Kettős játszma – 3. A szakítás

Néhány nappal később, amikor az iskolába igyekeztem, Hanna rohant felém. Arcán izgatottság tükröződött, és borzasztóan kíváncsi voltam, hogy mi történhetett.

– Ezt nem fogod elhinni – kezdte, amikor hozzám ért. Gyorsan kapkodta a levegőt, így alig értettem, amit mondott. – Maddox… És Josie… Szakítottak.
– Tessék?! – kérdeztem döbbenten. Alig tudtam megemészteni a hallottakat. Amióta csak ismertem Josie-t, Maddoxxal járt. Ez úgy két és fél, talán három éve lehetett már. Boldog voltam ugyan, de nem tudtam, mihez kezdjek ezzel az információval. Nem állíthattam Maddox elé, és vallhattam szerelmet neki. Hiszen egyszer, ha beszéltünk, amióta megismertem.

Kitört rajtam a kétségbeesés. Szabad volt, szabadabb, mint valaha, és nem tehettem semmit sem. Pedig hányszor kívántam azt, hogy ne legyen köztük semmi sem. Erre, amikor eljött az alkalom, tátott szájjal álltam, és vártam, hogy történjen valami.

Tornaóra volt. Az utolsó óra, és érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Maddox és Josie csak álltak egymással szemben, távol egymástól, és egymást nézték.
– Nem értem, hogy miért dobtad Maddoxot – hallottam Dawn hangját, habár halkan beszéltek.
– Meguntam, hogy csak én veszem komolyan a kapcsolatunkat – felelt Josie, és elfordult.

Láttam rajta, hogy dühös volt. És mérges, és ingerült, és dacos. Soha nem láttam még ilyennek azelőtt. Most először igazán kívántam azt, hogy ne kezdjen el szekálni.

Szerencsémre, az óra után fogta magát, és lelépett. Én is követtem a példáját egy kicsivel később Hanna-val az oldalamon. A park felé indultunk.

A parkban ismerős arcokba botlottunk. A padoknál, ahol általában senki sem volt, most ketten is voltak. Távolról, nem is vettem észre, hogy kik. De amikor közelebb értem, Maddoxot, és a haverját, Logan Cole-t pillantottam meg. Nem akartam oda menni, de Hanna akarata erősebb volt, mint az enyém.

– Szevasz, Hany – ugrott Hanna elé Logan, amint meglátott minket.
– Ha még egyszer így nevezel – fenyegetőzött Hanna, de elnevette magát. – Hogy-hogy itt vagytok?
– Maddoxnak friss levegőre volt szüksége – mondta Logan. – Ugye, haver?
Maddox ekkor nézett rám. Lehangolt volt. Odamentem az egyik padhoz, leültem, és csöndben vártam.

Logan segített Hannanak felkészülni a csapatba való bekerüléshez. Maddox pedig hozzám fordult.
– Zoey, igaz? – kérdezte, miközben leült mellém.
– Öhm… Igen – feleltem halkan. Kételkedtem benne, hogy tudja a nevem, de boldoggá tett, hogy mégis.
– Holnap lesz a vizsgafelkészítő? – kérdezte, mire bólintottam. Mi másról is akarna beszélni velem, mint az iskoláról?

– Mi lépünk – szólalt meg Logan.
Könyörögve pillantottam Hanna felé, hogy ne hagyjon magamra, de nem figyelt rám. Jellemző volt rá ez a viselkedés, ha Logan is ott volt. De nem haragudtam rá. Nem tehettem. Így hát elköszöntek, és elmentek.

– Igaz, amit a suliban mondanak? – kérdeztem Maddoxtól. Felhúzott szemöldökkel fordult felém. – Hogy te és Josie…
– Hogy szakítottunk? – fejezte be helyettem a mondatot.
– Sajnálom – mondtam, mire legyintett egyet.
– Semmiség.
– Megkérdezhetem, hogy miért? – kérdeztem halkan.

– Josie elvárja, hogy mindenki vele foglalkozzon. Nekem ez viszont nem megy. Azért, mert vele járok, nekem is szükségem van saját magamra. Ezt neki is elmondtam, persze kicsit kedvesebben. Úgy tűnik nem értett meg, úgyhogy szakított velem.
– Sajnálom.
– Igen, ezt már mondtad – nevetett fel. – Nekem is mennem kell. Holnap találkozunk. Szia, Zoey!

– Szia, Maddox…

Aznap délután nem kértem, hogy maradjon ott. Aznap délután nem volt elég bátorságom. Ma viszont már tudom, hogy aki mer… Á, ez nem igaz…