Szerelem: Vissza a halálból – 21. Félelem, pánik, veszteség

Picture

– Valahogy ki kéne jutnunk innen! – jegyezte meg az erősen ideges Vince. Már csak órák választották el attól, hogy apa legyen, addig ki kellett találni valamit, de gyorsan.
– Miért nem tudunk itt maradni? – kérdeztem a fájdalom közepette,- A szülés a legtermészetesebb dolog a világon, nem hinném, hogy annyira komoly segítség kell hozzá.
Picture

– Nem érted!? – vágta férfi a fejemhez,- Itt nem szülheted meg! A gyereksírás, a szagok… ide fogják vonzani az összes zombit. Ha elég sok van, át fogják törni az ajtót. Mellesleg, ha utánunk is jönnek, a menekülést meg fogja nehezíteni egy kisbaba.
– Miért, egy vajúdó nő tán nem?
– Csak bízz bennem!
Picture

Mindig ezt mondta, de reméltem, ezúttal eredményt is mutat fel. Vince körbejárta a kis irodahelyiséget, majd megtalált egy hatalmas láncfűrészt a falra akasztva.
– Ez az, bébi! – örült meg neki, majd lekapta, hozzám sietett, és felsegített a földről.
Picture

– Most tudsz járni? – kérdezte.
– Megpróbálhatom.
– Majd segítek – ígérte,- Ha nagyon nem megy, viszlek, de jussunk ki innen a csudába.
– Oké, te vagy a főnök, csak gyorsan!
Picture

Belekapaszkodtam Vince-be, aki, lassan, de biztosan ment előre, és a láncfűrésszel irtotta a zombikat, ahogy érte őket. Jó sok adrenalin lehetett benne, ami hajtotta előre, de ugyanakkor más körülmények között kész élvezet lehetett volna használni azt a fűrészt. Kár, hogy ez nekem korábban nem jutott az eszembe.
Picture

– Tarts ki!- mondta a férfi folyamatosan, ahogy haladtunk előre.
Én próbáltam megőrizni a nyugalmamat, és visszafojtani minél több fájdalomteli ordítást. Ezt a csatát még meg kellett vívnom a gyermekemért, és még talán sok másikat az elkövetkezendő 18 évben. Ez viszont komoly volt, és haladni kellett előre.
Picture

Negyed óráig gyalogoltunk előre. Már kezdtem elfáradni, és mardosott a fájdalom.
– Jól vagy? – kérdezte Vince aggódva.
– Persze, remélem nem baj, ha itt helyben megszülök.
– Látom, a szarkazmusod legalább megvan még.
– Az mindig.
Picture

Próbáltunk haladni tovább, igyekezve, hogy elkerüljük a zombikat. Mondjuk nem mindig volt abban sikerünk, folyamatosan futnia kellett annak a láncfűrésznek. Én párszor leültem kifújni magam, Vince utasítása, de úgy csak úgy éreztem, nem haladunk sehova. Egyszer csak, valami hirtelen mozgást érzékeltünk. Vince felkapta a láncfűrészét, és a hang felé irányította.
Picture

– Hé, nyugodj le, fiam! – szólalt meg egy ismerős hang! Bradley! Hogy megörültem neki!
– Hát te? – kérdezte Vince.
– Mondtam, hogy ma lejövök, nem? – kérdezte,- Te erre azt mondtad, Victoria nem tud még egy napot várni. De látom, megtaláltad, így teljes az öröm. Na, most lennél kedves elvenni az arcomtól azt az izét? Amúgy is, hol van a gépfegyvered?
Picture

– Kifogyott a lőszer – felelte Vince.
– Mondtam, hogy vigyél bőven! – dorgálta a másik férfi.
– Jó, arra, ami itt van, ki tud felkészülni?
– Én. Hoztam magammal többféle fegyvert, és mindhez minél több lőszert, még újrahasznosítottat is. Ha gondoljátok, nektek is adok valamit, jobb, mint az a rozsdás láncfűrész.
Picture

– Semmi se lehet olyan szórakoztató, mint ez a rozsdás láncfűrész – mosolygott Vince.
– Fiam, nem a vidámparkban vagy – csóválta a fejét Bradley,- Amúgy mit gondolsz, Victoriának adhatok most fegyvert? Elég levertnek tűnik szegény.
– Kösz – mormogtam.
– Ez a másik – mondta a vőlegényem,- Attól tartok, beindult a szülés.
Picture

Bradley arca hirtelen falfehérré változott.
– Már? – kérdezte elképedve,- De még csak…
– Tudom, még lenne egy hónap. De ki kéne innen hozni, még mielőtt megszületik a baba.
– Jó, gondoljuk végig higgadtan – vágta rá Bradley,- Mikor folyt el a magzatvíz?
– Nagyjából fél órája – feleltem.
Picture

– Az még semmi – vágta rá az apám,- Josie több mint fél nappal azután bukkant elő.
Ennek örültem is meg nem is. Egyrészt bőven volt időnk kijutni, másrészt azt akartam, hogy minél gyorsabban vége legyen ennek az állapotnak.
– Akkor, most mi legyen? – kérdeztem.

Picture

– Vince majd kitámogat, ha kell, cipel is – osztotta ki Bradley a feladatot,- Te az ő felelőssége vagy, a hullákkal majd foglalkozok én.
– Nem lesz kicsit sok egymagadnak? – kérdezte Vince aggodalmaskodva.
– Ha gondolod, adok egy pisztolyt, de ne aggódj, fiam. Kemény legény vagyok én.
Picture

Vince végül megkapta a pisztolyt. Azzal tudott lőni, de a másik keze még szabad volt, rám tudta áldozni. Bradley viszont, remek vezérhez méltóan ment előre, időnként körbenézett, és kiiktatott minden lehetséges veszélyforrást. Mellette mindketten biztonságban érezhettük magunkat, de még messze volt a kiút.
Picture

– A következő állomásnál kimegyünk – jelentette ki Bradley,- Fent biztonságosabb, és ha szerencsénk van, találhatunk egy autót. Vagy egy üres házat, ahol megbújhattok, amíg keresek egyet. Ha minden kötél szakad, ott le tudnád vezetni a szülést.
– Az nekem túl nagy felelősség lenne – jegyezte meg Vince, akit átjárt a pánik.
– Ne aggódj, minden rendben lesz.
Picture

Ebben a pillanatban azonban megjelent egy régen látott ismerős hoki maszkban, három zombi társaságában.
– Már mentek is? – kérdezte Mike kiállhatatlan teremtménye.
– El az útból, boszorkány! – kiáltotta rá Vince.
– Miért, különben mi lesz?
Picture

Vince egy kicsit ellépett tőlem, majd előrántotta a pisztolyát. Remegve tartotta előre, és mutatta Zeinab felé. A nő csak nevetett, mire Vince fenyegetően lőtte fejbe az egyik zombit. Az őrült nő továbbra is nevetett, majd váratlanul egy hatalmasat ugrott előre Vince felé. Sikítottam.
Picture

A nő rávetette magát szegény Vince-re, és egy hatalmasat harapott belé. Az arcom elfehéredett. Végig kellett néznem, ahogy elveszítem azt, az embert, akit mindennél jobban szerettem. Az első életemet őérte adtam, és most… most ő képes volt feláldozni az ő egyetlen életét értem. Védekezni se nagyon tudott, mert a szörnyeteg kiverte a kezéből a pisztolyt, ami pont a lábam előtt landolt. Egy másodperc töredékéig bambán néztem.
Picture

Az adrenalintól meghajtva hirtelen felkaptam a fegyvert, majd remegő kezeimben tartva az őrült nőszemély feje felé tartottam. Bizonytalan voltam a saját célzásomban. Viszont talán még volt idő megmenteni Vince életét. Ettől a gondolattól vezérelve céloztam és lőttem.
Picture

Szerencsére pont a fejét találtam el. Holtan rogyott össze a padlón. Nagyon sajnáltam, hogy idáig kellett fajulnia a dolognak, hiszen eredetileg csak beszélni akartam vele. Ő viszont nem volt vevő a jó szándékomra, így ismét ölnöm kellett. Sajnos így kellett végződnie. Vince viszont megmenekült. Csak a csuklóját érte harapás, azt meg lehet oldani úgy, mint Bradley lábát.
Picture

Persze nem feledkezhettünk meg a járatban lévő két zombiról se. Azok se vártak sokat, mielőtt támadtak volna, pont a padlón heverő férfira. Lőni akartam, de beragadt a pisztolyom, túl késő volt, és a fájdalom miatt nem tudtam a kezemben tartani a fegyvert.
– Tűnjünk el innen! – utasított Bradley.
– De Vince! – csak ennyit tudtam kinyögni, de már nem lehetett mit tenni.
Picture

Ezúttal Bradley kapott fel, és vitt a kijárat felé. Szerencsére ezúttal nem volt annyira távol a megálló, így hamarosan elérhettük a felszínt. De akkora bűntudatom volt, hogy Vince-t otthagyjuk! Tudom, nem volt más lehetőség, és már menthetetlen volt, de rendesen elbúcsúzni se tudtam. Észre kellett vennem, hogy talán tényleg nem az a sorsunk, hogy egy pár legyünk. Nem fogunk soha összeházasodni, és család se leszünk.
Picture

Nem telt el sok idő, mire Bradley lerakott a földre egy régi parkban, ami addigra már teljesen elmocsarasodott.
– Vízimalom megálló – jelentette be Bradley, valószínűleg a metró egykori bemondóját utánozva.
– Vízimalom? – kérdeztem röviden, de nem tudtam többet mondani, mert egyrészt egyre erősebbek voltak a fájásaim, amik egyre gyakrabban is jelentkeztek, másrészt sírtam.
Picture

– Ja, itt egy régi vízimalom ebben a parkban – magyarázta Bradley, aki maga is gondterhelt volt, de oldani akarta a hangulatot. Megjegyzem, nem sok sikerrel.
– Ott… megbújunk? – kérdeztem.
– Nem hinném, hogy szükség lesz rá.
Picture

Abban a pillanatban kiszúrtam egy nagy, piros tűzoltóautót, ami magányosan álldogált a malom tövében. Már hét éve nem volt használva, mégis kitűnőnek tűnt az állapota. Nem válogathattunk, gyorsan eldöntöttük, hogy majd azzal hazamegyünk. Szerencsére volt is benne üzemanyag.
Picture

Ezután szerencsére elég gyorsan hazaértünk, csupán egy tíz perces autóút volt. Elvégre Bradley elég gyorsan vezetett, és utána még a szobámba is felvitt. Közben a nappaliban összetalálkoztunk Gwennel, akinek, mint kiderült, nem esett semmi baja. Jól volt, a zombik neki nem ártottak. Gondolom, Elizabeth nagyon megkönnyebbülhetett.
– Victoria? – szólt oda, amint észrevett.
Picture

– Jó, ég, Vic! – örült meg,- Azt hittem, odavesztél! Mi történt?
– Gwen, most ne! – szólt rá mostohaapja komor hangnemben, alig ránézve.
A kamaszlány kissé csalódott, hogy nem faggathatott ki rögtön, de megértő volt. Így visszaült a kanapéra, és nézte tovább a régi horrorfilmet.
Picture

Bradley pedig felvitt a szobámba, ahová nem soká Elizabeth is követett minket. Ketten együtt lesegítették rólam a koszos ruháimat, majd rám adták a tiszta hálóingemet.
– Feküdj az ágyba, és próbálj meg ellazulni! – javasolta Elizabeth.
Ellazulni? Túl nagy trauma ért ahhoz.
Picture

De végül úgy tettem, ahogy kérték, és ledőltem az ágyra. Megpróbáltam megnyugodni. Elég hamar magamra is hagytak, de tudtam, hogy csak rövid időre. A fájások mostanra már elviselhetetlenné váltak, de megpróbáltam nem tudomást venni róluk. A friss lelki fájdalmam úgyis rosszabb volt. Világra hozom gyermekemet, aki utána sose ismerheti meg az apját. Mit fogok mondani neki?
Picture

Egyszer csak bejött valaki a szobába. Hogy pontosítsak, megérkezett a szülésznőm.
– Harley? – kérdeztem meghökkenten.
– Nem, a gólya – vágta rá nevetve,- Miért, kire számítottál?

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés