La Media Naranja – 24. “Egyre figyelj jól, kislány”

Nem egyszerű megválni valakitől, akivel az ember három évig együtt élt. Flórát és Bencét közel 2500 kilométer választotta el egymástól, mégis ugyanazt érezték. Nem beszéltek, Flóra még abba sem egyezett bele, hogy SMS-t küldjön, ha épségben megérkezett. Az első pár hét hamar elment mindkettejüknek, hiszen Bence minden energiáját a munkába és a lakáskeresésbe fektette, Flóra pedig megismerkedett a többi külföldi hallgatóval és az egyetemmel. Neki is munkát kellett keresnie, hiszen nem fedezte minden költségét az ösztöndíj. Részmunkaidős állást kapott, mint pincérnő egy tengerparti kávézóban.

Bár a pályázat szerint rajta kívül még négy magyar hallgató kapott lehetőséget itt tanulni, eddig még csak hárommal találkozott. Egyikük sem volt neki szimpatikus, így jobbnak látta megismerni az idegeneket. Végül egy finn és egy francia lánnyal barátkozott össze, akikkel át tudták variálni a kollégiumi szobákat, hogy együtt lakhassanak. A finnEmilia csendes, kedves,szőke lány volt, akit a szülei beszéltek rá az utazásra. A francia Camille ezzel szemben évek óta járta a világot. Ez már a harmadik külföldi kurzusa volt, hazájában pedig második képzését szakította meg ezzel az úttal.

Flórán egyre csak kiütöttek a szerelmi bánat jelei. Éjszakánként Bencéről álmodott, és mikor felébredve látta, hogy nincs sehol, álomba sírta magát. Szobatársnői, kiváltképp Camille tanácsokkal látták el, hogy hogyan vészelje át a bánatát, de sajnos nem sok mindenben értettek egyet pasik terén. Camille azt az átlag nézetet vallotta, amit Flóra már otthon is megszokott: minden pasi szemét, csak kihasználnak és eldobnak. Megértette ugyan a lányt, sok csalódáson esett már túl, de nem tudta osztani a véleményét, hiszen szerelme nem ilyen volt.

Bence sem találta a helyét, folyton Flórára gondolt. Nemsoká beköltözött Márkhoz, aki örült, hogy végre nem egyedül kell néznie este a meccseket. A munkával jól haladt, egyre több önálló feladatot bíztak rá, amikkel bár az elején meggyűlt a baja, hamar beleszokott a tempóba. Az első hónapokban éjjelente álmatlanul forgolódott az ágyban. Már pár nappal Flóra elutazása után majdnem meg is szegte egymásnak tett ígéretüket, és SMS-t kezdett írni. Mikor visszaolvasta a begépelt szöveget, rájött, csak magának árt, ha elküldi. Nem akarta viszont, hogy kárba vesszen az a sok gondolat, amit szívesen megosztana Flórával, így jegyzetekbe szedte. Minden éjjel, ha rájött az üzenhetnék, csak megnyitott a telefonján egy üres jegyzetet, és gépelt, míg jobban nem érezte magát egy kicsit.

A hónapok keservesen teltek mindkettejük számára. Flóra nem bírta felfogni ép ésszel, hogy miért nem tudja magát túltenni Bencén. Sosem szerepelt a tervei között férfi. De mivel megadatott neki az a luxus az elmúlt években, hogy volt kihez hazamennie, olyanhoz, aki meghallgatja, aki megvigasztalja, akihez hozzábújhat éjjelente, aki megcsókolja, már elvonási tünetek jelentkeztek nála. Többször újdonsült barátnői csavarták ki a telefont a kezéből, hogy ne szegje meg a megállapodását Bencével.

Folyton a törlés előtt lementett közös fotóikat nézegette a laptopján. Apróságok jutottak eszébe, mint Bence levél alakú anyajegye a bal lapockájánál, vagy a kis gödröcskék a szája szélén, mikor nevetett. Hogy érdes keze ellenére milyen finoman tudott végigsimítani minden testrészén. Egyik este az ágyán feküdve nézte a DirtyDancinget. Megint. Már túl volt egy fél doboz csokin és egy tucat zsebkendőn. Camille és Emilia együtt értek haza egy esti előadásról, szem forgatva konstatálták, hogy Flóra ismét nincs a toppon.

Felcibálták az ágyról, csinos ruhát adtak rá, kisminkelték és táncolni vitték. December elején már Santanderben is kezdett csípős lenni az idő, így hát egy zárt szórakozóhely mellett döntöttek. Flóra orra még akkor is lógott, mikor a helyszínre értek. Semmivel sem tudták felvidítani szobatársai, bár az is igaz, hogy egész hamar megunták a győzködését. Végül leültették a pulthoz, ők pedig elmentek táncolni két helyes spanyol sráccal. Flóra egy ideig nézte szobatársait, majd a pulthoz fordult és rendelt egy alkoholmentes koktélt. Nem volt kedve inni, úgy gondolta, ha nincs észnél, valami hülyeséget csinálhat. Amikor az egyik mentalevelet próbálta lekaparni a szívószállal a pohár oldaláról, olyannyira küzdött, hogy lefröcskölte magát.
– A francba – szentségelt hangosan, majd a mixertől kapott szalvétával felitatta az sötét foltot.

– Azt hittem idén már nem hallok semmit az anyanyelvemen.  – Egy körülbelül vele egykorú, nagyon világos bőrű, kifejezetten jóképű srác sétált mellé a pulthoz. Flóra meglepetten nézett rá, ismerős volt neki ez az arc. Míg a fiút bámulva próbálta kitalálni honnan, a srác hirtelen ránézett.
– No lám, no lám. Kit látnak szemeim? – mosolyodott el az ismeretlen srác, majd helyet foglalt a lány mellett.
– Ismerjük egymást? – kérdezte kétkedve Flóra.

– Na, ne már! Minden vasárnap találkozunk kedves Flóra, és te nem ismersz meg? Szégyen – rázta a fejét a fiú.
– Nem igaz – képedt el a lány, akinek csak most esett le a tantusz. – Pacsi? Így pólóban meg sem ismerlek– mondta őszintén. Igaz, Pacsi egy házban lakott velük, de csak egy héten egyszer látták a konyhában, amint kiveszi a paradicsomlevét a hűtőből, percekig félmeztelenül kortyolgatja az italt, majd visszamegy a szobájába. Igazából abban sem voltak biztosak, hogy tud beszélni.
– Akkor te is a szerencsések közé tartozol – húzta ki magát a fiú.

– Mit keresel itt? – érdeklődött Flóra.
– Hát pont most jutott eszembe, hogy ha már itt vagy, akkor leitatlak – vigyorgott és intett a mixernek, hogy egy ugyanolyat kér Flórának, mint ami még előtte van. – Mi olyan vicces? – kérdezte, mikor Flóra is vigyorogni kezdett. Nem gondolta, hogy egy olyan lányt, mint Flóra ilyen hamar le lehet venni a lábáról. Talán tévedtem? – gondolta.
– Semmi, semmi – rázta a fejét Flóra, aki mindössze azon derült, hogy Pacsi alkoholmentes koktéllal szeretné leitatni. – De tényleg, hogy kerültél ide?

– Hát úgy, ahogy te. Ösztöndíj – válaszolta lezseren Pacsi.
– Kamuzol. Abba sem vagyok biztos, hogy velünk jártál egy egyetemre – hitetlenkedett Flóra.
– Hah. Másoddiplomázom édeske – vágta oda szemtelenül Pacsi. –  Miből gondoltad, hogy nem vagyok az évfolyamtársatok?
– Talán, mert egy órán sem találkoztam veled?
– Egyéni tanrendes vagyok, nem nekem való a kötött órarend.

– Nem is tudtam, hogy te ilyen nagydumás vagy – ráncolta a szemöldökét Flóra. – Hozzám eddig nem is szóltál. Sőt, azt hittem, a nevemet sem tudod.
– Kérlek… egy fedél alatt laktunk mennyi is? 2-2,5 évig? Persze, hogy tudom a neved – lökte oda, mintha csak természetes lenne. – Csak olyan lánnyal nem beszélgetek, aki komoly párkapcsolatban él. Nem vesztegetem az időm.
– Micsoda gavallér. És honnan veszed, hogy én nem abban vagyok épp? – vágott vissza Flóra.

– Csiripelték a madarak – ködösített Pacsi.
– Miféle madarak? – fonta keresztbe a karját Flóra.
– Hát tudod, a csoporttársak pletykálnak ám – forgatta a szemét a fiú.
– És te, cirka 2500 km-re a campustól is az én magánéletemről hallasz pletykát? Talán népszerű lettem? – lepődött meg Flóra.

– Ha meg nem sértelek, ahhoz, hogy pletykáljanak rólad, nem kell népszerűnek lenned.
– Micsoda csalódás – mondta Flóra olyan hanglejtésben, mintha egy világ omlott volna benne össze.
– Szóval hallottam ám, hogy zűr van a Paradicsomban, úgyhogy gondoltam most már szabad az út – mondta Pacsi kertelés nélkül. Bár olyan lánnyal nem beszélt, aki foglalt, azzal sem szeretett sokat vacakolni, aki nem az.
– Te aztán nem fogod vissza magad. Köszönöm, nagyon megtisztelő, de nem szeretnék felkerülni a listádra, Pacsi – utasította el Flóra.

– Hívj csak Patriknak. A Pacsi olyan… Személytelen.
– És mit iszol, Patrik? – kérdezte Flóra. –Bloody Mary? – viccelődött.
– Tessék? – értetlenkedett Pacsi. – Nem, nem hiszem. Egy almamartinit – mondta és már intett is újra a csaposnak.
–Micsoda macsó – gúnyolódott Flóra. – Akkor már rendelj egy Cosmo-koktélt!

– Most esett le – nevette el magát Patrik. –Bloody Mary a hűtőben tárolt paradicsomlé miatt? Szellemes, szellemes.
– Ha megmagyarázod, már annyira nem is vicces – mondta Flóra és a táskája után nyúlt. Kivett belőle néhány bankót és az asztalra rakta a koktélja mellé. A csapos kedvesen megköszönte és elvette előle az üres poharat. – Mindegy is. Köszönöm a koktélt, de nem kérem. És épp találkozni készültem valakivel, szóval… – hazudta a lány és felkelt a bárszékről. A szobatársait kereste a szemével. Camille még mindig a táncparketten ropta, míg a csendes és visszafogott Emiliát épp valaki a falnak nyomva csókolgatta.

– Persze, veled tartok – hívatta meg magát kéretlenül Pacsi.
– Oké, most hazudtam. Visszamegyek a koleszba. Biztos vagyok benne, hogy teljesen más irányban van, mint ahol te laksz – próbálta lerázni Flóra.
– Ne csináld már! Évekig nem szóltam hozzád, mert pasid volt. Most megszólítalak, és rögtön lekoptatsz? Micsoda dolog ez? Esélyt sem kapok? – fakadt ki Pacsi. Bár nem akart semmi komolyat Flórától, szíven ütötte, hogy a lány a füle botját se mozdítja.

– Jó – egyezett bele Flóra. – Úgysem akartam taxizni. Ha gondolod, visszakísérhetsz a koleszba.
– Vajszíved van, kedves Flóra, hogy megengeded, hogy kilométereket gyalogoljak melletted – gúnyolódott Pacsi, aki lustasága ellenére belement a sétába. – Csak utánad – mondta, és kitárta Flóra előtt az ajtót.

Aznap éjjel, mikor Flóra épp a holdfényes éjszakában sétált a kollégium felé Pacsival, Bence nem bírta tovább. Több tucatnyi jegyzet állt már a telefonjában, de arra nem vitte rá a lélek, hogy legalább egyet elküldjön Flórának. Úgy akart csalni, hogy azt a lány ne tudja meg. Bár ismerősök már nem voltak, Emmán keresztül megtalálta a Facebookon. Ismeretlenként nem láthatott sok információt a lányról, csak néhány alapadatot és pár képet. Lassan öt hónapja nem látott friss képet Flóráról, így mikor a profilképén kicsit barnábban festett, Bencének még jobban megtetszett.

A haját feltűzte és kontaktlencsét hordott. A háttérben a tenger volt naplemente idején. Bence a kezébe temette az arcát és mély levegőket vett. Pár percen belül tízszer nyomta meg az „Üzenet” gombot, de néhány sor után mindig meggondolta magát és bezárta a felugró ablakot. A kezén kezdett számolni és a fennmaradó hat hónap májusig egy örökké valóságnak tűnt számára. Lementette magának a profil képet és a székben hátradőlve bámulta a „Bonyolult kapcsolatban” státuszt az honlap bal oldalán.

– Na, és mi vetett véget a menő sportoló és a kis gyámoltalan könyvkukac szerelmének? – gúnyolódott tovább Pacsi.
– Egy barom vagy – vágta rá Flóra sértetten.
– Jaj, ne vedd már a szívedre! De azért valld be, nem sok esélye volt annak, hogy együtt maradtok.
– Ezt mégis mire alapozod? – érdeklődött a lány, akit bár Patrik folyamatosan sértegetett, mégis kíváncsi volt a véleményére.

– Hát, te olyan lány vagy, aki… Hogy is mondjam. Praktikus. Precíz. Aki már kislánykorában tudta mikor akar férjhez menni és hány gyereke lesz. Aki tudja, hogy milyen színű lesz az esküvői meghívója és melyik suliba fogja járatni a kölykeit. Bence meg olyan… Él, mint hal a vízben. Nincs holnap. A mának élünk típus, aki nem tervez.
– Jesszus, hogy te mennyire rossz emberismerő vagy – nevetett fel hangosan Flóra. – Ennél jobban mellé sem lőhettél volna.
– És hova lett a kis hipster szemüveged? – élcelődött tovább Patrik.
– Egyszerűen csak kinőttem belőle. Jobban szeretem a kontaktlencsét.

– Ez biztos nem ilyen egyszerű. Nagy változásokon mész át gondolom kívül-belül. Mesélj magadról – kérte kissé szégyenlősen Pacsi. Eddig minden lány itta a szavait, kezdte kellemetlenül érezte magát, hogy jóval több szót fecsérel Flórára, mint szeretett volna. – Szerintem van időnk. Talán még órára is hajlandó vagyok bejárni, ha mondjuk, az egyik szünetben megiszol velem egy kávét – tett ajánlatot Pacsi, miközben a kollégiumhoz értek.
– Nem randizom veled Patrik – jelentette ki határozottan Flóra. – Nincs annyi kávé a világon.

– Nem randi – szabadkozott Pacsi. – Csak kávé. Talán kettő. Esetleg több, ha van kedved. Tényleg csak kávé – hazudta.
– Oké, figyelj… Ha véletlenül az egyik szünetben nem sietek egyik óráról a másikra, befejeztem a jegyzetelést, nem találkozom a szobatársaimmal, nincs kérdésem az oktatóhoz, nem tartok épp egy izgalmas könyv közepén, nem akarok játszani a telefonomon, nem akarom megenni az ebédem, nem kell kimennem a mosdóba és még a fénymásolóban sem kell sorban állnom, akkor talán. Talán meghívhatsz egy kávéra egy automatánál – mondta el egy szuszra Flóra. Pacsi megrázta magát és a kezét nyújtotta, hogy elköszönjön a lánytól.

– Akkor az egyik automatánál – mondta, majd mosolyogva sarkon fordult.
Flórát nem igazán izgatta Patrik, elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyáltalán randizzon vele, viszont egy kicsit felvidította. Ez eddig nem sikerült sem a szobatársainak, sem Emmának, akivel naponta levelezett. Arra gondolt, talán máskor is lóghatna egy kicsit együtt Pacsival, persze csak saját önző érdekéből. Ki akarta verni a fejéből Bencét és ehhez a legalkalmasabb partner Patrik lehetett volna.

Bence a magányosra sikeredett karácsony után új kihívást állított maga elé. Össze akarta hozni valakivel Márkot. Már akkor is látta kollégáján, hogy egy kissé szerencsétlen a nők terén, mikor még nem laktak együtt. Viszont mióta lakótársak lettek, Bence kezdett kiábrándulni egykori mentorából, aki a munkahelyen kívül egy unalmas, megrekedt ember volt. Egy hónap kellett, hogy Bence végre rávegye barátját, mozduljanak ki valahova. Kiöltöztek és célba vették az egyik belvárosi szórakozóhelyet.

Ugyan legtöbb esetben Bencét találták meg a csinosabb hölgyek, ő minden egyes lányt próbált átterelni barátjához. A negyedik lánynál ez végül sikerült is. Szerencsére a hölgynek tetszett Márk és kezdeményező típus volt, így félre is hívta egy sötét sarokba.

Bence még megitta a koktélját, majd a pult fölötti kivetítőn játszódó amerikai foci meccset kezdte el nézni. Egy órával később Márk és a frissen megismert Rebeka indulni akartak, így Bence hívott egy taxit. Elővette a telefonját, hogy tárcsázzon, de a háttérképéről visszamosolygott rá a szeretett lány. Vajon Flóra mit csinálhat? Gondol rám? Vagy már rég elfelejtett? – gondolta.

Flóra nem hogy nem felejtette el a fiút, sőt. Az idő múlásával, csak még rosszabbul érezte magát. Bár Patrik többször próbálta elvonni a figyelmét, ez csak ritkán sikerült. Először csak mindenhova követte, kezében két kávéval, majd mikor Flóra hajlandó volt leülni vele beszélgetni, nem volt visszaút. Nem lettek barátok, Flóra igazán nem is kedvelte Pacsit. Kiállhatatlan alaknak tartotta, aki nem tudja hol a határ a sértegetésben. Többször hagyta faképnél egy beszélgetés közben, mint ahányszor találkoztak. És mégis… Pár nap mosolyszünet után, Patrik újból feltűnt a kollégiumi szobájuk előtt, ahol flörtölt egy sort Camille-lal, majd bocsánatot kért Flórától.

Egy márciusi este Flóra magányosan a teraszon ült és a vizet nézte. Barátai bulizni mentek, de neki ismét nem volt kedve kimozdulni. Emma tanácsára a zeneterápiával próbálkozott, miszerint annyi vidám és pozitív energiát sugárzó dalt kellett meghallgatnia, amennyit csak tudott. Már a hócipője is tele volt a sok „szép az élet”, de semmit mondó szövegű számokkal, így mikor senki nem látta, kicsit csalt. Az iPodján megkereste azt a listát, amit akkor hallgatott, mikor néha összezörrentek Bencével. Csupa olyan dal volt a listán, aminek a szövege vagy a dallama azt idézte fel benne, hogy bármi is legyen, akármennyit veszekedhetnek, úgyis kibékülnek. Most pedig erre a gondolatra volt szüksége.

Felhangosította az éppen kezdődő Plain White T’s számot és elmerült az emlékekben. Bár a dal egy bizonyos Delilah-nak szólt, ő mégis kicsit magára vette a szöveget. Becsukta a szemét és elképzelte, amint ő és Bence épp a Balaton-parton ülnek. Hallgatják, ahogy a tücskök ciripelnek, a tinédzserek éjszakai meztelen fürdőzés közben sikongatnak, a közeli lángosozóból az esti meccset nézők szurkolnak, és ők csak ülnek…

Ülnek, és nem szólnak egymáshoz. Csak némán ölelkeznek és minden olyan egyszerű. Nem kell munkára, családra, feladatokra, jövőre gondolni, csak ülni és nézni a vizet, amire a Hold ragyogó fényt vet. Flóra feladta. Hónapokig küzdött, hogy túltegye magát Bencén, de legalább is ne érezze magát úgy, mint egy utcára rakott kiskutya, de minden hiába. A csodálatos környezet, a kedves szobatársak, de még a remek kurzusok sem tudták Santanderben tartani. Bár már csak két hónapig kellett volna Spanyolországban maradnia, őt nem érdekelte. Azt is tudta, hogy megint elfut. Elfut a gondok elől, ahogy mindig is tette, de ezzel sem törődött. Legördült egy könnycsepp az arcán és elhatározta, hogy másnap hazautazik.

Míg egész nap Flóra nagy bőszen pakolt és készülődött, a lakótársai próbálták lebeszélni. Azt hajtogatták, hogyha már ezt az időt kibírta, a két hónap semminek fog tűnni. A lányt viszont nem érdekelte más, csak hogy végre megint érezhesse azt a nyugalmat, biztonságot és szeretetet, amit csak Bence ölelő karjai között talál meg. Camille, ahogy mindig, most is először Facebookon adott hangot nemtetszésének, mintha ettől bármi is megváltozna…

Patrik épp otthon tervezgette az esti programját, mikor belefutott Camille bejegyzésébe. A vér is meghűlt benne, mikor rájött, a hónapok óta tervezett éjszakája Flórával nem fog megtörténni. Gyorsan felkapott valami emberi ruhát és a lányok kollégiuma felé vette az irányt. A taxiban ülve találta ki, hogy hogy fogja itt tartani Flórát.Tudta, hogy az ő tervei mindig beválnak, ha egy lány befűzéséről van szó. A kezdeti ijedtsége teljesen elmúlt. Ismét magabiztos lett, mint mindig, ez pedig főleg a kezében lévő aduásznak volt köszönhető.

Flóra szépen kicsípte magát a repülőútra, úgy tervezte, hogy bármibe is kerül, az első géppel hazarepül és Bencéhez megy. Nem tudta, hogy meddig fogja fizetni a hitelkártya tartozását, sőt, azt sem, hogy Bence éppen hol lakik, de spontán akart lenni és a szívét akarta követni. Mindhárom lány nagyon meglepődött, mikor Pacsi belépett a szobájuk ajtaján, kezében egy teli üveg vodkával. Sejtette, hogy be kell valamivel biztosítania magát és az alkohol ehhez pont megfelelő eszköz volt.

– Mit művelsz? – csinált úgy Patrik, mint aki nem tud Flóra tervéről. – Miért csomagolsz?
– Elmegyek. Végre hazamegyek és te sem állíthatsz meg. Most hoztam meg a jó döntést – mondta Flóra és lezárta a bőröndjét. A két lánnyal még váltott néhány angol szót, megölelte őket és máris indulásra készen állt. – Szóval neked is minden szépet és jót, de… Én eltűntem. – Felkapta a koffert, és gurulós bőröndjét maga után húzva indult le a rendelt taxihoz. Patrik nem számított rá, hogy Flóra már ennyire készen áll, így gyorsan kellett cselekednie.

– Én a helyedben nem mennék, és el is mondom miért. Azért hoztam ezt az üveg vodkát is, mert tudtam, hogy szükséged lesz rá. Hallottam valamit. Vagyis inkább láttam. És nem fogsz neki örülni – kezdett bele az előre begyakorolt szövegébe Pacsi, míg a lépcsőn lefelé szaladó Flóra után loholt.
– Kezdem unni a pletykáidat, vénasszony. Bökd ki, de ne túl részletesen, ha lehet – nyögte Flóra, miközben a táskákkal szerencsétlenkedett a bejárati ajtónál.

– Hát… Azt beszélik, hogy Bence találkozott egy lánnyal – Flóra hátrakapta a fejét és kis híján múlt, hogy nem esett el.
– Az nem lehet – tagadta Flóra. Tudta, már mikor eljött, hogy ez egyszer bekövetkezhet, de nem számított rá. Haragudott magára, amiért olyan naiv volt, hogy azt hitte, Bence várni fog rá. Emmára is haragudott, amiért nem szólt neki az új lányról, pedig napi kapcsolatban volt Bencével. – Honnan veszed?

– Egyrészt hallottam az otthoniaktól, másrészt… Elég csinos a hölgy. Megmutatom – kapta elő a telefonját és megmutatta a letöltött képet a Facebookról. A képen Bencét ölelgette egy nagyon csinos szőke lány, miközben a fiú arcára nyomott egy cuppanóst. Patrik már jó pár hete látta a fotót, de kivárta a megfelelő pillanatot, hogy ezt bevetve Flóra a karjaiba omoljon.
– Az volt a címe, hogy… – krákogott. – Love is in the air.

Flóra nyelt egy nagyot és elvette Pacsi kezéből a teli üveget. Lecsavarta a tetejét és több nagyot is kortyolt belőle. Az ital forrón égetni kezdte a torkát, forgott vele a világ. Nem elég, hogy nem bírta az alkoholt, de összetört a szíve is. Azt gondolta, az ő hibája az egész. Ő találta ki, hogy majd önmegvalósít, és ezért eldobja az egyetlen embert, aki szereti. Igazából régóta utált Santanderben lenni. Ugyan az óráit szerette, és az sem volt ellenére, hogy nap, mint nap láthatja a Vizcayai-öblöt, de semmi több. Hazavágyott a barátnőjéhez, az otthonához, a szerelméhez, ezért is indult útnak. De túl sokáig várt. Elhagyatottnak érezte magát, aki hibát hibára halmoz, és aki csak magának köszönheti, hogy mindig elhagyják.

– Látom, nem esik jól a dolog – mondta kissé szomorkásan Pacsi, aki alig bírta leplezni boldogságát. Bevált az ötlete és magában hálát adott az égnek az internetért. – Ha gondolod, felmehetünk hozzám és beszélgethetünk. Itt nem nagyon tudnád kiönteni a lelked – győzködte a lányt. Az éppen az utazótáskáin gubbasztó, elkeseredett Flóra nem volt hülye. Onnantól kezdve tudta, hogy Pacsi csak lefektetni akarja, hogy először szóba elegyedtek. Nem áltatta magát, hogy legbelül ez egy kedves, jóra való fiú, mint Bence. Önbizalma a béka feneke alá csúszott, így ebben a gyenge pillanatában, amikor már a vodkás üveg harmadán túl volt, nem akart többet ellenkezni.

– Mehetünk – felelte lemondóan és visszaadta az oroszok szent italát Patriknak. Tudta, hogy helytelen, amit csinál és, hogy valószínűleg másnapra meg fogja bánni, de nem érdekelte. Visszavonszolta a táskáit a szobájába, ügyet sem vetetett Camille és Emilia csodálkozó képére és visszaindult a taxihoz, ami mégsem a reptérre vitte ki aznap este, hanem Pacsi albérletéhez.
Akit szeret, már nem szereti. Így neki a szerelem többé nem is kell…