
Ezüst krónikák – 4. A király látogatása
A szőke fiú elképedve nézett rá.
– Mert azt mondtam – felelte a főpap, majd újból Benhez fordult. – Lássuk csak, holnapra… na jó, legyen három nap múlva, kérek egy szabadon választott oldalt fejből felmondani a Szent Könyvből, hogy ne csak a mocsok hagyja el a szádat. Emellett száz Miőrzőnk holnap délig. Tudod, az Őrző figyeli, hogy betartod-e.
– Méghozzá az Ősi nyelven.
– De hát én nem tudok…
– Tudom, olvasni sem tudsz, nemhogy az Ősi nyelven – vont vállat Peter közönyösen. – Az nem az én bajom. Ha a káromkodásban ilyen találékony vagy, ezt is megoldod valahogy. Különben napról napra emelkedni fog az oldalszám. Lehet, hogy végül a teljes Szent Könyvet kell végighallgatnom a te előadásodban? A helyedben nem várnám meg.
– De hát… – Ben teljesen megsemmisülten nézett maga elé.
– Nincs több mondanivalóm. Mehetsz haza.
A főpap következő áldozatához fordult.
– Nahát, Christian, hát téged is látni errefelé? Bár sejthettem volna, hogy amint visszatérsz, előbb talállak meg itt, mint a katedrális környékén.
Az említettnek türtőztetnie kellett magát, nehogy a kelleténél csípősebb válasz hagyja el a száját. A főpappal még ő sem szívesen húzott ujjat.
– Mikor tervezel végre látogatást tenni az Őrző házában, esetleg betérni egy misére? – érdeklődött Peter.
– Tervbe van véve. Komolyan.
– Az esti misét mindenesetre messzire elkerülted.
– Ott voltam! – vágta rá a fiú, bár tudta, hiába.
– Ó? Valóban? Mégis hol ültél?
– Utolsó előtti padsor közepe, jobb oldalt. – Válaszolta rezzenéstelen Chris, holott ő is tisztában volt Peter híres emlékezőtehetségével: nem csak a Szent Könyv szövegét ismerte szóról szóra – ezt a misék alatt ki sem kellett nyitnia –, hanem azt is pontosan fel tudta idézni, ki volt jelen egy-egy mise alatt, és pontosan hol ült.
– Hm, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy ott Fiona Shaw ült. Remek volt az álcád.
– Te lennél a láthatatlan ember? Az a hely üres volt! Az eggyel azelőtt is, ne is erőlködj – előzte meg az újabb próbálkozást a pap. – Így is éppen elég hazugságot és kihagyott misét kell majd meggyónnod. De előtte szólj, mert tartok tőle, az egy egész délelőttös program lesz.
– Már gyóntam Tredonyban két hete.
– Újabb hazugság. – Peter szúrósan nézett rá. – Igen, jól sejted, azt sem hiszem el, amit kérdezel. Holnap legyél ott nyolckor. A saját érdekedben. Most pedig eredj a szemem elől!
Isabella behunyta a szemét, és elfojtott egy fáradt sóhajt. Annyira , de annyira remélte, hogy észrevétlenül ki tud surranni, de mostohája árgus szeme elől nem volt menekvés.
– Csak gondoltam, teszek egy sétát az erdőben – fordult a szigorú tekintetű Nerissához. – Szeretném…
– Értem, szóval sétálgatni támadt kedved, lányom? A yacothiai követet meg majd én fogadom talán?
Azt a helyet, ahol Henrik király tragikus halálát lelte. Verőfényes, szép nap volt, így az uralkodó és kísérete vadászatra indult a közeli erdőbe. Sokáig minden rendben ment, sikerült elejteniük pár nyulat és egy pompás szarvast. Már épp indultak volna vissza, amikor egy hatalmas termetű vadkant vettek észre. A király mindenképpen el akarta ejteni a ritka állatot, így a nyomába eredt. Hosszú hajsza kezdődött, közben sikerült sebet ejtenie a vadkan oldalán, és az agyarából is letört egy darab. A megsebzett állat azonban egyre bőszebb lett, mígnem váratlanul megfordult, és egyenesen az őt lóháton üldöző királyra támadt, akit ledöntött a nyeregből, majd ép agyarával felnyársalta.
Az állat elmenekült, ám a király sérülése végzetesnek bizonyult. Nerissa busás jutalom fejében azóta is kerestette férje „gyilkosát”, akinek átlagosnál nagyobb méretén és törött agyarán kívül a szeme körül és az oldalán látható fekete folt volt az ismertetőjele.
– Értem, ahogy jónak látod, ha nincs jobb dolgod, sétálgass csak – húzta a száját Nerissa. – De hol a kísérted?
– Magam megyek. Szükségem van egy kis egyedüllétre.
– Még csak az hiányzik! Neked teljesen elment az eszed? Mi lesz, ha történik veled valami? Hiába nincsenek az erdőben évek óta útonállók, egy magányos nőnek akkor sem tanácsos egyedül kószálnia arrafelé! Gondolj csak a vadállatokra! Mi lesz, ha a vadkan újra előkerül, és rád támad? Legalább egy megbízható kísérő kell melléd!
A két nő ekkor vette észre Christian Hale-t. A szőke fiú egy ideje ott állt, várakozva nézett rájuk. Isabellát mindig meglepte, hogy tud ennyire észrevétlenül közlekedni.
– Te? – mérte végig Nerissa lenézően. – Veled aztán sokra megy!
A fiú csípőre tette a kezét.
– Nincs az országban senki, aki nálam jobban ismerné az erdőt. Minden szegletét, minden lehetséges veszélyt. Ha valaki mellett biztonságban lesz ott a királynő, akkor az én vagyok. De őfelségének kell döntenie. Ha ő egyedül vagy más társasággal kíván menni, én nem szólok bele – húzta fel az orrát.
Isabella elgondolkodva nézett rá. Nehezen hitte el, hogy Eric és ő testvérek, még ha csak félig is. Hiszen nem is különbözhettek volna jobban sem külsőre, sem jellemükben. Akár tűz és víz. Végül is, nem törvényszerű, hogy a testvérek hasonlítsanak egymásra. Rosaline-ban és bennem sincs sok közös, állapította meg.
– Rendben van – szólt végül kedvesen. – Gyere velem. – Majd Nerissára sandított. – Akkor, mehetek végre?
– Menj csak, ha annyira akarsz – sóhajtott kelletlenül Nerissa, majd amikor a királynő hátat fordított, ördögi mosollyal nézett össze Christiannal, és lassan bólintott. Tudod, mit kell tenned, üzente a tekintete.
<span “font-size:12.0pt;line-height:115%;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>Egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltak a rengetegbe, mígnem elérték azt a bizonyos tisztást. Isabella lassan körbenézett. Hát itt történt. A napsütés ellenére megborzongott. A hűvös fuvallat, amit érzett, talán csak a képzelete játéka volt. Ám a szél valóban feltámadt, mire a levelek vészjóslóan zizegni kezdtek.
– Csak óvatosan, felség – figyelmeztette a királynőt. Indulás óta nem lehetett egy szavát sem hallani.
– Köszönöm, vigyázok.
Isabella nem érzékelte a veszélyt, a víz fölé hajolt, egy pillanatig szembenézve tükörképével. Christian puha, hangtalan léptekkel közeledett felé, még a lélegzetét is visszafojtotta.
A bokrok felől ágak és levelek zizegése hallatszott. Chis felismerte a hangot, megdermedt, majd ártatlan arccal az ösvény felé fordult. Ezek emberi léptek. Az évek során megtanulta, melyik hang milyen állatra, esetleg emberre utal, így rögtön tudta, valaki közeledik. Nem kockáztatta a lebukást. Ha bárki meglátja, mire készül, neki vége.
A királynő mindebből semmit nem érzékelt.
– Hidd el, nekem is pont ugyanekkora öröm, hogy látlak. – Eric nem szívesen ment bele egy értelmetlen vitába. – Ha tudni akarod, az utakat ellenőrzöm. Néhányan gyanús alakokat véltek látni errefelé, gondolom, jobb, ha utánanézek. Ezek szerint nem tévedtek.
– Nagyon vicces – húzta a száját Chris.
– Na és te mit csinálsz erre?
– A királynőt kísérem.
A nő szíve hevesebben kezdett verni. És persze megint lángolt az arca. Csak remélni tudta, hogy a férfinak nem tűnik fel, mennyire zavarba jött. Észre se vették, ahogy Christian összeszűkülő szemmel, gyanúsan méregeti őket.
– Felség – hajolt meg Eric.
– Sir Eric – biccentett Isabella.
– Ha nem veszi tolakodásnak, felség, hogyhogy ilyenkor itt az erdőben?
– Tudja, ez volt az a hely, ahol… ahol a baleset történt. Nem tudom elhinni, hogy apám nincs köztünk többé. Gondoltam, hátha megnyugszom attól, ha eljövök ide, és a saját szememmel látom.
<span “font-size:12.0pt;line-height:115%;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>– Értem. – Eric át tudta érezni a nő fájdalmát. Ő is elvesztette apját, aki elkártyázta a család minden vagyonát, és, hogy ne kelljen a következményekkel szembe néznie, véget vetett életének. Eric minden düh és csalódottság mellett is szenvedett a hiányától.
– Köszönöm – bólintott a nő. – Ha valakinek, önnek biztosan sikerülni fog.
– Az erdő viszont veszélyes hely lehet, felség. Ne maradjak itt önnel? Nem szívesen hagynám itt.
– Éppen indulni készültem.
Isabella szíve lelkes dobogással üdvözölte a javaslatot, esze viszont határozottan ellenezte. Megfogadta, hogy kerüli a lovag társaságát, találkozásaikat a palotai kihallgatásokra és hivatalos ügyekre korlátozza. Ha lépten-nyomon egymásba botlanak, annak nem lesz jó vége.
– Köszönöm, ne fáradjon – sóhajtott. – Az öccse úgyis vigyáz rám. Ön ellenőrizze csak az utakat, szeretném, ha az erdő továbbra is biztonságos lenne. Közben hátha rábukkan a vadkan nyomára is.
– Ahogy óhajtja, felség. – Eric nehezen leplezte csalódottságát.
Christian még vetett rá egy diadalmas pillantást, ahogy a királynő nyomában visszaindult a palotába.
Teltek-múltak a napok, s az élet lassan belerázódott az új kerékvágásba. A nép kezdte megszokni, hogy új uralkodó ül a trónon. A királynő is egyre otthonosabban mozgott új hivatalában, s úgy tűnt, minden a legjobban alakul, egészen addig a kellemetlen látogatásig.
– Ki az? Tíz perc és készen vagyok. – Még csak az hiányzik, hogy valaki rányisson!
– Felség! – A királynő Lawrence hangját ismerte fel. – Elnézést, hogy meg kell zavarnom, de vendége érkezett, és haladéktalanul beszélni akar önnel.
– Mégis, mi és ki az, ami nem várhat tíz percig? – nyögte. Ki meri a királynőt kiparancsolni a fürdőkádból? Vagy maga az Őrző, vagy valaki, aki annak képzeli magát. Isabella az utóbbira tippelt, s rögtön eljutott tudatáig a felismerés. Ha ő az, akkor az ügy valóban nem tűr halasztást.
– Edward király őfelsége az. A trónteremben várja önt, és nem igazán türelmes.
Hát, ennyit a lazító, forró fürdőről és a nyugalomról.
– Rendben – sóhajtotta Isabella. – Azonnal felöltözöm, és ott vagyok.
Edward közelebb lépett hozzá. Alig öt évvel volt csak idősebb Isabellánál, mégis már hét éve ült a trónon, és igencsak sikeresen kormányozta országát.
Ez a szempár most alaposan végigmérte őt, kissé elidőzve a ruha kivágásán. A szája szélén bujkáló mosoly jelezte, hogy kedvére való a látvány.
– Én is rendkívül örülök a találkozásnak, Edward – biccentett Isabella.
– Őszinte részvétem az édesapja miatt, Isabella. Henrik rendkívüli uralkodó volt, de biztos vagyok benne, hogy a megfelelő ember követi őt a trónon.
– Köszönöm – habozott Isabella. – Én pedig hallottam a Tredonyban aratott győzelméről. – Igyekezett minden érzelmet mellőzni hangjából, még ha gyomra fel is fordult.
Jaj, csak ezt ne!
– A… rózsák… igazán nagyon szépek, köszönöm.
– Hol vannak most?
<span “font-size:12.0pt;line-height:115%;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>– Hát az a helyzet, hogy… – Isabella gyorsan próbált valamit kitalálni – elhervadtak.
Vagyis nem valódi rózsákat adott volna át a fenyegetés hatására?, fordította le magában a királynő.
– Az is lehet, hogy a szekér hajtója cserélte ki őket – töprengett tovább Edward. – Az lesz a legjobb, ha fejét veszem mindkettőnek.
– Ne! Úgy értem… erre semmi szükség – felelte gyorsan Isabella. – Így talán még jobban tetszettek. Minél múlandóbb valami, annál értékesebb, nem gondolja?
– Van igazság a szavaiban.
– Elárulja, minek köszönhetem a látogatását? – váltott témát Isabella. Tudta, hogy a neheze még hátravan.
Isabella minden izma megfeszült.
– Attól függ, miről van szó pontosan? – kérdezte. Nagyon remélte, hogy mást hall, mint amitől tart. Ám félelmei beigazolódtak.
– Az édesapja évekkel ezelőtt nekem ígérte az ön kezét.
A lakrészéhez tartozó kis társalgót ideális helyszínnek tartotta a kínos beszélgetéshez. Mikor beléptek, mély levegőt véve fordult a király felé.
– Foglaljon helyet – javasolta erőltetett mosollyal.
<span “font-size:12.0pt;line-height:115%;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>– Köszönöm, inkább állnék. Szóval?
– Sajnálom, ha csalódást okoztam – vágott vissza a nő. Edward közelebb lépett hozzá. Isabella lába mozdult, mintha önkéntelenül is hátrálni akart volna, de végül egy helyben maradt. Nem fog meghátrálni.
– Úgy gondolja?
Isabella gondolkodóba esett. Ez mind szépen és meggyőzően hangzott. Mégis… kételkedett benne, hogy Meraniának ez lenne a jó. Valami azt súgta neki, ha Edward rátenné a kezét az országra, minden érték és vagyon átvándorolna az advortoni kincstárba. Ő pedig hiába tarthatná meg királynői címét, sok beleszólása nem lenne többé az ország ügyeibe.
– Vagy úgy. – Edward hangjából immár nyílt fenyegetés áradt. – Akkor kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni. Tudja, mindig is úgy véltem, az ezüst felesleges luxus, pazarlás, és csak az erkölcsöket gyengíti. Egy olyan erős országnak, mint Advorton és a tartományai, semmi szüksége rá. Ezért úgy döntöttem, holnaptól tiltott lesz az ezüst behozatala az ország és a tartományok területére.
Isabellát kevés dolog tudta igazán felbosszantani, de ennek a beszélgetésnek sikerült. Tisztában volt vele, hogy az ő helyzete a kedvezőtlenebb, de hogy ezt ennyire lekezelő, öntelt módon éreztessék vele, azt nehezen viselte.
Miután az egyik vendéglakosztályba kísérték látogatóját, és ő végre egyedül maradt a társalgóban, nyugtalanul elkezdett fel-alá járkálni, miközben idegesen tördelte kezét. Tudta, nincs sok ideje, valamit ki kell találnia, mielőtt a „játék” komolyabbra fordul, és annak nem csak ő látja majd kárát. De mégis, mit tehetne?
Tekintete a vele szemben álló könyvespolcra esett. A látvány nyugtatólag hatott rá, önkéntelenül elmosolyodott.
A kardhoz tartozó monda a Griselda és Seraphim, a fény kardja címet viselte, amely felkeltette kíváncsiságát. Ez az a Griselda? A Verem szörnye?
A királynő egyre növekvő érdeklődéssel olvasta el a történetet, amely teljesen másról szólt, mint amit eddig ismert. A rövid mese reményt ébresztett a szívében, fejében körvonalazódni kezdett egy terv. Meg sem hallotta az ajtó nyikorgását.
– Éppen azzal foglalkozom! Lehet, hogy megvan a megoldás! – magyarázta a királynő növekvő lelkesedéssel. – Nerissa, kérlek, szólj Lawrence-nek, hogy hívjon össze rendkívüli gyűlést a tanácsterembe, mondjuk, háromra. Köszönöm!
– Mégis mit forgatsz a fejedben? – Nerissa gyanakodva nézett mostohalányára. – Nem tetszik ez nekem.
– Hamarosan megtudod – mosolygott rá Isabella.
Ezeket is érdemes megnézni

Ezüst krónikák – 27. Háborúban és szerelemben
2018. január 12.
Ezüst krónikák – 16. Utolsó kívánságok
2018. január 13.