The Torenos 2

The Torenos 2. – A bosszú játéka – 16. Ébredés a pokolban

4251021_orig-5846077

Gondolataiba mélyedve vágott keresztül a parkon. Lábai olyan egyenletes ütemben érintkeztek a díszkőburkolattal, mintha egy dob ütötte volna a ritmust a fejében. Angel most is hűségesen loholt mellette. Elhaladtak egy kosárpálya mellett, ahol néhány korán kelő fiatal gyakorolta a ziccert. Nagyjából ismerte őket. Játszott már párszor velük, ha ideje éppen engedte. A srácok most is széles mozdulatokkal invitálták maguk közé, de Preston egy fejrázással jelezte nekik, hogy majd talán legközelebb. Egyedül akart lenni, hogy tiszta fejjel átgondolhassa az elmúlt napokban történteket.

7766847_orig-5833034

Mindenekelőtt a bátyjával folytatott vasárnap délutáni telefonbeszélgetés izgatta, az, hogy a szövetségi ügynökök vajon milyen közel kerültek hozzá. Trentnek igaza volt. Csakugyan sejtenek valamit, különben nem hallgatták volna le a mobilját. Minél előbb ki kell valahogy derítenie, hogy merre halad a nyomozás. Azonban ez már közel sem olyan egyszerű, mint amilyen korábban volt. Semmilyen vele kapcsolatos anyag nincs bejegyezve az FBI rendszerébe, nyilván nem véletlenül. Tudják, hogy bármikor be tud lépni az adatbázisukba, ahonnan minden információt megszerezhet a nyomozások aktuális állásáról. Valószínűleg ezért távolították el onnan a Herceggel kapcsolatos és a Toreno-ügyre vonatkozó adatokat.

5193752_orig-3369855

A futás hátralévő idejében apjára és a médiára terelődtek a gondolatai. Vajon igaz-e az, amit híresztelnek, hogy Leo a Herceget keresi? Hank valóban hagyott hátra egy ilyen üzenetet, vagy csak szenzációhajhászat az egész, elhintett morzsák ostoba összekombinálása? De egyáltalán hogyan derülhetett ki mindez? – töprengett tovább. A Szövetségi Nyomozóiroda mindig is ügyelt arra, hogy teljesen titokban tartsa a létezését és a bizonyítékokat sem szokásuk csak úgy a média elé dobni, főleg nem egy ilyen rendkívül fontos információt tartalmazó üzenetet. Valakinek mégiscsak eljárt a szája? Sajnos ezekkel kapcsolatban se talált semmit az FBI szerverein. Kétség sem férhet hozzá, a szövetségiek megpróbálják kizárni az ügyeikből.

9537104_orig-3033054

Kiérve a parkból a Callery Gardens sétálóutcáján üzletek, kávézók és egy piac mellett futottak végig. A pár pillanattal korábban még teljesen kihaltnak bizonyult utcák hirtelen ébredezni kezdtek, és percről percre egyre több ember jelent meg, hogy reggeli teendőjüket elvégezzék. Preston nem foglalkozott velük. Még mindig az apján merengett és azon, mit jelenthet az, ha tényleg a Herceget akarja. Talán tudja, hogy életben vagyok? – rémült meg már pusztán a gondolatra is, de aztán határozottan megcsóválta a fejét.
– Az kizárt – mondta mintegy magának, ahogy dűlőre jutott.

790100_orig-2017232

Kis idő múlva azonban elbizonytalanodott. Futóléptei lelassultak, teljesen kiesett a tempóból. Váratlanul ólmos fáradtság lett úrrá rajta, zsibbadni kezdtek a végtagjai és éles fájdalom hasított a fejébe. Akarata ellenére is megállni kényszerült. A kezeivel térdeire támaszkodva hajolt előre, majd kénytelen volt leguggolni, miközben zihálva kapkodott levegő után.
Az előtte álló kutya szemében aggodalom tükröződött. Fojtott, rövid nyüszítéseket hallatott magából, ahogy gazdája bal kézfejét kezdte nyalogatni.

2122797_orig-2748341

– Jól vagy? – hangzott fel egy kérdés nem messze tőlük. Az egyik üzlet mellett egy férfi a falnak támaszkodva olvasta az aznapi újságot. Prestonnak mintha ismerősen csengett volna a hangja, de hirtelen nem tudta volna megmondani, hogy kihez tartozik. Mélyeket lélegezve lassan felemelte a fejét és oldalra fordította, a kérdező felé. A teljes szélességében kinyitott újság azonban eltakarta olvasóját.
– Semmi gond. Mindjárt jobban leszek, köszi – mondta erősen koncentrálva arra, hogy stabilizálja légzését. Ekkor az újság bal felső sarka megremegett, a következő másodpercben pedig lehajlott, ezzel felfedve maga mögött a férfit, akinek arcán egy jellegzetes félmosoly húzódott.

8407190_orig-4382723

Preston szeme azonnal elkerekedett, köpni-nyelni nem tudott meglepettségében. Nem tudta eldönteni, hogy valóban őt látja-e, vagy csak a képzelete játszadozik vele, ami igazából nem is lenne meglepő, tekintve, hogy mennyi stressz érte az utóbbi hetekben. Sűrű pislogásba kezdett, hogy magához térjen, aztán tiszta tudattal újabb pillantást akart vetni rá, ám elkésett. Mire ráfókuszált a szeme, az újságot olvasó alak eltűnt. Preston felegyenesedett, és zaklatottan kapkodta a fejét jobbra-balra, hogy megtalálja azt a férfit, akit egy pillanattal ezelőtt az apjának hitt. Próbálta felidézni, hogy milyen ruhát viselt, de nem emlékezett rá, mert nem is volt mire. Csak az arcát figyelte.

2652233_orig-6566040

Félretéve kínzó rosszullétét, elszántan futott végig a sétányon a rejtélyes alak után kutatva. Mindenkit alaposan megnézett magának, betért a macskaköves, szűk kis utcákba, az üzletekbe, a sikátorokba, háromszor is körbejárta a környéket, de mindhiába. Fejfájása egyre erősödött, ráadásul egy rosszul sikerült lépcsőről történő leugrást követően már a térdébe is nyilalló fájdalom költözött. Hitetlenkedve markolt bele szőke hajába, és mindennél jobban remélte, hogy csak a kikészült idegei szórakoznak vele.

8145353_orig-1455813

Mikor hazaért, felesége és kislánya a konyhában volt, éppen a reggelijüket fejezték be. Mindkettőjüket egy-egy puszival köszöntötte, majd a hűtőszekrényhez sántikált és benyúlt egy ásványvízért.
– Nem festesz valami fényesen – jegyezte meg Zoe felé fordulva, miután bepakolta a tányérokat és a bögréket a mosogatógépbe. Preston az utolsó cseppig magába döntötte az üveg tartalmát, csak azután szólalt meg. Érzéki, lágy hangja most különösen zaklatottan csengett.
– Nem is érzem túl jól magam.
– Mi a baj?
– Pokolian fáj a fejem – felelte, miközben hüvelyk- és mutatóujjával erősen masszírozni kezdte a homlokát. Párja közelebb lépett hozzá, átnyúlt felette, hogy kinyissa a szekrény ajtaját, majd rövid keresgélés után egy doboz gyógyszert nyomott a kezébe.
– Vegyél be belőle két szemet. Segíteni fog – simította végig együttérzően az arcát.
Preston elgondolkodva forgatta az orvosságot a kezében. Azon filózott, hogy beszámoljon-e a Callery Gardensben történtekről. Nagyon hajlott a pozitív válasz felé, de valamiért habozott. Talán mégiscsak jobban tenné, ha azt is magában tartaná, mint oly sok minden mást mostanában?

6233269_orig-1828396

Zoe érzékelte párja nyugtalanságát, mely egyenes arányban növekedett az apja szabadlábon töltött napjainak számával. Kezdett nagyon aggódni érte. Az utóbbi időben, különösen Hank Gordon halála óta rettenetesen feszültté vált, képtelen volt átaludni egy éjszakát és egyre inkább magába fordult. Bár nem mondta el neki, nyilvánvaló volt a számára, hogy folyamatosan az apján jár az agya, az általa elkövetett, illetve elkövettetett gyilkosságokon, és azon, mit fog tenni Leo, ha ne adj’ isten rájön, hogy a halottnak hitt fia nagyon is életben van. És tudta, hogy leginkább ezen rágódik, hiszen ő is ettől tartott a legjobban, annak ellenére, hogy Preston számtalanszor biztosította már afelől, hogy biztonságban vannak. Borzasztóan féltette attól az embertől a családját.

802387_orig-7410647

Megint elmerengett – állapította meg magában, ahogy a szemébe nézett. Fanyar mosoly ült ki az arcára, elvett egy poharat a pultról, megengedte a csapot, teletöltötte vízzel és férje kezébe adta, hogy bevegye a pirulákat.
Ekkor Preston visszatért hozzá, bár kissé zavart volt még a tekintete. Lenyelte a két tablettát, aztán újabb rövid töprengést követően váratlanul egészen közel húzta magához.
– Azt hiszem, a Callery Gardensben belebotlottam Leóba – suttogta a fülébe, hogy a kutyával játszó kislánya ne hallja.
– Micsoda? – kérdezett vissza rémülten, hangosabban, mint hitte. Maxime és Angel kérdőn fordult feléjük, mire megkérte gyermekét, hogy szaladjon föl a szobájába felöltözni. Maxime szüleire mosolygott, és azonnal indult is.
– Nem vagyok benne biztos, hogy ő volt – folytatta Preston, miután kislánya eltűnt az emeleten, aztán átmentek az előszobába, ahol részletesen beszámolt párjának a sétálóutcában történtekről.

7132374_orig-2970475

Tanácstalanul tekintettek egymásra. Mindkettőjük fejében ugyanazok a gondolatok kergették egymást, egyre csak sorakoztatván érveiket, hogy miért kellene éppen mellettük dönteniük.
A hosszúra nyúló feszült csöndet végül Zoe törte meg. Tisztában volt vele, hogy ha Preston valóban az apját látta, akkor bizony szörnyű veszélynek vannak kitéve, de amilyen stresszes és zaklatott volt férje mostanság, inkább afelé hajlott, hogy mindez paranoiába csapott át nála és az újság mögötti alak csupán a félelme kivetülése volt.
– Mivel te magad sem vagy biztos abban, hogy ő volt az, szerintem nincs miért aggódnunk. Teljesen kikészültél, mióta megszökött. Kész idegroncs vagy. Egyáltalán nem meglepő, ha rémeket látsz. – Zoe közelebb lépett hozzá és szorosan hozzábújt. – Az apádnak semmi oka arra, hogy utánad kutasson, elvégre… Hisz tudod. Biztonságban vagyunk, nem lesz semmi baj. Hamarosan elkapják, majd meglátod. Most menj – húzódott el egy rövid csókváltás után -, készülődj!

5127801_orig-1546148

Húsz perc elteltével Preston frissen borotválkozva, fehér színű, laza, nyári öltönyben, munkába indulásra készen jelent meg a lépcső tetején. Fakó sápadtságát kipirult, rózsás arcszín váltotta fel. Határozottan jobban festett már, mint fél órája, de közel sem érezte még magát százszázalékosnak. Bár fejfájása enyhült és közérzete is javult valamelyest, a reggel történtek okozta bizonytalanság majd’ szétmarta belül. Zoe és saját érvei csak átmenetileg csillapították aggodalmát.

2013576_orig-4115030

Lassan, óvatosan lépdelt lefelé a lépcsőn, a térde még mindig hasogatott. Maxime a nappaliban tévézett, mikor felfigyelt édesapja különös mozgására, aki fél távhoz érve új taktikára váltott; hogy tehermentesítse fájó végtagját, egyik kezével szorosan markolta a korlátot, míg a másikkal a falnak támaszkodott, így megemelve saját magát, csupán bal lábát érintve a lépcsőfokokhoz haladt lefelé.
– Mi a baj, apa? – kérdezte a kislány, de nem vette le szemét a rajzfilmről.
– Fáj a térdem – felelte Preston, amint leért a földszintre. Maxime még mindig a mesét nézte, miközben újabb kérdés hangzott el tőle.
– Az, amelyiket meglőtték?

5306970_orig-2598414

Zoe éppen ekkor sétált be a szobába, és a döbbenettől mozdulatlanná dermedt.
– Ó, te jó ég! Elmondtad neki! – hebegte hitetlenkedve, és a családtagjai között váltott cinkos pillantás azonnal elárulta neki, hogy a Prestonnal kötött egyezségük ellenére, miszerint teljesen új életet kezdenek, ahol nincs helye a szörnyű emlékeknek, férje bizony tényleg beavatta gyermeküket a sötét múltjába.

6781803_orig-3279606

Őrjítően hosszú, kínos csend következett. Maxime lehajtott fejjel, megszeppenve állt a kanapé előtt, miközben Preston megint úgy érezte, mintha mindkét halántékát milliónyi tűvel szurkálnák egyszerre. Zoe egyre csak a fejét rázta, nem akarta elhinni férje tettét. A plafon felé nézett, és végül felnyögött.
– Elképesztő! Azok után, hogy megbeszéltük… Komolyan nem tudom eldönteni, hogy most miért vagyok rád dühösebb – irányította villámokat szóró tekintetét Prestonra. – Azért, mert elmondtad neki, vagy azért, mert mindezt nélkülem tetted és eltitkoltad előlem?!
– Ne haragudj, el kellett volna mondanom – motyogta Preston bűnbánóan.
– Nem! – csattan fel Zoe. – Igazából egy szót sem kellett volna szólnod a múltadról! A fenébe! Nem is értem, hogy mi ütött beléd!
– Pár napja teljesen véletlenül talált egy régi családi fotót, elkezdett kérdezősködni, hogy miért van képünk Leóról, én pedig úgy döntöttem, nem hazudok neki. Joga van az igazsághoz.
– Ó, valóban? Ha mindvégig szándékodban állt elmondani, akkor miért kellett a többiekkel együtt hamis háttértörténeteket bemagolnunk? Miért kreáltunk hamis emlékeket? És miért vizsgáztattál minket folyton belőlük? Emlékszel még mit mondtál Beccáéknak, mikor nyavalyogtak a villámtesztek miatt? Mert én igen.

684049_orig-1294543

Preston nagyot sóhajtott. Ő is pontosan emlékezett rá: Az én ártatlan, pici lányom soha nem fogja megtapasztalni azokat a borzalmakat, amiken én keresztülmentem! Ahhoz, hogy ez valóban így is legyen, teljesen ki kell iktatnom a múltamat. Megszabadulok minden emlékemtől, megszabadulok önmagamtól. Nem vagyok többé Preston Toreno. És így ti sem vagytok azok, akik. Ha továbbra is részesei szeretnétek lenni az életének, akkor kénytelenek lesztek beseggelni, hogyan kötődtök Jamesékhez, különben esküszöm, hogy a közelébe se engedlek titeket! És addig foglak nyúzni benneteket a részletekkel, amíg legmélyebb álmotokból felriadva helyes választ nem adtok. Nem hiányzik, hogy a látogatásaitok során elszóljátok magatokat az új barátaink, ismerőseink vagy valamelyik szomszéd előtt. Felejtsétek el Prestont! Preston meghalt. Maxime szülei hivatalosan Cadie és Tyler James. És ez örökké így is lesz! Soha, ismétlem, SOHA senki nem beszélhet a lányunknak a múltban történtekről! Felejtsetek el mindent!

7695175_orig-4584367

– Azóta sok minden változott – mondta védekezésképpen, de ő is érezte érve gyengeségét. Zoe keresztbe font karjai és szúrós tekintete azt súgta neki, hogy ez bizony még hosszú menet lesz.
– Mennyit árultál el neki?
– Nagyjából mindent – vallotta be, mire Zoe idegesen az ajkába harapott.
– Belegondoltál te egyáltalán abba, hogy ez az egész hogyan érintheti a lányodat? Hogy milyen hatással lehet rá? És milyen következményekkel járhat az őszinteségi rohamod? Még csak nyolc éves, az istenit! Miért kellett felbolygatnod az ártatlan kis világát? Mire volt az most jó, hogy tudomást szerzett a gyilkos nagyapjáról? Miért nem élheti félelem nélkül az életét? Bőven elég, hogy mi rettegünk, miért kellett bevonnod őt is? És mi lesz, ha akaratlanul is, de kifecseg valamit? Megtörténhet, ugyanúgy, mint az imént. Olykor még nekem is nehezemre esik, hogy ne szóljam el magam, hát akkor neki?! Komolyan nem értem, hogy miért kellett ezt tenned.

3396892_orig-4061856

Prestonban csak felesége szavai hallatán tudatosult igazán cselekedetének súlyossága. Bár tisztában volt azzal, hogy nem a legbölcsebb dolog kislányát beavatni a titkaiba, a kínálkozó lehetőség akkor mégis meggyőzte őt a vallomástételről.
– Nem állt szándékomban megrémíteni, csak azt akartam, hogy tudja. Hogy valóban ismerje az apját. Nem vagyok Tyler James. Soha nem is voltam. Csak áltattam magam azzal, hogy képes vagyok a múltamat és önmagamat hátrahagyni. Erre aznap este ébredtem rá, mikor Leo megszökött. A hozzá kapcsolható gyilkosságok pedig még inkább megbizonyosítottak efelől. Megpróbálhatok elmenekülni, új személyazonosság mögé rejtőzni, viselkedhetek akárhogy, mondhatok bármit, legbelül mindig ugyanaz maradok: Preston D. Toreno, annak a rohadnék a fia.

8234347_orig-1980792

Zoe, bár továbbra is dühös volt, azzal, hogy Preston leküzdte macsóságát és végre beszélt az érzelmeiről, valamelyest megenyhült. Megszűntette a hűvös távolságtartást közöttük. Odasétált férjéhez és ugyanúgy, ahogy fél órával korábban, szorosan átölelte. Maxime ezt látva megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– A fia és nem ő! – suttogta félhangosan Zoe a fülébe, majd gyöngéd csókot lehelt az arcára. – Még mindig mérges vagyok rád, de képes vagyok megbocsátani, ha megígéred, hogy soha többé nem titkolózol előttem. – Mivel nem érkezett reakció, rákérdezett: – Megígéred, ugye? – Preston egy bizonytalan bólintással válaszolt. Zoenak az is elég volt. – Jól van. Még nem tudom, hogyan, de ezen is túljutunk majd. Délután átbeszélünk mindent, és akkor kitaláljuk, merre tovább. Most viszont lassan indulnunk kellene, ha nem akarunk a reggeli csúcsforgalomban araszolni – mondta, és azzal meg is indult az előszoba irányába, hogy magához vegye a táskáját és a kulcsokat. Csakhogy nem ért el a szekrényig, amin a tárgyak hevertek, mert alig tett meg pár lépést, mikor Preston kijelentésétől azon nyomban gyökeret eresztett.
– Megtartottam a lemezt. Én vagyok a Herceg, akit a szövetségiek és Leo is keres.

3369649_orig-8519240

Hosszú percekig Zoe hallgatagon, üres tekintettel bámulta a szemközti falon lógó festményt. Egyszerűen képtelen volt feldolgozni az új információt.
– Kérlek, mondj valamit! – fordult felé kisvártatva Preston, megtörve a nyomasztó csöndet.
– Kisszívem, menj fel a szobádba és rajzolj nekem valamit, míg mi apával beszélgetünk egy kicsit – szólt remegő hangon kislányához Zoe, miközben még mindig maga elé nézett.

3856003_orig-3979476

Ahogy édesapja, úgy Maxime is pontosan tudta, hogy a „beszélgetés” szó nem éppen a legjobb kifejezés arra, ami következni fog. Nem akart még nagyobb feszültséget kelteni, már így is mardosta a bűntudat, amiért elszólta magát, ezért azonnal eleget tett édesanyja kérésének és elindult felfelé a lépcsőn. Benyitott a szobájába, majd anélkül, hogy belépett volna, becsukta maga előtt az ajtót. Nesztelenül, lábujjhegyen átlépdelt a korláthoz, leült törökülésbe, úgy hallgatta könnyes szemekkel szülei veszekedését.

2074079_orig-2065998

– Hazudtál! Kezdettől fogva hazudtál! – Zoeból egyszerre törtek ki a szavak és a könnyek. Becsapva, sértve és megalázva érezte magát, de ami a legkínzóbb fájdalmat okozta neki, az a csalódottság volt. Hogy csalódnia kellett abban az emberben, akit gyermekével együtt mindennél jobban szeretett. – Úristen! – nyögte elfúló hangon, amint ténylegesen eljutott a tudatáig, mit is jelent számukra, a családja számára ez az egész. Sokkhatásként érte a felismerés. Arcát a kezébe temetve rogyott a földre. Preston reflexszerűen utánanyúlt, de Zoe nem kért a segítségéből.

9105446_orig-1485512

– Ne! Ne érj hozzám! – zokogott vigasztalhatatlanul. Preston soha nem látta még így kiborulva. Legszívesebben azonnal magához ölelte volna, hogy megnyugtassa, de mivel miatta került ilyen állapotba, inkább hátrébb lépett és az ajtófélfának támaszkodva leült a parkettára. Iszonyatosan érezte magát, de tudta jól, hogy az effajta érzelmi szenvedés minden egyes másodpercét megérdemli.
– Sajnálom, hogy hazudtam – mondta őszintén, majd rövid szünet után így folytatta: – Tudom, nem mentség, de akkor még fogalmam sem volt arról, hogy alakul az életünk. Miután összejöttünk, el akartam mondani. Tényleg. Csak hát soha nem volt rá megfelelő alkalom. Ráadásul, mikor egyszer felhoztátok a lemezes témát és részletesen kifejtetted róla a véleményedet, megijedtem, mert szöges ellentétben állt azzal, amit anno a megmentésemet követően mondtál nekem a tóparton ülve. – Preston mély lélegzetet vett, aztán halkan még hozzátette: – Akkor még hittél benne. Bennem.

6775936_orig-3877644

Zoe az utolsó szavak hallatán féktelen haragra gerjedt. Felpattant a padlóról, miközben egy gyors mozdulattal letörölte könnyeit. Ugyanabban a pillanatban azonban máris újabb áttetsző gyöngyök jelentek meg a szeme sarkában. – Jesszus, Preston, most meg miért próbálod úgy beállítani, mintha én lennék a rossz?! Tizenhét éves voltam és a legjobb barátom meg akart halni! Akármit is mondtam, az azért volt, hogy lebeszéljelek a lehető legidiótább ötletedről! De ha komolyan is gondoltam mindent, akkor sem értem, hogy egy aggódó tini lány vigasztaló szavai most hirtelen miért számítanak ennyit? A tinédzserek teljesen másképp látják a dolgokat, számukra minden elképzelés megvalósíthatónak tűnik, szentül hisznek benne, hogy övék a világ. Én is ilyen voltam, a bátyád is ilyen volt, az ikrek is ilyenek voltak és ilyen most Roxie, Shelly, Patrick több millió tizenévessel együtt. De előbb-utóbb ők is fel fognak nőni, és megtanulnak két lábbal a földön járni, ugyanúgy, ahogy mi is alászálltunk a csillagos égből. Úgy látszik, közülünk csak neked nem sikerült. A következményekbe bele sem gondolva makacsul ragaszkodtál egy rohadt tárgyhoz, ami most tönkre fog tenni téged! Minket! Mindaz, amiért annyit dolgoztunk most darabjaira hullik szét, kezdve a hazugságon alapuló házasságunkkal egészen a boldog családi életünkig. És tudod, hogy miért? Mert ugyanolyan hatalommániás vagy, mint az apád!

6439869_orig-8773335

Zoe dühvel teli kijelentése telibe talált, Prestont azonnal letaglózta. Elborzadt arckifejezéssel nézett fel, elkerekedett szemei keservesen könyörögtek feleségének: kérlek, vond vissza!
Megélt harminc éve során számtalanszor lengte őt körül a bizonytalanság köde, a gyötrő kétségek felhője rengetegszer árnyékolta be napjait, heteit, olykor teljes éveit, de bárhogy is alakultak a dolgok, egy valamiben mindvégig rendíthetetlenül biztos volt: soha nem lesz olyan, mint az apja. És most, ebben a különösen nehéz helyzetben életének legfontosabb szereplője pontosan hozzá hasonlítja.

1588129_orig-8793476

– Én nem vagyok az apám – mondta mély megbántottsággal a hangjában, miközben lassan feltápászkodott a polírozott parkettáról.
– Nem is azt mondtam, hogy teljes egészében ő vagy – szipogta Zoe, könnyei még mindig patakokban folytak le az arcán. – Egész életemben csak arra vágytam, hogy normális körülmények között éljek, olyanokkal, akik szeretnek és törődnek velem. És egy iszonyatos gyerekkor után ez valóra vált. Még a felmerülő nehézségek ellenére is én annyira boldog voltam az elmúlt nyolc évben! Miért kellett mindent tönkre tenned ezzel az apád által oly áhított, francos lemezzel? Akármekkora hatalma is van, tényleg megérte kockára tenni az életedet? A családod életét?

4187076_orig-5770340

Preston leszegte a fejét. – Én csak segíteni akartam. Jobbá tenni egy picit a világot, ha már megadatott rá a lehetőség.
Zoe előrébb lépett, és mind a két kezét férje mellének feszítve felkiáltott. – De a világ nem kérte, hogy ezt tedd! Te apa vagy és férj, nem pedig szuperhős! Nőj már fel végre! – El akart húzódni, de Preston megfogta a két csuklóját és visszatartotta, miközben mindvégig szelíden nézett a szemébe.
– Szeretném, ha megértenéd, miért nem adtam ki a kezeim közül Nico programját. Elsősorban végül is azért, mert furdalt a kíváncsiság. Mielőtt azonban megnéztem volna, megfogadtam magamnak, hogy ha túlzottan veszélyesnek ítélem meg a használatát, akkor minden habozás nélkül megszabadulok tőle. De nem így lett. Illetve igen, tényleg veszélyes, de ugyanakkor bizonyos területeken hihetetlenül hatékony! És leginkább ezért tartottam meg. Mert tudván mindazt, amit az apám és a hozzá hasonló gengszterek műveltek, egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy felhasználjam ellenük. Nico annyira körültekintően alkotta meg, annyi mindenre gondolt, hogy igazából nem is volt kockázat. Eleinte. Aztán persze, ahogy sorban buktattam le a bűnözőket és a technika is fejlődött, tudomást szereztek rólam. Pontosabban a Hercegről. És úgy tűnik, nem csak a szövetségiek, hanem Leo is. De mindkét esetben kétlem, hogy tudnák, kit takar a megnevezés.

4386558_orig-7463716

– A világot akkor sem válthatod meg! – Zoe kihúzta a két kezét Preston szorításából. Továbbra is könnyeivel küszködött. –  Mindig is voltak, vannak és lesznek ilyen hataloméhes, kapzsi, kegyetlenül gonosz emberek. És ez ellen nem tehetsz semmit! Csak egy szép álom a bűnözésmentes világ, merthogy sajnos megvalósíthatatlan. Az emberi önzőség ellehetetleníti. – Ismét megtörölte kipirosodott szemeit, majd mély levegőt vett, hogy csillapítsa zaklatottságát. – Most ez nagyon sok volt így nekem egyszerre, nem is igazán tudok gondolkodni. Szükségem van egy kis időre, hogy feldolgozzam. Szóval, ha tényleg úgy véled, hogy az apád perpillanat nem jelent veszélyt ránk nézve, akkor én most elviszem Maxime-et az iskolába, aztán megyek a munkahelyemre. Javaslom, tedd, te is ezt – mondta, miközben felkiáltott a gyermekének, aki pár másodperc múlva már ott állt mellette. Homlokon csókolta a kislányt, majd az előtérbe sietett, ahol magához vette a táskáját és a kulcsait. Mielőtt elindultak volna, még odafordult Prestonhoz. – Kérlek, ne hívj napközben! Tényleg nagy szükségem van rá, hogy pár órára magamra hagyj. Majd délután megbeszélünk mindent, addigra talán sikerül összeszednem magam.

7611154_orig-9314039

– Rendben – bólintott rá Preston, bár borzalmasan nehezére esett beleegyeznie. Elkísérte őket a garázsba, ahol először a kislányától köszönt el, majd Zoehoz ment, de ő elutasította a közeledését. Nem erősködött. Fájó szívvel, de tudomásul vette.
Miközben Zoe és Maxime beszálltak az autóba, ő rátenyerelt az egyik falon levő kapcsolóra, mire a garázsajtó felemelkedett, előtárván a felhajtón álló éjfekete Aston Martint és a szomszédok otthonait a háttérben. Aztán a kocsijához bicegett, beült a volán mögé, rükvercbe tette a sebességváltót és kitolatott az utcára, hogy szabad utat biztosítson a piros családi autónak. Hosszasan nézett távolodó szerettei után, miközben egy röpke pillanatra jeges félelem hasított bele a csontjaiba.

5788904_orig-9129433

Ötven perccel később már a munkahelye egyik konferenciatermében ült egy megbeszélésen, de csak testben volt jelen, gondolatai valahol egészen máshol jártak.
Rendkívül frusztrálta az a pillanatnyi, különösen rossz érzés, ami akkor kerítette hatalmába, mikor a lányok elhagyták a kertvárost. Ide-oda tologatta az asztalon a telefonját azon tépelődve magában, hogy felhívja-e vagy sem. Bár Zoe kifejezetten megkérte, hogy hagyja békén délutánig, Preston nem volt benne biztos, hogy képes lesz kibírni addig. Egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy gyorstárcsázza a számát, ám mire ténylegesen sikerült elhatároznia magát, a készülék kijelzője hirtelen felvillant. Anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a megjelenő névre és fotóra, felkapta a rezgő mobilt, és miközben fogadta a hívást, minden szó nélkül kiviharzott a teremből.
Ezzel persze rögtön magára vonta kollégái figyelmét, főnöke, Dane Daniels pedig, aki éppen fontos dolgokról beszélt, összevont szemöldökkel, rosszallóan tekintett távozó tervezője után.

195187_orig-1714109

– Raquelt és Ashtont baleset érte – hadarta zaklatottan Becca a vonal túlsó végén. Prestont meglepte mind a lány hangja, mind pedig a kijelentése. Egyáltalán nem rá számított, mikor a füléhez emelte a készüléket, arra meg pláne nem, hogy ilyen híreket kap. – Pree… Tyler? Itt vagy? – hallotta messziről barátja vékony, riadt hangját, mire hirtelen feleszmélt, megrázta a fejét és nagyokat kezdett pislogni.
– Igen, ne haragudj, csak… Mi történt? Hogy vannak?
– Ephrammal éppen be akartunk ülni reggelizni valahová, mikor az édesanyja hívta, hogy az előbb telefonáltak neki, hogy Asht autóbaleset érte és súlyos sérülésekkel kórházba szállították egy fiatal hölggyel együtt. Biztos, hogy Rocky volt az, mert reggel együtt indultak munkába. Szerzett egy átmeneti melót Ash-nek az új tehetségkutató műsorban, ahol ő a koreográfus – magyarázta Becca, bár Preston nem ezekre a részletekre volt kíváncsi.
– Mennyire súlyosak a sérüléseik?
– Fogalmam sincs. Még semmit sem tudunk. Alig két háztömbnyire van a kórház, ahová vitték őket. Épp oda tartunk, csak ez a hülye lámpa az istenért sem akar zöldre váltani.
– Igen, hallom, hogy az utcán vagytok. Remélem, nincsenek életveszélyben – sóhajtotta aggódva. – Amint megtudsz valamit, értesíts, kérlek.

7334782_orig-1312207

– Persze, úgy lesz. A bátyáddal is beszéltem már, ő is úton van. Basszus, annyira félek. Nem akarom elveszíteni őket – Becca hangja elcsuklott. Preston szerette volna megnyugtatni a lányt, de nem igazán tudta, mit mondhatna. Csak némán hallgatta a városi forgatag ismerős zaját, míg újból meg nem szólalt. – Ephram is nagyon aggódik. Próbálja titkolni, de itt toporog mellettem. Úgy kell visszafogni, hogy ne rohanjon át az úttesten. – A következő pillanatban Preston egyenletes sípolást hallott a háttérből. Jól ismerte azt a hangot, ami a zöld szín mellett jelzett szabad utat a gyalogos forgalomnak. – Váltott a lámpa. Ha nem gond, leteszem, mert Ephram már el is húzott mellőlem. Ígérem, hívlak, ha megtudunk valamit.
– Rendben, köszi – válaszolta volna Preston, de a lány „Ephram, vigyázz!” sikolya megelőzte. Fogalma sem volt róla, hogy mi történt a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésében, de a telefon által közvetített éktelen motorzúgásból, csattanásból, majd az ezt követő sikoltozásokból és kiabálásokból úgy sejtette, semmi jó. Pulzusa az egekbe szökött, idegesen szólongatta barátját, próbált volna információhoz jutni, ám nem érkezett felelet. A hirtelen kialakult káoszban megszakadt a vonal. Hiába próbálta visszahívni Beccát, minden egyes próbálkozás után ugyanaz a gépi hang fogadta: „A hívott szám jelenleg nem elérhető. Kérjük, ismételje meg a hívást később.”

7066631_orig-4312563

Amennyire fájó térde csak engedte, sietős tempóban igyekezett az irodájába, miközben zakója bal belső zsebébe nyúlt egy bizonyos készülékért. Három jelszó után elindított egy programot, majd parancsokat kezdett begépelni. Mikor beért az irodába, leült az íróasztalhoz és csatlakoztatta az okos kis kütyüt a laptopjához. Hamarosan műholdas felülnézeti képek és térfigyelő kamerák felvételei jelentek meg a kijelzőn, amik az éppen zajló eseményekről tájékoztatták. Látta, hogy Ephram mozdulatlanul fekszik az aszfalton, Beccát, amint kétségbeesetten térdel felette és az ijedt bámészkodókat körülöttük. Majd azt, hogy megérkezik egy mentő a helyszínre. Percekig lélegzetvisszafojtva figyelte, hogyan stabilizálják a mentősök Ephram állapotát, majd mikor betették az autóba és Becca is beszállt, hangosan felsóhajtott. Tisztában volt vele, hogy ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a barátja jól van, de bízott benne, hogy talán egy kicsit közelebb került hozzá.
Amint a mentő elhajtott, visszatekerte a felvételeket, hogy lássa, pontosan mi is történt, majd miután négyszer is végignézte, ahogy egy fekete színű, sötét üvegű, rendszámtábla nélküli autó a közlekedési lámpa piros jelzését figyelmen kívül hagyva elgázolja barátját, mérhetetlen düh és tehetetlenség kerítette hatalmába. Hiába vizsgálta át képkockáról képkockára a felvételeket, semmi használható nyomot nem talált a cserbenhagyásos gázolóról. Pár sarokkal odébb teljesen nyoma veszett. Egyetlen kamera sem rögzítette.

775260_orig-5919890

Feszülten dobolt ujjaival az asztalon. Nem indult túl jól a napja és valami azt súgta neki, a folytatás sem lesz sokkal fényesebb. Rendkívül aggódott a barátaiért és majd szétvetette az ideg, hogy nem tud semmit róluk. Ekkor eszébe jutott, hogy Becca már őelőtte értesítette Trentet, és nyúlt is a telefonja után, de aztán az órára pillantva visszaejtette a készüléket az asztalra. Kizártnak tartotta, hogy a bátyja már beért volna a kórházba. Úgy döntött, vár még húsz percet a hívással. Addig még egyszer alaposan átnézte a felvételeket, majd miután újfent nem talált semmi használhatót, felállt az asztaltól, magához vette a mobilját és Zoe elérésével próbálkozott. Ám úgy tűnt, felesége tényleg nagyon komolyan gondolta azt, amit reggel mondott; még a telefonját is kikapcsolta.
Preston ajkát csalódott sóhaj hagyta el. Az ablakhoz sétált és gondolataiba mélyedve nézett végig Sun Hill belvárosán. Azon járt az agya, hogy vajon mennyi lehet a valószínűsége annak, hogy ugyanazon a napon, aránylag egy időben, egyszerre három barátját is baleset éri. Szerencsétlen véletlen lenne csupán? Bízott benne, ugyanakkor egyre inkább nyugtalanította az újságos alak.

3363371_orig-2114832

Ismét elővette a mobiltelefonját és tárcsázta a bátyja számát. Nyolc, hosszú csöngés után végül a hangposta jelentkezett. Máskor ennek nem tulajdonított volna nagy jelentőséget, hisz számtalan magyarázata lett volna arra, hogy miért nem veszi fel Trent a telefonját és egyiktől se rémült volna halálra, de az aznap kivétel volt. Túl sok minden történt már rövid időn belül ahhoz, hogy ne gondoljon egyből a legrosszabbra. Megpróbálta még egyszer elérni, de megint csak hangpostára váltott. Nem hagyott üzenetet. Megszakította a hívást, aztán ingerülten ledobta a telefont a kanapéra. Alig telt el egy perc, mikor a készülék hirtelen felvillantotta Becca fényképét és rezegni kezdett. Preston azonnal felkapta.
– Mi a helyzet? – Először csak Becca zokogását hallotta. A lány teljesen ki volt borulva. Eltartott pár másodpercig, mire meg tudott szólalni.
– Én nem tudom, mi a fene van ma! Először Rocky és Ash, aztán a szemem láttára gázolják el Ephramot, az előbb meg a bátyáddal rohantak el itt mellettem szúrt sebbel!
– Hogy mi…? – Preston hangja elcsuklott.
– Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Itt van egy csomó FBI-ügynök, de nem mondanak semmit, hiába kérdezem őket!

260851_orig-8280792

Preston teljesen lefagyott, még a lélegzete is elakadt. Ezek nem véletlen balesetek voltak! Tudja! Az apja tudja, hogy életben van! Gondolatai ezerfelé cikáztak, miközben szörnyű félelem lett úrrá rajta. Megígértette Beccával, hogy ha bármit megtud, azonnal értesíti, majd kinyomta a hívást és ismét felesége elérésével próbálkozott, mialatt gyorsan magához vette a laptophoz csatlakoztatott készüléket. Mivel Zoe telefonja most sem csöngött ki, úgy döntött, személyen keresi fel. Minél előbb beszélnie kell vele.

428908_orig-4874290

Zaklatott lelkiállapotán a felújítási munkálatok miatt lezárt belvárosi utcák és az ott kialakult dugók egy csöppet sem segítettek. Egész testében remegett. Idegességét a duda folyamatos nyomkodásával próbálta levezetni, ám közel sem érezte tőle magát jobban. Ráadásul a forgalom sem indult meg tőle. Mély levegőt vett, hogy lecsillapodjon, majd az őrjítő araszolás közepette még egyszer feltárcsázta Zoe számát, sikertelenül. Ekkor már nem bírta tovább az idegtépő feszültséget, kirakta az indexet és benyomult a külső sávba, ahonnan azután a járdára hajtott, nem kis riadalmat keltve ezzel a járókelők között. Megállt, leállította az autót, zsebre vágta az anyós ülésen heverő készülékeket, majd aktiválta a riasztót, és rohanni kezdett a zeneiskola irányába.

53552_orig-3913169

Nem törődött az őt bámulókkal, elszántan futott célja felé, mígnem valahol félúton, Sun Hill egyik belvárosi sétányának közepén rezgő telefonja megállásra késztette. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, mikor meglátta Zoe portréját a villogó kijelzőn.
– Zozee, annyira sajnálom – szólt bele a telefonba.
– Én is sajnálom, Preston – érkezett a vonal túlsó végéről a felelet, de felesége hangja helyett valaki egészen másét hallotta. Villámcsapásként érte a felismerés. Hirtelen ismét jeges félelem áradt szét az ereiben, aztán félelme kétségbeesésbe csapott át, egy pillanattal később pedig dühvé változott. Majd ismét félelemmé, mert tisztában volt vele, hogy az apja mindenre képes.

2064092_orig-9967051

– Nem kellett volna, hogy így alakuljanak a dolgok. Te kényszerítettél rá, sajnos.
– Hogy? Én? Mégis mivel? Ha csak egy ujjal is… – szűrte ki a szavakat Preston összeszorított fogai közül.
– Azzal – szakította félbe fiát Leonardo Toreno -, hogy elárultál. A lázadozásokat és a lopást elnéztem még neked, de azt, hogy tőrbe csalj, feladj az FBI-nak és mind emellé még fegyvert fogj rám és meglőj… Hát, ezek olyan dolgok, amiket még a fiamnak sem bocsátok meg.
– Mit akarsz?
– Visszakapni az elmúlt tizenkét évemet. Csakhogy ugye az nem lehetséges. Így marad a megtorlás. Jut is eszembe, hogy vannak a barátaid? És a bátyád? Meg kell, hogy mondjam Zoe igencsak csinos nővé érett az évek során. Remek választás volt. A lányod pedig olyan, mint egy kis angyal. Tüneményes teremtés. Borzalmas tragédia lenne, ha történne velük valami.
– Te rohadék! – ordította Preston magából kikelve, miközben a Network segítségével megpróbálta bemérni felesége telefonjának helyzetét. – Meg kellett volna, hogy öljelek, mikor volt rá lehetőségem! De esküszöm, megtalállak, és ezúttal nem fogok hibázni. Egy teljes tárat kapsz a szemeid közé.
– Ezzel egy csöppet sem segítesz a helyzeten. Maximum annyit érsz el vele, hogy feldühítesz, és véletlenül idő előtt húzom meg a ravaszt. Mondjuk most.

8896589_orig-9028578

Preston a pisztolylövések hangját hallva üvöltve rogyott térdre.