Küzdő Lélek – 5. Ellentétek

Mire hazaért a srácokkal, Liv már majdnem elkészült a vacsorával. Alapesetben morgott volna, amiért nélküle kezdett neki a főzésnek, ugyanis a közös vacsorakészítés az évek során egyfajta hagyománnyá vált náluk, azonban annyira fáradt volt már, hogy még meg is könnyebbült, mikor megérezte a kínai zöldséges pirított tészta illatát. David felvitte a szobájába az iskola táskáját, ő pedig rögvest beültette Adamet az etetőszékbe.

​– Jenna hívott, hogy elszólta magát Jasonről – mondta Liv, miután lekapcsolta a villanytűzhelyt és a páraelszívót. Megállt vele szemben, és egyenesen a szemébe nézett. – Tudom, mit gondolsz most, de esküszöm, hogy nem történt semmi közöttünk. Csók sem.
Ryan kivárt egy kicsit, lerogyott a bárszékre, a pultra könyökölt, majd fájdalmasan felsóhajtott.
– Hiszek neked, Liv, de ezt ne most beszéljük meg. Iszonyatosan fáj a fejem, és egyébként is még mindig teljesen szét vagyok csúszva. Hidd el, mindkettőnknek jobb lesz, ha elnapoljuk.

​Liv kelletlenül ugyan, de beleegyezett. A vacsora részükről csendben zajlott, többnyire csak David mesélt az iskolában történtekről és a jégkorongedzésről, amit az esések ellenére is nagyon élvezett. Felpattant az asztaltól, és felhúzta a nadrágja szárát, hogy mindenkinek egyesével megmutassa kék-zöld foltjait. Liv szörnyülködve nézte a zúzódásokat, majd egy szokásos ez is a te hibád tekintetet lövellt férje felé. Ryan szóra se méltatta.

Fiuk sportolása is egyike volt a számos nagy vitájuknak. David érdeklődését februárban keltette fel a hoki, amikor az előkészítős csoportját elvitték korcsolyázni. Kicsit korábban érkeztek a megadott időpontnál, ezért várniuk kellett, hogy befejeződjön az edzés és felszabaduljon a pálya. Leültették őket, David pedig ámulva figyelte, milyen villámgyorsan passzolgatnak és cseleznek a srácok. Azonnal megtetszett neki a játék dinamikája. Onnantól kezdve minden áldott nap kérlelte a szüleit, hadd hokizhasson ő is, de Liv hallani sem akart arról, hogy az ő kisfia ilyen brutális sportot űzzön. Ryan másképp látta a dolgot. Való igaz, hogy nagyobb a sérülés esélye, mint ha úszna, vagy teniszezne, ahogy a felesége akarta, de egy csapatsport csakis a javára válhat, hiszen fokozott koncentrációt igényel, kitartásra és céltudatosságra nevel, miközben fejleszti az áldozatkészséget és erősíti az öntudatot. De mindez Livnek nem számított. Az ő szeme előtt csak az lebegett, hogy a fia megsérülhet. Hónapokig vitatkoztak rajta, aztán Ryan végül megelégelte a dolgot, és a háta mögött beíratta Davidet a kezdő csoportba. Soha nem látta addig olyan lelkesnek a fiát, mint az első edzésén. Ragyogott a boldogságtól, és ez neki mindennél többet ért.

Vacsora után Liv átnézte Daviddel a leckét, Ryan pedig Adammel a nyakában rendet rakott a konyhában. Miután elindította a mosogatógépet, felvitte a csöppséget az emeletre, és megengedte a fürdővizet. Mire a hab elérte a kád szélét, David is megjelent, ledobta magáról a ruháit, és csobbant egy nagyot. Ryan betette mellé a kisöccsét. Szerettek együtt pancsolni, akár egy óráig is képesek voltak eljátszani a vízben, de most nem engedte nekik, hogy húzzák az időt. Tíz perc múlva mindkettőjüket kivette a kádból. David szobájában építőkockáztak még egy kicsit, aztán az anyjukra bízta őket. Képtelen volt tovább nyitva tartani a szemét. Gyorsan letusolt, majd szinte beájult az ágyba. A párnák között egy pillanatra még átfutott az agyán Liv és Jason kapcsolata, de nem tudott tovább gondolkodni rajta, mert elnyomta az álom.

– Apa – ugrott be mellé nagyobbik fia az ágyba, és összeborzolta a haját, ahogy ő szokta neki. – Anya mondta, hogy keltselek fel, mert el fogsz késni.
Ryan nyöszörgött valamit, majd a hátára fordult, és lassan kinyitotta a szemét. Eltartott néhány másodpercig, míg kikristályosodott a kép előtte.
– Hány óra van? – kérdezte rekedten, miközben az ujjai mozgatásával megpróbálta mielőbb életre kelteni elzsibbadt bal karját.
– Hét elmúlt. Te viszel suliba? – nézett bele David az arcába egészen közelről.
– Aha – ásította. Fia utánozni kezdte, majd egy szörnyet imitálva rátámadt. Ryan a pizsamájánál fogva megragadta, és lebirkózta maga mellé. David nagyokat kuncogott az ágy bevetett térfelén, ami Ryannek először fel sem tűnt. Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen rádöbbent, mit jelent ez: Liv nem aludt vele.

​Gyorsan összekapta magát, és lerobogott a földszintre. A fiúk felöltözve a nappali szőnyegén játszottak, Liv David tízóraiját készítette a konyhában. Üde és friss volt, mint mindig. Nem számított, hogy kilenc órát aludt vagy négyet, egy átdorbézolt éjszaka után is képes volt nyolckor fitten kiugrani az ágyból. Ryan nem értette, hogy csinálja. Neki mindig is nehézséget okozott az ébredés, és amíg nem tért teljesen magához, nagyon morcos tudott lenni. Pláne akkor, ha ébresztő gyanánt lehúzták róla a takarót. Az apja szokása volt, idegesítette, ha a gyerekei túl sokáig aludtak. Aztán Liv is átvette tőle ezt a módszert. Szerencse, hogy ma Davidet küldte, különben biztos veszekedéssel indult volna a nap. Na, nem mintha az mostanában egyáltalán elkerülhető lenne.

​Odasétált hozzá, hogy megcsókolja a nyakát, de Liv azonnal elhúzódott. Kivárt egy kicsit, majd higgadtan megkérdezte:
– Miért nem aludtál velem?
– Sokáig tévéztem. Nem akartalak felébreszteni – felelte, anélkül, hogy ránézett volna.
– Érdekes. Korábban ez sosem okozott gondot. – Ryan, hogy a fiúk biztosan ne hallják, fojtott hangon folytatta. – Tudod, az csak egy dolog, hogy egy másik pasival lelkizel, marhára nem tetszik, de ha nagyon megerőltetem magam, talán még el tudom fogadni. Az viszont, hogy átköltözöl a vendégszobába, már túlmegy egy bizonyos határon.

​Liv letette a kenőkést, és karba tett kézzel megfordult.
– Ryan, erről beszéltem neked. Többre vágyom a szenvedélyes éjszakáinknál.
– Tudom, megértettem.  Bár azt azért igazán megmagyarázhatnád, hogy miért csinálsz úgy, mintha a szexen kívül soha semmi nem lett volna köztünk… Rajta vagyok, hogy mindent megadjak neked, amire csak vágysz, de ehhez szükségem van rád, ugyanis nem látok bele a fejedbe.
– Ehhez már késő van – tért vissza Liv egy fejrázás után a szendvicskészítéshez. – Egyikünk sem várhatja el a másiktól, hogy megváltozzon, ahhoz túlságosan is különbözünk.
– Mindig ezzel jössz…

​– Ha egyszer így van – nézett ismét rá. – Más a természetünk, más a világszemléletünk. Te nyugodt, álmodozó személyiség vagy, én heves, két lábbal a földön járó. Nem szeretsz beszélni az érzelmeidről, és tulajdonképpen egy rejtély vagy számomra. Fogalmam sincs, mik történnek veled, miket gondolsz valójában, mert mindig olyan fenemód illendően viselkedsz. A mosolyon kívül alig lehet normális emberi reakciót kicsikarni belőled. Mindig ugyanazt az arckifejezést öltöd magadra, ha valami bajod van, de nem tudom, hogy az most éppen mit jelent. Dühös vagy? Szomorú? Esetleg félsz valamitől, vagy aggódsz? Teljesen kizársz az életedből, olyan, mintha egy programozott robottal élnék együtt, és hiába erőlködtem az elmúlt hónapokban, nekem ez nem megy tovább.

​– De hát te magad állítottad, hogy pont ezért szerettél belém! Hogy más pasikkal ellentétben én képes vagyok higgadtan kezelni a dolgokat. Most akkor inkább azt akarod, hogy minden apróság miatt őrjöngjek?
– Nem, de néha napján azért felemelhetnéd a hangod, és ez alatt nem a szenvtelen hadarásodra gondolok, hanem arra, hogy egy kiáltással kiadd magadból az összes feszültséget.  Vagy legalább csapd be az ajtót, ha mérges vagy – magyarázta Liv, és a férfi látta rajta, hogy csakis a gyerekek miatt türtőzteti az indulatait. Ha kettesben lennének valószínűleg már rég kieresztette volna bársonyosan füstös hangját, ami miatt folyton megkérdezték tőle, hogy dohányzik-e, pedig soha nem gyújtott rá egyetlen szál cigarettára se. Bezzeg Ryan…

​– Nekem egy társra van szükségem, akit nem kell megfejtenem, mert képes a kommunikációra és az érzelmei kimutatására. Akit érdekel, hogy milyen napom volt a munkahelyemen és hogy mi zajlik bennem. Aki értékel és törődik velem. Egy igazi férfire, aki képes szembenézni a valósággal, nem menekül el előle a számítógépes játékok kitalált világába.
– És Jason ilyen – fejezte be helyette. Liv bólintott.
– Harminckét éves vagy, és még mindig a haveroddal játszol, ahelyett, hogy a családodra és a való világra koncentrálnál.

​Ryan vetett egy gyors pillantást a gyerekekre, akik most már valami állatos mesét néztek a tévében, majd feleségére függesztette komoly tekintetét.
– Értékellek és törődöm veled. A családomról pedig messzemenőkig gondoskodom, ezt nem is értem, hogy róhatod fel. Mindemellett lehet, hogy olykor tényleg elmenekülök néhány órára a való világból, de mindez csak azért van, mert én sokkal jobban tudom, hogy mi zajlik odakint, mint te vagy Jason, akik egy nagymenő vállalat egyik irodájából a másikba sétálgattok a méregdrága ruháitokban, miközben arról értekeztek órákig, hogy melyik puccos étteremben ebédeljetek. Nem beszélve arról, hogy a szüleid révén te megkaptál szinte mindent, amit akartál, a luxusvilla, a magániskola és az egyetemi campus kapuin túl csak elvétve jártál, és azóta is felsőbb körökben mozogsz, szóval nincs jogod azt mondani, hogy én, aki négy testvérrel és kétkezi munkás ősökkel nőttem fel, nem nézek szembe a valósággal, mikor te sem vagy éppen képben vele. A híradó ugyanis nem mond el mindent. És tudom, hogy rosszul érint a szüleid felemlegetése, és azt is tudom, hogy a legfontosabbat nem kaptad meg tőlük, de mikor ilyen sületlenségeket hadoválsz, kijövök a sodromból. Nocsak, ennek ellenére most sem sikerült kiabálnom. A manóba! – tette hozzá cinikusan.

​– A lényeg, Liv, hogy fele annyit sem tudsz az utcán történtekről, az emberi aljasságról és gonoszságról, mint én, és ezért nem lesz lelkiismeret-furdalásom, ha minden kötelességem elvégzése után hetente vagy kéthetente egyszer leülök Granttel pár órára játszani. Ezen az egy dolgon nem vagyok hajlandó változtatni, de minden másban törekedni fogok, hogy megfeleljek neked. Mert fontos vagy nekem, és nem hagyom szétesni a családomat. Ehhez viszont szükségem van a segítségedre, hiszen együttes erővel jutottunk el ideáig, együtt is kell átvészelnünk ezt a nehéz időszakot. Kérlek, mondd el nekem konkrétan, hogy mit vársz tőlem! Mit tegyek?

​– Költözz el – hangzott a kurta, sértettséggel teli, ugyanakkor a legteljesebb mértékben komolyan gondolt válasz.
Ryan hitetlenkedve felnevetett, majd egy másodperccel később elkomorult az arca. A háború megkezdődött.
– Szó sem lehet róla.

 

Tovább a következő epizódra