Linda és a szerelem – 12. Vészhelyzetben

Natália: Jöjjenek már a mentők Kitartás, öreg cimbora!
Izabella: Ó, én brummogós mackókám… Szegény pára!
Tündi: Bátyó, tarts ki! Légy szíves tarts ki!
Linda: Megmentettelek, ó édes szerelmem, kelj fel, kérlek, kérlek szépen! Ne halj meg, ne hagyj itt! Pont most, már minden rendbe fog jönni! Már, már, ó édes Istenem. Itt vagy, kimentettelek, lélegezz, kérlek szépeeen! 

Anita: Linda, barátném! Te vagy a nap hőse! Hallod? A nap hőse!

Linda: ISTEEENEM! Nem, nem, neeeem! Ham-Ham-Hamarább kell, kellett volna cselekedneeem…
Anita: Dehogy is, beszélsz butaságokat! Nyugodj meg, már semmi baj! Psszt!

Anita: Ügyes voltál! Megmentetted Oszkárt. Oszkárt, akit szeretsz. Naaa, jól van, psszt! Nyugi!
Linda: Én, én, én vagyok a hibááás… Neeeeeem! Miattam fog meg, meg, meghaa-aalni…

Oszkár: I…, I…, Izabella…
Izabella: Itt vagyok, kicsim. Itt vagyok!

Richárd: Na, nézzük a tőzsdét!

Richárd: Baumix, részvények. Hmm.. sokan adják el részvényüket, ez az, csináljátok csak ti szerencsétlenek, nem kell az nektek, majd én megveszem tőletek!
Megveszem, megveszem, megveszem, ezt is megveszem, ezt is, ezt is…

Richárd: ENYÉM! URAMATYÁM! ENYÉM A BAUMIX! ENYÉM A BAUMIX! EZT NEM HISZEL EL, VÉGRE ENYÉM A CÉG! VÉGRE ELJÖTT A BOSSZÚ IDEJE! BAUMIX!

MUHAHAHAHA!

MUHAHAHAHAHAHAHA!

MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA!

Leó: Haver, hogy vagy? Minden rendben? Az orvos azt mondta nem tört el semmid.
Délután már haza is mehetsz, ha jól érzed majd magad.

Oszkár: A történtekhez képest jól vagyok. Fáj a fejem, de nagyon.
Leó: Hát ezt nem csodálom…

Oszkár: Igazából az érdekel, hogy ki mentett ki!  Ki mentette meg az életem… Nem tudod ki volt, nem láttad véletlenül? Te ott voltál, nem?

Leó: Huu, fogalmam sincs. Az izgalomtól alig láttam valamit… Haver nagyon féltünk mindannyian, hogy bajod esik. Arra emlékszem, hogy Izabella volt feletted. Szóval, szerintem ő lehetett.

Oszkár: Ez a nő csodálatos! Akkor ő volt? De, de akkor biztos nem árult el, és még meg is mentette az életemet! Azt hiszem ideje elgondolkoznom a hosszú távú kapcsolaton. Izabella az igazi számomra.

Dániel: Oszkár újra itthon!
Tündi, Natália: Huuu, hurrá!
Izabella: Édesem!

Natália: Fiam! Annyira féltem, féltünk. Istenem, de jó újra átölelni.
Oszkár: Jól van anya, már semmi gond.

Tündi: Ó, jól vagy bátyó? Nagyon megijedtem. Legközelebb ne hozd rám így a frászt!
Oszkár: Nem hozom hugicám. Köszi!

Natália: Na, és hogyan fogod meghálálni a hősödnek, amit érted tett, fiam? Gondolkoztál már ezen?

Izabella: O-ó.

Natália: Az a lány megérdemli, megmentette az életed!
Remélem nem hagyod annyiban! Ígérd meg, fiam!
Oszkár: Anya, most fáradt vagyok. Pihennem kell. Hamarosan meghálálom neki, ígérem.

Oszkár: És, ha most megbocsátotok, felmegyek a szobámba.
Izabella, megkérhetlek, hogy velem gyere?

Oszkár: Izabella! Szeretném meghálálni, hogy kimentettél a medencéből. Megmentetted az életem! És bocsáss meg, hogy tegnap nem hittem neked, csak feldühített Richárd. Tudom, nem mentség, de én tényleg azt gondoltam, de bebizonyítottad, hogy szeretsz, és soha nem árulnál el.
Izabella: Semmi baj, macikám. Megértelek, nem történt semmi szerelmem!

Oszkár: Úgy döntöttem… Szóval szeretnék a közeljövőben hozzád menni. Eldöntöttem, te vagy az igazi. Szeretlek, drágám! Csak téged akarlak, mi összetartozunk!

Izabella: Köszönöm! Oszkárom, brummogós medvém!! Annyira boldoggá tettél, én is akarlak!