The Torenos 2. – A bosszú játéka – 22. Cappuccino a fellegekben

Picture

Egy újabb késő estébe nyúló munkanap. Fáradt volt és a szokásosnál is nyűgösebb. Alig várta, hogy felérjen a lakásába, és egy forró fürdőt vegyen. Az mindig segített neki ellazulni, megszabadulni a nyomasztó stressztől. Talán kinyit majd egy palack vörösbort is, és felteszi valamelyik jazz lemezét.

Picture

Bepötyögte az ajtót nyitó számkombinációt, majd belépett az előtérbe. Ahogy elhaladt a postaládák mellett, rápillantott a sajátjára, és megállapította, hogy néhány szórólapon kívül semmi egyebet nem tartalmaz. Nem volt mozgás a lépcsőházban, a lift is kivételesen a földszinten tartózkodott. Beszállt a fülkébe, és megnyomta az emelete számát. A felvonó ajtaja lassan összecsusszant, és megindult fölfelé, miközben ő sóhajtozva dőlt neki az egyik falának. Mint minden egyes utazása során, most is elolvasta a fülke oldalába karcolt szövegeket. A trágár szavak és kifejezések mellett akadt pár kedves kis üzenet is, volt egy, ami különösen tetszett neki: a két mosolygós arc közé vésett „CSAK TE ÉS ÉN” felirat. Egyszerűségében rejlett nagyszerűsége. Mindig mosolyt csalt az arcára, felidézte benne élete legboldogabb időszakát. Ugyanakkor, amint visszatért emlékeiből a valóságba, szinte elviselhetetlen fájdalom mart a szívébe.

Picture

A lift ajtaja kinyílt, ő pedig mély levegőt vett, és a fogadalma betartására koncentrált, miszerint soha többé nem ejt könnyeket, főként miatta nem. A másodperc töredéke alatt rendet tett a fejében, és végül sikerült elnyomnia a kitörni készülő, áttetsző gyöngyöket. Fáradtan, de emelt fővel, magabiztos nőként lépett ki a folyosóra. Előkotorta kulcscsomóját a táska aljáról, majd ahogy a zárakba helyezte őket, döbbenten tapasztalta, hogy nyitva vannak. Pedig határozottan emlékezett rá, hogy reggel mindkettőt bezárta. Közelebb hajolt, hogy megvizsgálja őket, de nem talált külsérelmi nyomokat se rajtuk, se körülöttük. Ez arra engedte következtetni, hogy vagy nagyon profi volt a behatoló, vagy volt kulcsa. Az utóbbi eshetőséget persze azonnal kizárta, rajta kívül senki nem férhetett hozzá a lakáskulcsához.

Picture

– A francba! – dühöngött némán, majd óvatosan az ajtóra tapasztotta a fülét. Nem hallott bentről semmi neszt, de ez nem jelentette azt, hogy nincs is odabent senki. Egyik kezével lassan a fegyveréért nyúlt, amilyen halkan csak tudta, kibiztosította, majd finoman lenyomta a kilincset. Mélyeket lélegzett, és megpróbálta olyan alacsony szinten tartani az adrenalin szintjét, amennyire csak képes volt rá. Amikor már úgy érezte, hogy készen áll, maga elé tartva a pisztolyt, egy hirtelen mozdulattal benyitott a lakásba.

Picture

A folyosóról beszűrődő fényben egy kanapén ülő alak körvonalai rajzolódtak ki. Egyenesen rászegezte a pisztolyt.
– Ugye tudja, hogy nagyon rossz lakást választott? Norelle Teagen különleges ügynök, FBI. Van fegyvere?
– Tudod, hogy gyűlölöm a fegyvereket – felelte az illető.
Az ügynöknő összerezzent a mély, érzéki csengésű hang hallatán. Ő az. Tudta jól, hogy ő az, mégsem akarta elhinni. A szíve olyan vadul kalapált, hogy majd’ kiszakadt a mellkasából. Szélsőséges érzelmek dúltak a lelkében, de nem engedte, hogy eluralkodjanak felette.

Picture

Felkapcsolta a villanyt, miközben lábával becsapta maga mögött az ajtót, és továbbra is határozottan fogta a pisztolyt a férfira, aki időközben felállt és elindult felé.
– Ne mozdulj! – szólt rá erőteljesen, de az nem törődött vele, egyre csak közeledett. – Azt mondtam, maradj, ahol vagy!
Nem használt. Már közvetlenül előtte állt. Norelle utolsó figyelmeztetés gyanánt a fegyver csövét a homlokára irányította, mire válaszképpen a férfi csak pimaszul megvonta a vállát.

Picture

Ezt látva az ügynöknőt elöntötte a méreg, és a következő pillanatban váratlanul a földre teperte. Megragadta mindkét csuklóját és kissé megcsavarva erősen hátraszorította.
– Norelle, ha… – kezdte a férfi fájdalmas hangon, de az FBI-os a lábával a szőnyeghez nyomta az arcát, aztán előkerült a bilincs is, és rákattintotta a csuklójára.
– Landon Hayes, maga egy körözött szökevény. Le van tartóztatva! Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni. Amennyiben nem áll módjában ügyvédet fogadni, és kívánja, hivatalból rendelnek ki egyet. Megértette a jogait?

Picture

Norelle lemászott Hayesről, de újfent előkapta a pisztolyát és ismét rászegezte.
– Meg – morogta a férfi, és ahogy felállt, a nő elé dobta a bilincset. – Tudod jól, hogy nem okoz különösebb gondot nekem egy zár sem. – Megigazította az ingje gallérját, majd egy sóhaj közben gondterhelten beletúrt a hajába. – Most már beszélhetünk?
Norelle még mindig előre nyújtott karral tartotta kezében a fegyvert, de már közel sem tűnt olyan magabiztosnak, mint korábban.
– Lőj le vagy tedd el a pisztolyt! – szólt rá a férfi most már kissé idegesen.

Picture

Az ügynöknő egy ideig hezitált, de aztán kisvártatva leengedte a karját, és a szekrényre helyezte szolgálati fegyverét. Feszülten pillantott bele a tükörbe. Szíve még hevesebben kezdett verni, és szinte minden egyes porcikája remegett, ahogy a mögötte álló Hayest figyelte. Semmit nem változott az elmúlt másfél év alatt. Szemtelenül jóképű, kisfiúsan bájos arca zavarba ejtően ragyogott a piciny előszoba fényében. Most is érezte parfümjének azt a jellegzetes illatát, amely bőrének természetes illatával vegyülve mindig megbabonázta őt. Az ajkába harapott és lesütötte a szemeit. Emésztette a vágy a férfi érintése, csókja után.

Picture

– Norelle – súgta Hayes a fülébe, miközben átkarolta, az ügynöknő pedig teljesen beleborzongott az ölelésébe. Hosszú ideje most először érezte magát sebezhetőnek. Lassan felnézett, és a tükörképük láttán felsejlett előtte az együtt töltött tíz hónapjuk minden egyes pillanata. Elszorult a torka. Megpróbálta leküzdeni a könnyeket, de egyre csak gyűltek a szemében. Végül nem bírta tovább, és kiszabadítva magát a szorításából fékezhetetlen zokogásban tört ki.
– Nem teheted ezt!

Picture

– Micsodát? – kérdezte Hayes, miközben újra magához akarta ölelni, de Norelle makacsul ellökte, majd heves gesztikulálással a tudtára adta, hogy ne merészeljen hozzáérni.
– Hogy betörsz a lakásomba, az életembe és megint fenekestül felforgatsz mindent! Hogy úgy csinálsz, mintha nem történt volna az égvilágon semmi, ölelgetsz, csókolgatod a nyakam, miközben eltelt másfél év! Már olyan jól alakultak a dolgaim! Miért pont most kellett felbukkannod? Miért? Miért?! És egyáltalán, hogy találtál meg?
– Az FBI-nak ötvenhat területi…
– Ne! Hülye kérdés volt, inkább ne is válaszolj, nem akarom tudni! De arra mondjuk kíváncsi lennék, mikor elmondtam neked, mi a foglalkozásom, nem szólalt meg abban a zseniális szélhámos agyadban egy vészcsengő véletlenül, hogy „hé, talán azért mégsem kellene egy zsaruval összeszűrni a levet, főleg azzal nem, aki épp utánam nyomoz több mint négy éve”?
– Valójában…
– Még nem fejeztem be!

Picture

Hayes önkéntelenül is elmosolyodott. A Norelle-hurrikán ismét lecsapott, és amíg ki nem tombolja magát, nem fog szóhoz jutni. A következő nagy horderejű pusztítást azonban nem hallotta kristálytisztán, túlságosan lefoglalta a könnyekkel teli, igéző, kék szempár, az apró szeplőkkel hintett arc, a csókolnivaló ajkak. És a vörös hajzuhatag, ami ugyan legutóbbi találkozásuk óta egy hangyányit megrövidült, de mit sem vesztett vonzerejéből. Gyönyörű volt. Teljes valójában gyönyörű volt. A legcsodálatosabb katasztrófa, ami csak történhetett vele.

Picture

– Soha senkit nem engedtem még olyan közel magamhoz, mint téged. Megbíztam benned, de te kihasználtál, és ezt soha nem fogom megbocsátani! Tönkre tettél! Egyszerűen képtelen vagyok már bízni az emberekben! Minden egyes új ismeretségkötés után az az első dolgom, hogy lenyomozom őket! Esélyt sem adok nekik, és ez így nem jó! Rohadtul nem jó! – Zaklatottságtól remegő kezével kisimította szemébe lógó rakoncátlan tincseit, miközben arcára érzelmek egész sora ült ki: vágyakozás, szerelem, szomorúság, düh, félelem.
– Félek – vallotta be. – Félek attól, hogy ismét csalódás ér, hogy újból elkövetek egy hatalmas hibát, ami ezúttal viszont tényleg a karrierembe kerülhet. Szövetségi ügynök vagyok – mutatott büszkén saját magára -, és piszok jól végzem a munkám! Bár beletelt egy időbe, de végül sikerült azonosítanom és elkapnom a legsokoldalúbb és az elmúlt tíz év talán legsikeresebb szélhámosát. Én voltam az, aki letartóztatott, Landon, és te voltál az, aki mindvégig hazudott nekem!

Picture

Norelle ajkát egy hatalmas sóhaj hagyta el. Szeme szüntelenül csillogott a könnytől, amely most vékony patakban csorgott le az arcán. Úgy tűnt, a szélvihar lecsendesedett.
Hayes közelebb lépett hozzá. Le akarta törölni a könnyeit, de egyértelmű jelzést kapott tőle, hogy jobban jár, ha békén hagyja.
– Soha nem hazudtam neked – mondta őszintén. Egyenesen a szemébe nézett.
– Ó, ugyan már, Landon! Egész életedben hazudtál!
– De neked nem. Talán engedtem, hogy helytelen következtetéseket vonj le, de azok nem voltak igazi hazugságok.

Picture

Hosszú csönd telepedett a szobára. Norelle nem tudta, higgyen-e neki. Szótlanul bámult el a válla felett, és azt kívánta, bárcsak beleláthatna a fejébe.
– Mielőtt elmondanék valamit – szólalt meg Hayes -, tudnom kell, hogy most, itt, ebben a pillanatban szövetségi ügynökként vagy jelen, vagy mint a…
– Szövetségi ügynökként – vágta rá a nő dacosan.
– Ez esetben, azt hiszem, jobban járok, ha megyek. – Hayes fájdalmas búcsúpillantást vetett felé, mielőtt elindult volna az ajtóhoz. Leszegte fejét, és kínos lassúsággal tette meg az alig pár méteres távot. Mintha minden egyes lépésnél csak arra várt volna, hogy meggondolja magát, vagy legalább utána szóljon, mondjon valamit, akármit. De Norelle csak állt a kanapé mellett az ajkát harapdálva, miközben kisírt szemeivel a plafont fürkészte.

Picture

Hayes kitárta az ajtót, és még egyszer hátrapillantott, de ő nem figyelt rá. Ekkor hitetlenkedve megrázta a fejét, és bevágta maga előtt a lakás kék színű ajtaját.
– Tudod mit? – állt elé, és anélkül, hogy megérintette volna, arra kényszerítette, hogy rá nézzen. – Nem érdekel, ha felhasználod ellenem. Akkor is elmondom, mert szeretlek, és azt akarom, hogy tudd! – Felsóhajtott, majd megvakarta a tarkóját. Szüksége volt még pár másodpercre, hogy felkészüljön a teljes körű vallomásra. – Landon Hayes csupán egy álca. Az első tökéletes álcám. A legalaposabb munkám gyümölcse. Minden egyes személyazonosságot igazoló és egyéb dokumentuma valódi. Majdnem két és fél évembe került a teljes háttértörténetének kialakítása és a szálak elvarrása, de minden egyes erőfeszítést megért, mert sikerült egy tökéletesen hibamentes profilt létrehoznom. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy ezen a néven ítéltek el. Valóságos, de mégis hamis. Nagy terveim voltak vele. Egy olyan kaliberű csaláson dolgoztam, ami…

Picture

Hirtelen elhallgatott, és mosolyra húzta a száját. – Nem számít. Besétáltál az életembe, és olyan érzelmi mélységeket tapasztaltam meg, amiknek a létezéséről még csak sejtelmem sem volt. Beléd szerettem abban a pillanatban, ahogy az első alkalommal visszautasítottál. Onnantól kezdve minden, amit korábban fontosnak tartottam az életben, a háttérbe szorult. Megfeledkeztem a nagyszabású terveimről, céljaimról, csak téged akartalak, veled tölteni minden egyes percet. A fellegekben jártam, mikor annyi próbálkozás után végre beadtad a derekad és igent mondtál egy randira. Soha nem fogom elfelejteni azt az estét. Egész addigi életem során először hihetetlenül zavarban voltam egy nő társaságában, nem tudtam, mit mondjak, hogyan viselkedjek. Te pedig egy cseppet sem könnyítetted meg a dolgomat, különös élvezettel kritizáltál és aláztál porig. Aztán egyszer csak váratlanul átnyúltál az asztal felett, kitépted a nyakamból a nyakkendőt, ami az egész vacsora alatt annyira idegesített téged, és összeborzolva a precízen beállított hajamat, megcsókoltál. Elképesztő volt! Teljesen beléd zúgtam, és ezen az sem változtatott, hogy később kiderült, szövetségi ügynök vagy.

Picture

– Totál elvesztettem korábbi önmagam. Nem érdekelt Alden. Na, jó. Nem annyiraérdekelt. Ha a közeledben voltam, könnyebben ellen tudtam állni a kísértésnek. Amikor az egyik fagyi délutánunk folyamán beszámoltál arról, hogy milyen ügyön dolgozol, és annak ellenére, hogy Alden egy önelégült, pimasz szélhámos, aki évek óta játszadozik veletek, mégis mennyire lenyűgöz téged a sokoldalúsága és a profizmusa, és szívesen belelátnál a fejébe… Nos, akkor el akartam mondani. El akartam mondani, hogy én vagyok Alden, de képtelen voltam rá. Nem tudtam, hogyan fogsz reagálni, és féltem, hogy elveszítelek. Szóval, inkább a hallgatás mellett döntöttem, és megfogadtam, hogy befejezem azt az életemet. Nem sokkal ezután viszont olyan lehetőség hevert a lábaim előtt, amit a bűnöző énem egyszerűen nem hagyhatott ki. Egy utolsó nagy dobás.

Picture

– Amit nem sikerült véghezvinned – mondta Norelle visszagondolva a férfi letartóztatására. Gyűlölte azt a pillanatot, mikor bebizonyosodott a gyanúja, miszerint az, akit az élete szerelmének hitt, valójában egyenlő az általa oly’ régóta üldözött személlyel.
– Nem – rázta a fejét Hayes. – Mert nincs olyan, hogy utolsó nagy dobás.

Picture

Ismét csöndbe burkolózott a lakás, és egyikük sem igyekezett megtörni a némaságot. Hayes próbált szemkontaktust létesíteni a lánnyal, de Norelle szándékosan kerülte a tekintetét. Össze volt zavarodva. Nem tudta, mit gondoljon, mit higgyen, nem tudta, mitévő legyen. Képtelen volt kezelni a helyzetet. Leszegte a fejét és öntudatlanul balerinapózba helyezkedett, egyik hosszú lábát keresztbe téve a másik előtt. Sebezhető kislányként állt előtte.

Picture

– Az igazi nevem – Hayes hatalmasat fújtatott, miközben mindkét kezével belemarkolt sűrű, fekete hajába. Nem volt könnyű felfednie valódi énjét. Az esze azt súgta, ne tegye meg, de nem hallgatott rá. Elérkezett az idő, hogy végre valahára tökéletesen őszinte legyen valakihez. Hogy őszinte legyen hozzá, a lányhoz, akit szeret. – Eric Bright. Valóban október tizenegyedikén születtem, de egy pár évvel később, mint ahogyan azt te tudod. Huszonhét éves vagyok. Igen, fiatalabb nálad, de kérlek, hagyd az erre vonatkozó elveidet! Szóval, Eric Bright… Váratlanul érkeztem. A szüleim egyáltalán nem számítottak rám. Mindketten felelőtlen tinédzserek voltak. Nem szerepeltem a terveik között. Úgyhogy a születésem után nem sokkal állami gondozásba kerültem. Mint utólag kiderítettem, azért nem adtak örökbe, mert az apám mindvégig azon az elhatározáson volt, hogy ő majd egyedül felnevel. Hát ez valamiért nem jött össze, a hosszú örökbeadási procedúránál pedig egyszerűbb volt beadni egy intézetbe. Nevelőszülők jöttek, nevelőszülők mentek, én meg valamilyen érthetetlen oknál fogva ötéves korom után nem kellettem senkinek. Vagy az intézeti nevelők nem akartak odaadni senkinek. Eléggé különc voltam, ez tény, de a fene se tudja. – Nem volt önsajnálat a hangjában, mindezeket tényként közölte.

Picture

– Nem voltam az a szociális, barátkozós fajta. Szerettem egyedül lenni. Ha csak lehetőségem adódott rá, mindig elvonultam. Ez persze rögtön okot adott az idősebb srácoknak a piszkálásomra. Bántottak. Sokszor. Aztán egy idő után megtanultam megvédeni magam. De nem erőszakkal, ahhoz sokan voltak és jóval erősebbek nálam. Az eszemet használtam, meg a számat. Kidumáltam magam a rázós helyzetekből, alkukat kötöttem. Azt hiszem, valahol itt kezdődött el a karrierem – mosolyodott el, ahogy visszagondolt azokra az időkre. – Napközi után a többiekkel ellentétben, akik az utcákon randalíroztak és folyton balhékba keveredtek, én vacsoráig mindig a városi könyvtárban lógtam. Imádtam olvasni. Minden érdekelt. Ott kötöttem életem első barátságát is, a könyvtáros bácsival, Mr. Franklinnel, aki a pártfogásába vett. Rengeteget tanultam tőle. Többek között azt is, hogy ha van elég kitartásom, akkor bármit képes vagyok elérni.

Picture

– A könyvtár épületével szemben egy szálloda állt, aminek a vendégei mind jól öltözött, előkelőséget sugárzó férfiak és nők voltak. Magabiztosak, sikeresek, gazdagok, olyanok, akik bármit megtehetnek, akik előtt ott hever a világ. Folyton őket figyeltem, és kilencévesen megfogadtam magamnak, hogy ha felnövök, én is olyan leszek, mint ők: öltönyt fogok viselni, luxusautókkal közlekedni, luxus szállodákban lakni és enyém lesz az egész világ. Megcsináltam. Tizennyolc éves koromra már abban a világban éltem, amiről kilencévesen álmodtam. Huszonegy voltam, amikor megteremtettem Aldent, és… hát… innentől már nagyjából ismered a történetem.

Picture

Norelle nem tudta, mit mondjon. Elszorult a torka, és ismét könnybe lábadt a szeme. Úgy érezte, mintha bensőjében fizikailag tolultak volna föl az érzelmek. Gondolatai ezerfelé cikáztak. Hirtelen felzokogott, mire az előtte álló férfi azonnal átölelte, és jó erősen magához szorította. Az állát befúrta a kulcscsontja mögé, és hagyta, hogy égetően forró könnyei a szerelme nyakába folynak.
– Tudom, hogy ez most nem könnyű neked. Nekem sem az. Joggal lehetsz dühös rám, és ha azt akarod, hogy békén hagyjalak, tiszteletben tartom. Nem foglak zaklatni és nem zsarollak meg a kapcsolatunkkal, nem fogom tönkre tenni a karriered, ezt megígérem. De szeretném, ha tudnád, soha nem játszadoztam veled. Az irántad táplált érzelmeim valódiak voltak. Most is azok. Szeretlek, Norelle. Mindig is szeretni foglak.

Picture

Szavai hallatán a benne kavargó érzelmi örvény még intenzívebb tempóra váltott. Egyszerre gyűlölte és szerette. Gyűlölte, amiért idejött. Gyűlölte, amiért ezt teszi vele; hogy már a puszta jelenlétével is képes őt, egy határozott, magabiztos nőt törékeny kislánnyá változtatnia. Gyűlölte, amiért ebbe a bizonytalanságba taszította. És azért is, hogy eltitkolta igazi valóját. De mindennél jobban gyűlölte azért, mert beleszeretett.
Miközben lassan elhúzódott tőle, mélyen beszívta jellegzetes, mámorító illatát, és elapadhatatlan könnyei fátylán át végre újra a szemébe nézett.

Picture

Hayes az őrjítően kék szempártól teljesen elvesztette a fejét. Hüvelykujjaival gyöngéden letörölte csillogó könnyeit, majd a szerelmes vágyakozás rózsaszín ködében előrehajolt és megcsókolta. Nem tudta, mi fog ezután történni, hogyan fog reagálni, de abban a pillanatban nem is érdekelte. Csak meg akarta csókolni, újra érezni puha ajkait.
Bár eltartott pár másodpercig, Norelle végül meglepő és egyben gyönyörteljes szenvedéllyel viszonozta csókját.
***

Picture

Miközben a hátát cirógatta, kellemes melegség áradt szét a testében. Csodálatosan érezte magát vele. Mintha soha nem történt volna meg az elmúlt másfél év. Abban a pillanatban nem számított, hogy kicsoda ő, nem számított, hogy kicsoda Norelle, csak ők voltak; két szerelmes fiatal, akik képtelenek ellenállni egymás érintésének.
Norelle a karjaiban feküdt, szorosan hozzábújt és az állát harapdálta. Pontosan ugyanúgy, mint ahogyan régen tette azt minden egyes szeretkezésük után. Hihetetlenül imádta. Behunyta a szemét, úgy élvezte tovább a kényeztetést.

Picture

– Te vagy az egyetlen – suttogta, miután csókot lehelt a szemhéjára.
– Az egyetlen mi? – kérdezett vissza Hayes, és lassan kinyitotta a szemét. Norelle arca tündöklően ragyogott az ablakon át beszűrődő fényben. Kedvesen beletúrt vörös tincseibe, mire ő mutatóujjával játékosan szívecskéket kezdett rajzolni a mellkasára.
– Az egyetlen ember, aki képes elgyengíteni. Nem szoktam sírni. Senki és semmi miatt.
– Tudom. Nem engeded meg magadnak, hogy sírj, de ez hülyeség. A sírás nem a gyengeség jele. Néha sokat segíthet már csak az is, ha kiadod magadból a feszültséget.
– Most pótoltam az elmaradásom – sóhajtotta, és úgy tűnt, mintha szégyellné magát emiatt. – A tárgyalásod óta nem sírtam. Az egy borzalmas nap volt.
– Az – értett egyet vele. – Borzalmas. De ha ettől jobban érzed magad, soha nem haragudtam rád, amiért letartóztattál.
– Hát még jó! – csattant fel Norelle hirtelen, és sértve nézett a mellette fekvő férfira. Hayes pimaszul vigyorgott rá, aminek eredményeképpen csak még jobban felhúzta magát és dacosan belebokszolt a hasába. A következő másodpercben viszont már a szerelme alatt találta magát.
– Imádom, amikor ilyen vagy – búgta Hayes a fülébe, majd apró, finom puszikkal hintette be a nyakát és a pici szeplőkkel díszített arcát, míg végül egy hosszú, érzéki csókban forrtak össze.

Picture

– Tudod, most kissé zavarban érzem magam. Fogalmam sincs, hogy hívjalak. Landon? Eric?
– Ahogy szeretnél. Nekem teljesen mindegy – hangzott a válasz, és újfent csókot váltottak.
– Eric Bright – ízlelgette a név hangzását Norelle, miközben lelökte magáról és diadalittasan két vállra fektette. – Klassz kis név – hajolt fölé mosolyogva, aztán egy puszi után kényelmesen elnyúlt a karjaiban.

Picture

Egy ideig csak szótlanul feküdtek, élvezték a másik jelenlétét, közvetlen közelségét, hallgatták egymás légzését, szívverését, és ettől az idilli nyugalomtól lassacskán elszenderedtek. Ám nem tartott sokáig álomországbeli látogatásuk, ugyanis egy hirtelen érkező kora nyári zivatar mennydörgései és az egész szobát világosba borító fényjelenségei hamar távozásra késztették őket.
– Pont, mint régen – jegyezte meg Norelle az ébredező zöld szemekbe nézve.
– Pont, mint régen – mosolygott rá vissza Hayes.
Mindketten első együttlétükre gondoltak, amelyre egy – a mostanihoz kísértetiesen hasonlító – viharos éjszakán került sor.

Picture

– Cappuccino a fellegekben – ült fel lelkendezve Hayes, amint egy hatalmas villámlást követően egy ismerős festményt pillantott meg a hirtelen fényárban úszó szoba falán. – Te megtartottad a képemet! – fordult Norelle felé tagadhatatlan örömmel a szemében.
Hatodik hónapfordulójukra ajándékozta a lánynak a képet, amit ő maga festett saját kezűleg. Amikor a romantikus vacsorájuk után átadta neki, azt mondta: egy jó cappuccino az ördög és az angyal találkozásából születik, forró, mint a pokol és édes, mint a szerelem. Ha veled vagyok, a fellegekben érzem magam.
– Ne gondolj bele többet, mint ami valójában – mondta hamisan csengő komolysággal a hangjában. – Tetszik a festmény. Ennyi az egész.
– Aha – vigyorgott rá fülig érő szájjal, mire Norelle oldalba bökte, majd szó nélkül kipenderült az ágyból, magára kapta a fotel karján pihenő ingjét, és kiszaladt a hálószobából. Hayes hosszasan bámult utána. Tökéletes alakja teljesen megbabonázta. Boldogságot sugárzó mosollyal az arcán indult meg aztán szíve választottja után, de mielőtt elhagyta volna a szobát, még vetett egy pillantást a falon lógó festményre. Arra a bizonyos festményre, ami mindkettőjük számára sokkal többet jelentett puszta dekorációs elemnél.

Picture

Norelle-t a konyhában találta. Poharakat vett elő az egyik szekrényből, majd egy kecses fordulást követően a pultra helyezte őket, ahol már egy elsőrendű bourdeaux-i vörösbor, egy palack Château Lafitte kínálkozott elfogyasztásra. Hayesnek rögtön felcsillant a szeme a címke láttán, az egyik legjobb évjárat volt. Mivel a borhoz zene is dukál, felkapta a közelében heverő hifi távirányítóját és bekapcsolta a készüléket. Rádióra volt állítva, egy aktuális tinisztár szerelmes dala szólt éppen. Hayes sokszor hallotta már az utóbbi időben és a bugyuta szövege akarata ellenére is megragadt a fejében. Becsatlakozott az énekhez, miközben eltúlzott popsiriszálással közeledett Norelle felé, aki ezt követően harsány nevetésben tört ki. De nem a látvány miatt.
– Szörnyű énekhangod van!
– Bocs, hogy nem vagyok tökéletes – szisszent fel Hayes tettetett sértődöttséggel, majd váratlanul a lemezlejátszóra váltott és egy régi jazz nóta csendült fel. Meleg mosollyal nyugtázta, hogy nem változott a lány zenei ízlése.

Picture

Egy rövid ideig egymást fürkészve hallgatták a dalt, aztán Hayes hirtelen elkapta Norelle derekát és egészen közel húzta magához. – Remélem, a tánctudásom azért valamelyest kárpótol a hangomért – suttogta a fülébe, és a következő ütemre vezetni kezdte. Tudta, hogy nem szeret táncolni, mert azt hiszi, két bal lába van, hiába bizonygatta neki bárki is az ellenkezőjét, makacsul ragaszkodott az álláspontjához. Lehet, hogy nem mozgott úgy, mint egy profi versenytáncos, de egyáltalán nem volt miért szégyenkeznie. Egy kis segítséggel mindig hamar ráérzett a zene ritmusára. És nem történt ez másképp most sem. Kezdeti esetlenségének nyoma sem volt már, tökéletes harmóniában, lágyan lépdeltek a piciny lakás nappalijának szőnyegén. Szorosan egymáshoz simulva táncoltak, élvezték a mély, rekedtes férfihang boldogságról szóló sorait, a lassú, érzéki dallamot, de mindenekelőtt a másik közelségét, ami minden más gondolatukat háttérbe szorította. A holnap mindkettőjük számára elképesztően távolinak tűnt.

Picture

– Istenem, de hiányoztál! – búgta Hayes a lány fülébe. – Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád.
– Te is nagyon hiányoztál. Sejtelmem sem volt róla, hogy ennyire – vallotta be, de Hayesnek úgy tűnt, sokkal inkább magának, mint neki.
A dal lassan véget ért, ő pedig kedvesen megcirógatta az arcát, majd közelebb hajolt hozzá, és hosszan, érzékien megcsókolta. Képtelen volt betelni vele.
– Köszönöm a táncot – pukedlizett egyet zárásképpen Norelle, ami annyira meglepte, de egyben meg is hatotta, hogy végül részt vett a játékban, és megcsókolta a kézfejét.
– Én köszönöm, hölgyem.

Picture

Norelle önfeledten felkacagott, majd megszakítva a szerepjátékot, lehalkította a zenét, és beszaladt a konyhába, hogy kitöltse a korábban előkészített vörösbort a poharakba.
– Tessék – nyújtotta át kisvártatva az egyiket Hayesnek, aki időközben boldogságtól sugárzóan nyúlt el a kanapén.
– Köszi. – Hayes felült, hogy helyet biztosítson maga mellett a lánynak, és átvette tőle a poharat. Szakértő szemével először megvizsgálta a bor tisztáságát, majd a színét vetette össze az évjáratával. Ezután illatmintát vett a szőlőnedűből. – Tökéletes – állapította meg, és koccintásra kínálta a poharat. Norelle óvatosan nekiütköztette a sajátját, aztán mindketten egyszerre belekortyoltak.

Picture

– Hogy van édesapád? – érdeklődött őszintén Hayes, miután letette a poharát a dohányzóasztalra. Norelle követte a példáját.
– Nem olyan jól, mint mikor utoljára találkoztatok, de még vannak tiszta pillanatai. – Norelle  édesapját három évvel korábban Alzheimer-kórral diagnosztizálták. – Anyát és engem még megismer. És téged is.
– Nem mondod?! – csodálkozott el Hayes. Az ügynöknő egy lassú bólintással jelezte, hogy márpedig úgy van.
– Rögtön felismert a híradóban. Anya hívott, hogy mi történt, mi ez az egész, hogy kerültél börtönbe…
– Ácsi! – szakította félbe még nagyobb döbbenettel az arcán. – Nem mondtad el nekik?
– Mit? Hogy letartóztattalak? – Norelle arcán keserű mosoly jelent meg. – Te voltál az egyetlen pasim, akit elfogadtak és szerettek. Törtem volna össze a szívüket? Épp elég volt, hogy te összetörted az enyémet.

Picture

– Sajnálom – simogatta végig a lány hosszú combját bocsánatkérésképpen. – Tényleg. Tudom, hogy rohadtul elcsesztem, és hidd el, nem telt el azóta úgy egyetlen perc sem, hogy ne bántam volna meg.
Norelle megfogta a combján pihenő kezét, és a szemébe nézett.
– Szóval, éppen anyának magyaráztam a helyzetet, mikor hallom apa hangját a háttérben: „Én mondtam Norelle-nek, hogy figyeljen rá oda, mert simlis a fickó. Láttam a szemében! Én megmondtam! De a szíve tiszta, az biztos! Nem bántana senkit! Meghamisított és lenyúlt néhány ronda festményt, na és? Jól tette! A mai világban leleményesnek kell lenni, ha boldogulni akar az ember. Ezt én mondom, igen, a rend becsületes őre. Ez nem bűnözés. Felesleges erőforrás pocsékolás az ilyeneket üldözni! Mondtam már Norelle-nek is! Hagyja ott a kényelmes kis irodáját, és menjen vissza egyenruhában járőrözni az utcákra, ahogy az örege is tette azt harminc éven keresztül. Az az igazi bűnüldözés! Ott vannak kint az igazi gazfickók! Hallod, lányom? Szedd össze azt a fiút, és hozd ide hozzánk, majd mi megvédjük!”.

Picture

A történetet hallván Hayes arcán egyre szélesebb lett a vigyor.
– Kedvelem az apádat. Már az első találkozásunkkor is jól kijöttünk egymással. Persze, ahogy tőled, úgy tőle is rögtön megkaptam a Teagenek családi hagyományaként ismert kötelező kötekedő kritizálást, de összességében szerintem remek kis nap volt az.
– Apát lenyűgözni kb. lehetetlen, szóval fogalmam sincs, hogy csináltad, mivel nyerted el a szimpátiáját.
– A tiszta szívemmel – rebegtette rá szempilláit, ahogy egyre közelebb hajolt hozzá.
– Azt az egoista mindenedet! – lökte el magától a lány az önelégült arckifejezését látva, majd megpróbált felállni, de Hayes megragadta a karját és eldőlt vele a kanapén.

Picture

– És arrogáns is vagyok, tudom jól. Ezért tudtál elkapni. – Norelle egy pillanatra meglepődött, mert nem értette kristálytisztán, mire céloz, és ezt Hayes észre is vette, úgyhogy gyorsan kisegítette a jellegzetes gesztusával, amit előszeretettel használt a biztonsági kamerák előtt egy-egy sikeres akcióját követően. És sajnos egyszer Norelle jelenlétében is.
– Ó, igen! Tényleg emiatt kezdtem rád gyanakodni.
– Volt elég időm átgondolni, hogy mégis hol hibázhattam, és ez volt az egyetlen, ami gyanúba keverhetett – mondta, de fejben már egészen máshol járt. Erősen magához szorította a lányt, mintha soha többé nem akarná elereszteni, és hosszan végigsimította a haját, a hátát, megmarkolta a popsiját, miközben könnyed puszikkal hintette be kecses nyakát. A következő pillanatban pedig már mindketten belefeledkeztek szenvedélyes csókjukba.

Picture

– Kérdezhetek valamit? – húzódott el egy picit Norelle két vágyakozó sóhajtás között. Hayes bólintott.
– Bármit.
– Nem érezted magad magányosnak egyedül a nagyvilágban? Szülők, rokonok, barátok nélkül?
Hayes megemelte a lányt, míg felkelt fekvő pozíciójából, majd az ölébe ültette.
– Ezt pont te kérdezed, aki nem enged közel magához senkit, és ha mégis, akkor még a szülei előtt is titkolja? – kérdezett vissza a szemöldökét vonogatva. – Nyolc hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy bemutass a családodnak, ami mindössze két főből áll.
– Most nem rólam van szó – hárította el a témát angyalian mosolyogva. – Szóval?

Picture

– Nem – nézett Hayes egy pillanatnyi töprengés után az őt fürkésző kék szemekbe -, addig nem, míg el nem veszítettelek. Szerettem egyedül lenni. Ha mégis társaságra vágytam, akkor kimentem a parkba, beültem egy bárba, benéztem egy-két egyetemi bulira, vagy éppen a következő nagyszabású átverésemet készítettem elő a célpont személyes megismerésével. Soha nem zavart, hogy nincsenek igazi barátaim. Az igazat megvallva, ha akárcsak egy is lett volna, az elég nagy hátrányt jelentett volna a szélhámos kis életemnek. Persze, voltak, illetve vannak is olyanok, akikkel jóban vagyok, és ha a szükség úgy hozná, talán még segítenének is nekem, de nem önzetlenségből. Valamit kérnének cserébe. A mi világunkban ez már csak így működik – vonta meg a vállát, majd elvigyorodott.

Picture

– Mi az? – kíváncsiskodott Norelle, mielőtt a vörösborok után nyúlt.
– Csak eszembe jutott az a nap, amikor találkozót szerveztem az anyámmal és az apámmal.
– Találkoztál velük? – csodálkozott.
– Igen, de nem árultam el nekik, hogy ki vagyok. Kiderítettem, hogy az anyám ingatlanügynök, az apám pedig asztalosmester. – Mindketten belekortyoltak a poharakba. – Nos, úgy döntöttem, hogy az anyám segítségét kérem lakásvásárlásban, az apámat pedig megbízom az új nappalim polcrendszerének megtervezésével és elkészítésével. Éppen anyámmal intéztük az üres lakásban a kulcsátadást és a szerződés aláírását, amikor csengettek. Ott állt az ajtóban az apám, szerszámokkal a kezében. Mikor beengedtem és meglátták egymást… Hát az egy megfizethetetlen pillanat volt. Mindketten azonnal zavarba jöttek, és fogalmuk sem volt róla, hogyan kellene viselkedniük. Közbeléptem, hogy oldjam egy kicsit a feszült helyzetet, és végül sikerült beszélgetést kezdeményeznem közöttük.

Picture

– És sikerült valami lényegeset megtudnod?
– Csak annyit, hogy kb. a lepasszolásom óta nincsenek együtt, és hogy az anyám még mindig nem állapodott meg, ellenben apámmal, akinek felesége és két gyereke is van.
– Vagyis három – javította ki kissé felháborodva.
– Igen. Velem együtt.
– Nem haragszol rájuk? Hiszen tulajdonképpen eldobtak maguktól, mint egy megunt játékot. Én biztos megragadtam volna az alkalmat, hogy rájuk zúdítsam minden dühömet.
– Nekem is megfordult a fejemben, de nem tudhattam, illetve nem is tudom a mai napig, hogy milyenek voltak a körülményeik akkoriban. Nagyon fiatalok voltak, lehet, hogy ha helyükben lettem volna, én is hasonlóképpen döntök. Azért valahol egész mélyen mégis bízom abban, hogy talán mégsem. Most biztosan nem mondanék le egy gyerekről, még ha nem is volt betervezve, akkor sem.

Picture

Norelle a hüvelykujjával simogatta az arcát, majd gyengéden szájon csókolta.
– A magad őrült kis módján ugyan, de szerintem csodálatos apa lennél – suttogta lágyan a fülébe, Hayes meg majd’ elolvadt a gyönyörűségtől. Még soha nem illették ilyesfajta elismerő bókkal, és az pedig, hogy mindezt tőle, a számára legfontosabb személytől, a szerelmétől hallotta, teljesen elvarázsolta.

Picture

Magához szorítva a lányt, hirtelen felpattant a helyéről, és meg sem állt a hálószobáig. Norelle mindvégig kedélyesen kacarászott a karjában, míg le nem teperte a kényelmes, puha ágyba. Folyamatos szemkontaktust létesítve végigsimították a másik szinte minden egyes porcikáját, majd heves csókcsatába kezdtek az illatos párnák között. Az érzéki sóhajok közepette, Hayes legnagyobb meglepetésére Norelle azonban egyszer csak eltolta magától.

Picture

– Nem hiszem el, hogy huszonhét éves vagy! – kiáltott fel, őt pedig azon nyomban letaglózta.
– Én meg azt nem hiszem el, hogy ez ennyit számít! – nézett le rá hitetlenkedve, hogy pont most, ebben a szent pillanatban kellett előhozakodnia ezzel a témával.
– Igenis számít. Nekem számít. Négy évvel idősebb vagyok nálad. Néggyel – ismételte meg tragikus hanglejtéssel.
– Úristen, micsoda szörnyűséges probléma! – gurult le róla utánozva a lány intonációját, és morcosan dörzsölgetni kezdte az arcát, miközben Norelle okfejtését hallgatta az életkorukkal kapcsolatban.

Picture

– Tudod, mi van? – szakította félbe, amikor az összehasonlítások tömkelegében elért a „te még csak a gimit kezdted, mikor én már egyetemre jártam” részhez, mert nem bírta tovább elviselni az alaptalan süketelését. – Te még mindig menthetetlenül hülye tudsz lenni néha.
Norelle világoskék szemei elkerekedtek a sértést hallván, és egy pillanatra mintha őszinte megbántottságot tükröztek volna, de hamarosan halvány mosoly jelent meg az ajkán.
– Jól van. Elismerem, tényleg vannak hülye dolgaim. Sajnálom – hajolt fölé, hogy megcsókolja, de most Hayes tolta el magától.
– A-a! Elszállt az ihlet – tettette a durcás kisfiút keresztbe font karral.
– Hát jó – hagyta annyiban Norelle, és kikászálódott az ágyból. Azonban nem jutott messzire, mert a következő pillanatban már ismét Hayes alatt találta magát. Szenvedélyesen csókolták egymást egy újabb csodálatos együttlét beteljesülésének reményében.

Picture

És valóban csodálatos volt. Hosszú percekig pihegtek összeölelkezve, és titokban mindketten ugyanazt kívánták; bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Mert vészesen közeledett a reggel. Próbáltak ugyan tudomást se venni róla, de mélyen legbelül most már mindkettőjüket nyugtalanította. Ráadásul Hayes nagy bánatára, nem sikerült megúsznia a Torenóval kapcsolatos kérdéseket. Norelle, érthető okokból, mindenre kíváncsi volt, így több órát is elfecséreltek a gengszterre, ahelyett, hogy inkább egymással foglalkoztak volna.

Picture

– Úgy sejtik, hogy az áthelyezésed mögött is Toreno áll – osztotta meg a titkos nyomozati információt, ám Hayes számára ez nem volt újdonság. – Tudod, hol van?
– Igen, de nem árulhatom el.
– Miért nem?
Hayes habozott a válasszal, és ezt Norelle is észrevette.
– Mert ha a kommandósok rajtuk ütnek…
– Rajtuk? Kiken?
– Toreno, Collizzi és Flynn.
– Collizziról tudtunk, de ki az a Flynn?
– Norelle, ne haragudj, de már így is túl sokat mondtam. Még nagyobb veszélybe sodrom őket, ha tovább fecsegek, mert úgy sem bírod megállni, hogy a névtelen forrásodra hivatkozva ne bocsásd a feletteseid elé ezeket az információkat.

Picture

– Kiket sodorsz veszélybe? – tette fel a nő az újabb kérdését, Hayes pedig kezdte úgy érezni magát, mintha a kihallgatószobában ülne. – Túszokat ejtett? Kiket?
Hayes szíve egyre hevesebben kalapált a mellkasában. Legszívesebben mindent megosztott volna kedvesével, de már ismerte Torenót annyira, hogy tudja, bármire képes. Ha a szövetségiek rajtaütnének a rejtekhelyen, azonnal pajzsnak használná Zoet és a kis Maxime-et, és ha nem a kommandósok eltévedt lövedékei, akkor ő maga végezne velük. Azt pedig nem engedheti. Azok után, hogy miatta kerültek abba a helyzetbe, kizárt. Meg fogja menteni őket!
– Bízol bennem? – nézett őszinte, nyílt tekintettel a lányra. Norelle összeráncolta a homlokát.
– Nem tudom. Talán.
– Akkor hagyd, hogy ezt elintézzem! Ha este nyolcig nem jelentkezem, esküszöm, hogy rám uszíthatod az összes SWAT osztagot.
– És mégis hogyan? Honnan fogom tudni, hogy hol vagy? Megüzened? – kérdezte kétkedve.

Picture

Hayes kimászott az ágyból, és megállt az általa készített festmény előtt. Alányúlt, hogy végigtapogassa a szélét, majd hirtelen előhúzott egy tollat.
– Ez még működik, ugye?
Döbbenetében Norelle-től csak egy bólintásra telt.
– Remek. Akkor ez ismét nálam lesz. De kérlek, csak és kizárólag abban az esetben aktiváld, ha nem jelentkeztem és elmúlt már este nyolc! Ha ezt megteszed, akkor én is megígérem, hogy magamnál tartom és nem dobom ki az első kukába, ami szembe jön velem az utcán.
– Rendben. Áll az alku. De honnan tudtad, hogy oda rejtettem? – hüledezett még mindig a lány. Másfél évvel ezelőtt ennek a tollba rejtett nyomkövetőnek a segítségével buktatta le a srácot, mint Aldent, és kapta el hamisítással, illetve nagy értékű lopással.
– Ismerlek – mosolygott rá sejtelmesen. – Biztos voltam benne, hogy nem fogsz megszabadulni attól a tárgytól, ami tulajdonképpen elvezetett téged Aldenhez. Mindig emlékezni akarsz rá, még akkor is, ha fáj. Tudom, mert én is ilyen vagyok. És az egész lakásban ez festmény az egyetlen dolog, ami hozzám köthető. Szóval – lehelt csókot az ajkaira -, nem volt olyan nehéz összerakni.

Picture

– Tényleg nagy hasznára válhatnál az FBI-nak – erősködött Norelle már sokadszorra az éjszaka folyamán. Mikor először került szóba a mi lesz velük kérdés, Hayesnek az a briliáns ötlete támadt, hogy megszökteti Norelle-t Európába, és ott kezdenek új életét. Együtt. Közösen. Azonban a lány nem repesett az ötletért. Nem akarta feladni a karrierjét, és főleg nem akarta magára hagyni az édesanyját és a beteg édesapját. És valahogy a körözött szökevény élet sem vonzotta túlságosan. Inkább azt javasolta Hayesnek, hogy adja fel magát és vezesse el az FBI-t Torenóhoz, ezzel is enyhítheti a szökésért és a lemásolt titkosított dokumentumokért kapott büntetését. Megígérte, hogy ha együttműködik velük, akkor rövid időn belül kérvényezi, hogy az ő személyes felügyelete alatt szaktanácsadói pozícióba helyezzék az általa vezetett csoportba. Mivel ő Alden, a szakértelmével igen sokat segíthet az értelmiségi bűnözés visszaszorításában. És így kellő óvatossággal akár 24/7 együtt lehetnének. Csupán egyetlen apró kellemetlenségtől kellene eltekintenie: a bokájára rögzített nyomkövetőtől.

Picture

De Hayes mereven elzárkózott a lehetőségtől. Esze ágában sem volt átállni az ellenség oldalára és nekik dolgozni, nem beszélve a szabadságmegvonásról. Beleborzongott, már csak a gondolatra is, hogy minden egyes lépését figyelemmel kísérik majd. Ráadásul nem utazhat sehová, csak külön engedéllyel és felügyelettel, egyetlen város néhány kilométerére lenne bekorlátozva. És az együttlét sem menne olyan simán, mint ahogyan azt Norelle elképzelte, hiszen egy ügynököktől hemzsegő irodában töltenék az idejük nagy részét. Ha ő még képes is lenne rá, Norelle-nek iszonyatosan nehezére esne minden egyes gesztusára odafigyelnie, hogy ne keltsen gyanút senkiben sem. Túl kockázatos.

Picture

– Ezt már egyszer megtárgyaltuk.
– Azért csak fontold meg. Rendben?
Hayes bólintott, majd hanyatt vágta magát az ágyon, Norelle pedig egy csók után szorosan hozzábújt. Némán feküdtek egymás mellett, összeölelkezve. Hayes védelmezőn a karjaiba zárta a lányt, aki ennek hatására lassan álomba is szenderült. Már majdnem egy órája feküdt teljesen mozdulatlanul, alig érezte a bal karját, de nem akarta elengedni. Ki akarta használni még ezt a kis időt, hogy lássa, érezze, tökéletesen az emlékezetébe véshesse az utolsó szeplőig. Vele akart maradni örökre. De ahhoz, hogy ez beteljesülhessen, előbb jóvá kell tennie egy szörnyű hibát. Meg kell mentenie Zoet és Maxime-t. Ez is kockázatos. Kockázatosabb, mint Norelle szaktanácsadói ötlete, de akkor is meg kell tennie.

Picture

Az éjjeliszekrényen álló ébresztőóra számlapjai 06:00-ot mutattak, mikor éktelen csipogásba kezdett. Norelle felriadt édes álmából, és ijedtében azonnal le is csapta, hogy megszűnjön végre az a kellemetlen zaj.
– Nem akarom, hogy reggel legyen – ásítozott fáradtan, majd a hasára fordult, és magára húzta a takarót.
– De már reggel van. Gyere! – Hayes benyúlt a takaró alá, és felemelte a lányt. A karjaiban vitte ki a fürdőbe, egyenesen a zuhanykabinba. Neki sem volt kedve ehhez az egész búcsúzkodáshoz, de úgy volt vele, hogy jobb, ha minél előbb túlesnek rajta.

Picture

Letusoltak, felöltöztek, megreggeliztek, majd negyven perccel később már az utcán álltak bizonytalanul tekintve a rájuk váró nap elé.
– Légy óvatos! És ha nyolcig nem jelentkezel, aktiváltatom a nyomkövetőt. Megvan a toll? – Hayes elővette a zsebéből, hogy megmutassa, aztán visszarejtette oda.
– Szeretlek, Eric,
– Szeretlek, Norelle. Tiszta szívemből szeretlek – suttogta a fülébe, ahogy odahajolt hozzá, majd végül hosszú, könnyekkel teli csókot vettek egymástól.

Picture

Ellentétes irányban indultak el, de mindketten vissza-visszapillantottak még a másik felé. Fájdalmas volt mindkettőjük számára az elválás, viszont bíztak a viszontlátásban, éltette őket a remény.
Hayes még egyszer hátrafordult, azonban szerelme már lekanyarodott az útról. Egy másodpercre csalódottság lett úrrá rajta, de végül csak arra tudott gondolni, hogy ha minden jól megy, este már újra együtt lehetnek. És miért ne menne minden jól? Ő Alden! És Alden mindig megfontolt és alapos munkát végez. Nem szokott hibázni.

Picture

Ám ezúttal sikerült figyelmen kívül hagynia a Norelle utcáját vizslató térfigyelő kamerát és azt az alacsony, fura, idegesnek tűnő alakot, aki a rendőrség telefonszámát tárcsázta a mobilján, miután az imént elhaladt mellette.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés