Más, mint a többi – 7. Hol vagy, Cleo?

A Richwood család este 22 óra körül tért haza felejthetetlen vacsorájukról. Vidáman és nevetgélve emlegették fel élményeiket.

Clotildának csak az utolsó pillanatban sikerült a pizzás fiút kiszöktetni a házból.

Elenát, amint belépett a lakásba, rögtön megcsapta a bűz és a pizza illata. Nagyon dühös volt, amikor meglátta, hogy a konyha mocskos, a pizza pedig szanaszét hever. Azonnal magához rendelte a cselédet.

Elena: Clotilda, ez mégis mit jelentsen? Hogy néz ki a konyha? Mégis mit csináltál egész este?
Clotilda: Én csak…
Elena: Tudom már.
Clotilda: Mit tud, asszonyom? – rémült meg.
Elena: Le mertél pihenni, és elaludtál! Már csak azt nem értem, minek rendeltél pizzát? Talán nincs tele a hűtőnk?
Clotilda: Hát… én… pizzára vágytam, asszonyom! Ígérem, soha többé nem fordul elő, hogy elalszok.
Elena: Hát azt nagyon is remélem.

Elena: Most pedig halljam, mi történt itthon?
Clotilda: Semmi különös, asszonyom!
Elena: Cleo? Minden rendben volt vele?
Clotilda: A hangját sem hallottam. Gondolom, a szobájában gubbaszt. Ki nem mozdult onnan, még vacsorázni sem jött le.

Elena: Értem. Nos, csak ennyit akartam tudni. Köszönöm, Clotilda. Jó éjszakát!
Clotilda: Viszlát, asszonyom! Én is megyek aludni!
Elena: Nem, nem! Előtte takaríts ki! Jó éjt!
Clotilda: Jó éjszakát! – morgolódott.

Randolph lefektette Lizzyt, jó éjt puszit nyomott az arcára, és még gyönyörködött lánya szépségében.

Elena pedig ellenőrizte, hogy valóban minden rendben van-e Cleóval. Ő azt hitte, hogy a lány ott alszik az ágyában, ebben a hitben hagyta ott azt a plüssmacit, amit Cleo még a szökése előtt rejtett el a takaró alatt.

Másnap reggel a család sajtos melegszendvicset majszolgatott reggeli gyanánt, mikor Clotilda rontott be az étkezőbe, egy hatalmas plüssmacival a kezében.

Clotilda: Jaj, asszonyom, uram! Szörnyűség! Én… én… ezt el sem hiszem!
Randolph: Mi történt, Clotilda? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

Clotilda: Jaj, te jó ég! Szörnyűség!
Elena: Mondjad már, mi bajod!
Clotilda: Cleo megszökött! Ezt a macit találtam az ágyában!
Lizzy: Hé, az az enyém!

Elena: Ó, hogy az az átkozott kölyök! De végül is egyáltalán nem baj – motyogta magának.
Randolph: Drágám, jól vagy?
Elena: Persze, persze.

Randolph: Clotilda, elvitt magával valamit Cleo?
Clotilda: Nem… csak a maciját. Egy darab ruhát nem csomagolt magának.
Randolph: Értem. Jól figyelj rám, menj, és azonnal értesítsd a rendőrséget, aztán szólj Bernardónak is, hogy térjen haza, és segítsen a keresésben!
Clotilda: Igenis uram.

Elena: Randolph, mégis mit csinálsz?
Randolph: Intézkedem.
Elena: De minek? Hát nem erre vágytunk? Végre most önként lelépett, eltűnt az életünkből, miért nem hagyjuk békén?

Randolph: Elena, ezt te sem gondolhatod komolyan!
Elena: De, gondolom!
Randolph: Ezt nem engedhetjük meg magunknak! Mi vagyunk egyelőre a gyámjai, ezt nem hagyhatjuk! Tudod, mekkora botrány lenne ebből? Egész Liliomvölgy rólunk fecsegne… Ártana a hírnevünknek. Nem, ezt nem tehetjük meg! Meg kell keresnünk!

Randolph: Ráadásul, arról se feledkezz meg, hogy figyelnünk kell rá, tudod miért. Te mesélted, hogy itthon is mekkora galibát okozott, hát mi lenne szerencsétlennel, ha az utcán hagynánk! – suttogta.
Elena: Rendben, értettem. Keressük meg!

Clotilda először a rendőrséget, majd Bernardót hívta fel.

Clotilda: Bernardo… maga az? Remek. Nos, adódott egy kisebb gond. Vissza tudsz jönni? Remek! Ugyanis Cleo eltűnt! Megtudta az igazságot! Igen, igen. Akkor számíthatunk magára? Rendben, viszlát!

Cleo az éjszakát egy közeli parkban töltötte. Nem tudott itt se túl sokáig aludni, esőcseppek hangos kopogása ébresztette fel. Esett az eső… már megint.

A Richwood család akcióba lendült. Először a közeli parkba mentek, ahol az egyik fiúcskát kérdezték meg Cleo felől.

Elena: Szia, kisfiú! Nem láttál erre egy barna hajú kislányt? Volt nála egy maci…
Kisfiú: Hm… barna hajú lány? De… azt hiszem láttam egy lányt, ott aludt az egyik padon, de szerintem azóta elment.
Elena: Köszönöm.

Elena továbbadta az információt Clotildának.

Elena: Úgy tűnik, tényleg itt van, vagy volt. A kisfiú nem tudta biztosra. Én azt mondom, hogy váljunk szét. Elmegyünk együtt a „Glamorous and glittering” üzlet melletti játszótérre, addig Bernardo és Randolph itt keresgéli, Lizzy pedig majd a járókelőket kérdezgeti.
Clotilda: Értettem.

A két nő annyira belemerült a keresésbe, hogy nem vette észre a hátul csücsülő Cleót. Ő is alig akarta észlelni a veszélyt.

Gyorsan hátrébb húzódott, egyenesen az egyik nagyobb bokorcsoport mögé, mikor észrevette Elenát és a cselédet.

Cleo: Ne félj, maci! Nem hagyom, hogy elkapjanak! Nem megyek vissza hozzájuk, soha többé!

Ekkor Cleo megpillantotta a bokor mögül Bernardót, azt az egyetlen embert, aki a Richwood családban megértette őt. Legszívesebben odament volna hozzá, elmondta volna neki, hogy itt van, és hogy miért is van itt, de nem tehette. Cleo már tudta, mit akart neki elmondani akkor, de igazán nagyra értékelte, hogy a kertész őszinte próbált lenni hozzá.

Cleo szomorúan forgatta kezében a macit.

Cleo: Hogy te milyen szép vagy! Látszik, hogy kézzel varrtak! Lehet, hogy anyu csinált téged nekem!

Ekkor a maci – Cleo képzeletében – megszólalt.

Maci: Az anyád egy senki volt! Gonosz nő, aki magadra hagyott, amikor még csecsemő voltál!

Cleo: Miket beszélsz?
Maci: Nem akart téged, de ez a család itt, Richwoodék szeretnek téged, hiszen keresnek!
Cleo: Ne mondj ilyet! Abban a családban nem kaptam szeretetet!
Maci: Anyád se szeretett! Mégis mit gondolsz, miért dobott el akkor magától?

Cleo: Fejezd be, te ostoba játék! Akkor is meg fogom keresni az anyukámat, ha törik, ha szakad! Ebben senki sem állíthat meg! – kiáltozta, miközben teljes erejéből püfölni kezdte a macit, mert szíve mélyén érezte, hogy lehet, igaza van ennek a haszontalan játéknak. A tényt, hogy valóban eldobta az anyja, nem akarta elfogadni.

A maci elverése közben Cleo egy apró címkét talált a játékon. Csodálkozva hajolt hozzá közelebb, és ugyanolyan ámulattal olvasta el a rajta lévő írást.