Nővérek harca – 8. Új szomszédok

Amikor a lányok felébredtek, már nem volt otthon senki.  Leültek, és megreggeliztek.

Felöltöztek, és átmentek a szomszédokhoz.
– Kicserélték az ajtót. – állapította meg Bell.

Becsöngettek, és egy vörös hajú, kék szemű fiú nyitott ajtót.
– Á, ti biztos a szomszédok vagytok! Én Lewis vagyok.
– Én Elis, ő pedig Bell.
– Milyen udvariatlan vagyok! Gyertek beljebb!
A lányoknak kellett pár másodperc, hogy leessen nekik, mit is mondott Lewis, mert annyira elmerültek a fiú tekintetében.

Lewis egyből a nappaliba vezette őket.
– Látom, már ki is pakoltatok. – mondta Elis.
– De szép ez a szoba! – csodálkozott Bell.

– Ez pedig az én kis birodalmam. – mondta Lewis, miután bevezette a lányokat a szobájába.
– Nagyon szép! – ámuldozott Bell.
Igazából semmi érdekes nem volt abban a szobában. A bútorok, a fal, és a szőnyeg is fehér volt.

– A képeket te csináltad? – érdeklődött Bell.
– Nem, dehogyis. – válaszolta a fiú. – én csak gyűjtöm őket. Jó lenne, ha ilyen szépen tudnék festeni.

 – Te olyan szótlan vagy! Valami baj van? – faggatta Lewis Elis-t.
– Hát, tegnap szakítottam a barátommal…
– Sajnálom…
– Az a kép különösen tetszik. – szakította meg a beszélgetésüket Bell.

– Megjöttem! – hallatszott egy hang kintről.
– Hazaért a bátyám! – szólt Lewis, majd kiment a szobából.
– Figyelj hugi – kezdett bele mondandójába Bell. – nagyon tetszik ez a srác, úgyhogy megköszönném, ha nem rontanád ezt el nekem!
– Kezdjük ott, hogy utálom, ha huginak hívsz! Aztán folytassuk ott, hogy Lewis nekem is tetszik!
– Most szakítottál Mark-kal!
– És? Minek szomorkodjak?
Természetesen Elis teljesen el volt kenődve.

– Lányok, ő itt a bátyám, Zack.
– Örülök, hogy találkoztunk.
– A szüleid hol vannak? – tette fel a kérdés Elis.
– 2 éve meghaltak. Azóta a bátyámmal élek együtt. – válaszolt Lewis.
– Én most hagylak titeket. – mondta Zack, majd elment.

Elis máris akcióba lendült.
– Zack! Nagyon jól áll neked ez a szín!
– Ó, köszönöm.

Aztán Zack odafordult Bell-hez.
– Neked is jól áll a sárga! – bókolt a lánynak.
– Köszi! – mondta Bell, miközben elvörösödött.

– Nekünk most már mennünk kell! – szólt közbe Elis.
– Rendben! – mondta Lewis, majd megölelte Bell-t.

Elis is ölelésre számított, de csak egy pacsit kapott.

Amikor a lányok hazaértek, egyből elkezdtek vitatkozni.
– Szállj le Lewis-ről hugi! – utasította Bell Elis-t.
– Igen? És miért?
– Mert láthatóan idegesíted őt!
– Tényleg? Akkor ezt figyeld!

Azzal Elis elővette a telefonját, és felhívta Lewis-t.
– Szia Lewis! Csak máris hiányoztál! … Igen… Nem… Mi lenne, ha holnap átugornék? … Oké… Akkor holnap! Szia!
Letette a telefont.
– Na? Tényleg idegesítem? – kérdezte gúnyosan Elis, majd elment.

Bell a szobájában csinosította magát.
– Talán mégsem vagyok olyan szép? – kérdezte magától.

Időközben megérkeztek a felnőttek.
– Na, milyenek a szomszédok? – érdeklődött Emily.
– Nagyon kedvesek! És képzeld! Van ott egy korodbeli férfi is.
– Igen? És helyes?
– Eléggé! De az öccse se semmi! Holnap pedig áthívott magukhoz!
– Hadd menjek én is!
– Oké!

Egy kicsit később Bell, anyjával beszélt a folyosón.
– Anya! Mit tegyek, ha van egy fiú, aki tetszik, de neki valószínűleg egy másik lány tetszik?
– Kicsim… Csak légy önmagad! Ha nem szeret azért, amilyen vagy, akkor nem is érdemes gondolkodnod azon a fiún!
– Köszi, anya! Bocsi, de csörög a telefonom.

– Szia Bell! Holnap átjön a tesód, és gondoltam, te is átjöhetnél. Van kedved? … Az remek! Akkor holnap délután! Szia!
Bell majd kiugrott a bőréből.

Azonnal le is támadta Elis-t.
– Na, kit hívott meg magukhoz Lewis? Úgy bizony! Engem! Nem egyedül mész ám!
– És? Akkor is én fogok nyerni!  – mondta eltökélten Elis.

– Képzeld! Az én kislányom szerelmes!
– Melyik? – érdeklődött Emily.
– Bell.
– Képzeld, Elis pedig a szomszéd fiúról áradozott nekem. Valószínűleg ugyanarról a fiúról van szó…
– Jaj, Istenem! Mi lesz ebből?!