Sylvan Glade – 1. A felfedezés
2017. december 5.
Ashley Smallwood az éjszakai időpont ellenére is a gépe fölé görnyedt, és szorgalmasan írta egy kutatás eredményeit. Ashley ugyanis tudós, és szereti is a munkáját. Foglalkozását egy lágyan szóló, de kissé ügyetlen zongorajáték kísérte, lakótársa jóvoltából.
Jane Conner minden érzékszervével a fekete – fehér billentyűkre koncentrált, igyekezve, hogy egy hangot se tévesszen el, tudva, hogy ez Ashleyt zavarhatja. Jane nem volt tudós, de felnőtt sem. Egyszerű tizenhat éves fotósnak tanuló lány, aki a közeli iskolája miatt költözött Ashleyhez albérletbe.
Ashley most idegesen hátradőlt a székén, mert megakadt az írásban. Frissen felfedezett növényekről írt éppen, de már mindent lejegyzetelt, amit az utóbbi időben talált, és a helyek még mindig nem teltek be.
– Jane, nem tudsz valami olyan növényről, ami nem olyan gyakori, mint mondjuk… az alma? – kérdezte a fiatalabb lányt.
Leültek a kanapéra, mert úgy könnyebb beszélgetni egymással.
– Nekem nem jut eszembe – felelte Jane – talán majd alvás közben megszáll az ihlet.
– Az lehet, csak épp nincs rá időm – mondta erre lakótársa – jövő hét hétfőre már le kell adnom, és még van hátra vagy tizennégy faj, és nemcsak növény, hanem állat is.
– Sajnálom – felelte szomorúan Jane – kimegyek most este éjszakai fotókat készíteni. Lehet, hogy találok ott valamit, ami segít.
– Remélem – sóhajtotta gondterhelten Ashley.
– Az lehet, csak épp nincs rá időm – mondta erre lakótársa – jövő hét hétfőre már le kell adnom, és még van hátra vagy tizennégy faj, és nemcsak növény, hanem állat is.
– Sajnálom – felelte szomorúan Jane – kimegyek most este éjszakai fotókat készíteni. Lehet, hogy találok ott valamit, ami segít.
– Remélem – sóhajtotta gondterhelten Ashley.
A szobájukban Ashley ágyba bújt, Jane pedig meleg ruhát vett, magához vette a fényképezőgépét, és halkan kiment az apró ház ajtaján.
Az utca csendes és kihalt volt, közel s távol egy sim sem volt a közelben. Jane elgondolkodva járt a kőlapokon, Ashley gondjain járt az agya. Szeme most is lehetséges fotózható dolgokat keresett, de figyelmet szentelt a különféle növényekre és állatokra is, amiket lakótársa beírhat a munkájába. Azonban a látott élőlényeket Ashley már töviről hegyire ismerte, és valószínűleg már bent szerepelt az iratban.
A szokottnál kicsit messzebb ment, és meglátott egy csodálatosan kinéző fát. A törzsén kék, zöld és lila színek váltakoztak, és különleges gombák nőttek rajta és körülötte. Terebélyes lombozatáról indák lógtak le. Az egész fa úgy nézett ki, mintha valami más környezetből „jött” volna ide. Amint meglátta, Jane–nek csak két dolog jutott eszébe: Ashley gondja, amire talán megoldást talált, és a fényképezőgépe, amit most elővett, és lefotózta a növényt.
Ezután meg sem állt hazáig, nem törődött a többi fotózásra alkalmas dolgokkal, csak sietett. Mielőbb el akarta mondani Ashleynek a felfedezését, de tudta, hogy legalább reggelig várnia kell. Nem baj, gondolta, így mélyebben tudok majd aludni, és gyorsabban elrepül az éjszaka.
Másnap reggel Ashley korán kelt, mire Jane felkelt, már javában készítette a tükörtojást.
– Megmutathatom neked a fotómat, amit tegnap este készítettem? – kérdezte az idősebb lányt.- Nahát, most csak egyet készítettél? – felelt Ashley.
– Igen, mert ez létfontosságú – nógatta őt Jane.
– Kész a tükörtojás, gyere, beszéljük meg az asztalnál – indult el a tudós tányérjával az asztal felé.
– Igen, mert ez létfontosságú – nógatta őt Jane.
– Kész a tükörtojás, gyere, beszéljük meg az asztalnál – indult el a tudós tányérjával az asztal felé.
– Szóval, most nincs nálam, de azt hiszem, megoldás lehet a problémádra – kezdte a beszámolóját Jane – egy gyönyörű fát fotóztam le, itt van a közelben, megnézhetnénk.
– Sajnálom, igazán – válaszolta Ashley – de sietnem kell majd dolgozni. Szívesen megnézném, de csak délután lehet.
– Még akkor sem – szontyolodott el a lány – ma mennem kell a boltba nekem is dolgozni és csak este érek haza.
Jane ugyanis a lakbér kifizetése miatt eladóként dolgozik egy kisboltban.
– Még akkor sem – szontyolodott el a lány – ma mennem kell a boltba nekem is dolgozni és csak este érek haza.
Jane ugyanis a lakbér kifizetése miatt eladóként dolgozik egy kisboltban.
– De elviheted majd az iskolába, biztosan jól sikerült – vidította fel Ashley Jane – t.
– Külön neked csináltam – folytatta lakótársa.
– Akkor gyere be iskola után a kutatóközpontba! – jutott eszébe Ashleynek az ötlet – szerintem a hetes buszt még pont el tudod csípni.
– Rendben – mosolyodott el Jane – akkor ott találkozunk.
– Akkor gyere be iskola után a kutatóközpontba! – jutott eszébe Ashleynek az ötlet – szerintem a hetes buszt még pont el tudod csípni.
– Rendben – mosolyodott el Jane – akkor ott találkozunk.
Jane elment iskolába, Ashley pedig munkába. Ott rögtön elkezdte folytatni a kutatásokat, de még mindig nem volt semmi említésre méltó, amit leírhatott volna. Csak ült, tartotta a kezét a billentyűzeten, de nem jutott eszébe semmi sem. Végül megelégelte, és felállt, egyrészt nyújtózni, másrészt elmenni az igazgatóhoz haladékot kérni.
Az igazgató viszont mással volt elfoglalva: egy állásra jelentkezővel. Ashley igyekezett felhívni magára a figyelmet köhögcséléssel, mire az igazgató végre figyelt rá.
– Van az az irat a kutatási eredményekről… – kezdte óvatosan a lány – még nem állok vele úgy, hogy hétfőre kész legyen. Szeretnék haladékot kérni.
– Mennyi napra, pontosan? – kérdezte tőle az igazgató. Ashley jól tudta, hogy az állásra jelentkező hallja a beszélgetést, ezért szól hozzá felettese ilyen kedvesen.
– Azt hiszem, még egy hétre – felelte Ashley.
– Mennyi napra, pontosan? – kérdezte tőle az igazgató. Ashley jól tudta, hogy az állásra jelentkező hallja a beszélgetést, ezért szól hozzá felettese ilyen kedvesen.
– Azt hiszem, még egy hétre – felelte Ashley.
– Annyit sajnos nem adhatok – rázta a fejét a férfi – legkésőbb szerdára kérem.
– De nem tudom annyi idő alatt befejezni! – mondta kétségbeesetten a lány – Tizennégy hely van még hátra, állatok és növények egyaránt vannak benne!
– Menjen vissza dolgozni! – mondta szigorúbban az igazgató. Ashley nem tehetett mást, így elment.
– Menjen vissza dolgozni! – mondta szigorúbban az igazgató. Ashley nem tehetett mást, így elment.
Megkérdezett még pár embert, hogy hogyan lehetne megpuhítani az igazgató szívét, de senki nem tudott neki segíteni. Végül megunta a másoknak könyörgést, és kiment a központ udvarára. Ott volt a kedvenc helye: egy kicsi raktár, nagyobb ablakokkal. Ide szokott húzódni, ha már nem bírja a négy fal közötti sürgést – forgást, és egyedül szeretne lenni. Persze nem gyakran teszi.
A raktárban ellehet a saját gondolataival, és itt születnek néha a nagy ötletei. Most azonban épp Jane – en és a fotón járt az esze. Milyen kép lehet annyira nagyon fontos, hogy nem lehet vele várni? Belátta, hogy nagyot hibázott, amikor elhalogatta a fénykép megnézését. Nem baj, gondolta, Jane – nek mindjárt véget ér az iskola, és akkor megmutathatja a művét.
Erre viszont nem lehetett lehetősége. Jane ugyanis felhívta őt nem sokkal azután, hogy lejött a raktárból.
– Szia Ashley – hallatszott a telefonból – sajnálom, de az utolsó óra hosszabbra nyúlt, és lemaradtam a buszról. A következő fél óra múlva jön, de sietnem kell a boltba dolgozni. Nem tudok elmenni most a kutatóközpontba. Nem haragszol?
– Dehogy haragszom, nem tehetsz róla – felelte a lány – menj nyugodtan a boltba. Viszlát!
Erre még várni kell, gondolta keserűen.
– Dehogy haragszom, nem tehetsz róla – felelte a lány – menj nyugodtan a boltba. Viszlát!
Erre még várni kell, gondolta keserűen.
Ashley a következő néhány órában tűkön ülve várta, hogy hazaérhessen. Jane azonban már elment, így egyedül volt otthon. A fényképet nem találta sehol. Valószínűleg lakótársa azt szerette volna, ha ő is ott van, amikor megnézi.
Újra dolgozni próbált, de már tudta, hogy nem érdemes. Helyette egyszerű kis történeteket írt, és azokkal szórakoztatta magát. Hamarosan ezt is megunta, és úgy döntött, hogy tévézik. Sötétedés után pedig végre hallotta az ajtó nyílását.
Jane izgatottan hadarta el a mondandóját:
– Nálam van a fotó, most már megnézed? – kérdezte.
– Persze, de hová tetted? – nézett körbe a szobában Ashley, arra számítva, hogy valahol ott lesz a fénykép.
– Gyorsan feltűztem a szobában a falra a többi fotó közé – felelte a lány. Jane – nek ugyanis van a szobájukban egy fal, ahová Jane munkáit tűzik fel.
– Persze, de hová tetted? – nézett körbe a szobában Ashley, arra számítva, hogy valahol ott lesz a fénykép.
– Gyorsan feltűztem a szobában a falra a többi fotó közé – felelte a lány. Jane – nek ugyanis van a szobájukban egy fal, ahová Jane munkáit tűzik fel.
– Még soha nem láttam ilyen fát – nézegette Ashley a képet.
– Én sem – felelte lakótársa – elvigyelek oda?
– Most? – nézett a lány órájára – este van.
– Pont ilyenkor szép! – érvelt Jane – Gyere!
– Most? – nézett a lány órájára – este van.
– Pont ilyenkor szép! – érvelt Jane – Gyere!
Izgalmában a két barát úgy indult el, ahogyan épp volt. Jane fürgébben indult el, mint Ashley. De a másik lány is igyekezett, reménykedett abban, hogy lakótársa megoldást talált a problémájára.
– Itt vagyunk – jelentette be ünnepélyesen Jane.
– Érdekesen néz ki – vizsgálgatta Ashley a fát – és nagyon – nagyon szép.
– Mit gondolsz, segít a munkádban? – kérdezte reménykedve a lány.
– Nem tudom. Egy új növény, meg a rajta növő más növények. Maximum három helyet tudnék vele kitölteni – tekintete a fa aljára vándorolt, és kicsit hátrahőkölt.
– Mit gondolsz, segít a munkádban? – kérdezte reménykedve a lány.
– Nem tudom. Egy új növény, meg a rajta növő más növények. Maximum három helyet tudnék vele kitölteni – tekintete a fa aljára vándorolt, és kicsit hátrahőkölt.
A növény oldalában ugyanis egy nagy, fekete lyuk tátongott. Egy ember kényelmesen befért volna rajta, de a nagy sötétség arról árulkodott, hogy sokkal nagyobb belülről, mint amilyennek kívülről látszik.
Mielőtt bármelyikük egy szót is mondott volna, Ashley lehajolt, és bemászott a lyukon. Jane vonakodva bár, de követte. A lány ugyanis irtózott a sötét, ismeretlen helyektől.
A hely, ahol Ashley felbukkant, teljesen idegen volt a lány számára. Minden élénk színben pompázott, a szemet mégsem vakította. De Ashleynek mégis az volt a legcsodálatosabb, hogy minden ismeretlen. Még semmi nincsen felfedezve. És nemcsak növények várakoztak, hanem halak, békák és bogarak is. Lelki szemei előtt már fel is tűnt a kész irat. Mögötte felbukkant Jane, és Ashley hallotta, ahogy a lánynak elakad a lélegzete.
– Gyönyörű – mondta Jane – és ezt az egész helyet beírhatod a munkádba!
– Készen lesz szerdáig – sóhajtott Ashley megkönnyebbülten – nálad van a fényképezőgéped?
– Most éppen nem – mondta szomorúan a lány – de anélkül is tudsz kutatni.
– Igaz – bólogatott Ashley, és munkához látott.
– Most éppen nem – mondta szomorúan a lány – de anélkül is tudsz kutatni.
– Igaz – bólogatott Ashley, és munkához látott.
Ezeket is érdemes megnézni
