Küzdő Lélek – 19. Elfojtott vágyak

Egyetlen árva szót sem váltottak egymással a lakáshoz vezető út alatt. Mint két idegen, akiknek teljesen véletlenül azonos az úti céljuk, úgy sétáltak egymás mellett a város ebédszüneti forgatagában.

​– Nem! – jelentette ki Ryan kategorikusan, miután becsukta maga mögött a bejárati ajtót. Kikerülte a folyosón toporgó feleségét, benyúlt egy ásványvízért a hűtőbe, majd ellenőrizte a pulton villogó mobiltelefont. Tizenegy nem fogadott hívása volt Livtől és három üzenete a munkahelyéről. Szerencsére nem voltak sürgősek. Aktiválta a képernyőzárat, kiitta a palack tartalmát, csak azután vett tudomást az őt fürkésző nőről.

​– Nem – ismételte meg ugyanolyan határozott hangsúllyal, mire Liv dühösen felnyögött.
– Mi lenne, ha egy percre félretennéd a Jason iránt táplált gyűlöletedet, és megvizsgálnád a dolgot mondjuk a fiunk szempontjából?
Ryan azt hitte, rosszul hall.
– Miért lenne a fiunknak attól jobb, hogy találkozik a szeretőddel?
– Talán segítene neki feldolgozni a traumát, és nem vizelne be minden áldott éjszaka.
– Vagy annyira megviselné, hogy az éjszakai bepisilésen túl egyéb tüneteket is produkálna – ellenkezett. Nem akarta a gyerekei közelében tudni a pasast. Már azt is borzasztó nehéz volt feldolgoznia, hogy a felesége körül legyeskedik.

​– És ha – próbálkozott Liv újra, de Ryan a nappaliba tartván azon nyomban félbeszakította.
– Liv! Nem! Ki van zárva, hogy Jason Wallace a gyerekeim közelébe menjen.
– Tudod, Ryan – trappolt utána mérgesen –, ha tetszik neked, ha nem, ez hamarosan be fog következni. Nem azért akartam erről beszélni veled, hogy az engedélyedet kérjem, hanem azért, hogy időben tájékoztassalak róla. Hogy felkészülhess rá és ne érjen meglepetésként. Jason ugyanúgy az életem része, ahogy te és a gyerekek.
–  Én? – fordult felé hirtelen abbahagyva az iratok keresgélését.
– Az apjuk vagy, nem? Ha együtt vagyunk, ha nem, mindig az életem része leszel.

​Ryan eltűnődött egy pillanatra. Nehezen fogalmazta volna meg a gondolatait, de volt egy különös megérzése, aminek feltétlenül utána akart járni. Felvette a szemkontaktust a feleségével. Nem szólt semmit, csak ragyogó kék szemeit nézte.
– Mi van? Miért bámulsz? – kérdezte Liv zavartan fél perc elteltével.
– Tesztellek.
– Mire? – ráncolta homlokát.
– Hogy meddig bírod.
– Mit? – türelmetlenkedett keresztbe tett karokkal, miközben állta férje tekintetét.
– A játszadozást.
– Milyen játszadozást? – érdeklődött egyre hevesebben, és ez Ryant roppant mód szórakoztatta. Lassan mosolyra húzódott az ajka.

​– Jaj! Azt a lányt is ilyen hülye dumával meg a kölyökkutya tekinteteddel csábítottad el, ugye? – állt össze neki a kép. – Így vetted rá, hogy smároljon veled, igaz? Nagykorú volt egyáltalán?
– Mi ez a sok kérdés? Csak nem féltékeny vagy?
– Dehogy vagyok féltékeny – vágta rá Liv vehemensen. – Csak feltűnően fiatal volt. És harminchárom éves férfi létedre kislányok szájába dugni a nyelved, hát az – fogalmazzunk úgy – nem éppen etikus.

​– Ha nagyon tudni akarod – hajolt hozzá Ryan egészen közel, miközben továbbra is egyenesen a szemébe nézett –, Taylornak hívják, huszonegy éves, és ő csókolt meg engem, képzeld. Végigtaperolta combomat, a fenekemet, majd a pólóm alá csúsztatta a kezét. És közben csókolt. Olyan vadul és követelőzőn, hogy azt hittem, ott menten felfal. Csak úgy vibrált a szexuális feszültség közöttünk. Ha nem jelensz meg a színen, biztos az ágyban kötöttünk volna ki – húzta tovább a feleségét, noha eszében sem volt lefeküdni a lánnyal. Imponált neki, hogy annyira kívánta, de ha könyörgött volna érte, akkor se tette volna meg.

​Liv nyelve hegyével kihívóan benedvesítette az ajkait. Eluralkodott rajta a versenyszellem, és Ryan pontosan erre várt.
– Akkor talán Jasonnel együtt Taylort is bemutathatnánk a fiúknak – javasolta még mindig farkasszemet nézve vele.
– Ja, az jó lenne – egyezett bele Ryan. Olyan közel voltak már egymáshoz, hogy összeért a homlokuk és az orruk. – Aztán beülhetnénk hatosban kajálni valahová.
– Mondjuk egy pizzériába – suttogta Liv érzékien.
– Szuper ötlet – lehelte a férfi vágyakozva, és már nem csak a felesége, ő is egyre szaporábban vette a levegőt. Egyre mélyebben.

​– Tudod, most mi következik, ugye? – Liv igenlően bólintott. – Nincs pia, nincs bűnbak. Te is akarod, én is akarom.
– Meg fogom bánni.
– És ezért engem fogsz hibáztatni.
– Nem foglak.
– Ó, dehogynem.
– Még szép – villantotta fel Liv kisvártatva azt az őrjítő, kéjes, gonoszkodó pillantását, és mint egy ragadozó a zsákmányára, úgy csapott le Ryan szájára.

​Nem számít, hogyan érte el, ő tette meg az első lépést, nem kényszerítette semmire. És ez a lényeg. Ryan erre volt kíváncsi, ezt akarta tesztelni. Hiába tagadja, hiába erőlködik ellene, a puszta jelenléte is hatással van rá. Ha nem is ugyanolyan mértékben, mint régen, de egy kis szuggerálással ötvözve képes megbabonázni és elgyengíteni. Ez pedig vonzalom nélkül egész egyszerűen nem működne. Vagyis még mindig szereti, csak valamiért saját magának se meri bevallani. De amint túlfűtött vágyaikat kielégítik, majd szembesíti ezzel a nyilvánvaló ténnyel. Addig viszont gondolni se akart az elkerülhetetlen veszekedésükre. Ki akarta használni minden pillanatát annak, hogy élete nője, akit olyan érthetetlenül imád, végre megint akarja őt.

​Liv szorosan simult az ágyékához, miközben egyre szenvedélyesebbé vált a csókjuk. Ryan tudta, hogy ő már teljesen beleveszett, és azt is, hogy hamarosan elérkeznek ahhoz a ponthoz, amikor csatlakozik hozzá: átadja az irányítást a testének, a folyamat pedig onnantól kezdve visszafordíthatatlanná válik. Alig várta!

​Becsúsztatta kezét felesége harisnyájába, megmarkolta feszes fenekét, majd jobb tenyerével végigsimította a hátát a ruha alatt. A melltartó csatjával elidőzött egy picit, Liv ekkor szinte letépte róla a pólót. A másodpercnyi szünetben újból találkozott a tekintetük. Hitetlenkedve mosolyogtak egymásra, de nem mondtak semmit. Nem volt szükség szavakra. Mindketten tisztában voltak vele, hogy mennyire nem szerencsés a jelenlegi helyzetükben ilyesmit művelniük, de képtelenek voltak ellenállni a kísértésnek.

​Liv most forró, nedves ajkaival a nyakát kényeztette, aztán szép lassan elindult lefelé a testén tovább növelve az észveszejtő feszültséget. Ryan kénytelen volt nekidőlni az íróasztalnak, mert komolyan tartott attól, hogy elveszíti egyensúlyát a gyönyörtől. Minden egyes érintés csak fokozta benne a vágyat, és már alig bírta türtőztetni magát. Gyorsan megragadta felesége bal karját, és felhúzta magához. Pont olyan csodaszép és kiéhezett volt, mint azon az éjszakán, amikor a Columbia Egyetem jogi karának évnyitó buliján megismerkedtek.
***
​Ő már másodéves volt, Liv gólya. Mindketten enyhén ittas állapotban hülyültek a barátaikkal a szórakozóhely különböző termeiben. Aztán Ryan a bárpulthoz igyekezvén a nagy tömegben véletlenül fellökte Livet. Természetesen úriember lévén azonnal felsegítette és elnézést kért tőle, de a lány ennyivel nem elégedett meg. Miután meghívatta magát egy italra, kötelezte a srácot, hogy az est hátralevő részében legyen a táncpartnere, ha már addig nem kérte fel senki.
– Minden pasi csak piál, fitogtatja az erejét meg üvöltözik, ahelyett, hogy felkérnék a lányokat, mikor a DJ ilyen riszálós számokat játszik! Elképesztő! Kár lenne veszni hagyni ezeket a dallamokat, nem gondolod?

​Ryan pedig egyetértett vele. Tetszett neki a határozottsága és a maradisága, miszerint a partikon igenis táncolni kell és igenis a fiúknak kell felkérniük a lányokat. Feltette hát neki a kérdést, hogy táncolna-e vele, majd az igenlő válasz után a parkettre kísérte, és hajnal kettőig ropták megállás nélkül. Akkor ültek le először beszélgetni és iszogatni, majd Liv mindenféle előjel nélkül rávetette magát. Az első döbbenet után már nem volt megállás. Ryan ugyanolyan hevesen csókolt vissza. Aztán Liv a tudtára adta, hogy többet akar, de azt is kijelentette, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Ryan nem ellenkezett. Mivel mindkettejük szobája foglalt volt, alternatív lehetőség után néztek, így végül a lány kollégiumának közösségi termében kötöttek ki. Az egyik asztallal eltorlaszolták az ajtót, majd egymásnak estek, és olyan mindaddig ismeretlen élvezetben volt részük, hogy két nappal később mégiscsak muszáj volt megismételniük. Aztán megint. És megint.
***

​Beletúrt mogyoróbarna tincseibe, kibújtatta ruháiból, majd újra csókban forrtak össze. Liv egyre mélyebbre és mélyebbre húzta magába férje nyelvét. Ryan egy könnyed, hirtelen mozdulattal ölbe kapta szeretett nőjét, berontott vele a hálószobába, és a maradék ruhadaraboktól is megszabadította. Két erős tenyerét becsúsztatta a háta alá, erre Liv válaszul átkulcsolta hosszú lábaival a derekát, majd a nyaka köré fonta a karját. Szinte vonaglott. Ryan elhatározta, hogy olyan élményben fogja magukat részesíteni, amilyenben már nagyon régóta nem volt részük.
***

Liv boldog mosollyal az arcán, aléltan feküdt a karjaiban. Csodálatos tizenegy percet tudtak maguk mögött, melyet egyhamar biztosan nem fognak elfelejteni. Ryan rendkívül büszke volt a teljesítményükre. Nem is emlékezett rá, mikor voltak utoljára ilyen összhangban. A decemberi együttlétük se volt semmi, és persze a korábbiakra se lehetett panasza, de ez most a régi időket idézte. Pihegve szorította magához párját, miközben a nyakát és a vállát puszilgatta.

– Megbántad már? – kérdezte Ryan egy jó félóra elteltével. Mindaddig gondolataikba temetkezve ölelték egymást.
– Még adj öt percet.
– Rendben, addig felkészülök a veszekedésünkre – mondta, és továbbfolytatta felesége testének gyöngéd simogatását.
– Nem akarok veszekedni – nézett rá Liv kétségbeesetten. – Szeretlek – vallotta be, és a következő másodpercben elfutotta szemét a könny. Ryan őszintén meglepődött. – És az a rohadt nagy helyzet, hogy Jasont is szeretem. És ez valami hihetetlenül óriási kicseszés az élet részéről. Én, aki mindig tudja, hogy mit akar, vagy ha bizonytalankodik is, némi mérlegelés után képes döntést hozni és kitartani mellette… Most kész rémálom az egész, teljesen felemészt, hogy fogalmam sincs, mit kellene tennem.

​Ryannek ötlete sem volt, hogy mit reagáljon minderre. Felkelt mellőle és öltözködni kezdett.
– Ne rohanj el, kérlek.
– Nem megyek sehová, csak… Ez most eléggé felzaklatott.
– Sajnálom.
– Pedig igazából nem változott semmi – nyújtotta át neki egy inget a fiókból, mert Liv szégyenlősen takargatni kezdte a terhességi csíkokat a hasán. – Vagyis de, mert végre magadnak is beismerted azt, amit én mindvégig tudtam. És ez jó. Csak baromi nagy kár, hogy ott az a másik pasi a képben.

​Csend telepedett a szobára, és egyikük se igyekezett megtörni azt.
– Figyelj, Liv – ült vissza Ryan vívódó felesége mellé az ágyra. – Ezt most feleslegesen mondom, mert okos nő vagy, és te is pontosan tudod, hogy ez így egyáltalán nem fair velem szemben. És ha objektív akarok lenni, akkor Jasonnel szemben sem. Gyanítom, hogy nem árultad el neki a decemberi kis afférunkat, és valószínűleg az imént történteket sem szándékozod az orrára kötni. – Liv némán meredt a semmibe, ami egyet jelentett azzal, hogy igaza van. – Nem játszadozhatsz tovább velünk. Főleg velem nem. Ha tényleg szeretsz, akkor gyere vissza hozzám, és legyünk újra egy család. Ne dobd a kukába a házasságunkat holmi fellángolásért.

​– De épp ez az, Ryan, hogy nem fellángolás – győzködte.
– Ne haragudj, hercegnőm, de egy lassan tizenkét éves kapcsolathoz és két gyerekhez képest, igenis az. Tök mindegy mennyire zúgtál bele. Arról meg akkor már ne is beszéljünk, hogy titkolózol előtte. Mégis hogy vehetném komolyan a viszonyotokat, ha hiányzik belőle az őszinteség? Jobbat kérdezek! Te hogy gondolhatod komolyan, hogy szereted? – Ryan észrevette a felesége arcán átsuhanó bizonytalanságot és a kínzó bűntudatot. – Nem értem, mit eszel benne, de bármi legyen is az, esküszöm, leckéket veszek belőle, hogy ne hiányozzon neked.

​Liv kitörölte mutatóujjaival a könnyeket a szeméből, mielőtt férje nyakába borult.
– Mikor elhagytalak, annyira rendíthetetlenül biztos voltam magamban, az érzéseimben, de most rettenetesen összezavarodtam. Időre van szükségem, hogy átgondoljak, átértékeljek mindent. Elsősorban önmagamat.
– És az meddig fog tartani? – kérdezte tőle Ryan, miközben viszonozta az ölelését.
– Néhány hét, egy hónap. Tudom, hogy végtelenül önző vagyok – szipogta –, de kérlek, ne siettess.
– Nem foglak – ígérte meg a férfi, majd finoman eltolta magától.

​– Jasonnel beszéltél a találkozásról?
– Hogy találkozzon a srácokkal? – kérdezett vissza, mintha nem lenne biztos benne, mire irányult a kérdés.
– Aha.
– Igen, tegnap felvetettem neki.
– És mit szólt hozzá?
– Azt mondta, hogy ha ez segít Daviden, akkor persze, nagyon szívesen.
– Várj, várj! Ha segít rajta? – merengett el Ryan. – Máskülönben nem?
– Ne lovagolj szavakon.
– De muszáj. Neked is lovagolnod kéne rajtuk.

​– Meggondoltad magad? – csodálkozott a nő.
– A fenéket. Csak kíváncsi voltam a reakciójára. Nem csalódtam – jegyezte meg gúnyosan.  – Komolyra fordítva a szót, még mindig nem tartom jó ötletnek, pláne most, hogy te is kellőképpen össze vagy zavarodva. Majd ha sikerült dűlőre jutnod, akkor annak fényében újra előterjesztheted, de addig hanyagoljuk a témát.
– Rendben, igazad van.

​Liv tekintete az éjjeliszekrényen álló digitális órára siklott: 14:23.
– Basszus, háromkor találkozóm van egy ügyféllel! – ugrott le az ágyról, és iparkodva magára kapta a ruháit. Berohant a fürdőszobába, megigazította a sminkjét és a frizuráját, aztán felkapta a táskáját, és távozni készült. Ryan mosolyogva nézte végig a jelenetet.
– Tegyük fel, hogy nem téged választalak – torpant meg a nő váratlanul az ajtóban. Idegesen feszengett a kérdés előtt, mint aki nem is akarja feltenni, viszont nagy szüksége lenne a válaszra. – Mit teszel? – nyögte ki végül.
– Hagyom, hogy boldog légy, és aláírom a válási papírokat.

 

Tovább a következő epizódra