Kettős játszma – 18. Minden megváltozott

Két héttel a veszekedés után Hannával még mindig nem beszéltem. Ha találkoztunk az iskolában elmentünk egymás mellett. Ha a városban futottunk össze, egyikünk mindig megállt, amíg a másik elmegy. Nem volt jó így. Szükségem lett volna a legjobb barátomra, de közben szörnyen fájt, amit egymás fejéhez vágtunk. Szerettem volna megbeszélni vele a dolgot, de ezt az ötletet Maya villámgyorsan kisöpörte a fejemből. Nem lehettem én a gyenge, aki megalázkodik.

Az iskolában egyre többen ismertek. Nem tudtam úgy végigmenni a folyosón, hogy ne bámultak volna meg. Elsősorban a fiúk. Az eddig padlón levő önbecsülésemet, pedig felváltotta a dacos gőg. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a figyelem, aminek a középpontjába kerültem, boldoggá tesz engem.

Ezzel szemben Josie fényes uradalma összeomlani látszott. Pedig semmi olyasmit nem tettem, ami ezt indokolta volna. Azon kívül, hogy szembeszálltam vele. De a diákok mégis felfigyeltek rám.

Néha úgy éreztem, végre mindent megkaptam, amire vágytam. Egy dolgot kivéve. Maddox-ot. Volt, hogy azon gondolkodtam, vajon tényleg szeretem e őt, vagy csak görcsösen akarok ragaszkodni valakihez. Ilyenkor eszembe jutott, hogy amikor álarcban ismert, milyen jó volt hozzám. És aki lehet ilyen jó, az megérdemli, hogy szeressék.

– Zoeeey! – lépett hozzám az egyik szünetben Logan Cole. – Mit csinálsz holnap este?
– Zoey valószínűleg otthon lesz és olvasni fog – válaszoltam, de nem néztem rá, csak tovább pakolásztam a szekrényemben a cuccaimat.

– Értem. Szóval, Maya, mit csinálsz holnap este?
– Még nem tudom – feleltem.
– Én viszont tudom – mondta. – Nyílt egy új klub a belvárosban, és te eljössz velem.

Nemet akartam neki válaszolni. Már majdnem megszólaltam, amikor Hanna fordult be a folyosóra. Azonnal észrevett minket. Én pedig be akartam neki bizonyítani, hogy nem érek kevesebbet, mint ő, és azt is, hogy hiába vár Loganre, ez a fiú sajnos semmibe veszi a nőket.
– Rendben van – mondtam végül. – Gyere értem nyolcra!

– Ott leszek – felelte, aztán elsétált.
– Van valami probléma? – kérdeztem, mikor elsétáltam Hanna mellett. Ő nem válaszolt, csak otthagyott.Másnap este

A klub fényeit már messziről kiszúrtam, ahogy közeledtünk. A zene pedig már az épület közelében is túl hangos volt. Régen messziről elkerültem az ilyen helyeket, mert nem vonzott túlságosan a hangulat. De tudtam, hogy a régi énem még mindig azon siránkozna, hogy semmibe veszik.

Bent a zene még hangosabban dübörgött, alig hallottam, amikor Logan hozzám szólt.
– Kérsz valamit inni? – kérdezte hangosan, de a hangját így is csak tompán hallottam. Bólintottam, és elsétáltunk a bár irányába.

Először nem akartam inni semmit. Aztán eszembe jutott az elmúlt idő minden eseménye, és nem akartam mást, csak elfelejteni azt. Ehhez pedig alkoholra volt szükségem. De kiskorúként akadályokba ütköztem volna, hacsak a pultos nem ismeri Logant.

Miután felhajtottam az italt, amiről azon kívül, hogy égette a torkom nem tudtam, hogy mi, Logan felé fordultam.
– Nem táncolunk? – kérdeztem, de nem reagált. Helyette idegesen elnézett a vállam felett.– Logan?
Nem értettem, végül mit válaszolt, de pár pillanat múlva rájöttem, miért lett ideges.

– Sziasztok – lépett hozzánk valaki, akinek a hangját először a dübörgő zenétől nem ismertem fel. De mikor megfordultam, Maddox érzelemmentes arcával néztem farkasszemet. És habár az arca nem árult el semmit, a szemei annál inkább. Dühös volt és döbbent.

– Szia, haver – törte meg a ránk telepedő csendet Logan. – Hát te itt?
– Mivel a legjobb haverom azt mondta, otthon kell maradnia, gondoltam egyedül jövök el – válaszolta Maddox. – Gondolhatod mekkora meglepetés volt, amikor mégis itt találtam.
– Csak nem akartam, hogy kínos legyen – mentegetőzött Logan.
– Igen, mert ez tényleg nem kínos egy kicsit sem – mondta Maddox, majd rám nézett.

– Beszélhetnénk? – kérdezte Maddox. – Valahol, ahol halkabb a zene. Bár kétlem, hogy találunk olyan helyet.
– Rendben – feleltem végül, majd Maddox elindult a mosdók irányába, én pedig követtem.

Fogalmam sem volt, mit akarhat mondani. Azóta, hogy az iskolában Mayaként is bemutatkoztam Maddox-szal egy szót sem váltottunk egymással. Az egyik részem kíváncsi volt a mondandójára, a másik viszont legurított volna még egy italt.

Azon a folyosón, ahol a mosdók is voltak a zene már tompábban hallatszott. Így Maddox minden szavát értettem volna, ha megszólalt volna. De nem tette, csak nézte az arcomat.
– Mit kell tennem, hogy most elmenj innen? – kérdezte végül
– Tessék?
– Zoey nem kell ezt csinálnod – mondta. – Nem kell senkinek sem bizonyítanod semmit.

– Miért akarod, hogy elmenjek? – kérdeztem.
– Logan miatt – felelte. – Ismerem őt, jobban, mint bárki más. Ha ő egyszer belekezdett valamibe, akkor nem fog leállni.
– Csak nem féltékeny vagy?
– Zoey, ha így folytatod, tönkre fogod tenni az életed – mondta.

– Miért érdekellek most ennyire, mi? – csattantam fel. – Az utóbbi időben rám sem néztél, egy szót sem szóltál hozzám, és jobban semmibe vettél, mint eddig bármikor. Akkor miért érdekel ennyire, hogy mit csinálok, vagy nem Logannel?
– Zoey…
– Nem mondhatod meg nekem, hogy mi csináljak, Maddox – mondtam nyugodtabban. – Mert nincs jogod hozzá, én nem tartozom hozzád. Talán régen ez másképpen volt, de mivel a tudomásomra hoztad, hogy már nem jelentek neked semmit…

De nem tudtam befejezni a mondatot. Megcsókolt, váratlanul. Az érintése, a csókja, ami után olyan sokáig vágyakoztam, édesebb volt, mint reméltem. Azt éreztem, mint amikor először csókolt meg. Olyan volt, mint régen.

Aztán amikor szétváltunk, csak annyit mondott.
– Sajnálom.
– Én nem – feleltem, és újra magamhoz akartam húzni, de eltolt magától.
– Zoey, nem!
– Tényleg ennyire nehéz beismerni, hogy akarsz engem? – kérdeztem.

– Igen – felelte, mire döbbent arccal pillantottam rá. – Mert nekem nincs szükségem rád… Maya. Rád nincs.
– Akkor miért csókoltál meg?
– Mert egy pillanatra valaki olyanra emlékeztettél, aki régen érdekelt.
– Sajnálom, hogy mára már csak én maradtam, de ha nem vagyok neked elég jó, akkor nincs miről beszélnünk – mondtam, aztán ott hagytam.

Visszamentem a bárhoz, ahol Logan még mindig engem várt. Rendeltem még egy kör italt, és miután lehúztam, azt még három követte. És az este többi részére nem emlékeztem.

Másnap reggel

Amikor másnap felébredtem két dolgot állapítottam meg azonnal. Egy, szörnyen fájt a fejem. Kettő, nem otthon voltam. Egy idegen helyen voltam, egy idegen ágyban, és nem egyedül.

Az ágy másik felén Logan Cole aludt…