La Media Naranja – 11. Turbék

Az első közösen eltöltött hónapban Flóra és Bence a kis világukban, a föld felett tíz centivel lebegtek. Rózsaszín köd vette őket körbe, amit természetesen ők nem érzékeltek, viszont barátaikat annál inkább idegesítette. Emma továbbra sem tudott százszázalékosan megbarátkozni a kosarával, amit Bencétől kapott, és Levi sem örült neki, hogy legjobb haverja nem segít neki a csinos egyetemista lányok felszedésében.

Flóra boldog volt. Az apjáról nem tudott semmit a kórházban tett látogatás óta. Az anyja ugyan többször is mondta zaklatottan, hogy Anita hívogatta és a lányt kereste rajta, de nem akart ezzel foglalkozni. Elzárkózott “mostohaanyja” elől, és nem akart tudni semmit sem az apjáról, sem a házasságukról, de még a féltestvéreiről sem. Ilyenkor általában elterelte a témát és csak az öccséről kérdezgette anyját.

Sosem érzett még ilyen önfeledt boldogságot, mint amit Bence nyújtott neki. Minden szavát itta a fiúnak, akire csak úgy gondolt, mint a világ legtökéletesebb, legokosabb barátjára. Csodálattal tekintett rá és minden percet élvezett, amit együtt töltöttek.

Bence nagyon megkedvelte Flórát. Bár még a bűvös szó nem hagyta el egyikük száját sem, már tudta, hogy ez a lány nem olyan, mint a többi. Mikor lányt mosolyogni látta, beleborzongott, és mikor megcsókolhatta, úgy érezte, megáll az idő, és senki más nincs a földön, csak ők ketten, és övék az egész világ.
Volt, hogy csak órák között tudtak találkozni a parkban, de gyakran kirándultak, moziba és házibulikba jártak.

A hetek csak úgy repültek, míg együtt voltak. ZH-k jöttek, könyvtárban töltött órák mentek, az ősz egy szempillantás alatt eltelt. Az egyik pillanatban még beöltözős halloween-buliban voltak együtt, a másikban már havazott és heves hócsatába keveredtek a campus közepén.

– És? Mi a terv a szünetre? – kérdezte Emma a kávézó felé sétálva.
– Hát gondolom, hazamegyünk karácsonyozni a családhoz. Ezer éve nem láttam anyumat és az öcsémet – sóhajtott Flóra. – Hát te?
– Gáborral síelni megyünk Ausztriába. Mesés lesz. Aztán hazamegyünk anyámékhoz és szerintem szilveszterig ott is leszünk – áradozott.
– Jól hangzik – mosolygott Flóra, mikor beléptek a kávézóba.

Bencét épp Levi váltotta a pultban, mikor a lányok beléptek. Bence köszönésképp megölelte barátnőjét, majd leültek egy asztalhoz, ahol már a frissen gőzölgő kávé várta Flórát.
– Nekem persze nem jár, mi? – kérdezte sértődötten Emma, majd a pulthoz sétált, hogy rendeljen.

– Milyen napod volt? – kérdezte Bence.
– Hosszú. Szerintem jó lett az előrehozott Ikonográfiai alapismeretek vizsgám. Ha lesz olyan kedves és még a héten kijavítja a vizsgalapokat, akkor nyugodt szívvel utazhatok haza.
– Épp erről akartam veled beszélni – mondta száját húzva Bence.
– Hallgatlak – kortyolt bele a kávéjába Flóra. Pont olyan volt, amilyet szeretett, a legjobb kávét Bence csinálta.

– Tudod, hazamegyek karácsonyozni a jövő héten. Beszéltem anyámmal és azt mondta, hogy nagyon szeretne megismerni. Ami persze nem azt jelenti, hogy kötelező megjelenned, csak azt, hogy… jó lenne, ha ott lennél és nem csak apámmal ordibálnám át az ünnepet – mondta őszintén.

– Bence… Nem értem mi ez a nagy viaskodás apáddal. Most már komolyan elmondhatnád.
– Most nem ez a lényeg. Szerintem, ha eljössz, akkor nem szorul majd a dolog semmilyen magyarázatra. Eljössz?
Flóra habozott, bár már három hónapja együtt jártak, ami pontosan két hónappal több, mint amennyit egy fiúval eddig együtt töltött életében, de mégiscsak korainak érezte ezt a találkozót. Tudta viszont, hogy Bence minden hazalátogatása után – ami többször is előfordul egy hónapban –, úgy tér vissza, mint akit agyonvertek. Kevesebbet beszél, levertebb és semmihez sincs kedve egy ideig. Talán, ha vele tart, kevésbé viseli meg az egyébként rejtélyes okokból szörnyű találkozás az otthoniakkal.

– Végül is elmehetek – mondta csendesen Flóra, mire Bence magához ölelte.
– Nagyon köszi! Ígérem, meghálálom! – mondta és megpuszilta a lány homlokát.
– Mondjuk… Az én anyukám is mondta, hogy találkozna veled… – mondta félénken Flóra. Nem akarta leterhelni a fiút, tudta, hogy elfoglalt, így is szinte minden idejét rá pazarolja. Nem akarta még az ünnepekre is magához láncolni, félt, hogy egyszer csak rájön, mégsem szeretne vele lenni.
– Simán – vágta rá Bence mosolyogva. – Előbb mehetnénk hozzátok, aztán hozzánk.
Flóra meglepődött, hogy barátja ennyire könnyen belement a dologba, de örült, hogy végre az anyja és öccse is megismerik azt az embert, akiről állandóan áradozik.

Lefutották még a “kinek milyen napja volt” köröket, majd gyanúsan a pult felé pillantottak.
– Már vagy 5 perce dumálnak – mondta Bence gyanakvón.
– Na és? Beszélgetni csak szabad.
– De látod Emmát? Flört pozíció felvéve, édes kis mosolygás, szempilla rebegtetés. Levi meg játssza a macsót, úgy csinál, mint akit nem érdekel a csaj, közben meg nem rázza le.
– Szerintem csak képzelődsz – mondta Flóra őszintén. – Emmának ott van Gábor.
– Az nem jelent semmit – mondta Bence, majd másra terelte a témát.

***

– Mindjárt elalszom – mondta Bence, mikor hajnalok hajnalán a busz felé tartottak. – Ihatnánk egy kávét valahol – ajánlotta barátnőjének.
– Tudtad, hogy sokkal gyorsabban ébredsz fel reggel, ha nem kávét iszol, hanem megeszel egy almát? – kérdezte Flóra, miközben egy hatalmasat ásított.
– Látom te sem kompóttal kezdted a reggelt, kicsim – mondta a fiú mosolyogva. Flóra minél hamarabb otthon akart lenni. Egy hete már csak anyja főztjére gondolt és arra, hogy az ösztöndíjából és a korrepetálásokból befolyt pénzből azt is megengedhette magának, hogy ajándékot vegyen szeretteinek. Egy nappal Szenteste előtt, 23.–án reggel indultak el a campusról.

Csak egy-egy hátizsákot vittek. Flóra a titkos, Bencének vett ajándékot egyenesen a szülőházába rendelte, hogy a fiú még csak véletlenül se bukkanjon rá. Bencének könnyebb dolga volt, az ő meglepetése könnyen belefért a teletömött hátizsákba.
Flóra egész félévben csoporttársait korrepetálta, és ámult, hogy egy-két hallgatót hogyan vehették fel egyáltalán erre az egyetemre, ha alap dolgokról sincs fogalmuk. Neki ez jól jött, órabérben segítette őket, akik végtelenül hálásak voltak elégséges dolgozatuk kézhez kapása után. Ahogy terjedt a híre, egyre többen keresték meg és előfordult, hogy egyszerre hat-hét csoporttársát korrepetálta egy tárgyból egyszerre egy egész délutánon át.
Édesanyja már két napja főzött, hogy mire a lánya hazaér egy egész “Terülj, terülj asztalkámat” találjon. Több hónapja spórolt ő is az ünnepekre, hogy lányának és a fiának is vehessen ajándékot. Bár ők azon sem sértődtek meg, mikor “csak” egy bőséges  vacsorát kaptak, majd kimentek korcsolyázni a befagyott tóra.

Jókedvük volt, egész úton csak nevettek és együtt énekelték a hangszórókból szóló karácsonyi dalokat, nem törődve hamis hangjukkal és a többi utassal. Mikor a busz bekanyarodott Flóra szülővárosába, a lány kisgyerekként fel-le ugrált izgalmában. A busz két perc sétányira állt meg házuktól.
– Ez az a ház! Ez az a ház! – kiáltotta Flóra, mire Bence összerezzent.

– Itt vagyok melletted, nyugi – nevetett harsányan a fiú.
Bence nehézkesen hurcolta mindkettejük hátizsákját, Flóra amint meglátta a feldíszített házukat, futásnak eredt. Anyja is ilyen izgatott volt, így kiszaladt lánya elé.

– Szia anyu! – mondta boldogan Flóra és megölelte édesanyját. – Úgy hiányoztatok!
Bence magabiztos volt, Flóra sokat mesélt az anyukájáról és csak jókat mondott. Nem tett ő semmi rosszat, tudta, hogy úgy bánik Flórával, ahogy minden szülő elvárná, sőt. Olyan tisztelettudó, hogy néha fizikai fájdalmat okoz neki, hogy ne lépjen át bizonyos határokat.

– Anyu, ő itt Bence – mutatta be büszkén Flóra a fiút.
– Üdvözöllek! – mosolygott kedvesen Bencére. – Csenge vagyok, nyugodtan tegeződjünk! Az az átok jó fiam pedig nem tudom, hogy hol kóborol, de hamarosan itthon lesz. Ne álljunk itt a hidegben, gyertek be!

Flóra öccse is befutott nem sokkal később. A lány bemutatta egymásnak a két legfontosabb srácot az életében.
– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Hallom egy zseni vagy – mondta kedvesen Bence.

– Beszélik. Én is örülök. Bocsi, de most telefonálnom kell – mondta hidegen Olivér. És a szobájába indult. Bence nem sértődött meg, volt ő is 15 éves, nem is olyan rég. Tudja, hogy az udvariaskodás a lista végén van.

Flóra és Csenge furcsán egymásra néztek, mire Csenge csak nagyot sóhajtott.
– Van egy kislány…
– Áááá – nevetett fel Bence.
– De ugye még mindig csak jeleseket hoz? – kérdezte aggodalmasan Flóra.
– Múltkor négyes lett a kémia témazárója, de semmi több. Kevesebbet van itthon – válaszolta lemondóan anyja.

– Négyes? Négyessel nem kerül be az orvosira. Te ezt miért hagyod, anyu? Ne engedd el, ha nem tanult meg mindent – mondta Flóra szigorúan. Jobban tudta anyjánál, hogy manapság nem olyan egyszerű bekerülni a felsőoktatásba, pláne teljes ösztöndíjjal. Több százan, ezren jelentkeznek az orvosi egyetemre, így ha Olivér nem nyújtja a maximumot, nem kerülhet be.
– Egy négyestől még nem dől össze a világ – mondta Bence mosolyogva. – Biztos bele van zúgva. Pár hétig elmarháskodnak, aztán megunják egymást. Egyik jobbra, a másik balra megy és minden visszatér a régi kerékvágásba.
– Én nem vagyok ebben olyan biztos – mérgelődött Flóra.

A karácsonyi vacsora pompásra sikeredett, Csenge igazán kitett magáért. Nagyon boldog volt, hogy végre mindenki egy asztalhoz ülhetett és együtt ünnepelhettek. A vacsora közben megbeszélték, hogy milyen is az egyetemi élet, hogy milyen rossz a menzás kaja, hogy melyik professzor mennyire kemény. Olivér a vacsora vége felé már csak tologatta az ételt a tányérján.

Míg Flóra és édesanyja mosogatásba kezdtek az ajándékok bontogatása előtt, Olivér kiment egy kis friss levegőt szívni.
Bence jobbnak látta egy kicsit kettesben hagyni Flórát és az anyukáját, így csatlakozott Olivérhez.
– Ide ülhetek? – kérdezte a jeges levegőre kilépő Bence.
– Persze – sóhajtott Olivér.
– Anyukád aztán jól főz – próbált nyitni Bence.
– Aha…

– Minden rendben? – kérdezte Bence. Nem várta, hogy Olivér a szerelmi élete mély boncolgatásába kezdjen, de úgy érezte, illene megkérdeznie a búslakodás okát.

– Volt barátnőd a gimiben? – kérdezte váratlanul Olivér.
– Őőő. Volt.
– És honnan tudtad, hogy tetszel neki?
– Talán onnan, hogy egy házibuliban odajött és kérdezés nélkül megcsókolt. De egyébként csak tippeltem – viccelődött Bence.

– Mert a lányok egyszerre nyolcfelé is tudnak figyelni. De van egy rossz hírem. Ha csak nem az az őszinte, minden érzését kitáró típus, akkor ez nem fog változni. A lányok sokszor azt hiszik, hogy ezzel a szeszélyes viselkedéssel titokzatosnak tűnnek, pedig csak összezavarodunk tőle – magyarázta Bence.
– Igazságtalan. Egyébként baromira nem hiányzik ez most nekem. Bianka olyan szép és kedves, ráadásul ő is orvos akar lenni. De nem akarom, hogy bármi elvonja a figyelmemet. Csak négy évem van az érettségiig – panaszkodott Olivér. Bence elnevette magát. Ő egy hónappal a vizsga előtt kapott észbe, hogy tanulnia kéne, ez a srác meg négy évet is kevésnek tart.

– Sajnos nem tudod megszabni magadnak, hogy mikor és kibe legyél szerelmes – mondta még kuncogva Bence.
– Dehogy vagyok szerelmes – ellenkezett Olivér. – Csak tetszik.
– Mindig így kezdődik.
– Kérdezhetek még valamit?
– Persze – vágta rá Bence.

– Mennyire gondolod komolyan ezt a dolgot Flórával? Mivel apánk nincs, nekem kéne téged megfenyegetni, hogyha bántod, bajod esik, de mint látod, nem vagyok az a macsó típus. Ő nagyon odavan érted és én nem szeretném, ha bármi baja esne.
Bence gondolkozott, hogy mit mondjon, mégiscsak a barátnője öccsével beszélget. Itt nem lehet kedveskedni, vagy füllenteni.

Hátranézett és látta, amint Flóra nevetgélve mosogat anyukájával.
– Elég komolyan. Szerelmes vagyok belé.