The Torenos 2. – A bosszú játéka – 18. Felismerés

Arra ébredt föl, hogy rettenetesen fáj a feje. Lassan felemelte a kezét, és masszírozni kezdte a homlokát, hátha enyhíti egy kicsit a fájdalmát. De olyan erős migrén gyötörte, hogy még a szemét is nehezére esett nyitva tartania. Már éppen szólni akart a férjének, hogy hozzon neki valami gyógyszert, mikor halk pityergésre lett figyelmes, és hirtelen feleszmélt. Maxime!

Kislánya ott ült mellette az ismeretlen kanapén, apró gombóccá gömbölyödve. Azonnal magához húzta, és szorosan átölelte.
– Csss. Nincs semmi baj, kisszívem – próbálta vigasztalni, de ő maga sem hitt a kimondott szavakban. Fogalma sem volt, hol vannak, és arról sem, hogy mi történt. Próbálta felidézni, de össze volt zavarodva.

Preston vallomása és a reggeli veszekedés még rémlett neki. Aztán… aztán autóba szálltak, és elindultak az iskolába. Valahol félúton valami miatt elterelték a forgalmat, és arra már nem emlékezett, hogy hogyan, de végül egy félkész, lezárt, üres parkolóházban találták magukat. Rajtuk kívül csak két autó volt ott. Mindkettő fekete. Egy előttük, egy pedig mögöttük.

Így visszagondolva, igazán furcsállhatta volna a helyzetet, azonban akkor a férje titkain kívül semmi másra nem tudott odafigyelni.
Hirtelen kinyitották az ajtót. Először a bal elsőt, majd a jobb elsőt is, és valaki erősen valami nedves, szúrós szagú rongyot nyomott az arcába. Valószínűleg a kislányáéba is. Filmszakadás.
És most itt, ezen az ismeretlen helyen ébredtek.

***

Dorian Wayne rendkívül dühös lett, mikor a tudomására jutott, hogy a negyedik tanú ellen merényletet követtek el. A fickó, aki megpróbálta megölni Travis Baide-et, azaz születési nevén Trent Hannent, némi hathatós győzködés után együttműködésre adta a fejét. Kihallgatása során elmondta, hogy egy bizonyos Marcus bérelte fel, és csinos kis összeget ajánlott neki a munkáért cserébe.

Az FBI-osok számára nem volt ismeretlen a név, jól tudták, hogy kit kell keresni. Utcai kontaktjaik segítségével másnap reggelre megszerezték a tartózkodási helyét, ám a címen csak egy erősen kisminkelt, alulöltözött hölgyeményt találtak, aki mindössze annyit tudott mondani a rárontó ügynököknek, hogy Marcus üzleti ügyben találkozik valakivel. Azonnal körözést adtak ki rá, és nem sokkal később már jelentette is egy járőr, hogy látta a Center Plaza nyugati bejáratánál.

***

Hayes vonakodva bár, de teljesítette Toreno kérését. A hátizsákot, ami egyáltalán nem passzolt az ő stílusához, elhelyezte a Center Plaza 170-es számú csomagmegőrzőjében, majd elrejtette a hozzátartozó kulcsot a férfi mellékhelyiség ablak melletti kabinjában. Aztán felment az emeletre, és a tömegnek háttal, a korlátnak támaszkodva unottan figyelte az értékmegőrző üvegajtaját.

Kicsivel több, mint húsz perc elteltével kiszúrt magának egy alacsony, barna hajú fickót. Hála remek memóriájának rögtön beugrott neki, honnan olyan ismerős. A minap futott vele össze, egy Torenóval való kellemetlen találkozás után.

Szemével követte a férfit, aki a WIFI Pihenő-Zónát megkerülve egyenesen a csomagmegőrző felé tartott. Az üvegajtónál maga elé engedett egy hölgyet, majd ő is bement. Nem egészen egy perc múlva Hayes már újra látta az ajtóban, hátán az általa otthagyott hátizsákkal. Aztán azt is látta, hogy két biztonsági őr és két rendőr sietősen közeledik a magában szélesen vigyorgó fickó felé.

A mosolya azonban azonnal lefagyott az arcáról, amint ő is észrevette az egyértelműen az irányába tartó egyenruhásokat. Száznyolcvan fokos fordulatot vett és rohanni kezdett. De nem jutott messzire: a következő pillanatban egy nívós cipőbolt kirakata előtt leteperték.
Hayes ekkor döntött úgy, hogy ideje feltűnésmentesen távoznia.

***

Preston még aznap éjjel hazavezetett Sun Hillbe. Valamikor a kora hajnali órákban esett be titkos lakásának ajtaján. Felvonszolta magát az emeletre, és hanyatt vágta magát a szoba közepén álló kanapén. Rettenetesen fáradt volt, de a családja életét féltő rettegés és a szívét mardosó bűntudat nem engedte meg neki azt a luxust, hogy pihenjen. Borzalmasan tehetetlennek érezte magát, amitől csak még inkább kétségbeesett. Hiába agyalt szüntelenül a megoldáson, nem látta a fényt az alagút végén. Egy ideig még üveges tekintettel bámulta a plafont, aztán egy reményvesztett, fájdalommal teli sóhaj kíséretében felkelt.

***

Kényelmetlenül feszengett a széken. Túl szoros volt a bilincs. Már-már a húsába vágott. Hiába szólt az ügynököknek, hogy lazítsák meg, nem foglalkoztak vele. Bevitték a kihallgatószobába, leültették, majd egy szó nélkül magára hagyták. Mindennek már legalább negyed órája. Jellemző – forgatta szemeit Marcus. Jó párszor került már hasonló helyzetbe, és tapasztalatai szerint az ügynökök előszeretettel játszadoznak a gyanúsítottak idegeivel. De a korábbi alkalmakhoz képest most sokkal idegőrlőbbnek találta a várakozást. Ugyanis ezúttal fogalma sem volt arról, hogyan mászik ki szorult helyzetéből.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy magas, barna hajú férfi lépett be a helyiségbe. Helyet foglalt a szemközti széken, megigazította a szemüvegét, majd ráfüggesztette fürkésző tekintetét.
– Na, kezdődik – motyogta nyugtalanul a bajsza alatt.

***

Zoe szeretett volna felállni, és körülnézni az ismeretlen helyen, de Maxime olyan kétségbeesetten kapaszkodott belé, hogy egyszerűen képtelen volt rá. Inkább átkarolta, és halk énekszó kíséretében lágyan ringatni kezdte. Pont, mint baba korában.
Ezúttal azonban a kislány megnyugtatása kudarcba fulladt. Erőteljes kattanást hallottak, majd az egyik ajtó kinyílt. Egy pillanatra felszabadult boldogság járta át a szívüket, de amint a zaj irányába fordították a tekintetüket, mindkettőjük testén félelem szülte remegés lett úrrá. Mert aki belépett a helyiségbe, az maga az ördög volt.

Leonardo Toreno magabiztosan, könnyed léptekkel haladt feléjük a szobában. Arckifejezése komoly volt és mindenre elszánt. Ezt látva Zoe agya lázasan kutatott menekülő útvonal után, szemei ide-oda cikáztak a helyiségben, de minden egyes kiútnak tűnő lehetőség egyenesen Toreno karjai közé vetette volna őket. Ő pedig egyre inkább közeledett, alig pár lépésre volt már tőlük csupán. A rémület és a reményvesztettség hirtelen mindkettőjükön felülkerekedett. Testük megfeszült, csak szorították egymást lehunyt szemekkel, mozdulatlanul, a legrosszabbra várva.
És ekkor Toreno megállt a kanapé előtt, előre nyújtotta jobb kezét, majd elmosolyodott.

***

Dorian Wayne elégedetten csukta be a kihallgatószoba ajtaját. Való igaz, nem számított rá, hogy több mint két órába telik majd szóra bírni a gyanúsítottat, de végül sikerült megszereznie az áhított információt, miszerint Toreno bérelte fel Marcust és az embereit a balesetek kivitelezésére. Elsősorban a Trent Hannen elleni merényletet hozták összefüggésbe Torenóval, azonban Marcus az egyik mondatában véletlenül elejtett egy többes számot, Wayne pedig azonnal lecsapott rá. Ekkor derült ki, hogy másik három személy balesetét is elrendelte.

Intett két ügynökének, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a fickót, majd visszaindult a műveleti központba, hogy újabb puzzle-darabokat helyezzen el a táblán. Nem értette, hogy Ashton és Ephram Miller, illetve Raquel Simone hogyan kapcsolódik a hírhedt gengszterhez, hogy miért akart ártani nekik. Valami azt súgta neki, hogy valójában nem volt személyes problémája velük, inkább büntetni akart valakit azzal, hogy mindegyiküket veszélybe sodorja.
Talán Hannent? – morfondírozott rajta, majd mikor egyik kollégája a műveleti központ ajtajában visszakérdezett, rájött, hogy ezt hangosan is kimondta. Megrázta a fejét, és ugyanúgy gondolataiba temetkezve továbbhaladt az irodája felé.

– Nem sok értelme lett volna, ha egyébként meg őt is holtan akarta tudni – jutott magában erre az elhatározásra, majd ahogy különböző aktákkal a kezében elsuhant mellette az egyik szőke hajú ügynöke, hirtelen ledermedt. Felsejlett előtte az előző este a kórházban, amikor a Hannennél tett látogatása után szembetalálkozott egy magas, kék szemű, szőke idegennel, aki Rebecca Collizzi társaságában igyekezett Hannen kórtermébe.

Egy másodperc alatt ezernyi gondolat árasztotta el az elméjét. Felrohant a lépcsőn, megállt a nagy, fehér tábla előtt hosszú percekig meredten bámulva azt. Aztán felkapta a filcet, és őrült sebességgel neveket, dátumokat, és címszavakat kezdett felírni a szélére: 2008. Japán, gyilkosság, N. Toreno, Bethesda, 2009.03.24. 20:04, lemez, világhatalom, Herceg, L. Toreno, C. Toreno, Hagerty, Daruvo, Sharps, Collizzi, napjaink, R. Collizzi, Hannen, A&E Miller, Simone, Nardenville, DC, Sun Hill. Hamarosan különböző színű nyilak is megjelentek az egyes szavak között, majd ezt követően középre pirossal bekarikázva egy hatalmas kérdőjellel azt írta: PRESTON TORENO.

***

Meghökkentő látvány tárult elé. Bár irodája a legfelső emeleten kapott helyet, a tetőről egészen más benyomást keltett Sun Hill belvárosának képe. Hipnotikusan vonzotta tekintetét a város forgataga. Veszélyesen közel állt a peremhez, de nem keltett benne félelmet a mélység. Csak élvezte az arcát cirógató, langyos szellőt és az elképesztő kilátást. És a nyugalmat, ami elárasztotta a testét abban a pillanatban, hogy fellépett a szegélyre. Kinyújtotta karjait, megtöltötte tüdejét levegővel, behunyta a szemét, majd előredőlt, és mindent maga mögött hagyva, felszabadultan tűnt el a mélyben.