Szerelem: Vissza a halálból – 10. Nem tervezett

Vince meghökkent arccal nézett, én pedig azt kívántam, bárcsak meg se szólaltam volna. Mintha az bármire is megoldás lehetett volna. Jobb lett volna megkönnyebbülni, hogy végre kimondtam, de még várnom kellett Vince reakciójára.
– Biztos vagy benne? – kérdezte végül.

– Nem, nem vagyok benne teljesen biztos, de minden jel erre utal – fogtam heves magyarázkodásba,- Állandóan hányingerem van, meg jó párszor voltam már rosszul.
– Nem ettél valamit, amit nem kellett volna?
– Már lassan két hónapja van ez így. Mellesleg a menzeszem is kimaradt. Először csak azt hittem, késik, de sose késett egy napot se, és most már kétszer is kimaradt.
– De akkor se lehetsz terhes! – erősködött Vince.

Sokáig én is azt hittem. Egy mesterségesen létrehozott életforma voltam, léteznem se kellene, mégis hány esélyt kaptam már! De egy terhesség már tényleg túlzás. Nekem sose volt anyám, hogy lehetne akkor belőlem valaki édesanyja? Mégis napról napra valószínűbbnek tűnt, hogy ez a helyzet.
– Én vigyáztam! – erősködött a férfi.
– 25 évesen tudhatnád már, hogy az nem garancia semmire.

– Te ezt tervezted?
– Dehogy! – vágtam rá sértődötten,- Miért akartam volna rögtön az első együttlétünkből gyereket?
– Jó, igazad van – mondta Vince ezúttal nyugodtan,- Akkor gondoljuk ezt végig.
– Szerintem is.

– Akkor te most úgy érzed, terhes vagy – fejtegette a férfi.
– Igen, úgy.
– Jó, akkor még mielőtt bármit csinálnánk, először is biztosra kell menni.
Nem igazán volt ötletem arról, hogy azt hogyan lehetne, de bólintottam. Valóban ez volt most a legfontosabb.

Vince idegesen körbejárta a polcokat, terhességi tesztek után kutatva. Minden dobozt gondosan végignézett, míg végül talált egyet, ami még használható volt így hét év után is. Azt levette a polcról, és odavitte hozzám.

– Tessék, pisilj rá! – utasított ellentmondás nem tűrően,- A többit nem tudom, csak van valami használati utasítás.
– Rendben – bólogattam ijedten. Mogorvaságával a férfi már ijesztőnek tűnt, de próbálta megőrizni hidegvérét.
– Ha negatív lesz, megisszuk együtt a vodkát – mondta egy mosollyal, majd átkarolt.

– És ha pozitív?- kérdeztem félve, mire Vince visszatért az előző, mogorva önmagához.
Pár perc kínos csönd következett, mintha az lett volna a világ legnagyobb tragédiája, hogy ez a teszt pozitív lesz, és arra nem is szabad gondolni se, kimondani meg aztán főleg szentségsértés.
– Majd azt akkor megbeszéljük.

Bólintottam, majd betértem a gyógyszertár mellékhelyiségébe, ahol rögtön elő is vettem a tesztet. Valóban volt hozzá használati utasítás is, amit röviden áttanulmányoztam, majd nekiültem megcsinálni a tesztet.

– Na, mi újság? – kérdezte Vince miután kijöttem a mosdóból.
– A kontroll csík megjelent.
– És az mit jelent? – követelte a férfi.
– Hogy mindent jól csináltam és működőképes a teszt – magyaráztam,- Várni kell még egy percet, hogy tényleges eredmény is legyen.
– Na, de jó!

Az lehetett életem leghosszabb egy perce, még hosszabbnak is tűnt annál, amikor mellbe lőve vártam a halált. Most pedig Vince és én csak ültünk a gyógyszertár padlóján, és mereven néztük a tesztet. Vince még bűvölte is a szemével, hogy ne történjen semmi változás. Az egy perc letelte előtt azonban halványan megjelent a második rózsaszín csík is. Ez csak egy dolgot jelenthetett…

– Ez pozitív. – mondtam örömtelien, önmagamról teljesen megfeledkezve.
Rögtön felpattantam a helyemről és a kezemet a hasamra helyeztem. Csak most tudatosult bennem igazán, hogy egy aprócska emberke növekedett odabent. Majdhogynem elfejtettem az előbbi rossz hangulatot, inkább örültem, hogy ez az én esetemben is lehetséges. Ennél csak az volt a különlegesebb, hogy Vince gyermekét hordhattam a szívem alatt.

– Vince, gyerekünk lesz! – kiáltottam, és megöleltem a férfit, de ő csak állt, mint egy cölöp.
Nem mutatott ki semmi érzelmet, és nem tudtam kitalálni, mire gondol. Illetve teljesen egyértelmű, mire gondolt. Nem akart gyereket. Oké, valóban túl hirtelen jött ez az egész, de azt tudni szerettem volna, hogy csak ennyi volt a baj, vagy egyáltalán nem akart velem közös gyereket.

– Nem tudnál egy kicsit kevésbé látványosan örülni? – förmedt rám a férfi.
– Oké, tudom, túl gyorsan jött az egész, és egy kicsit sokkoló – morogtam.
– Egyáltalán, biztos én vagyok az apa?
A kérdés olyan volt, mintha szíven döfött volna. Előző nap még a kölcsönös bizalomról beszélt, amit ezzel az egy kérdéssel rögtön fel is rúgott. Miért okozott a férfi, akit mindennél jobban szerettem, ennyi fájdalmat?

– Te vagy az egyetlen, akivel valaha is lefeküdtem! – fakadtam ki.
– Jó, bocsánat, ezt nem kellett volna megkérdeznem – sóhajtott a férfi.
De még mennyire hogy nem! Nekem persze feltétlenül el kellett hinnem, hogy szakít Harleyval, hogy csak velem lehessen.

– Figyelj, szedjük össze, ami kell, aztán menjünk haza a fenébe! – szólt Vince.
– De már sötétedik! – méltatlankodtam,- Nem kellene megvárni a reggelt?
– Nem – erősködött,- Pucoljunk innen!

A szükséges dolgokat alig egy óra alatt összeszedtük, majd beültünk az autóba, és hatalmas sebességgel száguldoztunk hazafelé. Vince hihetetlenül ideges volt, és ez a vezetési stílusán is meglátszódott.
– Nem lenne jobb, ha én vezetnék! – kiáltoztam, de mintha meg se hallotta volna.

Hatalmas megkönnyebbülés volt végül, amikor megérkeztünk a kis lakótelepünkön. A park mellett szálltunk ki, és Vince elindult a saját felhőkarcolója felé. Az enyém is abban az irányban volt, mégis úgy tűnt, mintha az akarata ellenére követném. A férfi egyértelműen egyedül akart most lenni. Azt reméltem, azért, hogy fel tudja dolgozni, hogy most váratlanul apa lesz. Elvégre nem voltunk együtt olyan sok ideje, és a feltámasztásom óta is csak három hónap telt el. Túl gyorsan folytak az események.

Egyszer csak szembejött velünk Harley. Valószínűleg nem tudott aludni, ezért tett egy késő esti sétát. Szemmel láthatóan nagyon megörült nekünk.
– Vince! Victoria! – kiáltotta el magát,- Azt hittem, csak holnap jöttök. Nem volt veszélyes, sötétben jönni?
Ha tudná, hogy nem a sötétség volt a legveszélyesebb része a hazautazásnak!

– Ne aggódj, bébi, minden oké – mondta Vince mézes-mázos hangon,- Csak már alig vártam, hogy láthassalak.
És magához ölelte. Most mi történt? Arról volt szó, hogy engem választ. Elhagyja Harleyt értem. Ez viszont most abszolút nem úgy nézett ki. Átmentem volna egy párhuzamos univerzumba, ahol Vince nem ígért meg egy teljes közös jövőt?

De persze rá kellett ébrednem, hogy Vince végig hazudott nekem. Persze, majd együtt elmenekülünk a világ elől! Meg elhagyja értem a barátnőjét… Egy gyors hancúrért bármit, még a csillagokat is lehazudná az égről! Leginkább Harleyt tudtam sajnálni, mert neki meg együtt kellett élni vele. És persze a születendő gyermekemet, amiért ilyen szemét egy apa jutott neki, és persze anyával se járt éppen a legjobban.

– Szia, Vic!- köszönt rám Harley, majd átölelt.
Legalább nem voltam teljesen elfelejtve, még ha Harleyval nem is volt most annyira kedvem beszélgetni.
– Remélem, Vince nem akasztott ki teljesen!- nevetett a lány, de én erre nem tudtam mit mondani. De igen, Vince ennél jobban nem akaszthatott volna ki. Elvégre veled smárol, mikor én vagyok tőle terhes.
– Harley, menjünk! – szólt közbe Vince,- Victoria is biztos aludni akar, és különben is elkezdett esni.

Harley és Vince, otthagytak, én pedig elmentem haza. Mire beértem, már teljesen bőrig áztam. Bradley éppen egy filmet nézett, valami 150 éves régiséget. Igyekeztem csendben elosonni mellette, de észrevett.
– Victoria, már itthon! – szólt nekem. A meglepettségtől megremegtem.

– Megszereztük, ami kell – mondtam.
– De biztonságosabb lett volna reggel hazajönnötök – mondta Bradley, majd észrevette gondterhelt arckifejezésemet,- Valami baj van?
– Nem, semmi – mondtam a sírás határán.

– Victoria! – mondta Bradley aggódva, én pedig lehajtottam a fejemet a mellkasára, és szabad folyást engedtem érzelmeimnek: sírtam.
– Mi történt? – kérdezte Bradley,- Bántott valaki?
– Ez nem olyan egyszerű.
– Hát?
– Terhes vagyok. – nyögtem ki végül.

Ettől Bradley megugrott, majd úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, elraboltak a földönkívüliek, és leültem velük teázni. Először egy szó se jött ki a torkán, majd végül csak ennyit nyögött ki:
– Biztos?
– Igen, biztos. A gyógyszertárban, ahol voltunk, szereztem egy terhességi tesztet, ami pozitív lett.

– Azok nem teljesen megbízhatóak, lehetett az a teszt már hét éves. – mondta Bradley,- Én viszont, ha gondolod, egy vérmintából meg tudnám állapítani. Elizabeth még régebben megmutatta, hogy kell.
– Igen, szeretném – szipogtam.
– Akkor fürödj meg, és utána találkozzunk az irodámban!
– Rendben.

Fél óra múlva be is léptem az irodába a hálóingemben, és le nem mosott sminkemben. Most vízálló volt rajtam, és lusta voltam elővenni a sminklemosót.  Bradley addigra már elő is készítette a műszereit, és a tűt, amivel vért tudott venni. Ijesztő látványt nyújtott, de elfogadtam szükségességét.
– Remélem, felkészültél – mondta Bradley,- Ez csak egy pillanatig lesz kellemetlen.
Legalább nem mondta azt, hogy semmit se fogok érezni.

Leültem egy fotelba, és Bradley rögtön le is vitte a mintát, majd elvitte megvizsgálni, én pedig ültem egy helyben, türelmesen. Titokban reménykedtem, hogy kiderül, mégse vagyok terhes, így Vince is megnyugodhat, és lehet velem. Ennyire naiv azért én se lehettem! Egyértelműen látszott, mennyire örült a kis Harleynak! Én pedig lehetek örökre egyedül. Illetve egyedül Vince gyerekével, hiszen túl sok tünetet produkáltam már ahhoz, hogy ne legyek terhes, és a vérminta is megerősítette.

– Attól tartok, én se tudok mást mondani, mint az a teszt. – mondta végül Bradley,- Úgy tűnik, tényleg terhes vagy.
Nem tudtam, hogyan reagáljak. Nem tudtam meg semmi újat, mégis sokként ért. Nem is tudom, hogyan magyarázzam el, amit akkor éreztem, mert azt én sem tudtam pontosan.

– Akkor most már ezt is tudjuk, de én egy dologra még kíváncsi lennék – mondta Bradley, amikor látta, hogy nem sok reakcióra számíthat tőlem.
– És az mi? – kérdeztem.
– Hát, hogy ki az apa.
A kérdés hatására ismét elkezdtem sírni.