Hanna – 17. Logan
– Logan?? Te mi a fenét keresel itt? – Hannában előtört a düh, de annál inkább a kíváncsiság.
– Beszélnem kell veled – nyögte ki végül.
– Tönkretetted a legjobb barátnőm életét, és beszélni akarsz velem?? Inkább vele kéne…
– Ő nem lenne hajlandó beszélni velem. De veled igen – tette hozzá.
– Jól van, mit akarsz? – Hanna rettenetesen gyűlölte Logant azért, amit tett, de kénytelen volt meghallgatni. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni.
– Hogy van Elise? Hallottam, mi történt… Én…, én nem akartam ezt.
– Örülök, hogy legalább annyi pofád van, hogy sajnálod. Egy szemét vagy Logan, tudod?! – Hanna alig tudta visszafogni magát. Sosem volt egy visszafogott típus.
– Tudom… De tudnom kell, mi lesz a gyerekkel.
– Ó, szóval csak az érdekel? – Nem sok kellett, hogy Hanna jól megcsapja a szőke fiút, de próbált nyugodt maradni. – Pofátlanságod szárnyal drágám.
– Mi lenne, ha nem kötnél belém minden mondatnál?! Csak válaszolj, jó?
– Rohadtul semmi közöd ahhoz a gyerekhez, és ne is álmodj róla, hogy bármit is elmondok. Majd ha akarsz valamit, odatolod a pofád Elisehez, és beszélsz vele.
– Értem én, hogy utálsz, de kicsit nagyképű vagy édesem.
Hannának ennyi kellett, elszakadt a pohár, betelt a cérna, és jól képen törölte a szőke fiút. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, büszkén elsétált.
– Ha ez nem segít nekem, kénytelen leszek személyesen meglátogatni Elise-t – gondolta magában Logan.
***
– Nocsak, nocsak, ki van itt?
– Logan?? Mi a fenét keresel te itt? – Elise ijedtében kiejtette kezéből a joghurtos poharat, ami aztán szétloccsant a földön. – Oh, remek! Még ez is…
– De ügyetlen valaki – nevetett Logan, és segítség helyett csak átlépett a lányon, aki próbálta feltakarítani a joghurtot a földről.
– Mi a bajod? Miért jöttél ide?! – Elise felállt, és kétségbeesetten hátrálni kezdett.
– Oh, nem kell félned, én nem bosszúból jöttem – gúnyolódott.
– Mit akarsz már?!
– Csak tudni akartam, mi lesz a gyerekem sorsa. Nem tartod meg, igaz?
– Semmi közöd hozzá! Ez nem a te gyereked!! És most húzz el innen! – Elise-t elöntötte a gyűlölet, alig bírt a szemét fiúra nézni.
– Igenis közöm van hozzá! Én csináltam… – vigyorgott megint.
– Te gyökér… – Elise kis híján nekiugrott a fiúnak, de szerencsére közbelépett Mia.
– Hé, gyerekek! Mi folyik itt? – Mia értetlenül nézett hol Ellisre, hol Loganre. Elise pedig egy szót sem szólt, sírva fakadt és kirohant a konyhából. – Elise!
Mia barátnője után futott, Logan pedig ismét szerencsétlenül állt magában a konyhában.
– Remek! Megint én estem pofára. De ha szépen nem megy, majd elintézem másképp… – gondolta, majd elmenekült a kollégiumból.
***
– Elise! Mit mondott neked az a szemét?
– Nem tudom, valójában mit akart. De a gyerekről kérdezősködött… – szipogta.
– Miért érdekli egyáltalán? Eddig sem törődött vele…
– Lehet, csak most tudta meg. Vagy nem tudom. De azt akarta, hogy elvetessem.
– Te is ezt akarod, nem?
– Már nem tudom… – Elisre újra rátört a zokogás, és nem bírta abbahagyni. Kínozta a döntés, és már kezdett kifutni az időből.
– Lassan letelik a három hónap… De ne más vezéreljen. Ez a Te babád, és nem kell meghalnia, ha te úgy döntesz.
– Egyre inkább úgy érzem, hogy megszerettem, de mégis csak attól a mocsoktól van…
– Nem az számít, hogy kitől van! Egy egészséges, gyönyörű baba van odabenn! Nem kell más miatt feladnod az életét. A te döntésed!
– Igazad van… De annyira nem tudom – tört ki ismét a szőke lány. – Az egész életem odalenne, a szüleim kitagadnának! Nem bírom már, Mia.
– Minden rendben lesz, ígérem!
– Köszönöm!
***
– Igen? Anyu? Szia!
– Hanna! De rég hallottam a hangod! Hogy vagy?
– Jól, épp órám volt. Te?
– Nagyon jól mennek a dolgok! Képzeld, eljegyeztük egymást Johnnal! – mesélte boldogan.
– MICSODA? – Hanna teljesen kiakadt, nem is tudott mást kibökni.
– Jaj, drágám! Nem kell aggódnod, ő nagyon jó ember!
– Anyu, megvert! Rémlik?? Ezt nem hiszem el!
– Nyugodj meg, túlreagálod. Az csak egy pofon volt, és hidd el, azóta megbánta! És én elhiszem, hogy csodálatos férj lesz!
– Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyors?! – Hanna pulzusa duplájára nőtt, szíve majd kiugrott a helyéről. Csak kapkodta a levegőt a hír hallatán.
– Kicsim, nyugodj meg! Ismerem már egy ideje. Tudom, hogy boldogok leszünk. Meg akartalak kérni, hogy legyél a koszorúslányom! – Hanna nem tudta, mit válaszoljon. Hallva édesanyja boldogságát hangjában, úgy érezte, most muszáj lesz félretennie saját érzéseit, és támogatni őt.
– Rendben. Legyen.
– Köszönöm! Az esküvő egy hónap múlva lesz, addig túl leszel a vizsgákon. Majd beszélünk, most mennem kell. Szia!
– Nem hiszem el, hogy az az idióta máris az ujjai köré csavarta anyut. De ha ő így gondolja, kénytelen leszek elfogadni a választását. Viszont én akkor sem fogok megbízni ebben az alakban…
