Jelzőfény: Végzet – 25. Amíg világ a világ

Breathe for the first time now
I come alive somehow
(Skillet – Rebirthing)

Fekszem a földön, és minden egyes porcikám ég, zsibbad, kavarog a gyomrom, de legalább érzek. Valaki fogja a kezemet.
– Grace! – hallom Sky rémült kiáltását közvetlenül mellőlem, és kicsit még én is megijedek. – Jól vagy?
– Túlélem… – nyögi a megszólított alig hallhatóan. – Rebirthing)

Megpróbálom kinyitni a szemem, kissé káprázik a nagy világosságtól, kell pislognom párat, mire meglátom Sky könnyáztatta ábrázatát. A lány arca viszont azonnal valami megmagyarázhatatlan érzelembe csap át, amint meglátja mozgolódásomat.
– Mike! – kiált fel, és gyorsan letörli a nedvességet az arcáról. Én kissé kábán rámosolygok, de nem merek megszólalni, mert úgy érzem, mindjárt kidobom a taccsot. – Rebirthing)

Kedvem lenne Sky gyönyörű mélykék szemeit nézni az idők végezetéig, de ekkor eszembe jut Grace. Lassan oldalra fordítom a fejem, és meg is látom a vörös lányt mellettem feküdni a padlón. Fáradtan rám mosolyog, de halálsápadt arca arról árulkodik, hogy ő sem érzi magát valami fényesen.
– Igazán mondhattad volna, hogy ilyen fájdalmas valakit feltámasztani – korhol még némileg élettelen hangon Grace.
– Bocs, de éppen halott voltam! – nyöszörgök vissza, és mindhármunkból kitör a nevetés. Már sokkal jobban érzem magam, mint pár pillanattal ezelőtt, az erőm is kezd visszatérni.

Kissé nehézkesen fölülök, és a karjaimba zárom Skyt, úgy szorítom, mintha sohasem akarnám elengedni. Hallgatom egyenetlen szuszogását, amint még mindig az érzelmeivel küszködik, érzem az orromban a csapzottság ellenére még mindig kissé virágillatú haját, érzékelem minden porcikájának apró rezdülését, és tudom, hogy nekem itt a helyem.
Beletelik egy pár másodpercbe, amíg tényleg tudatosulnak a történtek. Itt vagyok, és élek! Sikerült beteljesítenem a küldetésemet, és legyőztük a gonosz erőket! Hatalmasat dobban a szívem, és legszívesebben átölelném az egész világot, és mindenkivel tudatnám, hogy tényleg sikerült.

Egy végtelennek tűnő pillanat múlva elengedjük egymást, majd látom, hogy Grace megrendülve nézi Donovan holttestét.
– Tudom, hogy nem kellene sajnálnom, de… – elcsuklik a hangja, de magamban be tudom fejezni a megkezdett mondatát: mégiscsak az apja volt. Megszorítom a vállát, amire ő megrázza a fejét, és leveszi tekintetét a sötét angyal holttestéről.

– És most? – kérdezi Sky kissé bizonytalanul.
– Most? – gondolkodom el egy pillanatra. – Talán újra szabadok lehetünk.

***

December harmadik hete egész napos intenzív hóeséssel köszöntött minket. Remélem, kitart karácsonyig, évek óta nem volt fehér ünnepünk.

– Végre! – sóhajt fel a suli kapuját átlépve Sky, miközben vadul dörzsölgeti ujjait. – Már lefagytak a végtagjaim!
– Akarod, hogy fölmelegítselek? – mosolygok rá, és magamhoz húzom.

Egyébként Sky – mivel a szülei már nem élnek, és amúgy sincs már egy éve, hogy betöltse a tizennyolcat – nagykorúsíttatta magát, és hozzánk költözött. Imádok vele lenni, vele jönni suliba, vele ébredni reggelenként, és mellette álomra hajtani a fejem. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Lehet, hogy ez most így nyálasan hangzik, de ez az igazság: szeretem.

Miután gondosan levedlettük a havas ruháinkat, kéz a kézben elindulunk órára. Nagyjából visszaállt minden a rendes kerékvágásba, bár az osztályokat összevonták a kis létszám miatt, nem mintha ez olyan nagy gondot jelentene, legalább majdnem minden órán Sky mellett ülhetek.
Simlandiában is helyre zökkent az élet: utólag kiderült, hogy néhány fontosabb személy a hatalomátvételkor éppen Shang Simlában tartózkodott, és mivel az ottani angyal az utolsók között esett el, ezért viszonylag épségben sikerült túlélniük az Omega-rémuralmat. Természetesen Sky ezen teljesen kiakadt: „Mi az, hogy csak úgy bujdokoltak, amíg mi küzdöttünk ellenük?” De én megértem őket. Nagyjából. Lényeg a lényeg: megalakult az új kormány, minket pedig elláttak egy plecsnivel.

Hasonlóképpen menekült meg egyetlen keresztanyám is: ő éppen Twikkiin nyaralt, az ottani angyal pedig az Omega-központba betörő harci festéses kreol férfi volt. Ugyan Annie váltig állítja, hogy egy kis „akción” kívül semmi nem volt közte és Inoke között, én azért ebben kételkednék.

Elhaladunk pár kilencedikes lány mellett, akik feltűnően felém mutogatnak, és idegesítően vihorásznak. A mai napig nem értem, hogy miért csinálják, bár azt tudom, hogy egy idióta tinimagazin cikkével kezdődött az egész. Sky csak vet rájuk egy rosszalló pillantást, majd megszaporázza lépteit.

A lépcsőfordulóban Clayton halad el mellettünk flegma arckifejezéssel, de ránk se néz. Még mindig nem tudja megemészteni, hogy Sky úgy kiosztotta mindenki előtt: a lányt konkrétan nem lehetett leállítani. Pedig én megpróbáltam. Na jó, azért annyira nem igyekeztem.

– Remélem, ma nem tervezel felbőszíteni egy tanárt sem! – cukkolom Skyt, aki erre elfintorodik, én meg elnevetem magam.
– Egy óra múlva úgyis megtudod! – kacsint rám, majd egy röpke csók után belép a mellettünk lévő terem ajtaján. Még egy darabig mosolygok magamban, majd én is elindulok órára.