Hanna – 20. Az álmok valóra válnak

– Azt tettem, amit tennem kellett – mondta szomorúan Sam. Szeme könnybe lábadt és mélyen leszegte fejét. – Csak így védhettelek meg titeket. Tudod, hogy milyen volt a munkám. El kellett mennem, egy rövid időre. Nem akartam szólni, mert akkor jobban fájt volna… egyszerűen nem tudtam volna elbúcsúzni.

Mary némán állt, és nem tudott megszólalni. Nem tudta, mit kéne mondania.

– Egy évvel később visszamentem. Már nem voltatok ott… És én mindenhol kerestelek. De azt hittem, nem akarsz többé látni. És féltem, hogy már késő lenne felbukkannom ennyi év után. Miután abbahagytam a keresést, minden egyes nap azon gondolkodtam, mi lett volna, ha nem megyek el… Reméltem, hogy nem felejtettél el, Mary – Itt elcsuklott a hangja és tekintetét szerelméről a földre szegezte.

Mary megfogta Sam kezét, és megszorította. Mélyen a szemébe nézett, és végre, ennyi év után újra megcsókolta. Soha nem hitte, hogy még érezheti Sam ajkait valaha… Tudta, hogy többé soha nem engedheti el.

Mark ekkor lépett be a szobába. Megállt az ajtóban, és nézte a szüleit. 19 éve nem látta őket együtt. Jó érzés fogta el, elöntötték az emlékek. Örült, hogy visszakaphatta az apját, bár haragudott rá, hogy nélküle kellett felnőnie. Szüksége lett volna rá, ezért mindig megvetett, amiért otthagyta őket. Most mégis örült, mert tudta, hogy a múlton úgy sem tud változtatni, Mark előre tekintett, a jövőbe, és még nagyon sok mindent kellett elmesélnie Samnek…

***

…Elérkezett végre az egyetem talán legizgalmasabb, és egyben legszomorúbb napja. Voltak, akiknek az álmai váltak valóra, de voltak álmok, amik talán örökké feledésbe merültek.

Hanna mosolyogva ült a közönség soraiban, büszke volt barátjára, aki végre befejezte az egyetemet, és alig várta, hogy jövőre ő is ott állhasson a végzős diákok között.

Viszont volt a közönségben egy szőke lány, aki egy csodálatos, nevető babát tartott a karjaiban. Először könnyek csordultak ki a szeméből, amikor látta barátait a végzősök között, és tudta, hogy most ő is ott állhatna. De büszke is volt, hogy végre szembe tudott szállni a szüleivel, és saját kezébe vette az élete irányítását.

Mia is széles vigyorral az arcán ült a két lány mellett, és ujjongott, jobban, mint bárki más. Nem azért, mert annyira tetszett neki a diplomaosztó, hanem mert tudta, hogy ha ennek vége, Kevin elviszi valahova, de még titok volt számára az úti cél.

A diplomaosztó végén Hanna Damiannal ment vacsorázni, Mia Kevinnel a még mindig titkos találkára, Elise pedig a babával sietett haza.

Másnap felhívták, hogy bekerült a katalógusba, és ha lehet, délutánra várják egy beszélgetésre a divattervezőkhöz. Lassan a szülei is megbékéltek a lány döntésével, aki láthatólag sikeres volt a szakmájában, sőt: később ki is tűntették.

*3 évvel később*

– El sem hiszem, hogy megnyerted a támogatást! Ez hihetetlen! – ujjongott Damian és felkapta a lányt.

– Holnap neki is állok újratervezni az épületet! Mindennek tökéletesnek kell lennie! – lelkendezett Hanna is. Megnyerte a pályázatot a romos épület felújítására, amiben a saját galériáját fogja elhelyezni. Most végre elkezdhette megvalósítani élete nagy terveit.

Elise sikeres volt a szakmájában, és egy csodálatos férjet is talált magának, akivel együtt nevelhették Patrick-ot.

Mia az évek alatt ismét szakított Kevinnel, talán most örökre, de náluk sosem lehet tudni. Mindig volt valami, ezért inkább megpróbált csak a munkájának élni. Talán ezért sem talált magának rendes párt…

És végül Mrs. Wanne, aki újra összeházasodott Sammel, és elköltöztek egy kis faluba, ahol nyugodtan élhették az új életüket, kettesben. De persze az éneklést sem adta fel, továbbra is eljárt a fellépésekre.
Mark pedig ez egyszer tényleg komolyan gondolta, és végre lett egy igazi barátnője, akit nem cserélt le egy hét után. Gyermekük is született, egy kislány, aki gyakran játszott Patrick-kal a közeli parkban.

Mindenki meghozta végül a jó döntést, még ha sokszor a választás pillanatában nem is látszódtak igazán annak. De a boldogság és a jó oldal mindig győz, és akármilyen döntést is hozunk, mindig van egy újabb esély…

 

*The End*