Szappanbuborék a szerelem – 1. Ami elmúlt..
Sokak szerint tiszta anyu vagyok. Mások szerint apámra ütöttem. Szerintem meg nem ilyen egyszerű… Sok tekintetben valóban hasonlítok anyára, kezdve ott, hogy én is lány vagyok. Anya apa kék szemeit látja, ha rám néz. Mindezek külsőségek. Lényegtelen dolgok. Ami fontos, az belül van. Hogy belém mi fért, azt majd később fejteném ki, most kezdjük inkább valahol 27 évvel ezelőttről…
Koncz Erika tizenévesen szorgalmas, kötelességtudó, rendkívüli kamaszlány volt. Sokat tanult, sose késett, becsületességéről és őszinteségéről volt híres. Igazi mintagyerek, tökéletes, szófogadó jókislány.
Szalai Miklós bontotta meg a szilárdra épített falat. 14 évesek voltak, mikor megismerték egymást. Az általam ismert történetek szerint a maximalista Miklós addig kerülgette a szende és naiv Erikát, míg a lány bele nem habarodott. Gondolhatnánk, innentől egyszerű. Erika „behódolt” és Miklós akarata győzött, a szürke kislány végképp elveszett.
Ellenkezőleg történt. A szerelem kölcsönös volt. Miklós színt vitt Erika szabályokkal teli életébe, ám ez mit sem változtatott a kötelességtudaton és bizonyítási vágyon a világ felé. A lány továbbra is szorgalmasan tanult, hogy egyetemre mehessen. Feltételezhetnénk, hogy Miklóst a görcsös maximalizmusa ösztönözte a továbbtanulásra, ám ez csak a látszat volt. Erika olyan csali volt, aminek egy szerelmes srác nem tud ellenállni, így hát együtt vágtak neki az egyetemnek.
Tehát – amint az már kiderült – nem voltak rossz hatással egymásra. Miklóst érdekelni kezdte a jövője, és egyre inkább az üzleti élet felé kacsintgatott, míg Erika kicsit leeresztett, társasági életet élt és rabjává vált a művészeteknek. Bulizni jártak, barátokat gyűjtöttek, tanulmányi versenyeken, különféle vetélkedőkön vettek részt, azért persze beleásták magukat a tanulnivalóba.
Ahogy múltak az évek, egyre kevésbé tudtak meglenni egymás nélkül. Mindenhová együtt mentek, és minden idejüket együtt töltötték csendes, meghitt békességben. Várható volt a nagy esemény…
Miklós fél térdre ereszkedett és megkérte Erika kezét. Szerelmüket gyűrűvel pecsételték, és alig várták, hogy a diploma után megkezdhessék közös, felhőtlen életüket. Teli voltak álmokkal és tervekkel a jövőre vonatkozóan.
Kezdetnek munkát és otthont szerettek volna teremteni. Manapság ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de közös erővel és kitartással elérték az első kitűzött célt. Erika fotósként kezdett dolgozni, rendezvényeken fényképezett, míg Miklós egy kisebb cég területi kereskedelmi képviselője lett, és kiváló munkabírásának köszönhetően, hamarosan előléptették. Így már nem jelentett gondot albérletbe költözni, és tovább lépni az álmok listáján. Természetesen a társasági életük is folytatódott, hatalmas lakásavatót tartottak.
Az esküvő se váratott sokat magára, szűk családi és baráti körben ünnepeltek. Minden kislány álma, hogy egyszer férjhez menjen. Erika álma valóra vált, és Miklós se panaszkodhatott, nagyszerű asszonyt választott maga mellé. Innentől kezdve minden a hozzáálláson múlik.
Szerették egymást, ez szemmel látható volt. Meg voltak elégedve az életükkel, magukkal, egymással. Miklós elfogadta, hogy szerelme néha túlságosan is előre tervez, tiszteletben tartotta, hogy kitart az elvei mellett, és hagyta, hogy néha ő győzzön a kisebb vitákban. Erika ismerte párja céljait és a kegyetlen módszereket is, amivel eléri azokat, és szemet hunyt a szabálysértések felett. Ha nem is értették meg egymást, végig hallgatták a másikat és elfogadták a másik verzióját.
Szalai Mikós és Szalainé Koncz Erika egy év elteltével megvehették első igazi otthonukat. Javarészt saját erőből, de kaptak némi anyagi támogatást szüleiktől is. Az otthon az, ahol szeretetet talál az ember, és ahová haza mehet. Ahol az lehet, aki és ahol nem kell bizonyítania. Menedék a világ elöl, egy hely, ami alkalmas a családalapításra.
Erika legfőbb vágya egy baba volt, amit eleinte Miklós nem túlzottan támogatott, korainak tartotta, de végül még a gólya érkezése előtt megváltozott a véleménye. Sokat segített persze, hogy nem kellett félni az anyagi gondoktól, az egykor kicsiben kezdő cég naggyá nőtte magát, Mikóst alelnökké választották. Erika is jól keresett a fotózással. Mikor már nem bírta az órákon át tartó ácsorgást, festegetni kezdett. Meglehetősen népszerű lett a feltörekvő művészek támogatóinak körében.
Ideális körülmények között születtem, nem? Persze csak a családi hátteremet illetően. Ugyanis hóvihar volt azon a január 23-án, és apám alig mert 10 km/h-nál többel hajtani a kórház felé, miközben anyu fájdalmas üvöltések közepette próbálta alkalmazni a javasolt légző technikát. Végül este 10 óra 45 perc körül láthattam volna meg a szülészorvost, ha nincs csukva a szemem és nem üvöltök magamból kikelve. Akkor 3440 g és 49 cm voltam, lila és ráncos. Később vettem csak fel illatos babaformámat, de persze ez mit se számított. Külsőségek… Olyan sokan nem is ismertek, máris szerettek. Kellemes érzés ezen elmélkedni.
Gyorsan nőttem. Az első attrakcióm egy egész éjszaka végigalvása volt, és ezt követték a szilárd étel, felülés, fognövekedés, szőnyegen mászkálás, nyáladzás, vigyorgás, keserves sírás és minden kezem ügyébe kerülő tárgy megrágcsálása. Nem csak felálltam, járni is kezdtem, majd csacsogtam, amit a környezetem ujjongva fogadott. Legalábbis egy darabig. Aztán apám megváltozott. Beletemetkezett a munkába, az újságot bújta, fontos híreket olvasgatva és lemaradt mindenről, ami megismételhetetlen egy szülő életében. Például a lánya első lépései.
Anya tűrte, hiszen tudta, az ő fotói és képei együtt se érnek annyit a családi költségvetésben, mint apa elnöki fizetése osztalékokkal és jutalmakkal együtt. Megvolt ennek az ára, ami nem volt pénzben mérhető. A nyolcadik Karácsonyom volt az utolsó, ami nem csak ajándékokban, hanem békében is gazdag volt. Babaházat kaptam egy halom más szép holmi mellett, de nem volt teljes az öröm. És ez anyán is látszott. Apám az egész napot végigtelefonálta, csoda hogy a vacsorát képes volt egy ültőre elfogyasztani. Szomorú belegondolni, hány gyerek és feleség érezhette ezt ugyan azon a napon…
Mi is egy jó házasság titka? A tisztelet? A megértés, a bizalom, a szeretet és békesség? Hogy mindent higgadtan meg lehessen beszélni? Akkor még nem érthettem, hiszen csak tíz éves voltam. Nekem zaj volt, szokatlan ricsaj, amit nem rejtenek ajtók mögé. Persze nem ez volt az első veszekedés, de az emlékeimben ez él a legélénkebben. Koncz mama és Koncz papa jöttek látogatóba, és rezzenéstelen arccal tűrték az éktelen szitkozódást, én pedig gyerek voltam és elhittem, a felnőttek ilyenek, hamarosan minden rendbe jön.
Apa szépen lassan eltávolodott tőlünk, és még a válás kimondása előtt elköltözött hazulról. Széthullott a család, megváltozott az otthonról épített kép. Szilánkokra törtek anyu álmai, és én igazán fel se tudtam fogni. Csupán 13 éves voltam, ismerkedtem a világgal, az emberi kapcsolatokkal, és a problémák kellős közepén találtam magam. Anya kis híján összeomlott, és ha az érzelmi háttér nem lett volna eléggé instabil, még anyagi gondjaink is akadtak, hiszen a keserűség alkotói válsághoz vezetett és a fotózás már nem tűnt kellően jövedelmezőnek. Kénytelenek voltunk beköltözni a belvárosba, egy kétszobás albérlet kicsit megviselte a pénztárcánkat, de anya nem volt hajlandó alább adni. Mindezek a gondok csak erősítették a kettőnk viszonyát, így bátran állíthatom, anyu a legjobb barátnőm.
Igen, tudom, nem ilyen egy tündérmese vége. A szüleim története nem is illik ebbe a kategóriába.
És milyen lettem én? Komoly, máskor meg komolytalan, néha kicsit negatív, de többnyire optimista. Nem emós, vagy rosszéletű tizenéves, csak Szalai Vivien, a lány, akire számíthat az anyukája, még ha nem is pontos, precíz mintagyerek. És ez a lényeg, természetesen szeretettel fűszerezve. Az emberek a külsőségeket látják, de a lényeg legbelül van.
