Holdfény

Holdfény – 6. A bűvös doboz

A következő napokban Tom elhatározta, hogy követi a térkép utasításait, és elmegy az X-hez. Carl úgy döntött, nem tart vele. Ő nem hitt a kincses térképekben és meggyőződése volt, hogy ez csak a gyújtogató csúfos tréfája – ugyanis a rendőrség rájött, hogy szándékos gyújtogatás történt.
A tettest még nem sikerült elkapni, de Tomban élt a gyanú, hogy nem egészen hétköznapi ember. Legalábbis erre jött rá a hatalmas lyukból a szobája tetején.
Mikor megjelentek az első napsugarak a horizont felett, Tom már kávét főzött.

Picture

Nagyon izgatott volt, bár még ő se tudta miért. Mikorra Carl felkelt, Tom már felöltözve ült az asztalnál, és a híreket olvasta.

Picture

– Egy öregember meghalt, mikor kisvárosa háza leégett… már kiderítették, hogy szándékos gyújtogatás történt… a rendőrség már nyomoz ez ügyben… – Tom csak sóhajtott, majd megpillantotta Carlt és jó reggelt kívánt.
– Nah és, hol akarod kezdeni? Azt tudjuk, hogy az X a hely ahova menned kell, de vajon honnan indul?
– Gondolom az a ház… vagyis… hát nyilván onnan kezdődik – most kissé elbizonytalanodott.
– Hát jó. Kezd onnan. Aztán ha majd eljutottál valahova, hívj föl és hazahozlak kocsival – majd bement a szobájába.
Tom elindult a házzal szembeni főúton. Ment egyenesen, mikor a térkép jobbra mutatott, de az út folytatódott tovább balra. Így hát lekanyarodott, és balra vette útját.
Négy órán keresztül bolyongott, hol erdőkben, hol tisztásokon, hol az úton keresztül.

Picture

Végül egy tisztásra érkezett.

Picture

Közel és távol egyetlen élőlény sem volt. Az X pontosan az előtte lévő helyet jelölte – legalábbis ha jól számolt. Bár nehezen gondolta volna, hogy apja vagy akár a betörő ilyen helyen rejtse el azt a … valamit, amit még ő se tudott. Felnézett az ágakra, hátha fel van akasztva – de nem. Az X a földre mutatott. Nem sok kedve volt ásni, meg hát lapátot se hozott, így hát elővette varázspálcáját. Körülnézett. Távolról hallotta a város zaját, a madarak énekét, de remélte, hogy a közelébe egyetlen élő ember sincs.

Picture

Meglengette mágikus eszközét, elmormolt néhány sort és egy csapásra, mindenütt repkedtek a földdarabok, kavicsok és egyéb földből származó dolgok – köztük Tom nagy meglepetésére egy doboz. Tudta, hogy ez az a valami, amit keresett, így hát odarohant, és még mielőtt le esett volna, elkapta.

Picture

A doboz tetején hat szó állt, mintha valaki rávéste volna:
Jhív Ah Llek Dörküt Alav Né

Picture

Csak meredt a semmibe. Fogalma sem volt mit jelentenek ezek a szavak. Vajon tényleg apja csinálta ezt? Vagy tényleg csak tréfa? Ha olyan fontos, biztonságosabb helyett is választhattak volna neki.
Ekkor egy közeli bokor zörrent. Tom megrémült. Gyorsan varázspálcája után kapott, de késő volt.
Egy csúcsos süveg, egy fekete lobonc, majd egy egész alakos női test jelent meg.

Picture

– Anara! Megijesztettél! Legközelebb nem tudnál még halkabban osonni?
– Nem osontam – válaszolt a boszorkányt. – Rég láttalak Tom. Nincs semmi baj? Be kell vallanom, kicsit féltelek.

Picture

– Miért kéne engem félteni?  – Tom itt kihúzta magát.
– Azért, amiért még mindig nem vagy képes gyorsan és biztonságosan fölkapni a pálcád, ha rád támadnak. És ha én a gyújtogató lettem volna?
– De nem vagy. Legalábbis… gondolom – itt kérdő pillantást vetett Anarára, majd folytatta. – Te nem lehetsz. Még az se biztos, hogy varázsló volt.
Anara leült a földre, és Tom is követte.

Picture

– Szerintem ez egyértelmű – most ránézett a felásott tisztásra és a Tom kezében tartott dobozra majd így szólt:
– Áhh, látom megtaláltad apád bűvös dobozát. -Tom meghökkent arcot vágott.
– ÖÖ… az apámé? De hát… szóval nem tréfa? És, és, és,… te honnan tudod? – Jól ismertem, apádat – itt felállt, és az égre emelte tekintetét, ami lassan besötétedett. – A csillagok sokat meséltek róla. Nagyon jó ember volt. És igazán kitűnő mágus.

Picture

– Az apám? Mágus? – Tom szeme elkerekedett. – De hát az nem lehet! Soha életében egy fikarcnyit sem értett a pálcához!
– Akkor ezt tőle örökölted – mosolygott. Tom kissé elpirult. – Gyere. Tudom, hogy sokat veszekedtél apáddal. Igazából ez egyik boszorkány előtt se titok. De a halála nem véletlen volt. A gyújtogató mágus volt. És nem is akármilyen mágus. Egy igen hatalmas mágus.
– De ki?

Picture

Anara sóhajtott. Felállt, ránézett Tomra, majd így szólt:
– Fejtsd meg a doboz titkát és megtudod – majd köddé vált a semmiben.

Picture

A fiút ez már meg sem lepte. Még sokáig ücsörgött a felásott térben. Majd felállt. Ő is felnézett a csillagokra, de semmi előre mutató jelet nem tudott kivenni belőlük.

Picture

Újra szemügyre vette a dobozt melyen ez állt:

Picture

Jhív Ah Llek Dörküt Alav Né