Szappanbuborék a szerelem – 15. Új kezdet
Egyszer azt hallottam, akivel az újévet kezdjük, azzal is töltjük el.
– Nagyon hangulatos! Tisztára olyan, mint egy fenyő – állapította meg Endre nagy szakértelmet sejtetve, bár már tudom, hogy nem ért a művészetekhez.
– Mert egy fenyő – nevettem fel, és ő velem nevetett.
Egy darabig még elemezgette a félkész művem, roppant mulatságos volt. Kellemes társaságnak vélem, kedves, jópofa ember. Vivi bátorítására hívtam meg szilveszterezni. Lányom biztosított róla, hogy lelép itthonról, jó helyen lesz, Zsuzsáéknál Tomival és Anitával. Hát belementem, és felhívtam Endrét. Rögtön igent mondott, és nem sokkal sötétedés után meg is érkezett. Tésztát vacsoráztunk és elkezdtünk pezsgőzni.
– Igazából léhűtő kamasz voltam – mesélte már a kanapén – volt egy korszakom, mikor híres festő akartam lenni. Meg olyan is, amikor szobafestő, asztalos, író, zongorista vagy gazdag. Anyám mindenben támogatott volna, de apám nem akarta, hogy elkallódjak, vagy az emberiségre nézve haszontalan szakmát válasszak.
– Szerintem az asztalosok nagyon is hasznosak – állapítottam meg mosolyogva, és ő bólogatott.
– Én az egész kamaszkoromat a szerelemnek és a tanulásnak szenteltem. Fogalmam se volt, mi akarok lenni, csak úgy láttam, a tudással érhet el bármit is az ember ebben az életben.
– Érdekes elgondolás – nézett Endre a félkész művemre – És minek köszönhető, hogy nem ügyvéd, vagy orvos lettél?
– Az érettségi alatt a nővérem azt tanácsolta, idegesség ellen foglaljam le magam. Kiderült, hogy tudok rajzolni. Aztán a főiskolán egy tanárom szerettette meg velem a fotózást.
– Nem is tudtad, hogy milyen tehetséges vagy? – mosolygott rám. Visszamosolyogtam, és csak néztük egymást perceken keresztül. Tűrte a pillantásom, ahogy én is az övét. Kellemes érzés volt. Jó vele lenni, erre már az első beszélgetésünk alkalmával is rájöttem. Hogy lehet, egy ilyen pasit megcsalni?
– Van itt valami – szólalt meg Endre nagy sokára a hajam felé nyúlva – egy szösz, azt hiszem.
– Jaj, az lehet – nevettem zavaromban – sok a szösz a lakásban.
Az idétlen reakcióm ellenére közelebb húzódott hozzám és átkarolt. Én továbbra is csak vigyorogni tudtam. Megszédített az illata. Bizonyára a pár pohár pezsgő is besegített, amit együtt ittunk meg az este folyamán.
Kedves szavakat suttogott a fülembe, milyen szép vagyok, mennyire puha a hajam és jó az illatom. Az ölébe húzott és szorosan tartott. Már teljesen elfelejtettem, milyen érzés, mikor valaki megölel. Nem baráti ölelésre gondolok, hanem inkább kicsit érzelmesebbre.
Mire magamhoz tértem, már csókolóztunk. De nem akartam abba hagyni, mert fantasztikus volt. Hát ezért nem iszok én sűrűn alkoholt, csak mikor garantáltan egyedül vagyok itthon. Szabadságra megy a józan eszem…
Réka erősen invitált egy fergeteges szilveszteri partira a Silverbe, de nekem semmi kedvem nem volt a hangoskodáshoz és a tömeghez. Aztán ott volt Márk, aki a sakkszakkörrel tölti az év utolsó óráit, és ha az ő társasága éppenséggel nem is untat, semmi kedvem Bettikét bámulni egy egész éjszakán át. Otthon maradni se akartam, miután sikeresen rábeszéltem anyát, hogy hívja át Endrét. Tomi mentett meg a szobába zárt magánytól.
Meglepetésemre Anitát találtam náluk, mikor megérkeztem. Meg mertem volna rá esküdni, hogy Bettivel lesz, hiszen a suliban szinte össze vannak nőve. Egyébként semmi bajom a csajszival, csak rossz barátnőt választott. Na meg tökéletes családba született a maga idétlen tökéletlenségével. Nyivákolás és rózsaszínmánia helyett egy igazi vagány, jópofa csaj lett belőle, mint ha fiúnak készült volna. Egyedül a túlzott aggodalmán akadok ki néha.
– Agyrém amúgy, amit velünk művelnek! Az angoltanár jobban rá van készülve erre az érettségi témára, mint mi! Jó, persze van a csoportban pár csaj, akik még igét ragozni se tudnak, a szenvedő szerkezetbe meg beletörik a bicskájuk…
– Németen is ez a helyzet – adtam tájékoztatást, ugyanis Tomi és Anita is angolt tanul. Nem volt kedvem a suliról beszélni, de ennyi belefért, miután kielemeztük az éppen sztárolt énekeseket és a legjobb filmeket. És persze figyelemelterelésnek is tökéletes időtöltés volt, hiszen ha tagadtam is, az elmúlt hetekben sokat gondoltam Marcira.
– Szerintem hagyjuk a sulit – szólalt meg Tomi, mint ha látta volna rajtam, mire vágyok – Láttátok a SimsTube-on azt a videót, amikor egy csapat majom énekel egy idióta dalt, és közben…
Az idióta videókról kezdtünk csevegni. Tomi egy csomó olyat említett, amit osztályok örökítettek meg a mindennapi életükről. Elkezdtünk emlékezetes perceket idézni, amiket sajnos nem rögzítettünk filmre, pedig érdemes lett volna. Ha szedett-vedett is a banda, amit 12/a-nak nevezünk, akkor is a mi osztályunk. Az április elsejék, az osztálykirándulások, iskolai műsorok… Sokat nevettünk együtt. Azt hiszem, a középiskolai évek meghatározóak az ember számára.
Úgy elbeszélgettük az időt, hogy majdnem lekéstük az éjfélt. Gyümölcslével koccintottunk és kívántunk egymásnak szépet és jót az újévre. Bár mióta összejöttünk Marcival, titokban mindig arról álmodtam, vele töltöm a szilvesztert, mégse bánom, hogy így alakult. Lehet ő is ott bulizott Rékáékkal a Silverben, de az én világom inkább a nyugalom és a beszélgetés…
Ez idő alatt Erika és Endre egymás karjaiban feküdtek a nő ágyában, miközben kintről tűzijáték és pezsgőbontás zaja szűrődött be a szobába.
Úgy, ahogy voltunk, összebújva elnyomott minket az álom. Ma reggel viszont egyedül ébredtem az ágyamban, és már kezdtem kétségbe esni, mikor megéreztem a kávé illatát. Lelkesedésemet próbáltam lenyugtatni, miközben azt szajkóztam magamnak: „biztos csak Vivi ért haza”. Kíváncsi mosollyal botorkáltam ki a konyhába.
– Jó reggelt – köszöntött álmaim férfija kávét öntve egy bögrébe. A szívem őrült dobogásba kezdett. Egyszerre voltam zavarban és tudtam volna ujjongani örömömben.
– Neked is – nyögtem ki végül.
– Remélem jól aludtál – tette félre Endre a bögrét, hogy odalépjen hozzám és megsimogassa az arcom. Azt hiszem, olvadni kezdtem.
– Soha jobban! Csináljak reggelit? – próbáltam valami értelmeset kinyögni a boldog sóhaj után. Bolond módjára kapkodtam a gondolataim után, egyáltalán van-e itthon olyasmi, amiből reggeli készíthető.
Szerencsémre mindent találtam, ami két omletthez kellhet. Gyorsan össze is dobtam, és közben Endre le nem vette rólam a szemét. Akárhányszor rá néztem, azon kaptam, hogy bámul és mosolyog. Kicsit kezdtem kellemetlenül érezni magam… talán jogosan. Múlt éjjel olyat tettem, amit még soha. Nem ÚGY soha, hiszen Vivit se a gólya hozta, de ilyen helyzetben még soha.
Már az asztalnál ültünk, mikor végre összeszedtem a bátorságom, hogy hangot adjak a fejemben kavargó gondolatoknak:
– Tudod, Endre, én nem vagyok az a fajta nő, aki ilyeneket csinál…
– Nem értem – tárta szét karjait – mire gondolsz?
– Hát, mint az éjjel… tudod… még alig ismerjük egymást – magyarázkodtam, egyszerűen egy értelmes mondatot nem voltam képes összerakni – Nem szeretném, ha azt gondolnád rólam, hogy…
– …hogy könnyen kapható vagy? – fejezte be a mondatot, és én elpirultam.
– Erika, te egy fantasztikus nő vagy. Nekem kellene bocsánatot kérnem, amiért nem bírtam magam türtőztetni. Csodás vagy, és szeretnélek még jobban megismerni. Természetesen azt se bánom, ha vissza akarsz venni a tempóból – mondta, majd kedvesen elmosolyodott – Persze csak ha szívesen látsz még.
Megkönnyebbülten nevettem rá, és ő megfogta a kezem. Miközben ujjaink összekulcsolódtak, azon gondolkodtam, valóban létezik-e ilyen pasi a földön, aki ennyire megérti az érzéseimet, és tudja, mit akarok mondani. És ha Endre tényleg valóság, akkor mégis merre járt eddig? Miért nem találkoztunk korábban?
Ma reggel telefoncsörgésre ébredtem. Marci duruzsolta bele imádni való lágy hangján, hogy találkozni szeretne velem a játszótéren. Eszemet vesztve pattantam ki az ágyból, és keresztülestem a földön összebújva alvó Anitán és Tomin. Hirtelen azt se tudtam hová kapjak, fel se fogtam mit látok. Csak abban voltam biztos, minél hamarabb a helyszínre kell érnem. Mire ez megtörtént, már javában szakadt a hó, és újra fehér lett minden, ami az éjszaka leple alatt valamelyest kiolvadt alóla.
Marci már a hintánál várt, és habozás nélkül belekezdett mondandójába:
– Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért meggyanúsítottalak. Esküszöm fogalmam se volt, hogy Tomi az unokatesód. Nem is értem, miért nem tudtam róla, hiszen négy éve ismerlek titeket… És amit Márkkal kapcsolatba mondtam… tudom, a feltételezés is nevetséges. Szeretném, ha elfogadnád a bocsánatkérésemet.
A buszon többtucatszor elhatároztam, hogy dacos leszek, és nem fogok azonnal a karjaiba omlani, de látva a nagy kék szemeit, és a megbánást az arcán, egyszerűen nem bírtam magammal:
– Valóban nevetséges, Márkkal csak filmezni és tanulni jó – jegyeztem meg, majd elmosolyodtam, bíztatásképpen. Bár így utólag végig gondolva ez úgy hangzott, mint ha mást is kipróbáltam volna vele, de szerencsére Marci nem értette félre.
– Úgy örülök neked, Vivcsi! – kapta el a derekam és ölelt magához – Ki se tudom mondani, mennyire szeretlek!
– Én is szeretlek – sóhajtottam aléltan, és már el is felejtettem miket vágott a fejemhez, vagy mennyire le akartam fejezni Bettit az elmúlt pár hétben. Hihetetlenül bolonddá teszi az embert a szerelem, és én most boldog vagyok a világ legédesebb mosolyú srácának az oldalán.