Hétköznapi Történet

Hétköznapi történet – 2. Háztűznéző

Picture

Annie délelőtt 10 körül ébredt fel, amikor a nap már igen magasan járt az égen. Suzy és Isabell csak hajnalban tértek haza, mikor a testvérek már alig álltak a lábukon. Miután kikísérték őket, Amber egy pillanatra ledőlt a kanapéra, pár másodperc múlva pedig egyenletes légzése elárulta, útja ott véget is ért arra a napra. Annie azonban csak hajnalban tudta lehunyni a szemét, mert folyamatosan a Bennel történtek jártak a fejében.

Picture

Ébredéskor az első dolog, amit meglátott, a szétdúlt szoba volt. Előző nap szinte minden egyes fiókot kiforgatott, hogy az utolsó emléket is eltüntesse exéről. Semmi kedve nem volt rendet rakni, úgyhogy úgy döntött, lemegy a nappaliba, és úgy tesz, mintha nem látta volna a szobát.
A nappaliban azonban még ennél is szörnyűbb állapotok uralkodtak, poharak, papír fecnik, morzsák mindenhol. Megadó sóhajtással összegyűjtötte az edényeket, és hozzáfogott a mosogatáshoz.

Picture

Amber a tányérok csörömpölésére ébredt fel. A kanapé igen kényelmetlen volt, fájt a dereka, és mivel nem emlékezett arra, miért nincs az ágyában, az első gondolata az volt, hogy az éjjel elkábították és kioperálták a veséjét. Ahogy nyújtózkodni próbált, rájött, hogy mindkettőt. És a gerincét is.

Picture

Ásítás közben rápillantott az órára, és egy másodperc múlva már talpon is volt.
– Miért nem szóltál, hogy már dél van? Rohannom kell dolgozni! – lélekszakadva becsörtetett a szobájába és kitárta a szekrényét. Kikapta a legfelső farmert és pulcsit (ami szinte megszólalásig hasonlított a többihez), és fanyalogva nézegette őket. Nem volt ideje azonban túl sokáig válogatni.
– Nem is tudtam, hogy van munkád! Nem jellemző rád… – kiáltott utána Annie.
– Milyen szellemes valaki… ha tudni akarod, elvállaltam egy melót az egyetemi szerkesztőségnél… valamiből élni is kell! Délután jövök! – és máris az ajtó felé tartott.

Picture

– Amber, vigyél kulcsot magaddal! Nem biztos, hogy itthon leszek, állásinterjúra megyek!- kiabált utána a nővére, de a lány valószínűleg már két utcával arrébb járt. Legyintett: tudta, húga elég talpraesett ahhoz, hogy megoldja a felmerülő nehézségeket. Azokat a nehézségeket, amelyekbe saját felelőtlensége sodorja rendszerint… Mindenestre az új munka okot adott a bizakodásra: talán egyszer a távoli jövőben tényleg benő a feje lágya.
Miután befejezte az edények pakolászását, készülődni kezdett a találkozásra. Szüksége volt a munkára, mert bár a lakás szüleiké volt, már nem maradt túl sok tartalékuk a mindennapi kiadásokra. A család vidékre költözött, mikor a lányok elérték a gimnazista kort, Amber viszont a helyi egyetemet jelölte meg továbbtanulási céllal, így 18 évesen visszaköltözött Alkonyvölgybe. Később – két hónapja – diploma után nővére is úgy látta, több lehetőség vár rá a városban, így csatlakozott hozzá.

Picture

Elméletét mihamarabb szerette volna gyakorlatba átültetni. Kiválasztott egy ruhát, ami kellően elegáns és megbízható képet festett róla, felkent némi sminket, taxit hívott, majd elindult a városba.

Picture

Két órával később Annie kedvetlenül lépdelt hazafelé az utcán. A taxis nem vitte egészen hazáig, mert a központ közölte vele, hogy azon a környéken teljesen leállt a forgalom. Így a lány gondolataiba mélyedve menetelt az úton. Az állásinterjú nem a remélt módon zajlott le, de ezt igazából már akkor sejtette, amikor belépett az irodába. Az ügyfélszolgálaton egy ijesztően kikent, szőke hajú nő tájékoztatta, várnia kell, mert az előző jelölt még az irodában van, úgyhogy volt ideje megcsodálni az ott dolgozó kolleginákat. Legtöbbjük folyamatosan a kávéautomata és a telefon között tipegett-billegett. Ez utóbbin Annie nem is csodálkozott, azokban a 15 cm magas cipőcsodákban ő sem tudott volna járni… Nem érezte úgy, hogy ő maga beleillene abba a világba.

Picture

Gépiesen rakta egyik lábát a másik után, mikor egyszer csak csípős füstszagra figyelt fel.
“Már csak ez kellett” – gondolta, és remélte, hogy a haja és ruhája nem fogja teljesen magába szívni a füstöt, mire hazaér. Nem is olyan távolról hangos sziréna ütötte meg a fülét, és rosszat sejtve fordult be a sarkon az utcájukba. Az utolsó lépéseket futva tette meg, és döbbenten állt a pár órával korábban ott hagyott ház előtt.  A gondosan ápolt gyepen tűzoltók, tűzoltóautók és bámészkodók álltak, ami máskor igencsak aggasztotta volna. Most azonban a figyelmét inkább a lángokban álló ház kötötte le.

Picture

Egy hosszú másodpercig dermedtem álldogált, majd kitört belőle a hisztéria
– Nem! Nem! Ez nem lehet! Ez az én házam! Mi történt?! – Annie egy normális hétköznapon örült volna, ha szavára ennyi jóképű, izmos fiatalember ugrik egyszerre, most azonban igen csúnya szavakkal illette a mentősöket, akik egy szempillantás alatt telenyomták nyugtatóval.
A tűzoltók parancsnokától megtudta, hogy már egy órája viaskodnak a lángokkal, és lassan sikerül ugyan megfékezni őket, de a lakás jó ideig lakhatatlan marad.

Picture

Annie sztoikus belenyugvással fogadta a hírt. Egykedvűen tárcsázta testvére telefonszámát, és pár szóban elmondta neki az eseményeket. Amber pár perc múlva már “otthon” is volt. A lakásból addigra csak egy füstölgő téglakupac maradt.
– Ez szép! És most mi lesz velünk? Hol fogunk lakni? Egyáltalán, mi történt?
– Elektromos hiba… Persze ez rajtunk már nem segít… – vonta meg a vállát a lány. Teljesen kiütötték a nyugtatók.
– Én nem akarok hazaköltözni anyáékhoz Mocsár City-be… és nem akarom itt hagyni az egyetemet, a munkámat, a barátaimat… – toporzékolt kétségbeesetten húga.

Picture

– Ez az! Barátok! Isabell biztos tud segíteni! – lelkendezett Annie – Azonnal fel is hívom!
Ismét előkapta a telefonját, tárcsázta Izzie-t és pár csörgés után a lány vidám hangja szólalt meg a vonal végén. A jókedv azonban nem tartott sokáig.

Picture

– Tudhattam volna, hogyha két ilyen baj-mágnes, mint ti, egy fedél alá kerül, ott történni fog valami. Fel a fejjel! Egy perc és ott vagyok!
És valóban, pár perc múlva Izzie brummogott csillogó-villogó új kocsijával a kiégett ház elé. A kíváncsiskodó emberek között persze nem maradhatott észrevétlen a járgány, ezen a környéken az is ritka volt, ha valakinek autóra volt pénze. Az irigykedő tekinteteket azonban hamarosan felváltotta valami egészen más… Ahogy a lány kiszállt a kocsiból, a férfiakon valami fura kényszer lett úrrá. Mindannyian igyekeztek a legelőnyösebb, legdögösebb testtartást magukra ölteni, egyesek a ruhájukat, mások a parókájukat igazgatták. Izzie persze mindebből semmit nem vett észre.

Picture

– Na, ezt nevezem! Úgy látom, Annie, nem kell tovább bíbelődnöd Ben nyomainak eltűntetésével… – nézett végig az udvaron. Teljes volt a pusztulás. Ekkor vette észre, hogy a helyiek mind idióta, bamba mosollyal bámulnak rá.
– Gyertek, pattanjatok be! Hazaviszlek titeket! – nyitotta a kocsi ajtaját a lányok előtt. – Miféle őrült emberek laknak itt? – tette hozzá halkan, hogy csak a testvérek hallják, és igyekezett úgy tenni, mint aki nem látja, ahogyan egy termetes asszonyság a táskájával püföli átszellemülten vigyorgó férje fejét.

Picture

Rövidesen maguk mögött hagyták az utcát, és az út mentén egyre szaporodó kastélyok és villák jelentek meg. Mintha egy másik városba keveredtek volna.
– Még sosem jártam ebben az elit kerületben… – vallotta be Annie a lányoknak.
– Nem veszítettél sokat! Unalmas környék, sohasem történik semmi! – szólt hátra Isabell – a következő kanyaron túl van egy házunk, én most éppen ott lakom, oda viszlek titeket is. Elég tágas lesz mindannyiunknak! – és ezzel tövig beletaposott a fékpedálba.
Miután a Peterson lányok összeszedték magukat a hátsó ülés alól, kiszálltak az autóból. Meseszép villa tárult a szemük elé, hatalmas kerttel.

Picture

– Még hogy “elég tágas lesz mindannyiunknak”! – idézte Amber a szőke lányt döbbenten.
– Gyertek, megmutatom a szobátokat! Egyébként mivel ezt a házat általában csak a bátyám használja, nincs személyzet, az ételt is rendelni szoktam… de majdcsak megoldjuk valahogy! – mosolygott a lányokra Isabell. Annie legszívesebben egy csipkelődő megjegyzést fűzött volna a mondathoz, de adott körülmények között jobbnak látta lenyelni.
Ambert viszont a mondat első pár szava ragadta meg.
– Bátyád? Nem is tudtam, hogy van testvéred. Milyen ember? – és lelki szemei előtt egy magas, szívdöglesztő lord jelent meg.
– Lesz hozzá szerencsétlenségetek – nevetett gúnyosan Izzie.

Picture

Ahogyan sétáltak a bejárat felé, egy azonosíthatatlan tárgy vonta magára a testvérek figyelmét. Első pillantásra egy súlyos bárányhimlőben szenvedő veterán mosógépre emlékeztette őket.
– Ez meg micsoda?! Valamiféle új kertiszobor-divat? – kérdezett rá elképedve Amber.
Isabell kelletlen grimasszal az arcán fordult hátra.
– Nem, dehogy… ez az ütődött bátyám rozzant verdája… Ne kérdezd, miért, de teljesen bele van esve! Néha mikor nem vesz észre, látom, hogy beszél hozzá és simogatja… De persze a parkolót ma sem találta meg…

Picture

Tovább vonultak a tágas udvaron, majd beléptek a bejáraton. Annie és Amber a hatalmas hall láttán rettentően kicsinek érezte magát.
– Nem szoktál félni egyedül ebben a nagy házban? – kérdezte a barátnőjétől Annie.
– Meg lehet szokni! Csak sokat kell lépcsőzni… az első napokban biztosan izomlázatok lesz! No gyertek, megmutatom nektek a vendégszobát!

Picture

Miután két emeletet másztak felfelé, egy hosszú folyosóra jutottak. Jobbra is, balra is ajtók és újabb folyosók nyíltak. Amber megállapította magában, hogy a labirintus legendáját minden bizonnyal hasonló építmények ihlethették. Végül Isabell benyitott egy szobába, és betessékelte a lányokat.
– Itt fogtok aludni, remélem kényelmes lesz! Érezzétek magatokat otthon! Fél óra múlva vacsora! Feljövök majd értetek, mert úgyis eltévednétek! Nekem most rohannom kell, üzleti ügy, tudjátok… – és ezzel rájuk zárta az ajtót.

Picture

A gazdagon berendezett helyiség közepén hívogatóan terpeszkedett egy hatalmas, puha ágy. Amber azonnal végignyúlt rajta.
– Nagyon kedves dolog Izzie-től, hogy így törődik velünk – törte meg a csendet. – Nélküle nem tudom, hol lennénk most. Pedig első pillantásra nem is gondolná az ember, hogy mekkora szíve van!
– Hát igen, az első benyomásunk gyakran csal… – kuncogott Annie sokat sejtetően.
– Hogyan ismerkedtetek meg? Még nem is mesélted soha! – ült fel érdeklődve a lány.

Picture

– Már én sem emlékszem pontosan, hogy történt – kezdett bele Annie a történetbe – Suzy-val már a gimiben barátnők voltunk, együtt felvételiztünk az egyetemre is. Az első nap reggelén éppen az udvaron mustráltuk a… az épületet, amikor megállt egy puccos kocsi, és kiszállt belőle egy tűsarkú, miniszoknyás cicababa…
– Csak nem ez volt Isabell?
– Gondolhatod! – nevetett Annie – Minden volt, csak éppen szimpatikus nem.

Picture

Picture

Suzy: Nézd már azt a csajt! Biztosan eltévedt és az utat akarja megkérdezni a fodrászához…
Annie: Hogy lehet ezeken a gólyalábakon megállni? És figyeled? Mégis mindenki őt bámulja…
Suzy: Hát az is tuti, hogy a blúzát görögdinnyével tömte ki…

Picture

Amber szinte gurult az ágyon a nevetéstől.
– Szegény Izzie! Ha tudná…
– De akkor tényleg olyannak tűnt! Aztán valahogyan megtudta, hogy mi is itt lakunk Alkonyvölgyben, és onnantól kezdve nem lehetett lerázni. Rövidesen rájöttünk, hogy ennek előnyei is vannak: egy népszerű lány barátnői szintén népszerűek. Persze ahogy telt az idő, lassan megismertük, és rájöttünk, hogy a maca-álca belül nagylelkű, okos és igenis komoly személyiséget takar.

Picture

– Az biztos, hogy nem kis felelősség kell a Granchester Vállalat igazgatásához! Fogalmam sincs, hogy tud ennyi mindent egyedül csinálni… – bólogatott elismerően Amber.
– Egyenlőre még az apja vezeti a céget, Izzie csak segít neki egy-két dologban. Választása pedig nem volt, miután a mamlasz bátyja kijelentett, hogy ő bizony egy darabot sem akar az egészből… – tárta szét a karját Annie sokatmondóan.

Picture

– Te ismered a bátyját? – faggatta tovább Amber nővérét.
– Csak mendemondákat hallottam, még sohasem láttam… de ezek után már nagyon kíváncsi lennék rá!
– Én is…
Töprengve ültek még egy darabig egymás mellett, ameddig a lassan ereszkedő homály teljes sötétségbe nem borította körülöttük a szobát.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments