Holdfény – 14. A szakadék szélén

Tomban megfagyott a vér. Nem tudta, mit tegyen. Lassan elkezdett megfordulni, felkészülve a legrosszabbra.

A szíve nagyot dobbant.
Egy fiatal nő állt előtte – kék bőrrel. De nagyon szép volt.
Túlvilágian, kísértetiesen szép.

Mikor megszólalt, Tomnak ismerős volt a hangja, de mégsem tudta, honnan.
– Mit keres maga itt?
– Ezt én is kérdezhetném. Mit csináltál azzal a… – itt kikukucskált Tom háta mögül és meglátta a Holdgömböt. – TE SZENT ISTEN!!!!
– MIAZ?! – kérdezte Tom. A nő nem válaszolt. Rejtélyes tekintettel a Holdgömb felé vette az irányt.

– Oh, bocsánat, még be sem mutatkoztam. A nevem Naela. Te tudod mi ez? – kérdezte, miközben a gömbre mutatott.
– Persze. A Holdgömb. El kellett vinnem Anaranak, hogy megkapjam a pálcámat.
– Hm, Holdgömb… szóval így nevezik manapság.
– Manapság?
– Tudod, ez egy rendkívül értékes csecse-becse. Nem mindenkinek van ám ilyen. És sok mindenre is jó.
Meglengette a kezét a gömb fölött, mire ezüst felhő kíséretében megjelent egy futó lány a fák között.
– Hé, én őt ismerem! Ez a lány volt ott az apám temetésén!
– És nem tudod véletlenül a nevét? Mondjuk… Liana?
Tom felnézett a nőre. Az csak elmosolyodott.
A futó lány egy pillanatra megállt. A holdfényben most már tisztán kivehető volt az arca.

– Talán így jobb? – kérdezte a nő, s megint meglengette kezét. A falány arca mellett megjelent az igazi, emberi Liana arca, akit ő ismert.
A fiúnak torkára forrott a szó.
A két Liana egy és ugyan az. Ugyanaz az arc, ugyanaz a szem…
– De… de hát ez… hogy lehet?

– Úgy tűnik, mindenkinek van rejtegetni valója, nemde? Mondd csak, milyen szörnyű dolgokat láttál a mi Anara barátnőnk életéből? – a nő hangja egyre fenyegetőbb lett. – Talán csak nem a kis Carlt anyuci hasában?!
De igen. Azt látta. Carl Anara fia. A nő hangja, ahogyan kezdett kijönni a sodrából egyre ismerősebb lett. De akkor…
– Maga… maga volt az a nő, aki száműzni akarta Anarát!
A nő szemében halálos fény gyulladt. Felemelte kezét, mint a kígyó, aki áldozatára csap le.

Egy apró fény egy pálca hegyén. Egy hosszú fénycsík. Naela ledőlt a lábairól, mikor Anara átka a hátán csattant.
– Tűnj el innen – szólt Anara. – Őt majd én elintézem.

Tom csak bólintott. Kiugrott az ablakon, mikor a kastély alapjaiban megingott.

Csak gurult lefelé a domboldalról. Mikor megállt, visszanézett, s látta, hogy a kastély helyén csak romok vannak, melyekből még mindig cikáznak a fények.
Mikor pedig megfordult, szembe találta magát a gonosz újabb arcával.

– Te?! – Tom szeme megtalálta a pálcáját Carl kezében. – De az nem lehet, hogy te…
Hol van Liana?
Carl csak vigyorgott.

– A kikötőben. Végleg meg akar szabadulni tőled.
Tom elindult felé, de Carl egy lusta átokkal hátrébb lökte, s elesett.

Zsebéből kiesett a doboz.
Carl elkezdett kacagni.
Tom egyre hátrébb húzódott, míg észre nem vette, hogy nincs tovább hova.

Háta mögött egy szakadék volt, messze a távolban pedig egy fekete kastély.
A földön tapogatózott, hátha talál valami segítséget. A földön viszont csak kövek voltak.

– Nos, eljött a vég. Viszlát, Tom Stevens – és még Tom hallotta, amint Carl elsuttogta a halálos átkot.
Egy furcsa, négyszög alakú kő. Egy suhanó fénycsóva. Egy repülő doboz.
A doboz és az átok összeütközött, s egy hatalmas robbanás rázta meg az erdő csöndjét.