Linda és a szerelem – 17. Borul a bili

Zoltán: Ennyi vagy Linda! Egy szánalmas kis csirke!

Zoltán: Szánalmas vagy anyáddal együtt!

Izabella: Hugicám de szánalmas vagy. Úgy kiutálunk innen, hogy a lábad se éri a földet!

Izabella: Mindig is utáltalak! Soha nem voltál a testvérem, te betolakodó!
Linda zokogva: De.. de.. én.. én voltam anya első gyermeke, mindig i.. i.. i.. is…
Zoltán: Anyád élete végéig eltarthat, nem csinálok semmit, közben pedig téged foglak szívatni. Na, jól lesz ez így kicsi Linduskám? Mindig is gyűlöletet láttam a szemedben, ami felém irányult. Most visszaadom. Kölcsön kenyér visszajár.

Katalin: Ez hallatlan!

Dávid: Jó napot kívánok asszonyom! Tündit keresem, itthon van?
Natália: Igen, egy pillanat, szólok neki.

Natália: TÜNDI! LÁTOGATÓD VAN!

Tündi: Te? Te, mit…?
Dávid: Szia!

Dávid: Lényegre térek: Kérlek, bocsáss meg, amit tettem veled, és amiért mindig gorombán bántam veled! Egészen mostanáig vak voltam, és nem vettem észre, hogy…

Dávid: Nem tudtam, hogy ilyen rendes, és érzékeny lány vagy. Azt hittem, hogy csak egy tipikus gazdag, pláza cicás leányzó vagy, aki játszik másnak az érzéseivel. Miután lehordtál, rádöbbentem, hogy beléd szerettem, és te vagy álmaim nője. Veled akarok élni, és veled érezni, és…

Tündi: Én nem is tudom, hogy mit mondjak erre… Én…
Dávid: Sose voltam a szavak embere, mindig is inkább cselekedtem, most is cselekedni fogok.

Dávid: Ne mondj semmit, kérlek. Csak jelezd, ha a következő csókot nem szeretnéd!
Tündi: Milyen csókot?
Dávid: Amit most adok neked…

Tündi: Dávid…

Katalin: TE SZEMÉTLÁDA! MÉG, HOGY ELTARTANI?!
Zoltán: Drágááám, te itthon?

Katalin: EGÉSZ VÉGIG HAZUDTÁL NEKEM? NEM IS SZERETTÉL? CSAK AZ A KIS PÉNZEM KELLETT EGÉSZ VÉGIG? PONT ENGEM ZSÁKMÁNYOLSZ KI, AKINEK ALIG VAN VALAMILYE IS, ÉS ÖRÜL, HA HÓNAP VÉGÉIG VALAHOGY KIHÚZZA?

Zoltán: Szívem, én nem úgy gondoltam, teljesen félreértetted, én csak vicc…
Katalin: FOGD BE A POFÁD, ÉS NE VÁGJ A SZAVAMBA, TE ÁTKOZOTT! SZEDD ÖSSZE A MOCSKOS CÓKMODJAIDAT, ÉS TARTSON EL TÉGED A HÓHÉR, VAGY A JÓ ÉDES ANYÁD!

Katalin: Te meg, lányom! Ide, figyelj! Nem szégyelled magad? Így bánni a vérbeli testvéreddel?
Izabella: Csak félig, anya.

Katalin: TE SE VÁGJ A SZAVAMBA! MI EZ A KELLEMETLEN TULAJDONSÁG, VALAMI ÁTKOZOTT ÖRÖKLÖDŐ GÉN?
Ha még egyszer… Még egyszer rosszul bánsz a testvéreddel, KITAGADLAK ÉS TE IS SZEDHETED ÖSSZE A HOLMIJAIDAT, ÉS MEHETSZ APÁD UTÁN! ÍGY NEM BÁNUNK A TESTVÉRÜNKKEL, MEGÉRTETTED?
Izabella: Rendben anya.

Izabella: Oszkár, bent vagy? Bemehetek?

Oszkár: Te meg mi a fészkes fenét keresel itt? Nem volt még elég a színjátékból? Nem keserítetted meg már elégszer az életem? Mit akarsz még? Leteperni, aztán még a földön is ütni, amíg bele nem halok?

Izabella: Szívem, azt se tudom, miről beszélsz…
Oszkár: A HÁZTERVEK, A MEDENCE, ÉS AHOGY LINDÁVAL BÁNTÁL. ÖRÖKÖS CSAPÁSOK, HAZUGSÁGOK, ÉRZELEM SZÍNJÁTÉKOK. MONDJAM MÉG?

Izabella: Basszus!
Oszkár: TAKARODJ INNEN TE ÁTKOZOTT NŐSZEMÉLY! SOHA NE KERÜLJ A SZEMEM ELÉ, KÜLÖNBEN MEGÖLLEK TE TE…

Oszkár: A FRANCBA! FRANCBA! FRANCBA!

Oszkár: BELE.. BELE.. BELEPUSZTULOK! NEM.. NEM BÍROM TOVÁBB!

Oszkár: Meg.. meg.. meg akarok…

Oszkár: Meg akarok halni! Pusztuljak el, ne érezzek TÖBB SZOMORÚSÁGOT! ÖLJ MEG ISTENEM!