
The Torenos 2. – A bosszú játéka – 10. Kockázat
– Megvannak.
– Raquel Simone? R-a-q-u-e-l Simone.
– Megvan. Hé, nézd csak ezt a képet! Az nem…?
– De igen. Hannen! Toreno nagyon fog örülni.
– Ki van még?
– Zoe Sullivan.
– Hát, egyik sem igazán hasonlít rá.
– Keress rá másik oldalon! Valamelyiken csak fent van.
Az internet korában sokkal egyszerűbb az információszerzés. A közösségi portálokon a következményekbe bele sem gondolva árulnak el magukról szinte mindent az emberek, bárkiről megszerezhetőek személyes adatok. Így történhetett az meg, hogy az értekezlet után alig egy órával – Zoe kivételével – már mindenkiről részletes profillal rendelkeztek.
A hatalmas dísztó körül futó sétányon két kocogó barát folytatott elmélyült beszélgetést, miközben folyamatosan rótták a köröket.
– Én csak azt mondom, Ephram, ideje továbblépned. Felejtsd el!
– Megértelek – lassította le a lépteit a lány, majd hirtelen magához ölelte barátját. – Mi itt vagyunk neked és számíthatsz ránk. Ezt soha ne felejtsd el!
– Elnézést, hölgyem! Tudna nekem segíteni? Először járok a városban, és azt hiszem – bár ezt egy férfinek igen nehéz beismernie -, eltévedtem. Tizenöt perc múlva egy konferencián kellene lennem a… – Hayes elővette a telefonját, és úgy csinált, mintha az e-mailjei között a találkozója helyszínét kutatná -, a Denton Irodaházban.
Hayes elkapta a lány fürkésző tekintetét, amit egyértelműen pozitív jelként könyvelt el. Jó irányba haladunk. Csak így tovább – gondolta. Azonnal a legsármosabb mosolyát varázsolta az arcára, és egyenesen a barna szemekbe nézett.
– Micsoda pech! – mondta tettetett csalódottsággal.
– Haver, miért nem fogtál egy taxit? Ennyire nem lehetsz lúzer.
– Ephram! – szólt rá Becca, majd összeszorított ajkai között préselve ki a szavakat azt javasolta barátjának, hogy fogja vissza magát.
– Most mi van? Nem veszed észre, hogy csak fel akar szedni? Ráadásul elég béna szöveggel.
– Szállj le a csajomról!
– Nem vagy a pasija – reagálta le higgadtan Hayes a felbőszült barátot. Bár inkább tűnt nevetségesnek, mint félelmetesnek vagy veszélyesnek.
– Miért vagy ilyen biztos benne? Most komolyan, nem gondoltál rá, akárcsak egy másodpercre is?
Hayes megrázta a fejét.
– Nem. A meleg barátra tippelek.
– Na, jó – szólalt meg végül. – Ez most nagyon szíven ütött. Azt hiszem, ideje mennem.
– Ugyan már, Ephram!
– Nem, Becca, tényleg… Lehet, hogy igaza van. Talán a másik nemnél kellene próbálkoznom.
– Elhagyta a barátnője, és nem viseli túl jól. Több éves kapcsolat volt.
– Ó, basszus! Akkor most jól beletiportam a lelkivilágába. Sajnálom.
– Előbb-utóbb csak túlteszi magát rajta. Egyébként Becca vagyok – nyújtott kezet a lány legújabb ismerősének.
– Brand.
– Brand?
– Brandon. De a barátaim csak Brandnek hívnak.
– Hát, akkor mondd meg nekem Brandon, akit a barátai csak Brandnek hívnak, hogy valóban kamu volt a szöveged?
– Nem teljesen. Tényleg egy megbeszélésre kellene mennem, de nem tévedtem el. Megláttalak kocogás közben, és egyszerűen nem tudtam levenni rólad a szemem. Beismerem, elég béna húzás volt ez az eltévedősdi, de hirtelen nem jutott frappánsabb az eszembe, és nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy megismerjelek. Ezennel szeretnélek randira hívni, mondjuk, megihatnánk valamit, úgyis pótolnod kell a kocogás következtében keletkezett folyadékveszteséged.
– Jézusom, hát, komolyan nem hiszem el, hogy az egészből ezt vetted le!
– Nyugi, csak szívatlak! Igazán figyelmes vagy. A szervezetem köszöni, hogy törődsz vele. És igen, elfogadom a meghívást. – Becca kacér pillantást küldött „Brand” felé, majd így folytatta: De lenne egy jobb ötletem. Mennyire fontos a konferenciád?
– Nagyon. Viszont baleset miatt lezárták az egyik alagutat, és én sajnos pont ott ragadtam. Térerő nulla.
– Helyes! – vigyorgott elégedetten Becca, és a férfi karját megragadva elindult a park keleti kijárata felé.
Toreno Collizzi és Marshall társaságában figyelte a fekete Mercedes sötétített szélvédője mögül, ahogy Flynn egy virágcsokorral a kezében átszalad az úttesten, majd a kórház bejáratához indul. Collizzi beszélte rá társát, hogy vigyen magával valami „ajándékot”, mert így még inkább elvegyül a látogatók között, és hihetőbb az álcája is.
– Jól van, jól van, itt vagyok! – csitította Preston a kislányát, és az ölébe kapta, ahogy elrugaszkodott az ágytól. Maxime szorosan átkarolta a nyakát, hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcára, aztán visszakéredzkedett az ágyára, és mesélésre bíztatta az apukáját.
Vagy egy órán keresztül gyakoroltatta vele ezt a műveletet, a végére belejött, de most már élesben ment az egész, nem hibázhatott, és ettől egy kicsit bizony ideges lett. Innentől kezdve rajta állt vagy bukott az egész Toreno-ügy. Igazából nem akarta elvállalni, mivel közel sem mondhatja jól képzettnek magát a terepen, ő inkább az akciók megtervezéséhez ért, de Toreno nem hajlandó többé más embereire bízni az ilyen fontos ügyeket, így nem maradt választása. Ennyivel tartozott neki.
– Elnézést, meg tudná mondani, merre találom a huszonhetes kórtermet? – Flynn emlékezett rá, hogy a keleti szárny egy eldugott részében van. Pár évvel ezelőtt az anyósa feküdt ott súlyos állapotban, de szerencsére – vagy éppen szerencsétlenségére – felépült betegségéből.
– Igen – hangzott a hölgy válasza. Visszatette a kezében lévő tisztítószeres flakont a kocsira, aztán felsőtestével elfordult jobbra, kinyújtva karját az átjáró irányába. Flynn óvatosan közelebb lépett hozzá, és látszólag nagyon erősen koncentrált minden egyes szavára. Ám eközben jobb kezével finoman megközelítette a hölgy pulóverére csíptetett kártyát, és ahogy az útbaigazítás befejezése után visszafordult a kiinduló pozíciójába, egy gyors mozdulattal – pontosan úgy, ahogy Hayes tanította neki – elemelte, majd azonnal a nadrágzsebébe rejtette.
– Köszönöm szépen – mosolygott rá kedvesen, aztán az egekbe szökött pulzusával gyorsléptekkel odébbállt.
– Hű, eddig ez volt a legeslegnyálasabb sztorid, apa – fintorgott Maxime, miközben megpaskolta a párnáját, és becsusszant a takaró alá. – Pedig az elején olyan jól indítottál! Nem hittem volna, hogy egy újabb uncsi love sztori kerekedik ki belőle.
– Nekem nagyon tetszett – mosolygott rájuk Zoe az ajtóból, majd az ágyhoz sétált, és egy jóéjtpuszit nyomott gyermeke homlokára.
– Akkor nyilván velem van a baj – sóhajtozott a kislány.
– Nincs veled semmi baj, pici lány – suttogta fölé hajolva Preston, és kedvesen megcirógatta az arcát. – Szép álmokat!
– Mi a baj? – pillantott fel rá aggódó tekintettel Zoe. Párja válaszul csak megrázta a fejét, aztán szájon csókolta, és elindult lefelé a lépcsőn. – Látom rajtad, hogy nincs minden rendben – próbálkozott még egyszer, de hasztalan. Tehetetlenül felszisszent, majd követte férjét.
– Uraim, Dr. Richards vagyok – Flynn kezet fogott mindkettőjükkel. – Dr. Everton küldött. Szeretne egy másodvéleményt a páciense állapotáról. – Dr. Everton volt a gyanúsított kezelőorvosa. Flynn az orvosi szobából kifelé menet olvasta le a beosztási tábláról a nevet.
– Elkérhetném a kártyáját egy pillanatra, Dr. Richards?
Flynn odanyújtotta az egyik egyenruhásnak, aki felírta a rajta található összes adatot egy nyomtatványra, majd lehúzta egy ellenőrző készüléken, melynek kijelzőjén a következő felirat jelent meg: Dr. Stanley Richards – Neurológus. Flynn óriási szerencséjére fényképet nem töltöttek fel a rendszerbe. A rendőr megköszönte, és vissza is adta a kártyát.
– Minden rendben. Parancsoljon.
Flynn átvette, és besétált a kórterembe.
Eddie Hagerty megérezte, hogy valaki közeledik. Fájdalmai közepette lassan kinyitotta szemeit, és őszintén megdöbbent a felette álló köpenyes férfi arcától. Szóra nyitotta ajkait, de képtelen volt bármilyen hangot is kiadni.
Flynn a nyitott ajtó felé fordult, és látta, hogy a két rendőr egymással beszélget. Ez jó, nem figyelnek rá. Belenyúlt a köpenye zsebébe, és óvatosan egy fecskendőt húzott elő. Ránézett az előtte fekvő fiúra, aki ismét mondani próbált valamit. Flynn leolvasta a szájáról a mondatot: Nem mondtam nekik semmit.
Nem is fogsz – gondolta a férfi. Hála a nagybátyjának túl sok információ került a birtokába ahhoz, hogy életben maradjon. Sajnálta szerencsétlen srácot, de meg kellett tennie. Eltávolította a tűvédő kupakot, és a fecskendő teljes tartalmát az infúziójába nyomta.
– Én is szeretlek, de ne csináld ezt, kérlek, megrémítesz. Mondd el, mi nyomja a lelked!
Zoe magához húzta, és most ő bújt hozzá olyan szorosan, ahogy csak tudott. Preston átkarolta, és beleszagolt a hajába. Most is finom kókusz illata volt. Imádta. Teljes valójában imádta, minden egyes jó és rossz tulajdonságával együtt.
– Ezt már délelőtt megbeszéltük.
– Tudom. De nem érzem magunkat biztonságban, amíg Leo szabadlábon van. És ha most minden barátunk idecsődül… Ne érts félre! Nekem is hiányoznak, nagyon is! Csak eléggé feltűnő, hogy mind ugyanoda utaznak, ráadásul ugyanabban az időpontban.
– Édesem, de kinek lenne feltűnő? A baráti társaságok már csak ilyenek, szeretik együtt tölteni a szabadidejüket. Te papíron már nem létezel, és ezt az apád is tudja, elvégre ő…
– Ő öletett meg, igen.
– Ezek után ugyan mi oka lenne még figyelemmel kísérnie a barátaid utazásait? Nem ez lenne az első alkalom, hogy meglátogatnak minket. És különben sem fújhatod le a lányod születésnapját az utolsó pillanatban. Nem fogom engedni, hogy az apád szökése tönkretegye mindazt, amit már hónapok óta szervezünk és annyira várunk. Jól fogjuk magunkat érezni, majd meglátod. A gyerekek gondoskodni fognak róla, hogy ne legyen időd rá gondolni. És valljuk be, erre nagy szükséged van. Mostanában nem vagy teljesen önmagad, és ezt mások is kezdik észrevenni.
– Próbálj meg egy kicsit lazítani, és nem gondolni rá, jó? – Egy rövid arccirógatás után közelebb hajolt, és gyengéden megcsókolta. – Ha így folytatod, kész idegroncs leszel, és paranoiás. És akkor én is.
– Zoe – El akarta mondani. Mindent el akart neki mondani. Hogy megtartotta a keresztapja programját. Hogy használja. Hogy ezáltal segít a hatóságoknak, és hogy miatta csökkent a bűnözés. És azt is, hogy évek óta nyomoznak utána. És hogy Hank Gordon mindent tud. El akarta mondani, mindennél jobban el akarta mondani, megosztani végre vele, de valami belső erő mégis visszatartotta. Bármennyire is erőlködött, képtelen volt kimondani a szavakat.
– A megrendelő kért pár módosítást a tervezeten, azt még ma be kell fejeznem. Utána felmegyek.
Ez legalább nem hazugság, gondolta. De cseppet sem érezte tőle magát jobban, mert tudta jól, hogy közben a számítógépén mással is fog foglalkozni.
– Mondd, hogy elintézted!
– Elintéztem – biztosította Flynn. – Minden rendben ment.
– Helyes! Ezt szeretem!
Torenónak hirtelen furcsa nyugalom áradt szét a testében. Teljesen ellazult, és úgy érezte magát, mint tizenkét évvel ezelőtt. Magabiztosnak, hatalmasnak és legyőzhetetlennek. Széles mosoly terült az arcára. Bekapcsolta a rádiót, és a felcsendülő örökzöld dalt énekelve élvezte a pillanatot.
– Leonardo, ne kísértsd a sorsod! – figyelmeztette Collizzi, amint ő is észrevette az eltéveszthetetlen szövetségi járművet és régi ismerősüket, de már késő volt. Toreno a kereszteződésben haladva egyre csak lassított, olyannyira, hogy a mögöttük haladók ideges dudálásba kezdtek. De nem törődött velük. Ahogy elérte a várakozó jármű orrát, már csak araszolt az úton. Lehúzta a sötétített üvegű ablakot, kinyúlt az autóból, és bal kezével egyenesen a sofőrre mutatott, aki egyszerűen nem akart hinni a szemének.
– Maga a következő, Gordon! Maga a következő a listámon!
Ezeket is érdemes megnézni

The Torenos 2. – A bosszú játéka – 26. Kétségek
2018. január 14.
The Torenos 2. – A bosszú játéka – 11. Árulkodó emlékek
2018. január 14.