép lassan lekecmeregtem a lépcsőn, miközben teljesen nekitámaszkodtam a korlátnak, és rögtön a konyhát vettem célul. A mai programom biztos megvan: rendelek egy pizzát, és a nap hátralévő részén, a kanapén feküdve, sorozatokat nézve regenerálódok. Miközben vártam, hogy a kávé lefőjön, megnéztem a telefonomat: 2 nem fogadott hívás:

-Szia Jay, itt Bonnie. Csak gondoltam érdeklődök azzal kapcsolatban, hogy életben vagy-e. Tegnap jól berúgtál, mindig is tudtam, hogy nem bírod a piát, és ezt mindig be is bizonyítod, de hű… amit tegnap műveltél. Nem tudom, hogy mennyire emlékszel belőle, de ha kellenek a karaokeról készült videók, majd írj rám. Hali!
Ennyire nem lehettem részeg, ugye? Én karaokézni? Ezt biztos még sokáig fogják emlegetni a többiek.

Ezután jött a második hangüzenet. Egy idegen nő volt az, akinek a hangjából azt tudtam megállapítani, hogy eléggé ideges:
– Szia Jayden. Alease vagyok, tegnapról. Csak arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy van-e kedved ma összefutni. Ha nincs, én azt is megértem, de hívj vissza.
Én tényleg ennyire részeg voltam?  Becsajoztam, és elfelejtettem. Erre is csak én vagyok képes.

Sajnálom Alease, semmi személyes, de a mai nap az alváson kívül semmire sincs kapacitásom.
Kávéval a kezemben zuhantam bele a kanapéba, majd vadul pörgetni kezdtem a facebookot, az üzenőfalamat máris elárasztották a buliról készült képek. Én és Bonnie, én, Bonnie és a többiek, én, ahogy táncolni próbálok; én és a karaoke:

Ha jobban belegondolok, Aderyn óta még nem randiztam. Elég szánalmasnak tűnhetek a többiek szemében. Megittam a kávémat, majd pedig tárcsáztam a számot.

***

Néhány másodperccel később nyílt is az ajtó. Egy alacsony, vöröshajú nő állt mögötte. Abban megegyezhetünk, hogy az ízlésem ittas állapotban is kifogástalan.
– Szia, gyere be – utasított, és én pedig követtem. Bevezetett a nappalijába, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy mások is vannak.