Szappanbuborék a Szerelem

Szappanbuborék a szerelem – 22. Minden jó, ha a vége jó

Semmi kétség, ez a tanév felkavarta körülöttem az állóvizet. De ezzel nem vagyok egyedül…

Picture

Ma reggel Aczél Endre hozzánk költözött. Felmondta az albérletét, és most azon gondolkodnak anyával, hogy ha jövő szeptemberben megkezdem az egyetemet, felszabadul egy szoba, és talán ideköltözhet Erik. Csak azért nem sértődtem meg az ötlet hallatán, mert a kissrác még csak öt éves, de már olyan okos és ügyes, hogy az első találkozás alkalmával édestestvéremmé fogadtam. Persze a kölyök önmagában is tündéri, és egyébként is hozzájárulnék, hogy kiszabadíthassák kegyetlen és felelőtlen anyja fogságából. Egy öcsi mégis csak jobb, mint egy háziállat…

Picture

Költözésre adta a fejét nagynéném férje is. Úgy döntött, hosszú gondolkodási időre van szüksége, hogy megeméssze a történteket. Utolsók között tudtam meg, miért is merült fel a gyanúja annak, hogy nem tudnak többé egy fedél alatt élni. Szerencsére a válási papírokat még nem adták be, viszont Feri mélyen elrejtette a jegygyűrűjét. Azért én remélem, hogy tisztázni tudják a dolgokat. Már csak Tomi miatt is.

Picture

Szegényt rettentően megviselték a történtek. A szóbeliig majd minden napot nálunk töltött, persze azért akadtak más fontosabb teendői is szerencsére – nem, mint ha nem kedvelném a társaságát. Zsuzsa bánatában egy több hónapos világkörüli utat tervez. Gyakorlatilag beleveti magát a munkába, és igyekszik nem gondolni a legrosszabbakra, ami történhet. Takács Ádámmal pedig minden kapcsolatot megszakított, egyszerűen „elfelejtett” neki telefonálni. Talán mondanom se kell, a fickó se nagyon keresi őt…

Picture

Miután anya másodjára is kibékítette nénikémet és barátnőjét – nem meglepő módon Melinda újra Zsuzsa torkának esett, mikor Emese sírva hívta fel anyját, hogy meg akar bocsájtani Ádámnak, mert szereti – a Futa szülők kénytelenek voltak beletörődni, hogy meseszép házuk sose lesz Gerzson-mentes övezet.

Picture

Bizony, bizony! Tomi mostanában legfontosabb elfoglaltsága Anita lett. Kedvenc uncsitesóm hiába bizonygatta, hogy köztük kizárólag csakis barátság van, a minap Csevegőn mindkettejük neve mellett megjelent egy szívecske. Kis szerelmesek. Sose láttam még Tomit ilyen önfeledtnek és bolondnak, pedig eddig is ő volt a bohóc a családban. Ezennel megfogadom, több időt szánok Ancsi megismerésére. Akit ez a srác megjutalmaz a szeretetével, az biztosan kiérdemelte.

Picture

A másik Futa lány háza táján is újra rózsaszín ködbe borult minden. Zsuzsa személyesen utazott el a kollégiumba, hogy éjjel egykor feldörömbölje Ádámot és igazi anya módjára leteremtse, amiért megbocsájthatatlan tettet követett el. Kicsit összekaptak a „bagoly mondja verébnek” logikát követve, ami persze jogos volt, de végül idősebb unokatesóm is belátta, Emese nélkül nem teljes az élete. Közösen készültek a záróvizsgákra, és újabb hírek reppentek fel, hogy eljegyezték egymást. Hogy szóban milyen megállapodást kötöttek, azt nem tudom, de tárgyilagos bizonyítéka még nincs a lánykérésnek.

Picture

Ha már szerelem… Ugyan Márkkal az elmúlt időben kerültük egymást, a szóbeli utáni banketten valahogy egymás mellé keveredtünk, és őszinte bocsánatomat kérte. Ezt követően elmesélte, hogy testvérei felnyitották a szemét. A nővére kiokosította, miért hagyjon engem, a bátyja pedig rávezette, hogyan cserkészhetné be a neki tökéletes lányt, Bettit, aki már egyébként is odáig van érte meg vissza kétszer. Szerelmük tudományos alapokon nyugszik, kémiailag meg is magyarázta, hogy eddig miért gondolta, hogy szerelmes belém, és most honnan tudja, hogy valójában Árvai Bettinára van szüksége. Kézen fogva vonulnak egyetemre, biokémiát és egyéb molekuláris nyalánkságokat tanulnak majd, és aztán a felfedezéseikről valószínűleg könyveket adnak ki, és díjakat nyernek vele.

Picture

A szerelem a levegőben van. Réka és Gergő jobban oda vannak egymásért, mint valaha. A srác mostanában elég furcsán viselkedik. Eddig nem volt túl szimpatikus, de mióta nyilvánosan össze-vissza puszilgatja barátnőmet, és percenként szerelmet vall neki, egyre rokonszenvesebbé válik. Talán Czakó Gergő is tud romantikus lenni? Azért a nagy megbékélés ellenére még van bennem némi gyanú afelől, hogy a srác saját érdekből ilyen tündi-bündi.

Picture

Elég nyomós oknak számít, hogy a barátnője határozottan lépked a sikerhez vezető úton? Talán ő is híres akar lenni… Ugyan egy divattal foglalkozó tinimagazin címlapján szerepelni nem nagy dolog manapság, még ha riportot is készítenek az ember lányával, de azért én büszke vagyok kis barátnőmre. Sose olvastam nagy lelkesen az ilyesfajta lapokat, de ezt direkt megvettem. Réka megemlíti benne az érettségit, ahol nevén nevez engem, mint legjobb barátnőt, aki segít a nehéz időkben. Van benne valami… a szóbeli előtt annyira beparázott, hogy nekem kellett lenyugtatnom. Ha nem öntöm nyakon egy fél üveg vízzel, ideggyengeségre hivatkozva megszökik a világ elől…

Picture

Nehezen, de kibékültem apám helyzetével. Valójában nem is az új szerelemre voltam mérges. Szimplán csak nem értettem, ha velünk nem ment neki a szeretet és a törődés gyakorlása, akkor mással miért menne? Tamarával semmi bajom. Nem tagadom, először azt hittem, csak egy szőke behízelgő titkárnő, de kiderült, tévedtem. Komoly üzletasszony. A kapcsolatukat illetően is megvilágosodtam. Közösek a céljaik. Így minden könnyebb. Valószínűleg sose alapítanak családot, de boldogok együtt, és ezt tiszteletben tartom. Talán ez a nő ráébreszti arra, amire még a nagyiéknak se sikerült: van egy lánya, aki szereti, és hiányolja az életéből!

Picture

A banketten Marcival is beszélgettem. Láttam a szemében, mennyire megpróbálna még egyszer meghódítani, de még a próbálkozás megkezdése előtt megnyugtattam, tökéletesen vagyok egyedül is – mellesleg hazudtam, de ennyi belefér. Ezek után azért még volt kedve velem csevegni, és elújságolta, hamarosan költöznek. Kinőtték a lakásukat. Sára babát vár, és úgy fest, a srác majd kiugrik a bőréből örömében. Legalább valamivel leköti magát, ha már halaszt egy évet az egyetemen, ahová mellesleg felvették történelem szakra.

Picture

Így, egy héttel a szóbeli után sikerült összetrombitálnom a csajokat az osztályból egy standos péntekre. Nem volt egyszerű. Zita kivételével momentán mindenki szerelmes és komoly párkapcsolatban van, így ki kellett várni a lelki felkészülési időt egy egész napos elvállásra. Na meg hogy éppen senki nem menjen fodrászhoz, kozmetikushoz, körmöshöz és szépségápoló kúrára. Pedig megérdemlik, érettek… papíron érettek…

Picture

A program egy leckével kezdődött. Koncz nagyi még kiskoromban megtanított hulázni. Továbbra se szeretek táncolni. Egyszerűen csak akartam valami tök jót mutatni a lányoknak, ami nem nehéz és elnyeri a tetszésüket. Sikerrel jártam, gyorsan megtanulták és még hálásak is voltak. Meghívtak egy gyrosra.

Picture

A nap nagy részét a medencében töltöttük. Gyakoroltam a vízen lebegés művészetét, és élveztem a napocska simogató sugarait.

– Tiszta édes Réka kistesója – lelkendezett Ancsi nem messze tőlem. Nem csak én örültem annak, hogy barátnőm a húgát is magával hozta.

Picture

– Vivi, majd beszélhetnénk? – szólított meg félénken Betti, először azt hittem hallucinálok.

– Zita, hova mész? – kiáltotta Anita közben.

– Veszek egy jégkrémet. Jössz?

Picture

A két lány elindult jégkrémért, és Betti is eléggé kiázottnak érezte magát, így kiszállt a medencéből. Én is követtem, éppen Szabina mutatkozott be neki lelkesen.

– És hányadikos vagy?

– Most megyek majd ötödikbe. Új osztályfőnököm lesz, meg új tantárgyaim.

– Még nekem is rémlik valami abból az időből… Melyik suliba is jársz?

Picture

Igaz, érdekelt mit szeretne Betti mondani, de nem akartam megzavarni az eszmecseréjüket. Önfeledten hintázni kezdtem. Azon gondolkodtam, vajon lebarnulok-e a nap végére. Mindenféleképpen valamilyen színt szeretnék szerezni a nyárra, és a napsütötte barna tűnik a legjobb választásnak. Biztosan jól állna.

Picture

Egyszer csak Betti ült le a mellettem lévő hintába.

– Szóval – kezdett bele a mondandójába, miután talajt ért a lábam – még nem volt bátorságom bocsánatot kérni, amiért bogarat ültettem Marci fülébe a szalagavatón. Én igazából nem akartam semmi rosszat, és nem is úgy gondoltam, csak azt hiszem félreértettük egymást. Ha ez az akadálya annak, hogy együtt legyetek, akkor ne haragudj rá tovább. Inkább rám. De azért rám se nagyon, csak amennyire kell… Szóval azt akartam, hogy ne haragudj, erre rábeszéllek, hogy haragudj! Dinka vagyok mi?

Picture

– Dinka vagy! – vigyorogtam rá – Viszont nem haragszom. Rád se és Marcira se. Történt, ami történt, de már elfelejtettem. Az az igazság, elég nagy elvárásaim vannak a fiúk terén, és ezért lehet, hogy sokáig, vagy örökre egyedül maradok. Szerintem egy kapcsolat bizalmon alapul, és ha azt egy kósza félreértés képes megrendíteni, akkor eleve nem áll stabil lábakon. Egyébként örülök nektek Márkkal. Remélem a szerelmetekből születik valami tudományos csoda, és ti is bekerültök valami magazinba, mint Réka.

Picture

– Ígérem, én is megemlítelek. Ha nem küldöd Márkot melegebb éghajlatra, sose jön hozzám vigasztalódni, és nem szeretünk egymásba…

Mosolyogva nyugtáztam, hogy Bettike nem ismeri a kulisszák mögötti titkokat. Nem is olyan okos, mint gondoltam? Hiába, a kitűnő érettségi még nem minden.

Picture

A délután folyamán Rékát avattam be először a jövőmmel kapcsolatos legújabb fejleményekbe:

– Felvettek az egyetemre, irodalom szakra fogok járni. Ma reggel kaptam meg a levelet.

Picture

– Akkor híres írónő leszel? Majd ha én meg híres és sikeres modell leszek, megkérlek, hogy írd meg az életrajzomat. Látom is a borítókat: „Előd Réka – Sikerem titka, Írta: Szalai Vivien”. Hát ez szupcsi! Olyan izgatott vagyok!

Picture

Magára hagytam Rékát az álmaival, és leültem napozni egy kicsit, hátha tényleg összeszedek egy kis színt végre. Megnyugtatott az érzés, hogy mindenkitől békében válok el. Ugyan ígéreteket tettünk egymásnak folyamatos kapcsolattartásról, tisztában vagyok vele, ez nem fog működni. De nem bánom. A zajos osztályom szétszéled az országban, hogy külön-külön, vagy éppen párosával legyenek elég hangosak a saját sikereikhez. Én meg szeptemberben szépen kihegyezem a ceruzám, és ezen túl lehet, nem csak naplót fogok írni.

Picture

Haza érve anyát is és Endrét is a konyhában találtam. Éppen spagetti főtt, a kedvencem, és a fogadott apukám – a mostoha túl ellenszenves kifejezés – az asztalnál ücsörgött.

– Hírem van – közöltem egyhangúan – felvettek irodalom szakra, lehet híres író lesz belőlem.

– Akkor kékre festhetjük a szobád – jegyezte meg Endre, majd kedvesen rám mosolygott és gratulált. Anya is követte, és rohant volna megölelni, de a kifutni készülő tészta megakadályozta.

Picture

– Mit szólnál hozzá – fordult felém anya már a vacsoránál – ha elmennénk nyaralni valahová egy hétre?

– Ez jó ötlet. Hová?

– Én a Twikii szigetekre gondoltam – szólt közbe Endre.

Picture

– Csak hárman megyünk? – néztem rá a férfira, és ő barátságosan elmosolyodott.

– Ha nem baj, vinnénk a fiamat is.

– Olyanok lennénk, mint egy nagy család! – lelkendezett anya a másik oldalamon.

Széles, letörölhetetlen mosoly ült az arcomra. Család… anya, apa, gyerekek.

Picture

A célomat kitűzve – irodalmat fogok tanulni – Szalai nagyiék apához hasonlítottak. Koncz nagyiék a művészlelket látják, mint anyuban ennyi idősen. Rám Vivi néz vissza a tükörben… Egy 18 éves, papíron érett lány. Sok mindent tanultam a felmenőimtől, de vannak dolgok, amire magunktól kell, hogy rájöjjünk. Az igazi Mikulás nem a kulcslyukon át jön, nem létezik a WC manó, a Hold nem sajtból van és a kisbabát se a gólya hozza. A szerelem szappanbuborék, tisztaságból születik, lassan, finoman kell növelni a méretét, és vigyázni, hogy megmaradjon a tenyerünkön. Amint óvatlanul elengedjük, messzire repül. Talán visszajön, de többnyire szétpukkan és csúnya vizes szappanfoltot hagy a csempén.

Vége!