Gépek Birodalma – 10. A közös nagy kaland

Eldöntöttük, hogy elmegyünk a Kanári-szigetekre megkeresni azt a 90-es évek beli labort. A következő kérdés már csak az volt: hogyan jutunk oda? A repülőgépet hamar kilőttük, ugyanis az ellenőrzésen valószínűleg nem jutnánk túl. Tulajdonképpen csak egy járható opciónk volt, úgyhogy kimentünk a kikötőbe felderíteni. Onnan ugyanis rendszeresen indultak teherhajók, a Birodalomhoz tartozó különböző szigetekre.
– Szóval, szivecském, mi a terv? – kérdeztem.

– Kieszelünk valamit – vágta rá Lena. – Valahogy találnuk kell egy teherhajót, ami pont oda megy, ahova menni akarunk, aztán meg elérni, hogy rajta legyünk.
– Gondolom, nincs kirakva sehova se a menetrend.
– Ha kellőképp szétnézünk, talán akad valami hasonló széjjelhagyva – nevetett a lány.
– Vagy várj! – kiáltottam fel hirtelen. – Azt hiszem, nekem van egy jobb ötletem!
Ebben a pillanatban vettem észre egy munkást, aki a rakparton cigizgetett. Egyszerű embernek tűnt, akit valószínűleg nem érdekel sem a Birodalom, sem pedig az Ellenállás. Az jutott eszembe, hogy őt következmények nélkül kifaggathatnám.

– Jó napot kívánok! – köszöntöttem a munkást, ahogy odamentem hozzá.
– Kezit csókolom – szólt vissza. – Segíthetek valamiben?
– Csak a hajókat nézegettem – kezdtem. – Biztos sok szép helyre eljutnak ezek a hatalmas hajók.
– Ja. Elmennek erről a rakpartról egy tök ugyanilyen rakpartra – szólt vissza cinikusan.
– És hol vannak azok a pont ugyanolyan rakpartok? – faggatóztam tovább.
– Magát fizetik, hogy idegesítő legyen? Ez itt Izlandra, amaz elmegy Ciprusig.
– Tenerifére nem megy egy se? – tértem a lényegre.
– Majd holnap után indul ennek a helyéről egy oda.
– Hány órakkor? És mennyi idő alatt ér oda?

– Jesszusom, mi ez a sok kérdés? – förmedt rám a munkás, aki talán már kezdte elveszíteni a türelmét.
Ő csak el akart szívni egy cigit a szünetében, erre megjelenik ez az ismeretlen lány, a rengeteg kérdésével.
– Csak kíváncsi vagyok.
– Este hétkor indul, és a menetidő… nem tudom, nagyjából két hét. Na, van még valami, amit óhajt kegyed, vagy visszamehetek dolgozni?
– Lenne esély arra, hogy felülhessek én is a hajóra? – tettem fel utolsó kérdésem. – A barátnőmmel együtt?
– Hogyne! – kiáltott fel a munkás szarkasztikusan.

– Kislányom, ez nem turistahajó – folytatta. – Úgyhogy, ha befejezted, miért nem kopsz le, és idegesítesz mást a hülye kérdéseiddel?
– Rendben, csak ennyit szerettem volna – mondtam végül. – Köszönöm szépen a válaszait.
– Szívesen – tett még egy szemrehányást, mielőtt elsétált.

– Na, mi újság? – kért helyzetjelentést Lena, ahogy megjelent mellettem.
– Holnapután este hétkor indul egy hajó ennek a helyéről a Tenerifére – adtam át frissen szerzett tudásom.
– Szuper! – örült meg a párom. – Azon a hajón fent leszünk!
– Azt is mondta az ember, hogy nem szállhatunk fel rá.
– És akkor mi van? Megbújunk a raktárban, és senki se fog rájönni, hogy ott voltunk. Aztán majd valahogy le is lopakodunk.
– Hát, még sose potyautaskodtam hajón – vontam vállat.

– Eddig én is csak tehervonaton – ismerte be Lena. – De ez se lehet annyira más. Feltéve ha nem vagy tengeri beteg.
– Nem tudok róla. Minden esetre, az nem gáz, hogy nagyjából két hét mire odaér? Ami lehet több vagy kevesebb is, mert a munkás nem tudott biztosat mondani.
– Ne aggódj, megoldjuk! – biztatott a párom mosolyogva. – Szükségünk lesz annyi tartós élelmiszerre, amennyit el tudunk cipelni. Azon túl meg viszünk UNO kártyát, meg mit tudom én. Dezodort, bár olyan sok haszna nem lesz.
– Hurrá – vágtam rá cinikusan.
– Ne aggódj, én büdösen is szeretni foglak!

Lena ekkor magához húzott, és megölelt. Közben végig mosolygott rám. Boldog volt, engem pedig boldoggá tett, hogy így láthatom.
– Hé, ez lesz a mi közös nagy kalandunk! – jelentette ki hatalmas örömmel.
– Én is szeretlek téged, Lena – kuncogtam. – És nincs senki más, akivel szívesebben potyautaskodnék egy teherhajón.
– Én is így érzek.

***

A következő napokban fel is készültünk a nagy utunkra. Ez főleg abból állt, hogy betértünk a lakásunkhoz legközelebb fekvő szupermarketbe, és vettünk egy teljes zombi-apokalipszis túlélőkészletet. Tartós élelmiszerek, amik nem igényelnek főzést sem. Elvégre valószínűleg nem fogunk tudni még egy vízforralót se felcsempészni a hajóra. Azon túl vettünk több palack ásványvizet, bár így is arra számítottunk, hogy valamennyit kell szomjazni. Annyira bevásároltunk, hogy már csak az volt a hatalmas kérdés, hogy hogyan fogunk tudni feltűnésmentesen fellopakodni a hajóra úgy, hogy ez a sok minden is nálunk van. Még az a jó, hogy a pénztáros nem kérdezte meg, hogy minek ennyi minden. Talán egy hegymászótúrát kitalálhattunk volna.

Otthon pedig megpakoltunk két nagy hátizsákot mindennel, amit vettük. Váltásruhát végül nem nagyon vittünk, csak pénzt, hogy majd a célhelyen bevásárolhassunk. Sajnos a testi higiéniáról egy időre le kellett mondanunk, de inkább az, minthogy éhen és szomjan haljunk. Minden esetre, szokni kellett még a gondolatot. Lenát viszont annyira nem zavarta. Ő már egy gyakorlott túlélő, aki képes nehéz helyzetekben a megfelelő prioritásokra koncentrálni. Legalább pozitívumként még elmondható, hogy úgy döntött, cigit se visz. Majd ez lesz a megfelelő alkalom arra, hogy leszokjon.

Végül pedig, eljött a nap, amikor az utazásra készek voltunk. A hajó indulása előtt néhány órával kimentünk a kikötőbe, hogy kifigyelhessük a megfelelő alkalmat. Egy darabig csendben néztük a munkásokat, ahogy felcipelték az árut tartalmazó ládákat. Egy ponton azt vettük észre, hogy mindenki elment szünetre. Ez volt a mi pillanatunk! Gyorsan fel is futottunk, és szerencsére nem is látott meg minket senki.

Megbújtunk egy csendes sarokban, ahol már épp annyi láda volt, hogy nem lett volna okuk a munkásoknak többet rakni pont oda. Ott csendben kuporodva megvártuk, hogy elinduljon a hajó. Nem is kellett túl sokat várni, a hajó óramű pontossággal meg is indult hétkor. Ezt onnan tudtuk, hogy érezhetővé vált a tenger ringása. Kissé felfordult tőle a gyomrom, de gyorsan összeszedtem magam. Nem lehettem rosszul a nyílt tengeren, visszafordulás esélye nélkül. Minden esetre az út nagy részét a padlón fekve töltöttem, és próbáltam minél többet aludni. Ennek ellenére az idő nagy részében kimerült voltam.

Az ébren töltött időt próbáltuk Lenával minél inkább elütni. Kártyáztunk, szójátékoztunk, néha pedig történeteket találtunk ki. Lenának ebben külön volt tehetsége.
-… és akkor leszállt egy repülő csészealj, és kiszállt belőle két zöld emberke. Végignézték a tájat, meglátták hősnőnket, ahogy… hősiesen küzd a zombik ellen. Nem értették, mi zajlik, de úgy döntöttek besegítenek, mert miért ne?
– Most komolyan ez lesz a történet vége? – csóváltam a fejemet. – Egy UFO ex machina, amikor a főszereplő egyértelműen vesztésre áll?
– És a csata végén a földönkívüliek elrabolták a csajt, hogy megszondázzák és kísérletezzenek rajta. Ő meg hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a zombik, vagy a földönkívüliek-e a rosszabbak. Aztán egyszer csak találkozott egy fajához mérten igencsak vonzó földönkívüli laborasszisztenssel, akibe rögtön beleszeretett, és rájött, hogy a zombik bizony rosszabbak voltak.
Mint mondtam, Lenának volt tehetsége ehhez. Legalább vele nem volt unalmas.

A két hétből végül húsz nap lett, de annak már a vége fele közeledtünk. A legnagyobb örömömre. Igaz, hogy a társaság mellett képtelen voltam unatkozni, viszont mindennél jobban hiányzott egy zuhany. És egy igazi ágy a hajó kemény padlója helyett.
– Lena, szerinted látszik a hajamon, hogy most vágtam le magamnak egy késsel? – kérdeztem az út utolsó előtti napján.
– Igen – vágta rá álmosan a félig alvó Lena.
– Na, kösz!
– Te kérdezted.

– Csak már túl hosszúra nőtt, és zsíros is – sóhajtottam. – Valamit kezdeni kellett vele.
– Add csak ide azt a kést, majd lenyírom neked tövestül!
– Még mit ne! Nem akarok kopasz lenni.
– Nyugi, csak szivatlak – nevetett Lena. – De ne aggódj, hamarosan leszállunk, nyúlunk le valahonnan tiszta ruhát, és azt hiszem valamelyik strandon találhatunk egy zuhanyt.
– Hát, remélem. És utána keressünk valami kaját is! – reagáltam korgó gyomromra.
Ezen a ponton már kifogytunk az ennivalóból, három napja nem ettünk semmit. Vizet szerencsére találtunk azon felül is, amit hoztunk; a raktárban, ahol voltunk, volt egy kis mosdó is, amit használhattunk. Nem volt épp a legtisztább víz, de a célnak megfelelt.

– Ne aggódj – mosolyodott el Lena, ahogy megölelt. – Hamarosan túllészünk ezen is.
– És ha belegondolok, hogy ugyanezt meg kell ejteni visszafele is – sóhajtottam.
– Majd talán lopunk egy helikoptert valahonnan.
– Ezt most nem hallottam meg, jó?
– Mi van? Csak egy ötlet.

***

Az örökkévalóságnak tűnő út után alig akartam elhinni azt a pillanatot, amikor egy Kanári-szigeteki strand zuhanyzójában álltam. Hatalmas megkönnyebbülés volt levakarni magamról a háromhetes koszt, amellyel egybekötöttem egy hajmosást és szőrtelenítést is. A többi hölgy a nyilvános zuhanyzóban talán meglehetősen furcsán tekintett arra, hogy mennyi ideig ott voltam, de nem zavartattam magam. Ki akartam élvezni azt a zuhanyzást! Azt követően pedig felvettem az új szerelésemet, amit egy közeli ruhaboltban vettem meg. Életem leggyorsabb ruhavásárlása lehetett.

Ahogy kiértem, Lena már várt a megbeszélt helyen. Két különböző vizesblokkba mentünk zuhanyozni, jó okkal.
Párszor már szóbakerült az első szeretkezésünk. Lena már előtte is mondta, hogy lassan szeretne előrehaladni, talán első sorban azért, mert kicsit bizonytalan önmagában. Szeretem napi szinten a tudtára adni, hogy milyen gyönyörűnek és csodálatosnak tartom, de el is kell hinnie.
Viszont ugyanakkor, meg is lepett egy ponton. Lena ugyanis egy romantikus lélek, aki leginkább szeretné megvárni a megfelelő pillanatot, hogy minél különlegesebb legyen az a bizonyos első alkalom. És ebben az is benne van, hogy megegyeztünk, akkor fogjuk egymást először látni meztelenül is.

Talán nem is kell mondanom, hogy mennyire vártam azt a pillanatot.
– Szép jó napot a szép hölgynek! – köszöntött Lena. – Te aztán jó sokáig odavoltál.
– Én nem hinném, hogy meg tudnék itt lenni hosszúnadrágban – magyaráztam.
– Nekem meg talán nincs is túl sok választásom – nevetett barátnőm. – De legalább találtam ezt a cuki kis szalmakalapot és napszemüveget.
– Nagyszerűen áll.

– Neked is a te új szerkód – mosolyodott el. – Nos, mit szólsz? Keresünk magunknak egy őslabort?
– Már azt hittem meg se kérdezed.

Következő