Linda és a szerelem – 18. Váratlan látogató

Oszkár: Buliii van!

Oszkár: Jeee!

Leó: HAVER? HALLASZ?
Oszkár: BÚJJ BE!

Oszkár: GYERE, TÁNCOLJ TE IS!

Leó: Huu, haver! Itt aztán van szag.
Oszkár: Igeeen!

Leó: Te, haver. Minden oké nálad?
Oszkár: Nálam? Hogy minden oké-e nálam? Még kérded?

Oszkár: LEÓ! Nálam semmi sem oké. Érted? Semmi! MINDEN ÖSSZEJÖTT! Az az átkozott Richárd átvette a céget, Izabella átvert, játszott az érzéseimmel, a szüleim válnak, és Linda…

Oszkár: Lindával nagyon rosszul bántam, soha nem fogja nekem megbocsátani. Önzetlenül megmenti az életem, és én hogy bánok vele? Mint egy utolsó nőszeméllyel, pedig ő aztán tényleg nem érdemelte meg, Izabellával ellentétben.

Leó: Jól van, haver. Tudom, most reménytelenül hangzik, de meglátod minden rendbe jön. Majd én gondoskodok róla, segítek! Csak tarts ki, ígérd meg!
Oszkár: Nem tudom, haver. Olyan reménytelen minden. Kilátástalan az életem…

Leó: Elnézést a váratlan látogatásért. De Oszkár, a főnöke nagyon maga alatt van. Összejött neki minden: a cég, a szülei, aztán Izabella is hazudott neki, és magát is megbántotta Paróka kisasszony, amit már nagyon megbánt.

Leó: Beszélne vele Linda kisasszony? Kérem! Bántja a dolog? Ha nem bántja, bocsásson meg neki, legalább ennyi öröme legyen! Nem akarom, hogy valami butaságot csináljon.
Linda: Én? De hát, én…
Anita: Hát persze, hogy beszél vele, Leó…? Leó úr!

Anita: Nagyon jól néz ki, tudja-e? És szép magától, hogy így aggódik barátjáért!

Leó: Ó, köszönöm a bókot! Maga is nagyon jól néz ki! Megéheztem, lenne kedve…?
Anita: Igen, este 6-kor. Addig kérem, bírja ki, és ne haljon éhen nekem!

Katalin: Ez volt az utolsó, hogy átvertél engem, és a lányomat!
Szedd össze a holmidat, és takarodj innen!
Izabella: De, anya, most mit csináltam?

Katalin: Tudod te azt nagyon jól! Ettől a perctől fogva csak egy lányom van! Menj, takarodj!

Linda: Hallottad Anci? Hallottad! Maga alatt van az én Oszkárom, miattam! Ezt nem hiszem el. Ennyire bántja a dolog! Én, én, ezt nem tudom egyszerűen felfogni. Álmodok? Csípj meg, nem akarok álmodni, a valóságot szeretném!

Linda: Lehet, hogy akar tőlem valamit. Vagy csak egyszerűen a barátjának tekint? Tök mindegy, végül is a végeredmény ugyanaz, még pedig az, hogy kedvel az én Oszkárom, a szerelmem!

Anita: Na, most szépen beosonunk Izabella szobájába, és kicsinosítalak, addig is elhallgatsz egy kicsit, barátném, mert már unom az örökös áradozásod!
Linda: Na, de Anita… Engem nem lehet kicsinosítani!
Anita: Ne ellenkezz Linda! Ne ellenkezz…

Linda: Hoppááá! Ez az átkozott magas sarkú!
Tündi: Héé, vigyázz, te szegény! Mármint, úgy szegény, hogy.. vagyis, inkább bocsi.

Tündi: Szia Linda!
Natália: Szia bogaram. Örülök, hogy eljöttél hozzánk. Mi járatban erre felé? Foglalj helyet!
Linda: Hu, köszönöm ezt a kedves fogadtatást. Ne haragudjon, Oszkárhoz jöttem, ha nem gond.

Linda: Osssz…
Ááá, Linda ezt biztos nem hallja. Még egy hangya se hallaná meg, hangosabban!
Linda: O…
Hangosabban, az Istenért! Egy, kettő, …
Linda: OSZKÁR ÚR, BENT VAN?

Oszkár: Linda?