Gépek Birodalma – 2. Miért?

Már másnap reggel lehetett, amikor magamhoz tértem egy dohos szagú, lelakott lakásban egy felfújható matracon. A pizsamám továbbra is koszos, és égett szagú volt. Ezzel biztos lehettem: az előző este nem álom volt. Tényleg felgyulladt a ház, ahol egész addigi életemben laktam. Az egyértelmű bizonyíték ellenére azonban nem akartam elhinni. Miért történt ez meg? És miért pont velem, az én családommal? Az egésznek nem volt semmi értelme. Szerettem volna azt hinni, még mindig álmodok. Amilyen szürreális volt az egész, biztos ez lehetett az egyetlen magyarázat. Az égett szag viszont túlságosan valódi volt, hogy csupán álom legyen. Talán hamarosan szembe kell néznem a tényekkel.

Feltápászkodtam a matracon, és ebben a pillanatban bejött a szobába egy másik lány is. Sápadt volt, vállig érő hófehér hajjal. Rögtön az jutott szembe, hogy ő volt a legszebb nő, akit valaha láttam. Ugyanakkor ő volt az első albínó ember, akivel valaha találkoztam, és mégis, valahol mintha már láttam volna azokat a szemeket. Amikor pedig megszólalt, minden tiszta volt.
– Látom, magadhoz tértél – mondta kedvesen, svájci akcentusával. – Ne aggódj, itt biztonságban vagy.
– Lena? – döbbentem rá hirtelen a lány kilétére.
– Igen, ez a nevem. Te meg Francien vagy, ha jól sejtem.
– Igen, és… te voltál az apám irodájában tegnap.

Ekkor éreztem, ahogy elöntöttek az érzelmek, és már nem fogom tovább bírni. A szemem sarkában már meg is jelentek a könnyek, amik egy pillanatra el is vakítottak. Sírtam. Lena pedig leült mellém, és vigasztalni próbált. Persze, ő se tudta, milyen szavakkal lehetne jóvátenni egy ekkora tragédiát.
– Francien, én… sajnálom – mondta végül.
– Kérlek, mondd, hogy nem csak én éltem túl! Csak ki kellett jutnia másnak is. Az apám… az apám okos, ő csak talált valamit! Kimentette anyámat is! És az öcsém… csak azt ne hagyd, hogy ő ne élje túl! Még csak 15 éves volt! Egy gyerek!
– Sajnálom, de nem – sóhajtott Lena. – Én ott voltam, láttam mindent, de te voltál az egyetlen, akit sikerült kihoznom. Sajnálom, de nem volt más lehetőségem.

– De… hogy értél oda időben, hogy engem kiments? – értetlenkedtem. – Honnan tudtad, mi történt?
– Nem tudom, tényleg szeretnéd-e a választ erre – méltatlankodott a lány, majd ismét mélyet sóhajtott. – Végül is, mindegy. Már elég mélyen benne vagy a szarban, akár akarod, akár nem. És, hát… a körülményeket elnézve talán nekem se kellene azon örlődnöm, hogy megbízhatok-e benned. Szóval…

Lena felállt, majd folytatta.
– A napokban rájöttem, hogy egy birodalmi android figyeli a házatokat. Én pedig… elkezdtem őt figyelni. Elég messziről mondjuk, kamerán keresztül. Így láttam, ahogy készült felgyújtani a házat, de túl későn értem oda, hogy megakadályozzam. Az android elmenekült, én pedig inkább megpróbáltam kimenteni titeket. És, mint mondtam, csak téged tudtalak elérni.
– Akkor az apám tényleg a Birodalom ellen tevékenykedett?! – döbbentem rá. – Te pedig… vele együtt működtél, nem? A társa voltál!
– Nos, igen. Mindketten részei voltunk az Ellenállásnak. A Birodalom egyszerűen korrupt, mennie kell. Láthattad te is, mire képesek. Jeen persze reménykedett benne, hogy ha a családja nem tudja, miket művel, nem fog osztozni a büntetésben, ha lebukik. Attól tartok, a Birodalom még gonoszabb is, mint gondoltuk.

A lány ebben a pillanatban elsöpört egy hajtincset, ami addig belelógott a jobb szemébe. Ekkor láttam, hogy az arca jobb oldala teli volt sebhelyekkel. Hirtelen visszahőköltem. Reméltem, nem látta meg a reakciómat, de mégis. Ekkor idegesen visszasöpörte a haját az arca elé. Én pedig, önmagamhoz hűen, tovább rontottam a helyzetet egy ártatlannak szánt kérdéssel:
– Mi történt az arcoddal?
Lena hirtelen átváltott zavarodottból dühössé. Személyes téma, nem akart róla beszélni. Én pedig még szinte idegen voltam, nem is volt jogom rákérdezni.

– Bocsi, én csak… – dadogtam. – Nem kell elmondanod, csak ha szeretnéd.
– Semmi baj, szerintem el is felejthetem, hogy soha senkinek nem fog feltűnni – mosolyodott el a lány ezúttal, de csak olyan fájdalomtelien, majd ismét leült mellém. – Tudod, nem te vagy az első, akiért bementem egy égő házba. Csak az első… akit, ki is hoztam.
Itt legördült az arcán egy könnycsepp, én pedig kellemetlenül éreztem magam, amiért felrángattam ezt az egyértelműen fájó emléket.
– Az első alkalommal arcon csapott egy leeső gerenda, ami nagyjából ki is ütött. Csoda, hogy én magam túléltem, és a jobb szemem is megmaradt. Azt mondták, nem sok esélye volt.
– Jó ég! – képedtem el.
Ez a történet durvább volt, mint bármi, amire számítottam. És Lena még ez után is kockáztatta az életét, hogy megmentsen… Hihetetlenül bátor lehetett. Nem gondolhattam volna, hogy én valaha ilyen bátor leszek.

– De talán ne beszéljünk erről többet – szólalt meg egy idő után Lena. – Gondolom, szeretnél lezuhanyozni, utána meg enni valamit.
– Valóban elég undorítóan koszos vagyok – értettem egyet. – És éhes.
– Akkor megmutatom a zuhanyt, és amíg elintézed, összedobok valamit. Remélem, szereted a tojást, mert az van.
– Igen, és köszönöm.

A zuhanyban végül magamra lettem hagyva, az ébredésem óta először. És bár tudtam, hogy ott volt a megmentőm az ajtó túloldalán, hihetetlenül egyedül éreztem magam. Mint ahogyan még sohasem.
Ledobtam magamról a koszos pizsamát, és közelebb léptem a zuhanyzóhoz. Talán egy frissítő, hidegvizes zuhany visszarángathat a valóságba, mert ami körülöttem zajlott, még mindig nem tűnt annak. Az apám, az anyám, a mindössze 15 éves öcsém… nem lehet valós, hogy mindhármójukat elvesztettem.

Végül, egy örökkévalóságnak tűnő időre, összerogytam a zuhanytálcában. Ez mind tényleg nem lehetett igaz, és nem is akartam elhinni. Nem mehettek el mind, nem hagyhattak így magamra! Nem tudom, meddig ültem ott, de egyszer csak eszembe jutott Dominic. Őt még nem vesztettem el! És valószínűleg hallott már a tűzesetről, és azt hitte, én is meghaltam. Tudatnom kellett vele, hogy ez nincs így!

Gyorsan lezuhanyoztam, majd egy törölközőt magam köré csavarva kiléptem a konyhába, ahol Lena már majdnem el is készült a reggelinkkel.
– Nagyszerű az időzítésed! – szólt hozzám Lena. – Mindjárt kész vagyok! Te addig menj be a szobába, és nyugodtan keress ki a szekrényemből valami ruhát! Szerintem nagyjából azonos lehet a méretünk.

Egy tetszőleges póló és farmer kiválasztása után leültem az asztalhoz, ahol már várt a kész tükörtojás. Nagyszerűen nézett ki és farkaséhes voltam, mégis alig volt étvágyam. Szinte csak udvariasságból erőltettem le néhány falatot a torkomon.
– Minden rendben? – kérdezte Lena egy idő után.
– Dominic, a vőlegényem – böktem ki pár másodperc múlva –, biztos nagyon aggódik értem, és… Át kell mennem hozzá!
– Biztos vagy benne? – kérdezte Lena. – Mármint, biztos megbízhatsz benne?
– Mire akarsz kilyukadni?
– Francien, mint mondtam, te már nyakig benne vagy a szarban. A Birodalom-ellenes szarban.

– Várj, azt akarod mondani, hogy Dominic el fog árulni a Birodalomnak? – képedtem el.
Már a felvetés is sértő volt! Dominic sose tenne ilyet! Szeret engem!
– Nem mondom, hogy el fog, de óvatosnak kell lenned. Ha egyszer áttértél az Ellenállás-oldalra, sose tudhatod, kiben bízhatsz.
– Domról van szó, benne bízhatok! – erősködtem. – És szükségem van rá. Kérlek, vigyél el hozzá!
– Na, jó, ha ennyire biztos vagy benne, lerakhatlak a lakásától nem messze. De onnantól kezdve magadra vagy hagyva.
– Köszönöm szépen. Annyira is van szükségem.

***

Lena, ahogy ígérte, le is rakott a megfelelő lakás előtt. Mindketten kiszálltunk az autóból, én pedig mély levegőt vettem. Mi van, ha olyan lesz ez Dom számára, mintha kísértetet látna?
– Nyugodj meg! – szólalt meg Lena. – Nem te mondtad, hogy egy full megbízható emberről van szó?
– De, igen – bólogattam – És nyugodt vagyok. Csak… mindegy. Annyit szerettem volna mondani, hogy köszi a fuvart meg mindent.
– Szívesen, bármikor. És, ha bármikor bármire szükséged van, tudod, hol találsz. A hancúrt már inkább nem várom ki.
– Köszi, de nincs is rá szükség – nevettem. – És… szerintem boldogulni fogok innentől nélküled is.
– Biztos? A Birodalom nagy eséllyel üldözni fog téged innentől, nekem meg már van majdnem egy évtizednyi tapasztalatom abban, hogy elkerüljem őket.

– Szerintem ennyire nem lesz vészes – vontam vállat. – Nem leszek lázadó, mert akkor tényleg soha többé nem leszek biztonságban. Majd Dom és én kitalálunk valamit. Kezdünk egy csendes életet valami félreeső helyen.
– Hát, kívánom, hogy sikerüljön. Sok szerencsét! – bólintott Lena, majd visszaült az autóba.
– Neked is! – szóltam vissza, majd elindultam Dom lakása felé.

Becsöngettem, de legnagyobb meglepetésemre nem Dom nyitott ajtót. Helyette Arianna volt az, az egyik legjobb barátnőm, aki koszorúslány lett volna az esküvőmön. Csak pár napja láttuk egymást utoljára, mégis úgy tűnt, mintha évek óta most látnám először. Egyből el is sírtam magam, és rögtön meg is öleltem.
– Francien, te! – szólalt meg hirtelen.
– Igen, élek – hebegtem. – Hol van Dom?
– Cica, gyere már be! – hallottam hirtelen Dom hangját. – Ki van ott?

– Hát, ezt nem fogod elhinni – szólalt meg Arianna.
Ebben a pillanatban Dom is kijött a szobából, félmeztelenül. Mellesleg az előbb cicának hívta Ariannát? Volt egy olyan érzésem, hogy a lány nem csak azért jött át, hogy vigasztalják egymást.
– Mi zajlik itt? – követeltem.
– Semmi, amihez közöd lenne – vágta rá Dom.

– Mi az, hogy semmi, amihez közöm lenne? – követeltem. – A menyasszonyod vagyok, jövő héten lenne az esküvőnk!
– Nézd, kérlek, nyugodj le… Attól tartok, változtak a tervek.
– Mégis, miről beszélsz?
– Jó, ég, te tényleg ilyen ostoba vagy?! – szólt közbe Arianna. – Dom és én végig együtt voltunk, te csak a gazdag apucid miatt kellettél. De elégett minden, amit örökölhettél volna, így… mondjuk azt, hogy az esküvő elmarad. Sajnálom, hogy így kell megtudnod.
– Dom, kérlek, mondd, hogy nem igaz! – követeltem.

– Sajnálom, Francien – mondta végül Dom.
Két év után csak ennyi. Sajnálom, Francien. Miközben végig a legjobb barátnőmmel… Amikor azt hittem ez a nap már nem lehetne rosszabb. Nemrég még azt hittem, legalább ott van még nekem Dominic, de ő sincs. Egyedül vagyok, nincs senkim. Nem is volt már energiám több magyarázkodást hallgatni, tovább veszekedni. Inkább csak megfordultam és kirohantam. Talán, ha elég gyors leszek, észre se fogják venni, hogy már sírok. Milyen szánalmas, hogy ez a gondolat egyáltalán megfordult a fejemben.

De talán nem voltam teljesen egyedül. Illetve Lena, a lázadó, pont nem az a szövetséges vagy barát volt, akit el tudtam volna képzelni magamnak. Érdekes mód viszont, ő még nem ment el. Ott állt az autója mellett még mindig, és dohányzott.
– Hát te? – kérdeztem. – Nem azt mondtad, nem vársz meg?
Eddigre már nem sírtam. A meglepettség visszafojtotta könnyeim.
– Azt mondtam, nem várom meg a hancúrt. Ha az ilyen gyorsan meg lett volna, valószínűleg nem akartál volna hozzámenni ehhez az emberhez. Szóval, mi történt?
– Semmi. Csak… igazad volt. Senkiben se bízhatok már.

A lány ebben a pillanatban eldobta azt, ami a cigijéből maradt és felém fordult.
– Eldobálni a csikkeket afféle Birodalom-ellenes lázadó dolog? – kérdeztem.
– Ezt megismételnéd még hangosabban, hátha az az emberke ott a sarkon egy android. Bár, ha tényleg az, akkor valószínűleg le akarna tartóztatni már a csikkdobálásért is.
– És ebben a dologban talán igaza is van a Birodalomnak.
– Mindegy. Amúgy, ha esetleg kedved lenne megnevelni engem, még mindig áll az ajánlatom. Hozzám csatlakozhatsz. Akkor nem leszel egyedül.
– Már mondtam, nem akarok lázadó lenni.

– Lehet, hogy nem lesz választásod – sóhajtott Lena. – És figyelj… nekem is szükségem van rád. Az apádra számíthattam, de én se tudom ezt egyedül végigcsinálni.
– Csak vannak más lázadók is.
– Ez nem ilyen egyszerű. Kérlek, gondold át legalább!
– Figyelj, Lena – dadogtam. – Sajnálom, de már megvan a válaszom. Attól tartok, ezt egyedül kell végigcsinálnom.

– Egyedül kell végigcsinálni mindkettőnknek.
Ezzel el is indultam gyalog, lehorgasztott fejjel, végig az utcán. Értékeltem Lena ajánlatát, de úgy éreztem, nem lesz jó vége. Sose akartam én lenni az, aki felül kerekedik, és megküzd a Gonosz ellen. Az az életforma nálam sokkal bátrabb és erősebb embereknek való. Lena egy hős, tudom, hogy meg tudja csinálni. Én egy senki vagyok, jobb neki nélkülem.
Jobb mindenkinek nélkülem, nekem pedig jobb egyedül, ahol nem vagyok senki útjában.

Következő