The Torenos – A hatalom csapdájában – 8. Damon

Mint mindig, most is én jöttem ki utoljára a zuhany alól. Az öltözőbe lépve pedig hirtelen ledermedtem.
– Ez a fiú öltöző, nem? – kérdeztem az ide tévedt lánytól. Nem mintha kételkedtem volna benne, hiszen az előbb még egy tucat hímnemű tartózkodott itt, de gondoltam jobb tisztázni a dolgokat.
– De. Téged kereslek.

– Szóba állsz még velem? – kérdezte bizonytalanul.
– Persze – feleltem kissé hűvösen és öltözni kezdtem. – Hallgatlak.
– A tegnapról lenne szó. Izé… öhm… sajnálom.

– Figyelj, Rocky – fogtam meg a kezét –, nem segíthetek, ha nem hagyod!
– Tudom – válaszolt halkan. – De nem is kell. Megmondtam Cassidynek, hogy kedvellek, és nem tilthat el tőled. Úgyhogy beleegyezett.
– Beleegyezett? – ráncoltam a szemöldököm. – Ne legyen már szükség az ő engedélyére! Miért függsz tőle?
– Nem függök… csak… Jó tartozni valahová. Érted ezt?
– Akkor tartozz hozzám, és hagyd a csudába őket.
– De a barátnőim – tiltakozott a lány. – Nem tehetem. Nem olyan rosszak, hidd el! – próbált győzködni.
– Rendben. De ne várd el, hogy velük lógjak!

– Ha nem akarsz, nem kell. Egyébként, van kedved eljönni az edzésünkre? – kérdezte, miközben gyengéden hozzám simulva a karját a nyakam köré fonta.
– Szívesen – súgtam a fülébe, és úgy kalapált a szívem, mint még soha. Ez a lány teljesen elbűvölt. Ha vele voltam, annyira másnak éreztem magam. Egy teljesen új személyiséget varázsolt belőlem. A korábbi egy éjszaka egy lány alapelvű Preston megszűnt, és a helyére lépett a rózsákat ajándékozó romantikus fiú.

Ebédnél beszámoltam a fejleményekről, és áradozni kezdtem Rockyról, hogy ilyen gyönyörű, meg olyan okos, meg ide megyünk este, aztán meg oda, és milyen fantasztikusan fogjuk magunkat érezni. A fellegekben jártam. A szemem előtt lebegett, ahogy egymás kezét fogva sétálunk a holdfényben, simogatjuk egymást és csókolózunk.
– Fúj – rántott vissza Zoe a valóságba. – Te teljesen belezúgtál! Bocs, de ha belegondolok, hogy ti ketten együtt smároltok… ó ne! Már késő. Elképzteltem. Asszem mindjárt rosszul leszek – tette a szája elé a kezét, de közben sunyin mosolygott.
– Most miért vagy ilyen? – kérdezte Ephram Zoétól. – Szerelmes. Ez tök normális.
– Ja, csak túl nyálas. Fúj – fintorgott.
– Honnan tudod, hogy Preston nyálasan csókol? – nézett rá döbbenten Ashton.
– Én nem is csókolok nyálasan! – pattantam fel. – Ki kérem magamnak! Be is tudom bizonyítani! Valaki? Önként vállalkozók? – Az asztalnál hatalmas nevetés tört ki, és az egész ebédlő minket bámult.
– A nyálassal nem Preston csókolózási technikájára gondoltam, hanem a romantikázására – világosította fel Zoe.
– Azt hittem, smároltatok. Bár az elég fura lenne. Te olyan vagy, mint egy fiú.
– Kösz, Ash! – csapta bele Zoe mérgesen a kanalat a levesbe. – Lány vagyok!

– Bizonyítékot akarok! – vihogott Ash.
– Bunkó! – állt fel Zoe, és elviharzott.
– Szép volt, Ashton! – jegyeztem meg nem túl elismerően.
– Most mi rosszat mondtam?
– Nem azzal volt a baj, amit mondtál, hanem azzal, ahogyan – oktatta ki bátyját Ephram. Ránéztem Ephramra, és telepatikus úton közöltem vele, hogy menjünk Zoe után. Bólintott, felálltunk, és otthagytuk Ash-t.

Tudtuk, hol keressük, de az ajtó előtt megtorpantunk. Ez még is csak a lány WC! Tiltott terület. Ki tudja, mit csinálnak itt a lányok?! Egy ideig vacilláltunk, ki menjen előre, aztán Ephram maga elé lökött. Mindketten nagy levegőt vettünk, és benyitottam. Rögtön szembetaláltam magam egy lánnyal. Azt hiszem, mindketten nagyon meglepődtünk. Egyikünk se számított a másikra.
– Zoe itt van? – kérdeztem bátortalanul.
– Nem ismerek Zoét, de ha azt a rövid, fekete hajú, kék pulcsis, tornacipős csajt keresed, akkor balról a harmadik WC-ben találjátok.
– Igen, ő lesz az. Köszi.
– Még egy jó tanács: lépjetek le minél előbb, mert még valaki szól az igazgatónak.
– Sietünk – válaszoltuk szinte egyszerre Ephrammal.

– Zoe, tudjuk, hogy bent vagy – kopogtatott Ephram a WC ajtaján.
– Hagyjatok békén! – hangzott a válasz.
– A bátyám akkora tuskó, hogy a láncfűrész lefullad a fejében. Ne foglalkozz vele! – próbálkozott a kis Miller. Nagy meglepetésünkre semmi reakció.
– Tesó, ne csináld már, nem szoktál ilyen sértődékeny lenni! – vettem át a szót, hátha rám jobban hallgat.
– Menstruálok! Baj? – reagált idegesen. – És nem vagyunk tesók – motyogta halkan, remélve, hogy nem hallom meg.
– Mindjárt kezdődik az órád. Nem mész be?

– De – jött ki végre. – Csak megmosakszom. Ti meg menjetek ki innen!
– Rendben leszel? – kérdezte Ephram.
– Igen. Még van két órám, aztán megyek haza. Ti is jöttök?
– Én nem. Raquel edzésére megyek, aztán beülünk valahová. Bocsi – hadartam gyorsan. Nem akartam megbántani, de már megígértem Rockynak.
– Persze. Nem gond – mondta nem túl meggyőzően. – Akkor holnap találkozunk! Sziasztok!
– Szia!

Órák után a tornaterem felé vettem az irányt. Mikor bementem már javában melegítettek a pom-pom lányok. Nyújtottak, ugráltak, dobálták egymást. Közben a foci csapat is megérkezett. Ők futással kezdték az edzést. Felmentem a lépcsőn, és a középső sor közepén foglaltam helyet. Onnan mindent nagyon jól láttam. Főleg Raquelt, aki lenyűgözött a hajlékonyságával. Ahogy néztem a gyakorlatokat, beindult a fantáziám. Képzeletföldéről Megan hozott vissza, mikor megpöckölte a vállam.
– Hé, Preston! Hallod? Figyelsz te rám?
– Bocs. Te mit keresel itt?
– Tudom, nem vagyunk barátok, de Raquel mondta, hogy összejöttetek. Örülök nektek – mosolygott rám. – Jó srác vagy.
– Tudod, most megtisztelve érzem magam – mondtam kicsit ironikusan -, hogy a kvartett fele szóba áll velem.
– Jaj, ne mááár! – vágott finoman oldalba, én meg csak pislogtam nagyokat. – Most mit duzzogsz? Régebben sem voltunk olyan nagy puszipajtások.
– De jóban voltunk. Most meg? Amint megjelent Will Cox és a többi idétlen focista, megalapítottátok a „Gazdag vagyok, szép és népszerű” csapatot és megfeledkeztetek a „pórnépről”. És még Raquelt is belevittétek. Én még ugyanaz a hülye gyerek vagyok, akivel együtt bújócskáztál az általános iskola udvarán.
– Oké. Valamilyen szinten jogos – vallotta be. – De nem vagyunk olyan rosszak, mint amilyennek hiszel. Igen, megváltoztunk – állt fel -, de biztos, hogy csak, mi?

Edzés után a könyvtárban találkoztunk. Raquelnek szüksége volt pár információra a kiselőadásához.
– Naaa, menjünk mááár! – türelmetlenkedtem, míg ő a könyvek között válogatott. – Miért nem használod a netet? Sokkal gyorsabb, mint itt keresgélni.
– Ez kell nekem! – kiáltott fel vidáman, és lefújta a port az ősrégi könyvről. – Most már mehetünk – fogta meg a kezem.
– Várj! – suttogtam, és magamhoz húztam.

Megbeszéltük, hogy a KV-ba megyünk. Kevésbé felkapott hely volt, így nem kellett a tömegtől tartani. Ráadásul ismertem a tulajt. Boldogan, kézenfogva hagytuk el a sulit. Azonban nem telt bele fél perc, csörgött a mobilom.
– Figyelmeztettelek! – szólt bele egy dühös hang. – Most viseld a következményeket!
– Mi? – kérdeztem idegesen, de már letette. Rosszat sejtettem. Gyorsan lemondtam az estét, sűrűn elnézést kértem Rockytól, és hazarohantam.

Sokáig ott feküdtem, a könnyeimmel küszködtem és csak Damon járt a fejemben. Egyfolytában a nevét ismételgettem. Eleinte hangosan, szinte üvöltve, majd egyre halkabban és lassabban.
– Da – mon!