The Torenos 2. – A bosszú játéka – 17. Az elveszett Herceg

Picture

Hirtelen néma csend lengte be Sun Hill sétálóutcáját. A járókelők egy pillanatra ledermedtek, tekintetük egyetlen emberre összpontosult. Egy férfira, akinek fájdalmas kiáltását senki nem tudta figyelmen kívül hagyni. Ott térdelt a tér közepén, reményvesztetten. Szeméből egymás után gördültek ki a könnycseppek és vándoroltak lefelé sietősen az arcán, hogy aztán az állán összegyűlve együtt zuhanjanak a mélybe.

Picture

– Nyugalom – hallotta a vonal túlsó végéről apja önelégült hangját. – Ezek csak a figyelmeztető lövések voltak. Amíg az én szabályaim szerint játszol, nem esik bajuk. De ha csak egyszer is keresztbe teszel nekem, azt ezúttal nagyon meg fogod bánni. Légy jó fiú, Preston. Majd jelentkezem. – Azzal a vonal megszakadt, Preston pedig mindennél jobban igyekezett józanul gondolkodni a hirtelen kialakult sokkos elmeállapotában.

Picture

A lövések még mindig visszhangzottak a fejében, és bár minden porcikája tiltakozott ellene, újra és újra látta lelki szemei előtt, ahogy az apjának nevezett szörnyeteg kioltja szerettei életét. Nehezére esett uralkodnia az érzelmein. Próbálta összeszedni magát, de még annak tudatában sem érzett megkönnyebbülést, hogy felesége és kislánya valójában életben vannak, hiszen egy olyan ember tartja őket fogva, aki a céljai elérésének érdekében bármire képes. Bármire.

Picture

Lassan felállt, zakója ujjával letörölte könnyeit, és a Network kijelzőjére nézett, ami bemérte ugyan a telefon pontos helyzetét, azonban azt is jelezte, hogy az utóbbi percben a készülék megsemmisítésre került. Az eszével tudta jól, hogy semmit nem fog találni a meghatározott helyszínen, de a szíve reménykedett, és bizonyítékra volt szüksége. Amilyen gyorsan csak tudott, visszarohant hát az autójához, és odavezetett.

Picture

A hívást a belváros egyik útkereszteződéséből kezdeményezték. Miközben igyekezett alaposan átkutatni a környéket, elindította az arcfelismerő programot a környező térfigyelő kamerák által rögzített felvételek között. Ám hiába. Nem talált semmit. Ahogy Zoe piros színű Hondáját sem. Mintha a föld nyelte volna el őket. Csalódottan visszatért az autójához és a következő lépésen gondolkodva a munkahelyéhez hajtott. Gyors parkolást követően azonnal az irodájába rohant, nem foglalkozott az utána szóló kollégákkal és főnökökkel. Magára zárta az ajtót, és idegesen járkált fel-alá az íróasztal előtt.

Picture

Aztán hirtelen bevillant valami: Leo helyett felesége és kislánya arcképével kellene próbálkoznia. Az asztalhoz lépett, bekapcsolta a laptopját, csatlakoztatta hozzá a Networköt, majd a jelszavak begépelése után megadta a paramétereket és elindította a keresést. Rengeteg találatot kidobott a program. Reménnyel telve időrendbe rendezte őket, de sajnos ismét csalódnia kellett: aznap nem készült róluk egyetlenegy felvétel sem. Dühvel vegyült elkeseredettségében jobb öklével a klaviatúrára csapott, mire válaszul a képernyőn felugrott egy ablak. A felvételen Zoe és ő Maxime-mel kézenfogva sétáltak a belváros hosszú, üzletsorokkal szegélyezett főutcáján, jókedvűen, gondtalanul. Mielőtt még minden elkezdődött volna.

Picture

Ez a pár másodperces mozgókép olyan intenzív érzelmi örvényt kavart Prestonban, hogy képtelen volt kontrollálni magát. Egyszerre érzett mindenre elszánt, vak gyűlöletet az apja iránt, felesége és kislánya életét féltő rettegést és lelkiismeret-furdalást, hogy mindezt ő okozta. A bensőjében felgyülemlő feszültséget nem volt képes tovább kordában tartani, engedte, hogy átvegye felette az irányítást. Felkapta a laptopot és egy fájdalommal teli ordítás kíséretében teljes erejéből a falhoz vágta. Majd lesodort mindent az íróasztalról, és felborította. Felrúgta a széket, beleöklözött a bekeretezett diplomájába, széttépte a tervrajzait és az összes keze ügyébe kerülő iratot. Kidobált mindent a szekrényekből: mappákat, maketteket, íróeszközöket, díjakat.

Picture

Aztán hirtelen megállt, és érezte, ahogy fokozatosan elhagyja az ereje. Térdre rogyott, majd neki vetette hátát a mögötte álló szekrénynek, és kinyújtotta a lábait. A következő pillanatban újra felszínre törtek a könnyei, és megállíthatatlan, vad folyamot alkotva zúdultak le az arcán. A szíve vadul kalapált, légzése pedig egyenetlen zihálás volt csupán.

Picture

Alig fél perc elteltével kopogást hallott az ajtó felől, amit aztán érdeklődő kérdések követtek. Odapillantott, majd nagy nehezen feltápászkodott a padlóról, és összeszedte az elhajított laptopba csatlakoztatott Network darabjait. Mikor kinyitotta az ajtót jó pár kollégájával és felettesével, Dane Danielsszel találta szemben magát. Mindannyian kérdőn tekintettek rá, ő azonban nem törődött velük. Szó nélkül átvágott közöttük és a lépcsők felé indult el a folyosón.
– Tyler, mi történt? – szólt utána Daniels.
– Szükségem van egy kis időre – nyögte ki végül hosszúra nyúlt másodpercek után elcsukló hangon.
– Mennyire?
– Nem tudom.
Daniels benézett az irodába, és döbbenetében a fejét csóválta.
– Megmagyaráznád a történteket?
Preston vállat vont.

Picture

– T. J., ismerlek. Ha ilyen mértékű pusztításra voltál képes, akkor valami nagy baj történt. Engedd, hogy segítsek!
– Nem tudsz! – rivallt rá Preston. – Senki sem tud!
– Ha ilyen hangnemben beszélsz velem, nem biztos, hogy tudom garantálni a kis idődet – közölte vele karba font kézzel és szigorú tekintettel a főnöke. Ezt látva Preston akaratlanul is elmosolyodott. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy Daniels keménykedésével foglalkozzon.
– Leszarom, Dane – fordult felé egy pillanatra könnytől csillogó szemével. – Nem érdekel. Felmondok. Tartsd meg fizetésem, az majd fedezi a károkat. – Azzal eltűnt a folyosó végén, lerobogott a lépcsőn és elhagyta az épületet.

Picture

Sietősen átvágott a parkolón, deaktiválta a riasztót, beszállt az éjfekete színű Aston Martinjába, becsatolta a biztonsági övet, elfordította a slusszkulcsot, majd az autópályát vette célba. Amint felhajtott rá, tövig nyomta a gázpedált és maximumra tekerte a fedélzeti zenedoboz hangerejét, hogy az ordító zene lehetetlenné tegye számára a gondolkodást. Mert elviselhetetlen fájdalmat okozott neki minden egyes gondolat és emlék.

Picture

Csak száguldott a sztrádán, nem törődve a sebességkorlátozással, a szemét takaró könnyfátyollal vagy az egyre rosszabbodó látási viszonyokkal. Menekülni akart. Menekülni minden elől. Vagy felébredni a rémálomból. Akárhogy is, csak szabadulni az alternatív valóságból, mert úgy vélte, mindaz, ami történik körülötte, egyszerűen nem lehet igaz. Nem történhet meg vele. Négyórányi autózás után azonban rá kellett döbbennie, hogy bármennyire is fáj, ez a valóság és el kell fogadnia, meg kell birkóznia a kialakult helyzettel. De rettenetesen tehetetlennek érezte magát.

Picture

A következő lehajtónál elhagyta az autópályát, majd besorolt a fővárosi forgalomba. Amint elérte a központi kórházat, leparkolta az autót, aztán a recepción a bátyja és a barátai felől érdeklődött. Az ügyeletes nővér kedves volt és segítőkész, azonnal útbaigazította. Beszállt a liftbe, és megnyomta a hetes szám melletti gombot. Kisvártatva elérte a kiválasztott emeletet, a felvonó ajtaja szétcsusszant, ő pedig kilépett a folyosóra, és balra indult el, hogy megkeresse Raquel kórtermét. Hamarosan meg is látta a lány hosszú, szőke tincseit a hatos szoba egyes számmal jelzett ágyának párnáján pihenni. Mélyen aludt. Nem akarta felébreszteni, ezért csak kintről figyelte egy rövid ideig. Arca nyúzottnak tűnt, helyenként zúzódások éktelenkedtek betakaratlanul maradt testén, jobb lábát pedig teljes egészében gipsz borította. Preston csak remélni tudta, hogy az a lábsérülés nem jelenti a lány táncos karrierjének végét.

Picture

Visszasétált a liftekhez, és most jobbra fordult. A hosszú folyosó két oldalán nyíló szobák egyikében Ephram feküdt kómában, lélegeztető gépre kötve. Benyitott a szobába és váratlanul egy ápolóval találta szemben magát, aki távozásra kérte, de végül sikerült kiharcolnia tőle pár percet. Mikor Preston meglátta a barátja testét behálózó, életben tartó vezetékhalmazt, ismét pokoli bűntudat tört rá. Az ágyához lépett, és bízva abban, hogy hallja őt, mindenért bocsánatot kért. Elsősorban azért, amiért anno belerángatta a lemezes átverésbe, majd pedig azért, mert a „feltámadása” után azt hazudta neki, hogy az FBI megsemmisítette.

Picture

– Hé, öcsi, az előbb láttam egy olyan dögös nővérkét! Itt mászkál a te szinteden, úgyhogy előbb vagy utóbb biztosan betéved hozzád, jó lenne, ha addigra magadhoz térnél – rontott be Ash kicsit meggyötörten, de lelkesen a kórterembe. Ahogy felpillantott, meglepetten konstatálta Preston jelenlétét. – Szeva’! Becca mondta, hogy értesített a történtekről, de nem gondoltam volna, hogy még ma itt talállak. Rohadt egy nap, nem igaz?
Preston bólintott. – Hogy vagy?
– Egy törött alkar, három repedt borda, egy kis agyrázkódás, meg néhány csúnya zúzódás. Egyébként kutyabajom. Kár, hogy a többiek nem voltak ilyen szerencsések.
– Az orvosok mit mondanak? – kérdezte Preston Ephram állapotára utalva. Ashton az öccsére pillantott.
– Életveszélyes sérüléseket szenvedett, de sikerült stabilizálniuk az állapotát. Most nincs mit tenni, mint várni. Innentől kezdve rajta múlik minden. De én tudom, hogy rendbe jön. Érzem. Szerintem ez valami iker-izé.

Picture

Néhány percre némaság töltötte be a szobát. Csak a gépek zúgását és egyenletes csipogását lehetett hallani, míg Ash meg nem törte a csendet.
– Treeeavis nemrég ébredt fel, tőle jövök. Becca is ott van. Na, meg a zsaruk. Most hallgatják ki. Ha beszéltek vele, szerintem utána bemehetsz hozzá. Odakísérjelek?
– Az jó lenne, kösz.
– Akkor gyere – intett az ajtó felé Ash, majd Prestonnal együtt végigrobogott a folyosón, vissza a liftig. Ott a kitáruló ajtók mögül egy középkorú ápolónő lépett ki, aki rosszallóan tekintett az előtte álló betegre.
– Mr. Miller, hányszor kell még ma a szobájába parancsolnom?
Ashton vigyorogva megígérte neki, hogy azonnal visszamegy, viszont a nővérke ezúttal már nem hitt neki, ezért inkább vele tartott. Mindhárman beszálltak a felvonóba, majd Ash útbaigazította barátját.

Picture

Preston egy emelettel lejjebb kiszállt, és egyenesen a váróterembe ment, ahol rögtön meg is találta Beccát. A lány, amint észrevette közeledését, elébe futott és azonnal a nyakába borult.
Erősen szorította magához, miközben szipogva átkozta a napot.
Preston próbált nem elgyengülni, de szemét ismét elfutotta a könny, és nem tudta tovább magában tartani, hogy mindennek ő az oka, a rémálom pedig Trent leszúrásával még korántsem ért véget.

Picture

– Az én hibám. Elvitte őket. – Mindössze ennyit tudott kinyögni, mielőtt a hangja elcsuklott és újra záporozni kezdtek a könnyei.
Becca eltolta magától és aggódó tekintettel meredt rá. – Miről beszélsz?
– Megtartottam a lemezt, Leo tudja, hogy életben vagyok, és ezért történtek a balesetek, ezért rabolta el Zoet és Maxime-et – hadarta alig hallhatóan.
– Hogy micsoda? – Becca hitetlenkedve nézett maga elé. Leült ez egyik székre és elkerekedett szemekkel egyre csak a fejét rázta.
– Szólnunk kellene a zsaruknak, itt vannak Trentnél – szólalt meg aztán néhány perc után, és már fel is pattant a helyéről, hogy beszéljen velük. Preston azonban megragadta a karját és visszarántotta.
– Nem lehet. Megöli őket – mondta remegő ajkakkal.

Picture

– Akkora idióta vagy! – Becca kiszabadította magát Preston szorításából, majd hirtelen pofon vágta és sírva fakadt.  – Hogy tehetted ezt?
Preston nem szólt semmit. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy mekkora hibát követett el. Arcát kezébe temetve ült a kanapén, miközben azon gondolkodott, hogyan szerezhetné vissza a családját, hogyan tehetne jóvá ennyi szörnyűséget.

Picture

– Majd kitalálunk valamit – kuporodott le mellé a padlóra a lány, és biztatóan megszorította a kezét. – Az FBI-ügynökök kérdezősködtek apám felől. Szerintük megújították a régi szövetséget és most mindenben segíti az apádat. Évek óta nem láttam, de bármikor kapcsolatba lépek vele, ha szeretnéd, és kipuhatolom, hogy mit tud.
– Köszönöm – motyogta Preston. – De nem akarom, hogy neked is bajod essen.
Becca megrázta a fejét. – Az apám még mindig túlságosan imád ahhoz, hogy bántson, vagy hogy engedje, hogy bárki bántson. Szóval, emiatt ne aggódj. Na, gyere – fogta meg a kezét -, nézzünk be a bátyádhoz. Már biztosan válaszolt a szövetségiek minden kérdésére.

Picture

Preston megtörölte a szemét, majd lassan elindult Becca után Trent kórterme felé. Az ajtó előtt három ügynök állt, úgy tűnt, rendkívül fontos dolgokról beszélgetnek. Egyikük mintha parancsokat osztott volna ki, aztán sarkon fordult. Magas, barna hajú, szemüveges, harmincas évei végén, negyvenes évei elején járható férfi volt, szigorú, gondterhelt arckifejezéssel. Prestonnak furcsa érzése támadt vele kapcsolatban. Ahogy egymással szemben haladtak, tekintetük rövidesen összetalálkozott, majd úgy tűnt, hogy az ügynök alaposan szemügyre veszi őt. Mintha az elméjében rögzítené minden egyes vonását.
Mielőtt belépett volna Trenthez, még visszanézett. Akárcsak az FBI-os. Hosszú másodpercekig gyanúsan méregették egymást, majd végül mindketten dolgukra siettek.

Picture

– Hű, de szarul nézel ki. – Ezekkel a szavakkal köszöntötte öccsét kissé rekedtes hangon Trent.
Preston a kórteremben tartózkodó két ügynökre pillantott, majd a bátyjára, aki mintha csak a gondolataiban olvasna, megrázta a fejét, hogy jelezze, nem, nem fognak kimenni, úgyhogy válogassa meg a szavait.
– Hogy történt?
Trent fészkelődött egy kicsit az ágyban, majd így felelt: – Épp egy bevetésről tartottunk vissza az állomásra, amikor megtudtam, hogy Raquelék balesetet szenvedtek. Amint megérkeztünk, kiugrottam a tűzoltóautóból, ledobtam a garázsba a felszerelésemet és rohantam is a kocsihoz, hogy induljak ide, a kórházba. Mindez olyan gyorsan történt, hogy eszembe sem jutott a felvigyázóimat tájékoztatni – nézett az ajtóban álló két férfire. – Már majdnem az autóhoz értem, mikor a semmiből elém toppant egy fickó, és háromszor belém vágott egy kést. Igazából ez a rész teljesen kimaradt. A dokik mondták, hogy háromszor szúrtak meg. Én csak arra emlékszem, hogy a földön fekszem összegörnyedve a fájdalomtól, folyik belőlem a vér, és mielőtt végleg filmszakadás lett volna, még láttam, hogy a pasit leteperik az ügynökök. Aztán itt ébredtem fel, kb. negyven perce. Elég rendesen bedrogoztak, de basszus még így is rohadtul fáj. És mindezek ellenére még mindig jobban festek, mint te – nézett kíváncsian az öccsére. – Mi a gond?

Picture

Preston nem válaszolt azonnal. Leszegte a fejét, és nagyot sóhajtott. Próbálta elnyomni a szívét mardosó fájdalmat, nehogy megint felszínre törjenek az érzelmei és ismét eluralkodjanak felette, mert véletlenül még valami olyat talál mondani, ami gyanút kelt az FBI-osokban.
Közelebb lépett az ágyhoz és egyenesen bátyja szemébe nézett.
– Megfogadtam a tanácsodat. Elmondtam neki.
Trent rögtön tudta, miről van szó.
– És?
– És teljesen kiakadt.
– Érthető.
– Igen. De nem gondoltam volna, hogy viszi magával a gyereket és lelép a főnökkel. Ő is tudja.

Picture

Trent számára először kissé zavarosnak tűnt az üzenet, de végül sikerült megértenie, hogy mit akart ezzel a tudomására juttatni az öccse. Arcára egyszerre ült ki a döbbenet és a félelem. Beccára nézett, akinek könnyek gyűltek a szemébe. Tehát már ő is tudja. Elmondta neki – állapította meg, majd visszairányította a tekintetét Prestonra.
– Még nincs veszve semmi. Rendbe fogod hozni a dolgokat.
– Fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá.
– Majd kitalálod. Mint mindig. Képes vagy rá, többször is bebizonyítottad már. Csak légy szíves szedd össze magad, ne légy ilyen elveszett, mert az nem vezet sehová. Szükségük van rád!

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés