Gépek Birodalma

Gépek Birodalma – 17. Az ifjú lázadó

Nagyjából egy óra telt el, mire Willem végre előjött a fürdőszobából. Lena és én akkor már épp az ágyat rendeztük éjszakára.
– Ti egy ágyban alszotok? – kérdezte Will rögtön, csöppet sem indiszkrét módon.
– Ja, és a rossz hír az, hogy valahogy neked is el kell férned, mert nincs több ágy – vágta rá Lena.
– Miattam ne aggódj, én elleszek egy padlóra terített pokrócon. De akkor inkább így kérdezem: ti egy pár vagytok?
– Igen – válaszolt ismét Lena. – Vagy van valami kifogásod ellene?
Arra számítottam, hogy Will erre dühösen fog reagálni, és meg fogom kapni, hogy intim párkapcsolatban lennem bárkivel is mekkora egy bűn Francien emléke ellen. A fiú azonban meglepett.

– Oké, végül is a barátnőd csak úgy néz ki, mint Francien és amúgy egy teljesen független személy – sóhajtott, majd utána rám nézett. – Ha már így belecsöppentél ebbe az egészbe, talán jár neked is valami boldogság.
– Amikor összejöttünk, még fogalmam se volt, mi vagyok – próbáltam védeni magam. – Az összes korai emlékem Franciené. Nem tudom, tudnék-e olyan döntést hozni, amit ő nem.
– Hát, valahol ez pedig a szabad akarat lényege – vont vállat a fiú. – Nem hiszem, hogy Francienben például meg lett volna az, ami szükséges ahhoz, hogy része legyen az Ellenállásnak.
– Hát, a tűzeset és a rögtön utána következő események után úgy éreztem, mintha én is rá lennék kényszerülve.

– Tényleg, a tűzeset! – döbbentem rá. – Te azt mégis hogyan élted túl?
– Úgy, hogy nem voltam ott – vágta rá Will. – Volt ez a buli, ahova anya sose engedett volna el, úgyhogy megvártam, hogy mindenki lefeküdjön aludni és kiszöktem.
– És ennek köszönheted az életedet? – szólt közbe Lena. – Most hirtelen sokkal jobban érzem magam a te korodban hozott döntéseim miatt.
– Annyira azért nem jó érzés az egyetlen túlélőnek lenni – forgatta a szemeit a fiú. – Azóta úgy érzem, nekem is halottnak kellene lennem. Itt lenni, miközben mindenki más elment…
– Szürreális, és bűntudatod van, amiért nem haltál meg te is – bólintottam. – Valahol én is átéltem.
– Azt hiszem, annál jobban értem a reakciódat, amikor megláttál élve.

– Sajnálom, ha ezzel megbántalak, de nem tudok nem a testvéremként gondolni rád – sóhajtottam. – Ha becsukom a szemem, még mindig látom azt a kisbabát, akit a szüleim hazahoztak a kórházból. Vagy a kisfiút, aki magára borította a teljes festőkészletemet.
– Én pedig próbálok nem rád személyesen haragudni, amiért megvannak ezek az emlékeid. Talán könnyebb lenne mindkettőnknek, ha elfogadnád, hogy nem fogod őt pótolni soha.
Én eddig azt hittem, ezt már elfogadtam. De Will megjelenése óta nehéz volt csupán egy androidnak lenni, aki megtanult szeretni. Önző módon azt éreztem a legigazságtalanabbnak a sok igazságtalanság közepén, hogy nem lehetek az a lány, akinek hittem magam.

– Amúgy még nem is mesélted el, hogy pontosan hogyan jutottál el Pawelhez – szólt közbe hirtelen Lena.
– Nagyjából ugyanúgy, mint ahogy te megismerted az apámat, gondolom – vont vállat Will. – Vagy legalább is Pawel azt mondta, hogy nagyjából hasonló volt a szitu veletek is. Amikor azon a hajnalon visszatértem a bulimból, és láttam, hogy leégett a ház és ezek a krípi birodalmi zsaruk veszik körbe, tudtam, hogy végre utolértek minket apám tevékenységei, és menekülnöm kell.
– Várj, te tudtál róla? – képedtem el.
Azt tudtam, hogy Jeen nem akarta a családjával megosztani, hogy miket csinál ténylegesen. Azt akarta, hogy ártatlanok maradjanak, hátha így meg tudja védeni őket. De úgy tűnik, több dolog is volt, amiben nem volt igaza.

– Nem vagyok hülye – vonta össze a szemöldökét Willem. – Amennyit titkolózott, az csak két dolgot jelenthetett: megcsalja anyát, vagy valami illegális. Sima hűtlenségért pedig nem fogja a Birodalom felgyújtani a házadat.
– De miből jöttél rá, hogy a Birodalom volt?
– Zsaruk voltak a helyszínen, tűzoltók nem. Most komolyan ennyire nehéz összekötni a pontokat? Na, mindegy, szóval ezek után tudtam, hogy menekülnöm kell, így felültem egy tehervonatra, mentem egy darabig, majd ászálltam egy másikra. Végül több nap után a berlini pályaudvaron kötöttem ki, és ott találkoztam Pawellel, aki addigra már hallotta a hírt és felismert engem is.
– És csak úgy befogadott? – kérdeztem.

– Az Ellenállásban vagyunk, ami valahol már önmagában egy család – felelte erre Lena. – Valahol mindannyian a kötelességünknek érezzük, hogy befogadjuk a társaink megárvult gyermekeit, megözvegyült házastársait. Mert ki más gondoskodna róluk?
– Engem is ezért fogadtál így be? – kérdeztem.
– Igen. Meg nem akartam magamra maradni a világ súlyával.
– Hát, ezt jól kifogtad – sóhajtottam. – Talán egy újabb pont a Birodalom ellen, hogy az Ellenállás ellen próbálták fordítani ezt a nagylelkűséget.
– Amit mi meg ismét ellenük fordítottunk azzal, hogy nem lettél egy gonosz robot.
– Hogy lesz-e még hasznom, az egy más kérdés.

– Hé, lehet, hogy egy kis köcsög vagyok veled, de igen is van hasznod – szólalt meg Will. – Ugyanúgy, mint bármelyikünknek. Elvégre minél többen vagyunk, annál hamarabb fogunk győzni.
– Legyen is úgy – mosolyogtam. – Bár nehéz rád úgy gondolni, mint Ellenállóra.
– Most miért, te ismersz engem! Tudod, hogy képtelen vagyok elfogadni minden igazságtalanságot, és küzdeni fogok ellene.
– Tudom, inkább az az új, hogy ilyen nagyban gondolkodsz.
– Most ennek jött el az ideje.

– Illetve ebben a pillanatban annak jött el az ideje, hogy el akarok menni sétálni egyet. Nem jöttök?
– Így éjszaka? – kérdeztem.
– Miért ne? Nemrég kezdett el esni a hó, reggelre szét lesz taposva. Most viszont tényleg kiélvezhetjük.
– Hát, építenünk kell egy hóembert, mert úgy hagyomány! – mosolyodtam el. – Rögtön, ahogy leesik az első hó.
– Ez egy egész cuki hagyomány – mosolyodott el Lena. – Mindjárt veszem is a kabátomat.

 

***

Nem is kellett sokáig gyalogolnunk, mire találtunk egy parkot, ahol már kellő mennyiségű hó volt. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy csillogott a holdfényben.
– Azt hiszem, ez egy jó hely – szólaltam meg. – Mit szólsz, Will? Elkezded?
Ebben a pillanatban viszont arcon talált egy nagy adag hó.

Hátranéztem, és Willt láttam teli torokból nevetni. Örültem, hogy végre ismét vidámnak láthatom. Azt hittem, már sose lesz ugyanolyan. Persze, azon se lepődnék meg, ha ez csupán egy játékos módja volt annak, hogy kiadja az irántam érzett dühét. Nem rám haragudott, ugyan, de nem felejthetjük el, hogy még mindig én voltam az őt ért rossznak a fő megtestesítője.
– Hé, ne bántsd a barátnőmet! – kiáltott fel Lena is, majd ő is megdobta Willt egy hógolyóval.

Ezzel ki is tört a IV. Világháború, egy kiadós hógolyócsata formájában. Folyamatosan egyre intenzívebben dobáltuk egymásra a havat, Will egyszer még direkt az arcomba is nyomott egy adaggal. Lena persze visszaadta neki. Rá számíthatok mindig, hogy megvédje a becsületem. Persze, egy óra se telt el, és már nem maradt egy kabát se szárazon.

Végül nem is éreztem már akkora problémának, hogy csak úgy ledőljek a hóban. Már így is bőrig áztam, így, ha ennyitől nem leszek náthás, akkor már semmitől se. Inkább nem is foglalkoztam semmivel, csak egy pillanatra élveztem, hogy élek. Próbáltam koncentrálni a saját lélegzetemre, és szívverésemre. Persze, talán jobb nem túlságosan a saját testemre összpontosítanom. Annál egyértelműbb, hogy mű az egész. Mindkettőt csak egy belső ventillátor adja. Talán elég is, hogy kívülről élőnek tűnök.

– Látom, kimerültél – nevetett Will, ahogy felsegített.
– Egy kicsit – nevettem. – Amúgy lehet egy kérdésem?
– Felőlem. De nem garantálhatom, hogy tudom is rá a választ.
– Ha te ezidő alatt végig Pawelnél laktál… hogyhogy nem mondta, amikor ott voltunk?
Will mély levegőt vett, majd lefelé nézett. Pár másodpercig bámulta a cipőjét, mire végül megszólalt:
– Biztos tudni szeretnéd a választ? – kérdezte végül.
– Azért kérdeztem, nem?

– Hát jó – sóhajtott a fiú. – Nézd… Pawel direkt nem akart mondani rólam semmit, amíg nem tudta, én hogy érzek ezzel az… egésszel kapcsolatban. Úgyhogy, ha megkértem volna, biztos visszahívott volna titeket, miután elmentetek, de én azt mondtam, nem akarom, hogy közünk legyen egymáshoz. Sajnálom, de Pawel csak az én döntésemet akarta tiszteletben tartani.
– Végül is, megértem – mondtam kissé döbbenten.
Persze, felesleges volt mindezt megkérdezni. Nincs Willemhez semmi tényleges közöm, elvégre. Nem is értem, miért akartam tudni.

– Jól vagy? – kérdezte Lena, ahogyan lassan elsétáltam.
– Igen – vágtam rá, a könnyeimmel küszködve. – Csak… menjünk haza. Aludni akarok.

 

***

Másnap reggel meglehetősen kipihenten ébredtem. Csak egy kiadós alvásra volt szükségem, hogy az előző napi dráma a múlté legyen. Lehet, hogy ez egész csupán egy tünete volt annak, hogy még mindig az identitásproblémámmal küszködök. De attól még, hogy nem vagyunk tényleg testvérek, nem jelentheti azt, hogy nem szerethetem Willemet, és nem örülhetek, hogy itt van. Talán csak időt kell hagynom, hogy ismét megismerhessük egymást.

Úgy tűnt, Will korán felkelt. A pokrócot, amin aludt, a padlón hagyta, de ő maga nem volt ott. A fürdőszobából hallottam a folyó víz hangját. Valószínűleg elment zuhanyozni. Hirtelen azonban hallottam mást is: egy régi telefon jelzőhangját. Mintha SMS érkezett volna.

Még félig kómában, gondolkodás nélkül felkaptam az asztalon hagyott telefont. A látvány összezavart. Érvénytelen feladótól jött egy rakás krikszkraksz. Teljesen értelmetlen szimbólumok. Én pedig, még mindig nem teljesen ébren, megpróbáltam valami értelmet keresni benne. Közben meg észre se vettem, hogy Will idő közben kilépett a fürdőszobából. Csak annyit hallottam, ahogy felém kiáltott:
– Hé, az az enyém!

Ezzel rögtön ki is kapta a kezemből a telefont.
– Add ide! – mondta közben.
– Will, mi ez itt? – kérdeztem.
– Ja, ez – mosolyodott el ahogy ránézett a képernyőre. – Úgy tűnik, sikerült, amit Pawellel együtt terveztünk. Kaptam egy jelet a Toronyból.
Nem tudom, mi döbbentett le jobban: hogy Will egy okostelefonnal jelet tudott fogni a Toronyból, vagy azt, hogy ezt csak ilyen lazán közölte.

– Hogy micsoda?! – adtam is hangot a hirtelen ért sokknak.
– Valaki a Tornyot említette? – szólalt meg Lena, ahogy álmosan előmászott az ágyból.

Következő

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
TimMac
3 évvel ezelőtt

Lena itt az utolsó képen/megszólalásában nagyon nagymamás benyomást kelt 😀 Amúgy amilyen csavarokkal operálsz, már rögtön meg is vádoltam Willemet azzal, hogy nem is lázadó, hanem beépített ügynök a Birodalomtól, mikor megszólalt a telefonja 😀 Mondjuk az érdekel, hogy abból hogy befogtak egy jelet, hogyan jönnek rá a Torony kapcsán bármire is, de gondolom ez hamarosan kiderül 🙂
Illetve az is nagyon gyanús volt, mikor Francien lefeküdt a hóba… én azt hittem, zárlatos lesz, vagy valami 😀 de hogy így kiemelted, én azt gondolom, valami gebasz lesz még ebből…