Kettős Játszma

Kettős játszma – 5. A bál

Picture

– Jó a dekoráció – jegyezte meg Hanna, mikor körbepillantott a feldíszített tornateremben.
– Igen – feleltem. Feszengtem, és ezt le sem tagadhattam volna. Új volt a ruhám, a cipőm, a környezet. És a környezetem is másnak látott.

Picture

A terem végében kiszúrtam Maddoxot. Maga elé meredt, elgondolkozott. Logan viszont, amint meglátta Hanna-t elindult felénk.

Picture

– Szia, Logan – köszönt Hanna Logannek, amikor az odaért hozzá. – Mit szólsz a frizurámhoz?
– Nagyszerűen nézel ki – mondta Logan, majd Hanna kezét a szájához emelte, mint a régi időkben. – Van kedved táncolni?
– Persze – felelt Hanna, majd elindultak a táncparkett felé.

Picture

Egyedül maradtam. Érdeklődve nézegettem a terem egyik pontjáról a másikra. Sosem voltam még bálon. Sőt még buliban sem. Először észre sem vettem, de aztán megláttam Maddoxot. Ő pedig engem nézett. Mielőtt azonban bármit is tehettem volna, megindult felém.

Picture

– Ne haragudj – szólalt meg, mikor odaért elém. – Ismerlek valahonnan?
– Talán – feleltem.
– Ez nem álarcos bál – mutatott a maszkomra. – Van valami oka?
– Van – feleltem ismét.
– Mindig ilyen titokzatos vagy? – kérdezte, de válasz helyett, csak egy mosolyra futotta.

Picture

– Megkérdezhetem a neved? – kérdezett újra, nekem pedig elakadt a szavam. Erre nem készültem. Hirtelen minden eszembe jutott, csak egy név nem. A sajátomon, és az övén kívül. – Neved van, nem?
– De… Öhm… Maya. Maya vagyok – nyögtem ki az első értelmes nevet, ami beugrott.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Maya. Az én nevem Maddox.
– Maddox? Azt jelenti, hogy szerencsés – mosolyodtam el.
– Na és a Maya? – kérdezte, mire elgondolkodtam. Szabadidőmben szerettem a neveket tanulmányozni. Volt otthon egy nagy könyvünk tele a nevekkel. És ahogy visszaemlékeztem a kitalált nevem jelentésére, egy pillanatra kihagyott a szívverésem.
– Illúzió – mondtam halkan.

Picture

– Ide jársz suliba? – váltott témát Maddox, aminek örültem.
– Ez egy ostoba kérdés – válaszoltam, mire a homloka közepéig ugrott a szemöldöke.
– Miért is?
– Mert ha találkoztunk volna már, arra emlékeznél – mondtam, mire elvigyorodott. Fogalmam sem volt, mi ütött belém. De olyan jó volt, hogy valaki más lehettem. Hogy nem kellett félnem a következményektől. Zoey sosem lett volna képes minderre, de Maya teljesen más volt.
– Van kedved táncolni? – nyújtotta felém a kezét.
Persze, hogy volt kedvem.

Picture

A táncparkett széléhez vezetett, majd magához vont. Megfogtam a vállát, és táncolni kezdtünk. A szemem sarkából láttam, hogy Josie, majd felrobban a méregtől, Dawn pedig próbálta nyugtatni. Akkor ez, hihetetlen módon boldoggá tett. Josie Hart féltékeny volt rám.

Picture

Miután véget ért a dal, egy gyorsabb dal következett
– Kérsz valamit inni?
– Az jó lenne – bólintottam, és az italok felé vezetett.

Picture

Maddox két pohárba italt töltött, és az egyiket átnyújtotta nekem.
– Igyunk a találkozásunkra – mondta, miközben az arcomat fürkészte.
– Igyunk a titkokra – mondtam aztán, mire elmosolyodott. Koccintottunk, és megittuk a hideg italt.

Picture

– Nincs kedved sétálni egyet? – kérdezte a fülemhez hajolva, miután még egy számot végig táncoltunk.
– Nem is tudom – vonakodtam, habár a szívem mélyén azonnal igent mondtam volna.
– Van a közelben egy kis park. Tényleg nincs messze.
– Rendben – egyeztem végül bele, és a karjába kapaszkodva, magunk mögött hagytuk a termet, és az iskolát is.

Picture

Arra a helyre mentünk, ahová nap, mint nap jártam Hanna-val, és ahol Maddoxxal is beszéltem már.
– Biztos nem találkoztunk már? – kérdezte, mikor már majdnem a parkrésznél tartottunk.
– Velem biztosan nem – ráztam meg a fejem. Ez részben igaz volt. Ő csak Zoeyval találkozott, és nem Maya-val.
– Nagyon hasonlítasz valakire, de sajnos fogalmam sincs, hogy kire – vallotta be.

Picture

– Nem táncolunk? – fordult felém hirtelen.
– Még zene sincsen – nevettem el magam.
– Az nem is kell – mondta, majd megfogta a kezem, és magához vont. Lassúztunk a csendben. Nagyon romantikus volt. Nem ilyennek képzeltem Maddoxot. Nem találtam jó szót arra, ahogyan éreztem vele kapcsolatban.
– Olyan, mintha már ismernélek – szólalt meg. A gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott össze.

Picture

Mindent elfelejtettem, ahogy néztem a zöld szemeit, és észre sem vettem, hogy mit csinál. Megcsókolt. Csak egy pillanatig tartott az egész. Aztán eltoltam magamtól, és nem néztem rá. Azt tettem, ami először eszembe jutott. Futni kezdtem.

Picture

– Maya! – kiáltott utánam. – Ne haragudj!
De nem haragudtam. Boldog voltam.
Ha visszagondolok arra a napra, azt hiszem ez volt az a pont. A pont, ahonnan minden elindult. Maya nem létezett. Soha nem is volt valóság. Akkor mégis olyan élénken élt bennem, hogy elfelejtettem, én nem ő vagyok.