La Media Naranja – 4. Könnyen jött, könnyen ment

Az egyetemi élet más volt, mint a gimnázium. A gimnáziumban az ember megszokja, hogy mindennap ugyanazokkal találkozik, a tanárok névről ismerik, megy a személyeskedés, a csínytevés, de az egyetem már más. Ha olyan nagy létszámú létesítménybe jár valaki, mint Flóra, kishalnak érezheti magát a hatalmas tengerben. Tetszett neki, hogy a professzorokat nem kell tanárnőnek vagy tanár úrnak szólítania, vagy amit még jobban utált, ha valakit “néniznie” kellett.

Csütörtök reggel, épp „Ókori filozófia” előadáson ült, mikor az ablakon kibámulva meglátta Bencét egy fa tövében tanulni. A szíve hevesebben kezdett verni és megszokásból elkapta a tekintetét. Végül rájött, hogy a fiú nem láthatja, fel sem néz a vaskos könyvből, így bátortalanul ugyan, de a fiút nézte.

Megnézte sötétbarna haját, ahogy lazán fel van zselézve, azt a hatást keltve, mintha így kelt volna ki az ágyból. Gyönyörű gesztenyebarna szemeit, amik megállíthatatlanul róják a sorokat. Nem tudta nem bámulni egy idő után. Szinte kiesett a padból, annyira ámulva nézte.
Szándékosan kerülte a fiút az elmúlt három napban. Hétfő este nem ismert magára. Mikor majdnem elcsattant az a csók, megannyi dolog kavargott a fejében. Annyira megszédítette Bence közelsége, hogy egyszerre rengeteg mondanivalója lett volna. Már szinte azért akarta, hogy a fiú a szájára tapassza a száját, hogy akadályt emeljen a kitörni készülő szavak elé.

Mielőtt az apja megtette azt a szörnyűséges dolgot, mindig tudott miről beszélni. Bár még gyerek volt, felismerte a kínos csendet és bátran, határozottan törte meg. Azóta persze sokszor ő maga volt a kínos csend okozója. De mikor ez a jóképű és kedves fiú közeledett hozzá, az agya felidézte azt az időszakot, mikor gátlástalanul tudott beszélni. Bár magának nem vallotta még be, imádta ezt az érzést újra átélni.

Akkor és ott, el akarta mesélni ki ő, miért van itt, mit olvas éppen, melyik dal jár éppen a fejében és persze, hogy mennyire tetszik neki a fiú. Csak akkor eszmélt fel az ábrándozásból, amikor a mellette ülők pakolni kezdtek. A folyosón Emma várta, megbeszélték, hogy délután futni indulnak.

– Milyen volt a filó’? – kérdezte Emma átöltözés közben.
– Elment. És neked a zenegyakorlat?
– Hát ez a professzor… Öt zárthelyit akar íratni az év folyamán. De nem értem, hogy minek. Mindenhol maximum hármat iratnak, és akkor is sokat mondtam. Na meg annyira idegesítően sípol a hangja. Ráadásul még erőlteti ezt a vörös repedezett körömlakkot is. Egyszerűen nem szimpi. Meg olyan hülye a neve. Tünde. Hogy lehet valakinek ilyen idióta neve?
– Szerintem szép név. Tudtad, hogy Vörösmarty alkotta a tündér szóból?
– Nem, de nem is érdekel – mondta mérgesen. Flórának tetszett a Tünde név, valahogy varázslatosnak érezte, hogy valakit egy tündérnek nevezzenek.

Emma duzzogását kopogás szakította meg.
– Hellóbelló! – köszönt be a fiú, akit a kávézóban laptoppal, majd hétfő este Bencével látott. – Téged kereslek – mondta Emmának, Flórán totálisan átnézve.
– Figyelek.

– Levi vagyok, Bence haverja. Rémlik, hogy találkoztunk hétfőn a bulin, de… Nem vagyok benne biztos, hogy bemutatkoztam. Bencéről van szó. Tudod, ezt a srácot még sosem láttam olyan zavartnak, mint most. Mióta találkoztatok, nem önmaga. Mikor ma rákérdeztem is csak hallgatott. Azért kerestelek meg, mert már nem bírom nézni, hogy folyton egyedül van. Randizgat, de mindig elégedetlen, valamin problémázik. Most viszont csak azt látom, hogy rajtad jár az esze. Csak szólni akartam. Bocs, ha zavartam! Hello.
Levi amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan le is lépett.

Flóra nem érezte a végtagjait, nem bírt felkelni az ágyból. Teljesen letaglózta, amit hallott. Úgy tett, mint aki mindig egy fontos mondat közepén járna az olvasnivalójában, így nem tud felnézni. Ez a pár nap olyan volt számára, mint a megújulás első szikrája. Egy olyan lehetőséggel kecsegtette a sors, ami csak ábránd volt. Nem volt köztük semmi Bencével, a srác nyilván Emmát kedveli, nem pedig őt. Olyan csalódottságot érzett, mint mikor utoljára látta az apját.

– Hallottad ezt? – sipítozott Emma Flórának. Nem tudhatta, hogy ezzel még jobban megbántja újdonsült barátnőjét. Flóra mélyen hallgatott szimpátiájáról Bence iránt. – Jézusom, hát ez nagyon komoly. Tudod hány évig oda voltam érte a gimiben? Imádtam, ahogy beszél, ahogy kinéz, ahogy kosarazott a többi sráccal, mindent. Még az úszóedzéseire is kijártam egy időben. Aztán olyan szinten a barátzónába tett, hogy éreztem, nincs kiút. Aztán most ez… Talán eszébe jutottak a közös sulibulik? Vagy meglátott és érezte, hogy hiányoztam az életéből? Mit csináljak? Most mit csináljak? Flóra, segíts! – hadonászott sipítozva a lány.

Flóra egyelőre nem hogy segíteni nem tudott, de pislogni sem. Annyira fájt neki a felismerés, hogy legszívesebben zokogásban tört volna ki. De ő nem ilyen volt. Csak nyelt egy nagyot és megpróbált egy mosolyt erőltetni magára.
– Nem tudom. Talán keresd meg! – ajánlotta végül.
– Igaz, igaz. Írok neki egy e-mailt…

Flóra végül azt hazudta Emmának, hogy rosszul van, ezért inkább ma nem megy futni vele. Nekiesett a házi dolgozatának és ugyanazt az ürességet érezte magában, amit az elmúlt négy évben. Semmi sem változott igazán, minden csak szemfényvesztés volt.

Másnap arra ébredt, hogy Emma boldogan és hangosan ugrál a gép előtt. Tapsolt és nevetett örömében. Flóra nagy nehezen felkelt és érdeklődve figyelte, mit mond. Rájött, már kérdeznie sem kell, Emma mindenre válaszol magától. Megpróbálja kitalálni, hogy a másik mit kérdezne, és még azelőtt megelőzi, hogy a kérdés elhangzana.

– Válaszolt! El sem hiszem, de válaszolt! Azt írta látni szeretne, és egy tök szuper étterembe akar elvinni ma este. Annyira boldog vagyok! – kiáltozott örömében. – Ugye segítesz kitalálni, mit vegyek fel?
Flóra csak álmosan és szomorúan bólogatott. Egyáltalán nem várta az estét.

Emma egymás után próbálta fel a szebbnél szebb ruháit, míg végül megtalálta a legcsábítóbbat.
Flórától nem egész 24 óra alatt elvettek valamit, ami végre az övé lehetett volna. Nem ismerte még igazán Bencét, de ez nem is volt fontos. Csak az, hogy ennek ellenére végre megint normálisnak érezhette volna magát. Mérhetetlenül irigy volt Emmára, de persze jól leplezte, ezt megtanulta már az évek alatt. Mikor nem volt mit enni, bár magában dühös és elkeseredett volt, anyja egyszer sem látta rajta. Próbált mindig úgy viselkedni, ahogy szerinte egy rendes lánynak – ez esetben barátnőnek – viselkednie kell.

Flórának a végső darab enyhén szólva is túl sok volt, ő sosem vett volna fel egy ilyen merész miniruhát. Azt viszont elismerte, hogy Emmának remekül áll és Bencének biztos leesik majd az álla. Még megigazította barátnője ruháját, letörölt egy festékfoltot a szeme alól és elismerően műmosolygott.
– Remélem szép estéd lesz – mondta lemondóan.
– Én is remélem! Köszönöm a sok segítséget! Nagyon aranyos volt tőled – mondta és megölelte Flórát.

– Nincs mit. De nekem mennem kell, még lesz egy előadásom fél hétkor a négyes előadóban.
– Várj – nyúlt a kocsikulcsért Emma. – Elviszlek. A közelben találkozunk Bencével.
– Nem kell – próbált hevesen ellenállni Flóra. Még a képzeletében is gyűlölte azt a pillanatot, amint meglátja Bencét, aki nem úgy néz rá, ahogy ő szeretné. – Úgyis szívni akartam egy kis friss levegőt.
– De, de! Nincs kifogás. Ráadásul most már el is késnél miattam, ha gyalog mennél. Nem bírná a lelkiismeretem. Siess, kint várlak a kocsiban!

Emma lehetőséget sem hagyott neki az ellenkezésre, egyszerűen eldöntötte, hogy elviszi, és kész. Flóra felkapta a táskáját és elindult utána. Utált minden egyes kocsiban töltött pillanatot. Ki akart szállni, minél messzebb Bencétől.

– Nagyon izgulok – fújta ki a levegőt idegesen Emma, miközben benézett az étterem ablakán. Bence már ott ült és várta a lányt, akibe képes lenne beleszeretni. – Kívánj szerencsét!
– Sok szerencsét – mondta szomorúan Flóra. Emma puszit nyomott az arcára, majd elindult a várakozó fiú felé.

Flóra nem bírt elmozdulni, kínozta magát. Most már látni akarta, ahogy Bence úgy néz Emmára, mint aki fülig szerelmes. Úgy érezte akkor este, hogy Bence csillogó szemei a lelke mélyébe látnak. Ennyire becsaptam volna magam? – gondolta.
Csak állt és nézte, ahogy Emma odalibben Bencéhez, megáll mellette és köszön. Bence mosolyogva felnézett, majd mikor meglátta Emmát, elkerekedtek a szemei és leesett az álla.

Flóra nem állhatta tovább a pillanatot, tudta jól, már mikor Emma felvette ezt a ruhát, hogy Bence el fog ámulni tőle, nem érte meglepetés. Mégis könnyesek lettek a szemei, miközben elindult az előadásra…