Holdfény

Holdfény – 8. A temetés

– Készen állsz? – kérdezte Carl.

Picture

Tom nem válaszolt. A kanapén ült és kezében a dobozt szorongatta. Mindketten öltönyben feszítettek. Carl szomorúan nézett barátjára. Tudta min megy most keresztül.
– Igen – válaszolt nagy sokára.
Felállt és elindult kifelé az ajtón.

Picture

A temető egy hatalmas terület volt, kis ravatalozóval a közepén. Már néhányan vártak rájuk – pontosabban négyen  – és mikor Tom és Carl kiszállt a kocsiból, egyszerre minden sivárnak és szürkének tűnt az őszi napfényben. Egy nő elkezdett sírni, halkan majd egyre hangosabban.

Picture

Az egész temetést Carl rendezte. Tomnak nem volt annyi lelki ereje, ezért inkább csak diktálta, kiket hívjon meg. Persze senkit nem ismert apja barátai közül, ezért csak munkatársakat hívott meg. Mikor Tom fellépett az állványra, hogy beszédet mondjon, hátul a nő még keservesebben zokogott. Tom nem tudta, ki az, így hát nem vett róla tudomást.

Picture

Tomnak torkán akadt a szó. Nem bírt megszólalni, így szinte csak motyogta beszédét, amit a nő zokogása csak elnyomott.
– Ööö… nem is tudom mit mondjak… Azért gyűltünk itt ma össze, hogy elköszönjünk egy… – látszott rajta, hogy minden egyes szó nehezen jön ki, de folytatta. – … egy olyan embertől, aki szebbé tette az enyém, és azok világát, akik most itt megjelentek. Tudom, hogy mindenkinek nehéz ez a pillanat, főleg nekem, de… ha arra gondolunk, hogy ez az ember segített abban, hogy mi megtanuljuk az elmúlás és az idő szabályait, és így talán jobban tudjuk majd értékelni azokat a dolgokat, amelyek nekünk megadattak, abban az életben, amelyre az édesapám is vágyott volna.

Picture

A zokogó hölgy elővette egy hatalmas fehér zsebkendőt és jó hangosan kifújta az orrát.
– Fred Stevens nem a véletlen áldozata lett. A rendőrség kinyomozta, hogy halálát szándékosan okozta egy olyan ember, aki nyilvánvalóan nem kedvelte őt. Idős emberként nem volt módja védekezni a tűz ellen, és a lángok, amelyek még ma is őrzik nyomát, lassan a szívünkben is kihunynak. Csak ennyit akartam. Köszönöm, hogy meghallgattak – majd lement az emelvényről.
Ekkor megjelent a pap, és a temetés most kezdődött el igazán. Mindenki sorban elköszönt Fredtől, így Tom maradt utolsónak.

Picture

– Apa… úgy sajnálom…
Miután a koporsót a föld alá helyezték, Tom még egyszer felment a színpadra, hogy elköszönjön a vendégektől.
– Szeretném megköszönni, hogy itt voltak. Nagyon sokat jelentett ez ne…

Picture

De ekkor olyan velőtrázó sikoltás hallatszott, hogy Tom feje majd belerepedt. A nő, aki eddig csak sírt, torkaszakadtából üvöltött és egy pontra mutatott a temető szélén, majd amennyire egy szoknyás nő magas sarkúban képes szaladni, a nő háromszoros sebességgel rohant el, és vissza sem nézett.

Picture

Mindenkibe belefagyott a levegő. A vendégek szájra tapasztott kézzel meredtek arra a pontra, ami a nőből kiváltotta az eget rengető sikítást. Tom is odanézett, és szinte kedve lett volna ordítani.

Picture

A szomorúfűz alatt egy hatalmas farkas állt. De akkora, mint egy medve. Tom elképzelni se tudta, hogy tudott ilyen észrevétlenül idelopakodni, de a vendégek mindenesetre őrjöngve széledtek a szélrózsa minden irányába. A temetőben már csak Tom, Carl és a hatalmas farkas maradt.
A farkas elindult. Tom felé ment, de nem ment közelebb, csak az apja sírjáig.

Picture

Ekkor Tomnak mintha az agya állt volna le. A farkas elkezdte ásni az apja sírját! A frissen betemettet sírt! Tom oda akart rohanni, de Carl visszatartotta.
– Gyere- rángatta. – Tűnjünk el innen… veszélyes lehet.

Picture

Ekkor a fűz alól mintha a többi fa közül egy életre kelt volna, kiugrott, majd odarohant a farkashoz, és rávetette magát.

Picture

Sokáig dúlt a csata, de végül a falány nyert, a farkas pedig jobb mellső lábát vonszolva visszaszaladt az erdőbe.
Ekkor Tom a döbbenettől kipirosodott arccal ránézett a lányra, aki megmentette apja sírját és nem hitt a szemének.

Picture

A lány a földön feküdt, karcolásokkal és horzsolásokkal tele, majd a felszegte fejét és egy pillanatra megdermedt a világ. Tom mélyen bámult a lány borostyán sárga szemébe, és egy addig ismeretlen érzés lett úrrá rajta.
Majd a lány hirtelen felkelt és szélsebesen elrohant. Tom hátrakiáltott Carlnak, aki nyitott szájjal ált az emelvény szélén:
– Majd találkozunk!
És követte a lányt a sűrű rengetegbe.