Hanna

Hanna – 12. A vacsora

A vacsoraidő hamar elérkezett, mindenki buzgón készülődött. Damian elmondta Hannának, hogy náluk karácsonykor ki szokás öltözni, ezért olyan ruhát vegyen fel, ami kicsit ünnepélyes. A lány három ruhát is felpróbált, mire megtalálta a tökéleteset. Damian az ajtó előtt várta őt, hogy sehol se legyen útban.

– Na, hogy tetszem? – lépett ki a lány az ajtón széles mosollyal az arcán.

– Gyönyörű vagy – válaszolt Damian, aztán megfogta a kezét, és megpörgette barátnőjét. – Szerencsés vagyok, hogy ilyen lányt tarthatok a karjaimban – mondta mosolyogva, majd megcsókolta Hannát.

Az asztalnál már mindenki ott ült: Mr. és Mrs. Harwey, Damian nővére, Diana, és a házvezetőnő, aki nagyon elnyerte az előkelő család tetszését. Még azt is megengedték neki, hogy kivételesen a családdal ünnepeljen.
Amikor mindenki helyet foglalt, Mrs. Harwey elkezdte a beszédét. Egy hosszú, unalmas karácsonyi monológ elhangzása után Mr. Harwey állt fel.

– Koccintsunk arra, hogy Hanna velünk ünnepel idén! – Aztán Mrs. Harwey is felállt, és hozzátette:

– És koccintsunk arra is, hogy visszakaptad a vezető posztot a cégnél!

A koccintás után Brenda végre behozta a tányérokat, és mindenki elkezdhette a vacsorát. A felhozatal hatalmas volt, az asztalon töltött pulyka, gombás torta, párolt homár, és persze rengeteg bor várta, hogy elfogyasszák őket.

Az utolsó nagydobásként Brenda kisietett a konyhába, majd egy hatalmas adag, lángoló piskótával a kezében tért vissza. Hanna csodálkozva nézte a lángoló édességet, és már alig várta, hogy megkóstolja. A házvezetőnő mindenkinek tett a süteményből, majd jó étvágyat kívánt, és ő maga is leült a saját helyére.

Hanna csak ámult a csodás piskótától, aminek nem csak a külseje volt különleges, hanem az íze is. Az étkezés után mindenki megköszönte a vacsorát, majd fölálltak az asztaltól. Most Mrs. Harwey szólalt meg.

– Nagyon köszönöm, hogy együtt ünnepelhettünk egy újabb varázslatos karácsonyt! Az ajándékbontást holnapra halasztom, mert még van egy kis tennivalóm a meglepetésekkel! – mosolyodott el végre. – Kívánok mindenkinek jó éjszakát, a reggeli holnap kilenckor lesz, utána pedig megtartjuk az ajándékozást! – Ezzel a mondattal fejezte be beszédét, majd megfordult, és elindult a szobák felé. Ezután mindenki így tett.

– Nálatok minden karácsonykor ilyen nagy felhajtás van? – kérdezte Hanna érdeklődően, amikor felértek a szobába.

– Igen, anyámék elég ünnep-megszállottak. Általában szeretnek másoknak kérkedni, hogy milyen gazdagok – forgatta a szemét a fiú. – De mi lenne, ha mi is megünnepelnénk a karácsonyt, a mi módunkra? – lépett közelebb barátnőjéhez Damian, majd átkarolta Hanna derekát.

– Azt hiszem, benne vagyok – mosolyodott el a lány is, majd megcsókolta szerelmét.

A besütő nap lágy sugarai vakították el az ébredező lányt. Az órára pillantott, majd gyorsan ébreszteni kezdte Damiant.

– Azonnal kelj fel, elkésünk! – rángatta a fiút, aki hirtelen azt sem tudta, mi történik.

– Mi? Honnan? – kérdezte bambán.

– Hát a reggeliről! Siess, még van tíz perc kilencig…

– A francba! – kiáltott a fiú, majd kiugrott az ágyból, és egyenesen a szekrény felé sietett. Gyorsan felkapott valamit, és egy kézmozdulattal átfésülte a haját. Hanna viszont még percekig vacakolt a fürdőszobában, aztán pedig a ruhakereséssel.

– Igyekezz! – szólt a fiú, bár tudta, hogy Hannának még legalább kétszer annyi idő kell.

Végül mindketten lesiettek az étkezőbe, ahol ismét mindenki a helyén ült, őket kivéve.

– Fiam, meg kéne tanulnod időben felkelni – szidta le Damiant anyja. – Nos, végre mind itt vagyunk, Brenda, kérem szolgálja fel a reggelit!

A lány azonnal ki is ment a konyhába, és finomabbnál-finomabb fogásokkal tért vissza.
A reggeli után pedig a legjobb pillanatok következtek, ugyanis eljött az ajándékbontás ideje!

Amikor Hanna felállt a székről, Damian hirtelen mellette termett és kezébe nyomot egy közepes méretű dobozkát.

– Boldog Karácsonyt! – mosolygott a fiú, Hanna pedig szóhoz sem tudott jutni, csak egy hatalmas öleléssel köszönte meg az ajándékot. Aztán pedig ő is elővett egy nagyobb méretű dobozt.

– Tudom, hogy nem egy drága ajándék, de remélem azért tetszeni fog – mosolygott, és átnyújtotta ajándékát. A doboz egy festményt tartalmazott, amit Hanna festett. A remekmű őket ábrázolta, ahogy átkarolják egymást.

– Szóhoz sem tudok jutni – mondta végül. – Te nem bontod ki az ajándékod?

– De igen, már nagyon kíváncsi vagyok! – hangzott a válasz, aztán Hanna nekiugrott a dobozkának, aminek a mélyén egy piros keretes digitális képkeret rejtőzött. – Nem kellett volna ilyen drága ajándékot venned… Ezt nem fogadhatom el!

– Olyan nincs! – vigyorgott Damian, majd folytatta. – Ebbe belerakhatod az összes képed, és bármikor megnézheted őket. Remélem, tetszik – mosolygott ismét.

– Hogyne tetszene! – vágta rá Hanna, majd megölelte a fiút.

Damian után a szülők következtek, akik drága ajándékokkal halmozták el a lányt. Hanna rettentően szégyellte magát, mikor meglátta, hogy olcsó, kedves, kézzel készült ajándékai a nyomába se érnek mindannak, amit Damian családja szánt neki. Ám amikor meglátta, hogy Ők mikkel álltak elő, borzalmasan érezte magát. Legszívesebben az asztal alá bújt volna.

A kellemetlen percek után Hanna sorban bepakolta az ajándékait a bőröndjébe, nehogy valamit ottfelejtsen. A bőröndbe került egy ezüstóra, a piros képtartó, egy pár fülbevaló és egy drága parfüm. Ezek után a fiatalok úgy döntöttek, pihennek pár órát, ugyanis délután indult vissza a gép Hanna szülővárosába, Angel-City-be.

 

Tovább a következő epizódra