Ezüst krónikák – 8. A figyelem új középpontja

Picture

A másnapi reggelin Rosaline szokásához híven késve jelent meg. Kissé kapkodva, ruháját és haját igazgatva lépett be az étkezőbe, majd megdöbbenve látta, hogy az asztalnál eggyel több személy foglalt helyet, mint szerette volna:  anyján és nővérén kívül Joline a grófnő is ott ült.  A szőke lány egy napja sem tartózkodott a palotában, máris mindenki róla és a csodálatos szépségéről beszélt, a szolgáktól kezdve a palotaőrökön át a magas rangú vendégekig. Rosaline-nak ez elég is volt ahhoz, hogy szívből meggyűlölje.
– Jó reggelt – találta meg végül a hangját. – Ez meg mit keres itt? – nézett Joline-ra.  – És mi van rajta? Hiszen… ez az én ruhám!
– Neked is jó reggelt – szólt Isabella. – Elkéstél, a reggelit már tálalták.
Picture

– Kit érdekel? Az az én ruhám!
– Isabella? Igaz ez? – kérdezte Nerissa vészjóslóan.
– Sajnálom, hercegnő – vörösödött el a szőke lány. – Én nem tudtam, én csak… szükségem volt egy ruhára, mert az egyetlen, amim van, azt ki kellett mosni, és őfelsége ezt adta. Nagyon sajnálom…
– De miért az enyémet?!
– Rosaline, igazán nem értem, mi bajod, hiszen ezt a ruhát te már kinőtted. Abban a ládában volt, amelyben azokat a ruhákat tartod, amikre már nincs szükséged – szólt Isabella.
– Szűk volt mellben – húzta fel az orrát húga. Olyan szemmel nézett Joline-ra, hogy félő volt, apró cafatokban fogja róla letépni a ruhát.
– Azt is mondtad, mennyire utálod a színét – emlékeztette nővére. – Hogy mennyire nem passzol a hajadhoz és a szemedhez a világoskék.
Picture

– Igen, de akkor is! Az a ruha az enyém, akkor is, ha már nem hordom! Valami cseléd rongya nem volt kéznél?
– Ha szabad megjegyeznem, szerintem a rózsaszín sem igazán illik a vöröshöz. Sokkal jobban állna önnek például a sárga. Esetleg a zöld – vetette fel bátortalanul Joline.
A levegő megfagyott.
–  Mit mondtál? – villant meg a hercegnő szeme.  – Mit mondtál?
– Én csak…
Joline önkéntelenül felkelt a székéből, ahogy Rosaline odavonult hozzá.
Picture

– Kértem én öltözködi tanácsokat tőled?! – megragadta a lányt, keményen megrángatta, majd a haját is meghúzta. – Ha jót akarsz, ne merészelj beleszólni a dolgaimba, és hozzá ne merj érni a dolgaimhoz egy ujjal is, megértetted?
Isabella tátott szájjal nézte a jelenetet. Segélykérően Nerissára nézett, aki tökéletes lelki nyugalommal meredt tányérjára, majd küldött egy kihívó pillantást mostohalányára. „Na, ezt vajon hogy oldod meg?”, üzente tekintete.
Picture

– Rosaline! Mit művelsz? Ereszd el, de rögtön! – A királynő felocsúdott, odament, és kisebb nehézségek árán szétválasztotta őket.  – Eszednél vagy? Hogy bánhatsz így a vendégünkkel? – pirított rá.
– Nem hallottad, mit mondott? Itt pávázik az én ruhámban, és kritizálja az öltözködésemet! Mit képzel ez magáról?
A grófnő hüppögött.
– Én nem akartam…
– Ki mondta, hogy beszélhetsz? – vágott közbe a hercegnő idegesen.
– Rosaline, elég! Ez több a soknál!
Picture

– Nem, belőle volt elég! – dobbantott a hercegnő. – Torkig vagyok! Sajnálom, de elment az étvágyam. A grófnő pedig tartsa csak meg a ruhát, úgyis bűnronda! – Sértetten megfordult, és kivonult az ebédlőből.
– Rosaline… ki mondta, hogy… – nézett utána megkövülten Isabella.
– Azt hiszem, jobb, ha én is megyek, felség – szólt gyászosan Joline, és meg se várva a választ, sietve távozott.
– Ezt jól megcsináltad, édes lányom – közölte mostohalányával Nerissa. –  Megbántottad a húgodat, a vendégünk pedig kellemetlenül érzi magát. Örülök, hogy megint ilyen szépen kézben tartottál mindent. Elismerésem.
Isabella az égre emelte a tekintetét. Valami azt súgta neki, hogy a grófnő látogatása tartogat még izgalmakat és meglepetéseket.
***
Picture

Christian tudta, hogy elkésett a reggeli miséről, ahogy azt is, hogy Peter főpap balhézni fog emiatt. Sőt, azt is tudta, hogy még jobban balhézna, ha egyáltalán nem tenné tiszteletét a katedrálisban. Nem mintha félt volna tőle, mégsem tartotta jó ötletnek a kelleténél jobban feldühíteni a főpapot.
Próbált a legkisebb feltűnés nélkül, a lehető legnagyobb természetességgel helyet foglalni az utolsó padsorban, de hiába.
Picture

Peter egy szemvillanással jelezte, hogy észrevette érkezését – és késését. Bár egy arcizma sem rándult, beszéde egy pillanatra sem akadt meg, még a hangsúly is változatlan maradt, mondandójába mégis törés nélkül tudott belecsempészni egy alapos szidást.
Picture

–… ami annyit tesz, mindennek megvan a maga ideje – fejezte be megkezdett mondatát. – Ez áll a Szent Könyv 453. oldalán.
Az említett kötet ismét csak dísznek hevert az oltáron, alátámasztva a szóbeszédet, mely szerint Peter kívülről tudja az egészet, vagyis mind a 989 oldalt. Ha idéznie kellett belőle, mindig fejből tette.
– Mindennek megvan az ideje – ismételte nyomatékosan. – A reggelnek, az estének, a születésnek, a halálnak, a munkának, a pihenésnek… sőt, a vasárnapi misének is. Annak egészen pontosan reggel nyolc órakor. Nem hét óra ötvenöt perckor. Nem is nyolc óra öt perckor. Főleg nem nyolc óra huszonkilenc perckor!
Picture

Christian tettetett bűnbánó arccal ült a helyén, miközben annak az Alvilágnak a mélyére kívánta főpapot, amellyel mindig riogatta misén résztvevőket. Igen, elkésett, hosszú volt az este… de miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Örüljön, hogy egyáltalán eljött!
Picture

– Ez azért van, mert mindennek akkor kell megtörténnie, amikor az Őrző elérkezettnek látja rá az időt. Sajnálatos módon ezeket az elrendelt időpontokat szabad akaratunk miatt hajlamosak vagyunk félvállról venni, lekésni őket, így könnyen lemaradhatunk valami olyasmiről, ami jobb irányba terelhetné, sőt, megmenthetné az életünket. Ez akár öt percen is múlhat, nemhogy huszonkilencen. Késéseinkkel így legenyhébb esetben is az Őrző nemtetszését vívjuk ki, ő pedig megtalálja a legkellemetlenebb módját, hogy emlékeztessen rá, mikor és hol kellett volna lennünk. Hogy ezt végre mindenki felfogja, a mai mise után mindenki annyi Miőrzőnket mond el, ahány percet késett.
Picture

– Mi van?! – fakadt Christian. Huszonkilenc Miőrzőnk?
– Hm, jogos a felháborodás, ennél valóban keményebb büntetésre lesz szükség – bólintott rezzenéstelen arccal a főpap. – Aki ezzel egyetért, az segíthet is Christian Hale-nek fényesre suvickolni a padlót a mise után, az imádkozás megkezdése előtt. Most pedig…
Néhány jelenlévőből majdnem kirobbant a nevetés, de gyorsan észbe kaptak, és magukba fojtották. Nem volt kedvük sem padlót sikálni, sem egyéb kellemetlen büntetésben részesülni. Chris inkább nem szólt semmit, csak magában forrongott, és már tervezte is a bosszúját. Nem ez lett volna az első eset.
Picture

Egyszer egy büntetés miatt már elcsente Marion fiókjából egy kedélyjavító főzet receptjét, amit elkészített, majd a mise előtt hősiesen belopózott a katedrális pincéjébe, ahol a misebort tartják, és beletöltötte az egész főzetet egy hordóba. A szer hatására a másnapi mise végére a főpap először szokatlanul vidám lett, utána fékezhetetlen röhögőgörcs lett úrrá rajta, majd két roham között elsütött pár disznó viccet a tátott szájú gyülekezet előtt. Végül maradék józanságával belátta, hogy a helyzet tarthatatlan, így egy „Milyen szép az éééélet” kezdetű dal kíséretében visszavonult. Az eset után nyilvánosan elnézést (és teljes diszkréciót) kért, és elszántan kutatott a gazfickó után, akinek sokan életük legjobb miséjét köszönhették. A recept tulajdonosaként az egyértelmű gyanúsított Marion volt, aki alig tudta kimagyarázni magát, de bizonyíték hiányában elkerülte a felelősségre vonást. Persze a recept addigra visszakerült eredeti helyére, míg másolata azóta is Christian holmija között pihent.
A szőke fiú valami hasonló bosszún törte a fejét, és próbálta elterelni figyelmét a főpapról és a prédikációról. Fél füllel hallotta, mi a téma, s hangulatának kifejezetten rosszat tett annak ecsetelése, milyen bűnökért milyen büntetés jár Odaát. Amikor az Alvilág tüze által okozott kínok kerültek szóba, elsápadt, és rosszullét fogta el.Hétéves kora óta betegesen rettegett a tűztől. A felcsapó lángok, a rémült sikolyok, a fojtogató füst szaga… az emlékek hatására izzadó tenyerébe égő fájdalom nyilallt. Remegő kezével ösztönösen a zsebébe nyúlt, és görcsösen megszorította a mindig magánál tartott aranymedált. Egyszer egy hasonló eset után ki kellett mennie a katedrális előtti kúthoz, és lehűtenie magát friss vízzel, hogy megnyugodjon.
Picture

Ezt most mindenképp el akarta kerülni, úgyhogy próbálta másra figyelni. Előbb a szenteket ábrázoló freskókat és szobrokat kezdte tanulmányozni, azonban a szenteknél sokkal izgalmasabbat vett észre. A padon ülők között meglátta Bent és Lyst. A lány egészen elöl, a harmadik padsorban foglalt helyet, míg a kovácsinas egy paddal mögötte ült, onnan csodálta őt. Ez remek műsor lesz. Chris már előre dörzsölte a tenyerét a várható előadásra.
A mise után oda akart menni Benhez, amikor finom érintést érzett a karján.
– Bocsánat. – Joline grófnő selymes hangját ismerte fel. – Emlékszik még rám? Tegnap beszéltünk a döntő előtt.
Picture

– Természetesen, Lady Joline. Mit tehetek önért?
– Csak arra lennék kíváncsi, hogy van a bátyja? Úgy tűnt, komoly baja esett tegnap, nem jött el sem a tegnapi ünnepségre, sem a mai misére.
Chris válaszolni akart, ám hirtelen más jutott eszébe.
– Hát, én magam nem sokat tudok, de kérdezze meg őt – intett a fejével Ben irányába. – Ő Eric legjobb barátja, biztosan tud segíteni.
– Nagyon köszönöm – mosolygott Joline.
Picture

Ben észrevette Lyst, aki épp a kijárat felé indult, s pont mellette készült elhaladni. Szélesen elmosolyodott, és majdnem ráköszönt, ám ekkor Chris tanácsa jutott az eszébe, így inkább elfordította a fejét, és úgy tett, mintha nem venné észre.
– Szia, Ben – hallotta meg Lys bájos csicsergését. A fiú piruló arccal majdnem viszonozta a köszönést, s már fordult volna vissza, ám közben tekintete éppen találkozott Christianéval, aki határozottan nemet intett a fejével. Ben ráharapott hát a nyelvére, és csendben maradt.
Szinte észre sem vette a felé közeledő gyönyörű, szőke hölgyet.
– Jó napot, kedves…
Ben nagyokat pislogott. Ez a gyönyörű nő hozzá beszél?
– Ben. Ben Falkner – mondta gyorsan. – Ön pedig…
– Joline Pimentel, Tredonyból. Nagyon örvendek.
– Ó igen, igen, hallottam önről. Tegnap ön is ott volt a lovagi tornán. Örülök, hogy megismerhetem. Miben segíthetek?
Picture

– Úgy hallottam, ön Sir Eric legjobb barátja. Érdeklődni szeretnék az állapotáról.
– Házas – felelte Ben, majd észbe kapott, és elvörösödött. – Ja, hogy úgy érti, hogy van a tegnapi után. Hát, ööö, tudtommal egész jól. Menjen be hozzá, ha van kedve, biztosan nem bánná. Ha jól látom, a felesége, Marion is itt van, kérdezze meg őt is.
– Úgy lesz. Hálásan köszönöm, kedves Ben.
Ben szívesen lezárta volna a beszélgetést, ám Chris figyelmeztető tekintetére így folytatta:
– N… nagyon szívesen. Mondták már… hogy milyen csinos ma? Nagyon… – Jaj, mégis mit mondjon? – Nagyon jól áll önnek a… – Jaj, nem megy ez! – Ez a ruha.
Joline érdeklődve nézett rá.
– Ez igazán kedves, köszönöm. Mi tetszik benne?
Ajaj, keresztkérdés!
– Hát, nagyon jól kiemeli a… – Ben szeme akaratlanul is a szokatlanul mély dekoltázson pihent meg, ezért ily módon sikerült befejeznie a mondatot. – A melle színét. – Mikor ráébredt, mi csúszott ki a száján, még vörösebb lett.
Picture

– Izé, bocsánat, sajnálom, akarom mondani, a szeme színét. A szeme színét. Mert pont olyan kék, tudja. – Azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta föld, és elnyelné.
A lány nem jött zavarba, hanem őszintén, kedvesen, csilingelve felkacagott.
– Ha ön mondja. Pont olyan – kuncogott, továbbra is bájosan mosolyogva. Ben el se merte képzelni, mit gondolhat most róla.
– Nos, nagyon örültem a találkozásnak, kedves Ben. Remélem, összefutunk még. Szép napot – zárta le a grófnő a kínos jelenetet.
– É… önnek is. Ööö… viszlát!
Chris, aki óvatosan egyre közelebb somfordált úgy téve, mintha egy szentképet nézne mély áhítattal, szinte remegett a visszafojtott röhögéstől. Ez valóban első osztályú műsor volt!
Picture

– Na hallod, nagyon kaparhat a bátyám után, ha ezt a jelenetet képes volt ilyen kedvesen és bájos udvariassággal elviselni, csak mert te vagy a legjobb barátja – közölte Bennel.
– Mire volt jó ez az egész egyáltalán? Lys most még jobban utál. Valószínűleg most még bunkónak is tart, amiért a köszönését sem viszonoztam.
– Türelem – intette le Chris. – Meglesz az eredménye. – Én mindenesetre remekül fogok szórakozni. – Nem láttad, Lys hogy visszanézett a kapuból?
– Tessék? – pislogott Ben. – Nem… nem is figyeltem.
– Meglepett volna – forgatta a szemét Chris. – De hidd el, a terv működni fog, csak várd ki a végét. Addig is legyeskedj más nők körül Lys jelenlétében, csak könyörögve kérlek, csukott szájjal tedd, mert még pár ilyen bók, és a meraniai hölgyek seprűvel lökdösnek be a Verembe.
– A vödör és a felmosórongy csak rád vár, Christian – közölte Peter jelentőségteljes hangon.
– Megyek már – sóhajtotta Christian, majd halkan, hogy a főpap ne hallja, hozzátette. – Hogy fordulnál fel! – Majd vetett egy lesújtó pillantást Benre, aki alig bírta leplezni kaján mosolyát.
Picture

Marion az egyik szentet ábrázoló szobor előtt mondott egy imát. Arra várt, hogy mindenki elmenjen. Négyszemközt akart beszélni Peterrel. A nő azon kevesek közé tartozott, aki szót értett a főpappal; sőt, szinte egy furcsa barátság alakult ki köztük az évek során. Ez a „képessége” volt az egyik ok, amiért sokan boszorkánynak tartották. Az ellenszenv fő oka persze „titokzatos” gyógyító tudománya volt, amely mögött mindenki tiltott fekete mágiát sejtett. Mariont ez azért bosszantotta különösképpen, mert tudta, ha az őt elítélők közül csak egyetlenegy venné a fáradságot, hogy beleolvasson az egyik orvosi-tudományos könyvébe, rájöhetne, hogy az ott leírtakban nincsen semmiféle hókuszpókusz, csakis jéghideg logika és a természet törvényeivel könnyedén megmagyarázható, száraz tények. Persze, aki még olvasni sem tud, tudatlanságában könnyen hiheti természetfelettinek a legtermészetesebb dolgokat is. Marion ezért nem is igazán hitt a boszorkányokban (amit persze nem mert beismerni Peter előtt), sem varázslatokban, sokkal inkább a kézzel fogható, logikus dolgokban. Többek között ezért is lett orvos. A tudományok szeretetében Peter is osztozott, ez volt különös barátságuk egyik alapja. Ha úgy adódott, órákig képesek voltak egy-egy érdekes felfedezésről vagy elméletről elbeszélgetni. Ehhez egyikük sem talált másik beszélgetőpartnert.
Marion sejtette, hogy a főpapnak nem lesz ínyére, amit kérni készül tőle.  Tudta, hogy csak neki van esélye meggyőzni őt. Ben büntetésének határidejét is hajlandó volt kitolni a kedvéért, ami biztató jel volt, ám így is kérdéses volt a siker. Viszont, ha szerencsével jár, azzal sokat segítene a férjének, őérte pedig bármire képes lett volna.
Picture

– Bocsánat, beszélhetnénk?
– Természetesen, Marion. Miről lenne szó? – A főpap lassan végignézett a nőn. – Olyan feszültnek tűnik. Történt valami?
– Semmi komoly. Nem tudom, hallotta-e a királynő hirdetményét, hogy keresteti Seraphimot, a fény kardját.
– Igen, és el is mondtam neki a véleményemet. – Peter hangja tele volt megvetéssel. – Ostoba dajkamese! A Verem szörnye az Őrző büntetése a bűneinkért, nem győzhető le holmi csodafegyverrel, főleg olyannal nem, ami nem is létezik. Nevetséges!
– Egyetértek – bólogatott Marion –, de mégis érdekelne, nincs-e erről említés valamelyik szent iratban.
Picture

– A Szent Könyvben biztosan nincs – töprengett a főpap. – Viszont a szentségtelen iratok között talán… – Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy felidézze a polcának tartalmát. – Azt hiszem, van. Viszont ezek tiltottak, csak a jakobán egyház magas rangú papjai olvashatják.
Picture

– Tudom, talán túl sokat kérek, de nagyon szeretném tudni, ír-e valamit ez a szöveg arról, hol található ez a kard – tért a tárgyra a nő.
– Ó, azt én is megmondhatom. Az emberek képzeletében – szögezte le gőgösen Peter.
– Tudja, ha netán mégis létezne ez a kard, az megvédhetné Meraniát nem csak Advortontól, hanem minden egyéb ellenségétől – érvelt Marion.
– Ha létezne, könnyen rossz kezekbe kerülhetne, szóval akkor is jobb lenne, ha nem találnák meg. Mi történne, ha Edward király szerezné meg?
– Az katasztrófa lenne! – sápadt el a nő. – Na és mi lenne, ha létezne ez a kard, Edward a keresésére indulna, és előbb megtalálná, amíg mi ölbe tett kézzel ülünk? Mert például előbb jutottak hozzá a szükséges információhoz a tiltott szövegekből?  – Jött a végső érv.
– Mivel a kard nem létezik, ezért a vitának nincs is értelme – emlékeztette őt Peter.
Picture

– Ha valóban nem létezik, akkor kárt se okozhat azzal ember, ha a keresésére indul. Kérem, Peter, legalább nézzen utána, nem kérek többet! Tudja, a férjem iszonyú lelkiállapotban van a torna óta, jót tenne neki, ha valamilyen ürüggyel elutazhatna egy időre, mondjuk a kard keresésére. Jó lenne, ha legalább lenne ötlete, merre induljon el. Kérem, segítsen!
Peter hosszasan elgondolkodott. Marion visszafojtott lélegzettel várta a főpap válaszát.
Picture

– Elnézést, szólhatok? Véletlenül meghallottam a beszélgetést…
– Véletlenül… – ismételte Marion halkan, miközben Joline bemutatkozott a főpapnak. Zavarta őt a lány jelenléte.
– Szóval ön tredony-i, igaz? ­– kérdezte a férfi némi rosszallással. – Úgy tudom, az ottani lakosság, kiváltképp a nemesség többsége peterán vallású.
– Így igaz, azonban a Pimentel család egyike a régi, hagyománytisztelő jakobán családoknak – magyarázta a szőke lány. – Meg kell mondanom, régen hallottam ennyire meggyőző és szenvedélyes misét. Nagyon elgondolkodtatott az, amit az időről mondott.
– Köszönöm, örülök, ha tetszett. – Peter kissé zavartan fészkelődött, s Marion bosszankodva figyelte fátyolos tekintetét.
– Azt is meghallottam, amiről Marionnal beszélgettek, és csatlakoznék a kéréshez. Könyörgök, segítsen! Seraphimnak a meraniaiakhoz kell kerülnie. Csak így lehet megfékezni azt a szörnyeteg Edwardot! – A lány megrebegtette szempilláját.
– Na jó, nem bánom – egyezett bele kissé kelletlenül Peter. – Ha találok valamit, lefordítok belőle annyit, amennyit muszáj. Nagy baj nem lehet belőle. De erről senkinek egy szót sem, rendben?… Christian, az a rész túl tiszta már! Kicsit tempósabb sikálást kérek, és lehetőleg amott! Nem látod azt a sárfoltot?
***
Picture

Eric kimerészkedett egy rövid sétára, hogy kiszellőztesse a fejét. Remélte, hogy senkivel nem fut össze, nem bírta volna elviselni sem a szánakozó, sem a dühös, sem a gúnyos pillantásokat és számonkéréseket. Nem volt azonban szerencséje, ugyanis az úton Lady Joline tartott felé. Mikor észrevette a férfit, arcán lelkes mosoly terült szét, majd odasietett hozzá.

Picture

– Sir Eric, de jó, hogy látom! Éppen önhöz jöttem. – A grófnő bájosan elpirult.
– Grófnő – biccentett a lovag. Kissé kényelmetlenül érezte magát. Arca lángolni kezdett, de nem zavarában, hanem a szégyentől. Mit gondolhat róla Joline a történtek után? – Mit tehetek önért?
– Csak tudni akartam, hogy érzi magát, minden rendben van-e. Annyira reménykedtem, hogy részt vesz az ünnepségen és a ma reggeli misén, de sajnos hiába kerestem. Tegnap meg akartam látogatni, de a felesége azt mondta, nem alkalmas. Gondoltam, hátha ma több szerencsém lesz. Aggódtam önért, de örömmel látom, hogy már jobban van.
– A seb nem vészes. Csak karcolás – vont vállat a férfi.  Mi volt az a lelkén esett sebhez képest!
Picture

– Fogadja elismerésem. Remekül helytállt tegnap.
– Kérem, ne gúnyolódjon. – Eric hangja higgadt maradt, ám minden izma megfeszült. – Ha ezért jött ide, akkor nincs mit mondanom.
– Gúnyolódni? – kérdezett vissza megütközve a szőke lány. – Eszemben sincs! Egy elég komoly sérüléssel is kiállt az ellen a szörnyeteg ellen, méghozzá a döntőben! Majdnem fél kézzel legyőzte őt. Egy hajszálon múlt!
Picture

– Így van – jött a keserű felelet. – Egy karnyújtásnyira volt a győzelem, mégsem sikerült. Szégyent hoztam egész Meraniára, a királynőre… – sóhajtott.
– Ez butaság! Visszaléphetett volna a párbaj előtt a sérülése miatt, senki nem rótta volna fel. Ön mégis vállalta a megmérettetést, és derekasan helytállt. Erre igenis büszke lehet – tiltakozott a nő.
Eric elmosolyodott. Ez a kedves, naiv lány valószínűleg az egyetlen szerte az országban, aki nem csalódott benne vagy nevet rajta.
– Köszönöm, hogy megvédett tőle – tette hozzá a grófnő. – Amikor megláttam őt, én… – Keze ökölbe szorult, szemében könnycsepp csillant. – Egyszerűen képtelen voltam józanul gondolkodni. A szemébe akartam mondani a véleményem.
– Elárulja, mi történt pontosan? – kérdezte a lovag. – Persze, csak ha megbízik bennem, és nem túl fájdalmas beszélnie róla.
Picture

A lány elfordította a fejét, és idegesen csavargatni kezdte egyik szőke hajtincsét.
– Tényleg érdekli? – kérdezte, majd a lovag néma bólintására belekezdett. – Nos rendben. A hazám bukása után Edward el akarta kobozni a tredony-i nemesség vagyonát és birtokait, hogy a saját embereinek adja őket. Akik ellenálltak, azoktól erővel vett el mindent, az életükkel együtt. A mi kastélyunk sokig ellenállt, egészen addig a borzalmas éjszakáig. – A lány nagyot nyelt. – Az esküvőm napja volt, este ünnepeltünk. Folyt az ital, szólt a zene, a hangulat a tetőfokán… csakhogy így védtelenek voltunk. Ezt kihasználva egy aljas áruló kinyitotta a kaput a nem messze várakozó ellenségnek. Az advortoni katonák egy szempillantás alatt elleptek mindent, és nem kegyelmeztek. Mindenkit lemészároltak, aki az útjukba került, köztük a szüleimet és a férjemet. Alig páran tudtunk megszökni előlük, nekem is néhány hűséges szolgálólányom segített, de egy idő után ők is magamra hagytak. Szerencsére sikerült Meraniáig eljutnom. – A lány megborzongott a szörnyű emléktől, hangja elcsuklott.
Picture

– Ez rettenetes! Nem is tudom, mit mondjak. Szívből sajnálom, ami önnel történt. – Eric őszinte részvéttel nézett a lány könnytől csillogó szemébe. Végtelenül elveszettnek és magányosnak tűnt.
– Köszönöm – szipogta a lány. – Mondja, mihez kezdjek ezek után? Elvesztettem mindent és mindenkit! A családom, a férjem, a vagyonom… pedig életem legszebb napja lehetett volna!
– Rettenetes lehetett elveszíteni a családját és a férjét is! Biztosan nagyon szerette őket.
– Hogy szerettem-e Adriant? – Joline egy pillanatra zavarba jött. – Talán háromszor találkoztam vele életemben.  De a családjaink így akarták, így ez volt a természetes. Vagy ön talán szerelemből nősült?
– Mondjuk úgy, hogy anyám tiltakozása ellenére. Az esküvő óta nem hajlandó szóba állni velem.
Picture

– Értem… nekem viszont meg sem fordult a fejemben, hogy ellenkezzek, és egy nap ne keljünk egybe azzal, akit kijelöltek számomra. Tudja, én tizenkét éves korom óta az esküvőmre készültem. Az egész életem minden pillanata gondosan meg volt tervezve. Most pedig mindez romokban hever!
– És ön is erre vágyott, vagy csak a családja?
– Nem értem. Mégis mi másra vágyhattam volna, mint esküvőre és gyerekekre? – értetlenkedett a lány. – Még csak gondolnom sem volt szabad másra!
– Na és mire gondolt volna, ha szabad lett volna? Nem voltak más álmai?
– Álmok… hm – hunyta be a szemét a nő. – Talán volt egy, de az… gyerekes és nevetséges. El se merem mondani. Csak kinevetne.
– Én nem nevetem ki. Szavamat adom – nézett rá komolyan Eric.
Picture

– Hát jó. – Joline mély levegőt vett, majd savanyú mosolyra húzta a száját. – Tudja, régen, kislánykoromban mindig színésznő szerettem volna lenni. Nem is akármilyen. Vándorszínésznő! – sóhajtotta. – El tudja képzelni? Az elkényeztetett úrilány, akár egy rosszéletű nő, beáll egy ócska társulatba, és járja a világot? Hát nem vicces? – rázta meg szőke hajzuhatagát. – Hiszen ön nem nevet!
– Miért nevetnék? Túl sokszor hallottam már másokat más álmait kinevetni, de, tudja, végül mindig az nevetett, aki mert nagyot álmodni. Lehet, hogy ez tragédia esélyt adott önnek arra, hogy valóra váltsa az álmát, és vándorszínésznő legyen. Ha valóban erre vágyik.
– Gondolja, hogy lenne értelme? Sikerülhet?
– Ha valóban ezt szeretné, akkor egészen biztosan.
– Honnan tudja? Önnek talán… sikerült? Valóra váltotta az álmait?
– Van, amit sikerült. Elnyertem például a lovagi címet.
Joline meglepettnek tűnt.
– Bocsásson meg, de azt a nemesek közül azért sokan elnyerik.  Sok nemesi családban ez egy férfitől szinte már olyan elvárás, mint egy nőtől az előnyös házasságkötés. Vagyis nem akkora…
Picture

–… teljesítmény? A nemesektől talán valóban nem. Na és egy kovács és egy lecsúszott nemesasszony fiától, mint én?
– Tessék? – hökkent meg Joline.
– Jól hallotta. Én nem az ön főnemesi köreiből származom. Mégis mindennél jobban vágytam arra, hogy egy nap lovag váljék belőlem. Sikerült.
– Hiszen ez… csodálatos! Eddig is tiszteltem önt, de ezek után még inkább felnézek önre. Olyan jó önnek, hogy minden álma valóra vált!
– Bár úgy volna.
– Valami talán nem?
<span “font-size:12.0pt;font-family:”times=”” roman”,”serif”;mso-fareast-font-family:=”” “times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:hu;mso-bidi-language:=”” ar-sa”=””>– Inkább valaki. Nem számít, bocsánat – kapott észbe. – Szóval, ne adja fel! Ha bármiben segíthetek önnek, csak szóljon. Számíthat rám.
Picture

– Ön annyira jó hozzám – nézett rá csillogó szemmel Joline. – Nagyon hálás vagyok, hogy törődik velem. Tudja, a legtöbb férfin érzem, hogy mi áll a „segítő szándék” mögött… de ön más. Érzem. Jelenleg ön az egyetlen, akire számíthatok.
Eric zavarba jött.
– Ez csak természetes. De higgye el, másra is számíthat, például a királynő is megad önnek minden segítséget.
– Nem is tudom. Őfelsége valóban befogadott egy időre, de érzem, hogy csak kolonc vagyok a palotában.
– Már hogy lenne az? Biztos vagyok benne, hogy a királynő kiváló házigazda, és igazán vendégszerető. Szívesen látja önt, ameddig szükséges. De ha ön másképpen érzi, beszélhetek vele.
– Köszönöm, erre semmi szükség. A királynő valóban nagyon jó hozzám – bólintott Joline. – Viszont a hercegnő mintha nem kedvelne. A reggelinél durván nekem esett, pedig én nem tettem semmi rosszat. Bár már abból sejthettem volna az ellenszenvét, hogy kiakaszttatta a szobám falára a Tredony-i kurtizán című festményt – mosolyodott el szomorkásan.
– Hogy mit tett? Ez biztosan valami félreértés!
Picture

– Nem tudom, mit követtem el! Tudom, hogy itt nincs sokáig maradásom, de mégis hová menjek? Mégsem állíthatok be a legközelebbi színésztársulathoz! Főleg, hogy fogalmam sincs, tényleg ezt akarom-e és, s hogy lenne-e tehetségem hozzá.
– Nincsenek rokonai, akik befogadnák? Legalább addig, amíg pontosan letisztul, mit szeretne. Talán ott kényelmesebben érezné magát, mint itt Meraniában.
A lány elgondolkodott.
– A rokonaim többsége részt vett az esküvőn és a lakodalomban, ők mind ott lelték a halálukat. Egy távoli nagybátyám van, aki nem jött el, de ő Effenmontban él az ottani uralkodó egyik főbizalmasa. Csakhogy Effenmont nagyon távol van innen, egyedül nem vághatok neki egy ilyen hosszú útnak. Egy magányos nő tökéletes préda. Egymagam nem jutnék el hozzá épségben. S ha sikerülne is, akkor sem biztos, hogy befogadnának.
– A királynő segíthet üzenni. Biztos van olyan postagalamb, amit el tud küldeni Effenmontba egy levéllel.
– Talán – mosolyodott el halványan a lány. – Meg fogom kérdezni.
– Ha pedig kedvező a válasz, akkor a királynő ad ön mellé egy megbízható kísérőt vagy kísérőket, hogy épségben eljusson Effenmontba a rokonaihoz.
– Például önt? – szaladt ki a nő száján. Reménykedve nézett Ericre.
– Nem… tudom. Bárki lesz az, megbízható és becsületes ember lesz, aki vigyáz önre.
Picture

– Nem kétlem, de én akkor is önt szeretném – játékosan közelebb hajolt a férfihoz, de ő kedvesen mosolyogva, mégis finoman hátrált. – Úgy érzem, ön az egyetlen, aki őszintén törődik velem. Senki más mellett nem érezném magam biztonságban. Csak önben bízom.
Ericet meglepte ez az őszinte vallomás.
– Ez nagyon megtisztelő, úgyhogy én is őszinte leszek önnel. Egyelőre nem kísérhetem el önt, van egy életbevágóan fontos feladatom. Ha ragaszkodik hozzá, hogy én kísérjem el, meg kell várnia, míg azt sikerül elintéznem.
– Ha kell, várok, csak legyen a kísérőm – pironkodott Joline. – Persze, csak ha őfelsége elengedi, és a felesége sem bánja, ha egy nővel kettesben utazik.
– A királynőnek biztosan nem lesz ellenvetése, és Marion is megértő.
– Nagyon szerencsés asszony a felesége – sóhajtotta a lány. – Biztosan nagyon szereti őt, ha a saját édesanyjával is szembeszállt érte. Mondja, régóta házasok?
– Három éve.
– Értem. Ó, bárcsak előbb találkoztam volna önnel! – szaladt ki a lány száján. – Akkor talán… ó, elnézést, beszélek itt össze-vissza… kérem, ne haragudjon. Nem tudom, mi ütött belém. Azt hiszem, jobb, ha most elmegyek. Ég önnel. – Joline zavartan fordult meg, és pánikszerűen elsietett. Eric ledermedve nézett utána, de nem próbálta megállítani.
***
Picture

Joline a galamb lábacskájához rögzítette a nemrég megírt üzenetet.
– Repülj csak szépen, galambom! Vigyázz magadra, és igyekezz! – mondta, majd útnak eresztette. Kissé aggódva tekintett a postagalamb után, ahogy az egyre magasabbra szállt az ég felé. Remélte, a madár célba ér majd, és a válasz sem várat sokat magára.
– Ó, milyen bájos hölgy, ilyen egyedül…

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés