Ezüst krónikák – 31. Új virágkor

Picture

– Miről kellene tudnom? – kérdezte Edward rosszat sejtve. Gyanakodva méregette az előtte álló nőt.
– Bocsánat, hogy csak most szólok – mosolygott bájosan Isabella –, de már nem én vagyok Merania királynője. Lemondtam a trónról Rosaline javára még a házasságkötésünk előtt. Pont az esküvővel egy időben volt a koronázás, ezért nem jött el a húgom. Vagyis nem teheted rá az országra a mocskos kezed, te rohadék!
Picture

– Nem. Nem! Ez egyszerűen képtelenség!  Ezt most találtad ki – hüledezett férje.
– Nem, hanem a békekötés előtt – pontosított Isabella. – Annyira türelmetlenül akartad magadénak Meraniát, hogy fel sem tűnt, hogy a békeszerződésben egyetlen szó sincs arra vonatkozólag, hogy te lennél az új uralkodó, miután engem elvettél. Ahogyan az sem szerepel benne, hogy nem mondhatok le a trónról az esküvő előtt. De olvasd csak el még egyszer nyugodtan, ha akarod. Remélem, megtanultad a leckét: ne bízd semmilyen szerződés megírását az ellenfélre, főleg nem olyanra, akinek a kedvenc elfoglaltsága a törvénykönyv tanulmányozása.
– Nem! A szerződés így érvénytelen! – tiltakozott Edward.
Picture

– Miért is? Én a magam részéről betartottam a megállapodás rám vonatkozó részét – nézett rá jelentőségteljesen Isabella. – A békéért cserébe hozzád mentem feleségül, elvégre ezt akartad. Így szólt az egyezség, ennyit ígértem, nem többet. Hát tessék, megkaptad!
– Ezt nem hagyom annyiban. Beszélek a pádréval, érvényteleníttetem ezt a házasságot, és akkor…
– Ki kell hogy ábrándítsalak: azzal már elkéstél. A nászt már elháltuk, ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Elvesztettem valamit az éjszaka, amit már nem kaphatok vissza, így nem lehet a szerződés előtti állapotokat visszaállítani. Lásd be, ezúttal vesztettél, Edward. Amíg én élek, Merania soha, de soha nem lesz a tiéd.
Picture

– Sokkal ostobább vagy, mint hittem! Szóval inkább bízod az országodat egy felelőtlen, üresfejű libára, mint egy tapasztalt uralkodóra?! Azt hiszed, Rosaline alkalmas az uralkodásra, amikor saját magán kívül semmi más nem érdekli? Csak idő kérdése, és egész Merania romba dől! Ezt akarod?
– Tudod mit? Inkább bízom a volt királyságomat és hazámat a húgomra, mint egy magadfajta hataloméhes, aljas szörnyetegre!
Picture

Edward nem bírta türtőztetni magát, és akkora pofont kevert le feleségének, hogy a nő az ütés erejétől a földre esett.
– Megöllek, te kétszínű ringyó! – Acélszürke szeme vadul szikrázott a dühtől. – Átvertél engem! Hazudtál nekem! – Legszívesebben rávetette volna magát, hogy a saját két kezével fojtsa meg, ám mielőtt megmozdult volna, egy pillanatra mintha megijedt volna magától.
Picture

Isabella lassan, remegve kezdett feltápászkodni, közben gyűlölködő, de diadalmas pillantást vetett Edwardra.
– Mi tart vissza? –  Hangja halk volt, és kissé remegett. – Rajta, gyerünk! Ölj csak meg, ha ezt akarod! A lényegen ez már úgysem változtat. – Ahogy megkapaszkodott az ágy szélében, előkapta a párna alól az odarejtett kést.
Picture

– Tessék. Mire vársz? – A férfi felé nyújtotta. – Ne félj, meg tudod magyarázni. Mondd, hogy rád támadtam ezzel, és önvédelemből öltél meg. Mindenki el fogja hinni. – A nő keze remegett. – Egy, sőt, ki tudja hány ártatlan életet már elvettél, most is menni fog. Velem is hányszor próbáltál már végezni, hol saját kezűleg, hol mással elvégeztetve a piszkos munkát. A járvány… Joline… a csatatér… de most itt a nagy lehetőség. Megszabadulhatsz tőlem, mindörökre. Úgysincs már hasznom a számodra.
Edward vonásai lassan kisimultak. Isabellának nem tetszett a szája szélén megjelenő gúnyos mosoly.
Picture

– Hát ezt akarod? Ilyen egyszerűen megszöknél ebből a házasságból? Erre megy ki a játék? Ejnye, Isabella. Nem. Ilyen könnyen nem úszod meg. Nem teszem meg neked ezt a szívességet. Ha mindenképpen el akarod dobni az életedet, amiért a lovagod a sajátját adta, én ugyan nem akadályozlak meg, de akkor a saját kezeddel kell megtenned, és akkor tudod, mi lesz a büntetésed Odaát. Bár, ha jobban meggondolom, neked sokkal nagyobb szenvedés az, ha velem kell maradnod, igaz? És jól gondolod. Esküszöm neked, hogy rosszabb sorsod lesz itt, mint az Alvilágban, és ezért csakis magadat okolhatod. Most pedig fogd a késedet, és tűnj a szemem elől!
A férfin úrrá lett a düh és az indulat.
Picture

– Nem hallod? TAKARODJ! – üvöltött feleségére magából kikelve. Isabella kisietett a szobából. Torkát a sírás fojtogatta. Keserű győzelme nem nyújtott számára vigaszt; furcsa üres érzéssel lépett be szobájába: Edwardnak volt bőr a képén ugyanazt a helyiséget adni neki, amelyben nemrég még fogva tartották. Isabellát azonban már ez sem tudta érdekelni.

A következő hónapok fagyos hangulatban teltek. Isabella eleven kísértetként bolyongott a palota rideg folyosóin, nem találva helyét. Nem érezte magát otthon, minden idegen volt számára: az emberek, szobák, a hangok, a szagok…. A szolgálók megadták neki a kellő tiszteletet, tekintetükből és hangjukból mégis érezhető volt a megvetés. A királynét ez sem érdekelte már, ahogy semmi más sem. Nem nevetett, nem sírt, csak közönyös arccal meredt maga elé, ha nagy ritkán kimerészkedett szobájából.

Picture

Napközben férjével szinte csak az étkezések idején találkoztak, akkor is csak pár pillantásra méltatták egymást, s némán ettek. Azaz a királyné inkább csak kelletlenül lenyelt pár falatot. Folyamatos rosszullét kerülgette az advortoni ételek ízétől és a palota légkörétől. Teljesen lefogyott, arca sápadt és beesett lett. Ha férje bármit kérdezett, válaszai kimerültek az „igen”-ben, a „nem”-ben és egyéb egyszavas válaszokban.
Amilyen hidegek voltak a nappalok, annál forróbbak az éjszakák. Isabellának eleget kellett tennie házastársi kötelességeinek, amihez a király szinte minden éjjel ragaszkodott. Büntetni akarta feleségét, mert tudta, mennyire nincs ínyére, de egyre jobban és kétségbeesetten kívánta is őt, és azt akarta, hogy ez végre kölcsönös legyen. Isabella kétségbeesetten küzdött a saját áruló teste ellen. Lelke mélységes undorral küszködve tűrt, de teste egyszerűen cserbenhagyta, s hagyta, hogy Edward szenvedélyes érintései, csókjai megtörjék az ellenállását, és magukkal sodorják. A hálószobán kívül azonban tartózkodó és hűvös maradt férjével szemben.
A palota magányában a királyné egyetlen igazi társat talált magának, a könyveket. A kezébe került Advorton törvénykönyvének egy példánya, s olvasgatni kezdte. Szórakozásból megjelölte benne azokat a részeket, amelyeket kétértelműnek, igazságtalannak vagy egyszerűen csak ésszerűtlennek talált. Még azt is odaírta, mit és hogyan változtatna meg.
Picture

Edwardot kezdte zavarni a kialakult helyzet. Sértette őt, hogy felesége ennyire nem vesz róla tudomást. Ez így nem mehet továbbEgy asszonynak tisztelnie és szeretnie kell a férjét! Egy nap elhatározta, hogy beszél a felesége fejével. Indulatosan a nő szobája felé vette az irányt. Mikor elérte, résnyire nyitotta az ajtót, és belesett rajta. Isabella a székében üldögélt, elmélyülten tanulmányozva a törvénykönyvet. Férje néma csendben, lélegzetvisszafojtva figyelte őt.  Mennyire gyönyörű és… mennyire törékeny.
– Edward? Mit tehetek érted? – sandított rá Isabella, ahogy egy lapozás alkalmával megpillantotta őt a szeme sarkából.
– Gyere csak ide.
Picture

Isabella kelletlenül engedelmeskedett a kérésnek. Férje tetőtől-talpig végigmérte őt. A királyné arca sápadt és beesett volt, tekintete üres és fénytelen. Látszott rajta, hogy megviselte az elmúlt időszak. Edward azonban így is gyönyörűnek és kívánatosnak találta őt. Tekintete megpihent felesége keblén, mely nagyobbnak és formásabbnak tűnt, mint valaha. Szája sarka kéjes mosolyra húzódott, ahogy elképzelte, mit…
Picture

– Szóval, mit akarsz? – zökkentette ki elkalandozó gondolataiból Isabella. A hangsúly nagyon nem tetszett Edwardnak.
– Nincs több könyv – közölte feleségével a büntetést. Kikapta kezéből a vaskos kötetet, és elhajította a szoba másik sarkába. – Felesleges időpocsékolás, különösen egy nő számára. Foglalkozhatnál fontosabb dolgokkal is. – Például… velem, tette hozzá magában.
– Szóval ezt is elveszed tőlem – vont vállat keserűen Isabella. – Nos, az életemen kívül mást már nemigen tudsz. Minden elismerésem.
Picture

– Csak magadnak köszönheted – emlékeztette Edward. Felesége ismét az idegein táncolt. Magához húzta, és megcsókolta a nőt. A királyné azonban nem reagált, élettelen bábu volt a keze között.
Picture

– Hagyj békén! – húzódott el Isabella. Ismét rátört a hányinger, mely napok óta gyötörte. – Azt hiszem, rosszul vagyok… mindjárt…
– Már megint?! Fogadjunk, hogy csak megjátszod magad, hogy távol tarts magadtól, de nem fog menni. Nem csinálhatod ezt a végtelenségig!
– Higgy, amit akarsz! – Isabella tekintete tele volt mély undorral és megvetéssel.
Picture

– Elég ebből! Isabella, kérlek, miért vagy ilyen elutasító? – fakadt ki Edward. – Mi bajod van velem? Bezzeg az a senkiházi díszlovag! Ne is tagadd, láttam hogy nézel rá! – Keze ökölbe szorult, ahogy felidézte, mennyire gyengéd, mennyire szerelmes tekintettel nézett Isabella Ericre. – Még a nászéjszakánkon, álmodban is az ő nevét suttogtad. Mégis mit tudott ő, mit adhatott volna ő neked, amit én nem?
– Ne merészeld a szádra venni a nevét! Ericnek a kisujja is többet ér nálad! Akarod tudni, mi a legnagyobb különbség köztetek? Amíg te gondolkodás nélkül feláldoztál volna a hatalomért cserébe, ő nem csak az életét, de az egész országot feláldozta volna értem – sziszegte Isabella dühösen. – Csak hogy tudd, amikor veled vagyok, mindig azt kívánom, bárcsak ő ölelne és csókolna engem! – adta meg a kegyelemdöfést.
Ez már túl sok volt Edwardnak. Eltorzult arccal megragadta felesége ruháját a nyakánál fogva.
– Na mi lesz? Megint megütsz? – kérdezte Isabella minden érzelem nélkül. – Ha azt hiszed, tudsz még fájdalmat okozni, akkor gyerünk! De ha nem akarod, hogy az emberek beszélni kezdjenek mindenfélét, akkor kérlek, vigyázz, hogy ne maradjon nyoma.
Picture

– Velem te nem beszélhetsz ilyen hangon! – Edward alig bírta fékezni kitörő indulatát, de mély levegőt véve visszafogta magát, és eleresztette a nőt. – Mondok én neked valamit, kedvesem. Bármennyire nem akarod is, most már az enyém vagy, nekem esküdtél örök hűséget, az én feleségem vagy, akár tetszik neked, akár nem! Itt, most, és a síron túl is. Felfogtad ezt, asszony? Hadd emlékeztesselek, a drágalátos lovagod halott, és soha nem látod őt viszont! Rothadó hús és csontok, ennyi maradt a te nagy szerelmedből! Jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz!
Picture

– Elég! Hallgass el, te… te! – Isabella hangja elcsuklott. Úgy érezte, férje szavaitól a szívén éktelenkedő, mély heg felszakad, és dőlni kezd belőle a vér. Keze ökölbe szorult, látszott, hogy legszívesebben megütné a férfit. Tett felé egy lépést, ám lába nem tartotta meg őt: ájultan a padlóra zuhant.
Picture

– Isabella! – Edward rémülten térdelt le mellé. – Isabella, mi történt? Kérlek, válaszolj! Valaki hívjon orvost! Gyorsan!
Picture

Isabella lassan kinyitotta a szemét. Ágyánál férje, valamint egy feltűnően jóképű férfi állt.
– Mi történt? – ült fel lassan.
– Elájultál. Mondd, hogy érzed magad? – Edward őszinte aggódva nézett végig rajta. Isabella nem tudta mire vélni ezt a tekintetet. Mióta érdekli Edwardot az ő hogyléte?
– Már jobban, csak… kicsit még émelygek.
Picture

– Mi lehet a baja? – fordult az orvoshoz Edward.
– Meg kellene vizsgálnom, hogy többet tudjak – felelte amaz. Isabella a gondolatra önkéntelenül elpirult. A férfi annyira jóképű volt, hogy kissé zavarba is jött tőle. Eddig csak hallomásból ismerte őt, mégis azonnal felismerte a férfiban Dorian Carsont, Advorton leghíresebb orvosát, aki kiváló szakértelme mellett vonzó külsejének köszönhette ismertségét. A hölgyek a kissé nyers modora ellenére is rajongtak érte, s akár betegséget is színleltek azért, hogy egy alapos vizsgálatnak és kezelésnek vethessék alá magukat. Persze hiába is próbálkoztak, hiszen Dorian számára kizárólag egyetlen nő létezett: imádott menyasszonya, a gyönyörű Andrea.
Picture

– Voltak előjelei a bajnak? – kérdezte Dorian, bosszús-elégedett kis félmosollyal nyugtázva a királynéra gyakorolt hatását.
– A feleségem már hetek óta folyton lehangolt és fáradt, enni is alig hajlandó. A rosszullétei úgy egy másfél hete jelentkeztek először – válaszolta Isabella helyett férje.
– Értem. Felség, ha nem bánja, feltennék pár kérdést a királynénak. Négyszemközt. Magunkra hagyna pár percre?
– Szükséges ez? – vonta fel a szemöldökét Edward. Határozottan nem tetszett neki az ötlet, hogy a feleségét kettesben hagyja egy férfival. Ráadásul egy ilyen férfival…
Picture

– Maradhat, ha akar – tárta szét a kezét Dorian. – De eddigi tapasztalataim alapján a nők többsége nem szívesen beszél bizonyos dolgairól a férje előtt. Négyszemközt könnyebben megnyílnak.
– Képzelem… – dünnyögte Edward rosszallóan. – Két percet kap – bólintott. Továbbra sem volt elragadtatva az ötlettől, de nem akart féltékenynek vagy nevetségesnek tűnni, elvégre ő hívatta az orvost. Kelletlen sóhajjal kiment a szobából, remélve, hogy két perc tényleg csak beszélgetésre elég. Rövid, de annál idegtépőbb várakozás után visszatért a szobába.
– Szóval? – fordult az orvoshoz Edward. Isabella tanácstalanul feküdt az ágyon. Készségesen, bár kissé zavartan válaszolgatott Dorian kérdéseire, de választ még nem kapott arra, hogy mi lehet titokzatos betegsége.
Picture

– Úgy tűnik, nem komoly a baj. Szerencsére semmi olyasmi, ami kilenc hónapnál tovább tartana. Felség, minden jel arra utal, hogy a királyné gyermeket vár – mosolyodott el Dorian. – Gratulálok!
– Tessék? – kerekedett el Isabella szeme.
– Tessék? – pislogott Edward is. – Hiszen ez… ez… nagyszerű hír! Ez biztos?
Picture

– Biztos, hogy nem csak gyomorrontás? – próbálkozott Isabella bátortalanul.
– Nem szokásom tévedni – felelte Dorian vállat vonva. – Abból, amit elmondott, egészen biztos vagyok benne. Ha jól számolom… – Összevont szemöldökkel számolni kezdett, s fura szemmel nézett Isabellára –, úgy tizenkét hetes lehet, de legalább tíz. A biztonság kedvéért egy bába is megvizsgálhatja. A menyasszonyom az egyik legjobb, átküldhetem, de esküdni mernék, hogy ő is csak megerősítené a gyanúmat.
Picture

– El se hiszem – rázta a fejét a király. – Ezt meg kell ünnepelni!
Nagy lelkesedésében észre sem vette, hogy feleségének legkevésbé ünnepelni volt kedve. A nő arcán némán gördült le egy kósza könnycsepp. Dorian figyelmét azonban nem kerülte el ez a jel.
– Felség, beszélhetnénk négyszemközt? Odakint? – kérdezte a királyhoz fordulva.
– Hogyne.
Picture

A folyosóra lépve az orvos pár pillanatig eltöprengett, hogyan is fogalmazza meg mondanivalóját. Nem volt kenyere a finomkodás, így a lényegre tért.
– Felség, látja ön, milyen rossz bőrben van a felesége?
– Mire céloz ezzel? – kérdezte Edward vészjósló nyugalommal.
Picture

– A fenébe is, nem látja, mennyire végtelenül boldogtalan ez az asszony? Hogy mennyire szenved? Olyan, akár egy árnyék!
– Majd összeszedi magát – felelte Edward ridegen. Őt ugyan ne oktassa ki egy ilyen kis senki!
– Azért csak vigyázzon! – emelte fel a hangját Dorian. – Mert nem csak a felesége egészségéről van szó. Ha ez így megy tovább, akkor el fogja veszíteni a babát; az ő élete talán már csak számít valamit! Szóval, azt tanácsolom, kímélje a királynét, és vigyázzon rá!
– Tartsa meg a tanácsait magának! Majd pont maga fog kioktatni arról, hogyan kell egy nőt boldoggá tenni! – mérte végig megvetően a király. – Azt ajánlom, válogassa meg a szavait, ha az uralkodóval beszél. Ezt a hangnemet senkitől sem tűröm el! – Másnak gondolkodás nélkül a fejét vette volna ezért a szemtelenségért, de tartott tőle, hogy az advortoni hölgyek körében lázadás törne ki, ha ezt megtenné. Különben is, Isabella várandósságának híre túlságosan nagy örömmel töltötte el ahhoz, hogy ilyen semmiségek miatt bosszankodjon.
– Én csak figyelmeztettem – felelte az orvos a félelem és a megbánás legkisebb jele nélkül. – Azért csak gondolkozzon el azon, amit mondtam, felség. Próbálja felvidítani a királynét, figyeljen oda rá, kedveskedjen neki, kímélje őt, éreztesse vele, hogy fontos. És persze ügyeljen rá, hogy eleget pihenjen, és egyen rendesen.
– Megteszem, ami tőlem telik. – Edward meredten nézte a padlót. – Ha nincs több mondanivalója, távozhat!
Picture

Isabella lehunyt szemmel, erőtlenül hevert az ágyon. Ez kész rémálom! Nem lehet terhes… nem… nem hordhatja a szíve alatt ennek a szörnyetegnek a gyerekét!
Ekkor beléhasított a felismerés. Jóságos ég! Rémülten számolni kezdett. Tíz vagy tizenkét hét? Tíz hete volt az esküvő, tizenegy hete pedig az a bizonyos éjszaka… Mi van, ha… nem Edwardé a gyerek? Ebbe bele se gondolt. Mi van, ha Erictől fogant meg azon az éjszakán? Csekély esély volt rá, hiszen csak egyszer történt meg, és neki az volt az első alkalom. Ráadásul Marionnak is csak sok év próbálkozás után sikerült. De ha mégis Eric az apa? A gondolatra kellemes melegség, a boldogság lágy hulláma árasztotta el. Önkéntelenül is elmosolyodott, és végigsimított a hasán. Ám a következő gondolat kijózanította. Szentséges Őrző! Ha tényleg így van, és Edward rájön… ha ez kiderül… saját maga miatt cseppet sem aggódott, de a baba! Ha Ericre hasonlít, és Edward számára világos lesz a helyzet, biztosan nem fog kegyelmezni neki. A nő szíve összeszorult. Azt nem engedheti! Mi lesz most?
Próbálta elűzni rémisztő gondolatait, s reménykedett, hogy minden rendben lesz.
Picture

Dorian megállapítása helyesnek bizonyult: ahogy teltek a hetek és a hónapok, Isabella pocakja is egyre gömbölyödött. A kezdeti ijedtséget és szorongást lassan különös nyugalom és lelkes várakozás váltotta fel. Ahányszor a pici megmozdult vagy rúgott egyet, a királyné halottnak hitt szíve boldogan megdobbant. Kezét gyengéden végigsimította hasán. A benne növekvő kis élet új célt és értelmet adott létezésének, s ebből erőt meríthetett ahhoz, hogy elviselje az advortoni palota rideg légkörét. Érte, az ő drága kicsikéjéért megéri. A nő arca fokozatosan megtelt színnel, szemébe visszatért az elveszett fény.
Picture

Hat hónappal később pedig eljött az idő. Edward idegesen toporgott és fel-alá járkált Isabella szobája előtt. A kiszűrődő fájdalmas kiáltások megrémítették, de képtelen volt elmozdulni onnan. Tudnia kellett, mi történik.
Örökkévalóságnak tűnő idő után egyszer csak éles gyereksírás jelezte a kicsi érkezését. Edward megkönnyebbülten felsóhajtott, szíve nagyot dobbant. Különös érzés járta át. Végre megszületett a fia. A leendő trónörökös. Elégedetten mosolyogva nézte, ahogy pár perc múlva nyílt az ajtó.
Picture

Andrea, a bába lépett ki, arcán lelkes mosollyal, kezében az újszülöttel.
– Felség, szerencsére minden rendben ment – mosolygott a nő. – Nehezen ment, de szerencsére a királyné és a baba is jól vannak. Nézze!
– Szóval ő a fiam – csillant fel a férfi szeme.
– Felség. – A nő zavarba jött. – Az Őrző lánygyermekkel ajándékozta meg. Nézze csak, milyen gyönyörű, igazi kis hercegnő! – tette hozzá.
Picture

– Micsoda? Lány? – kérdezte Edward olyan arccal, mintha valami nagyon savanyúba harapott volna. Ez a lehetőség eddig fel sem merült benne. Neki fiú utódra volt szüksége, akit majd megtaníthat a kardforgatás és az uralkodás fortélyaira. Egy leendő királyra, aki vaskézzel irányítja majd a birodalmat. Mégis mihez kezdjen ő egy kislánnyal?
Andrea alig bírta megállni, hogy ne forgassa meg a szemét. Hozzászokott ehhez a reakcióhoz az újdonsült apukák részéről, és mindig felbosszantotta. Viszont azt is pontosan tudta, mit kell tennie ilyen helyzetben.
– Nézze csak meg, felség – nyújtotta a király felé az újszülöttet. Biztatóan mosolygott Edwardra, de az nem reagált, csak dermedten állt a helyén.
– Na és… mi legyen a neve? – próbálta oldani a helyzetet a nő.
– Sophie – döntött a király rövid töprengés után szeretett nagymamája neve mellett.
– Szép név. Illik hozzá – dicsérte Andrea. A kicsi halkan nyöszörögni kezdett, és nyugtalanul mocorgott a kezében. – Látja, neki is tetszik – mosolygott a nő.
– Jól van, adja ide – sóhajtotta Edward, megadva magát.
Picture

Bizonytalanul magához vette a kislányt, aki ettől rögtön megnyugodott. Az egész annyira… furcsa volt. Edward azt sem igazán tudta, hogyan tartsa. Az ő kezébe kard illett, nem egy kisbaba! A kis hercegnő azonban nem zavartatta magát, teljes bizalommal bújt hozzá, s pillanatok alatt álomba szenderült. Edward nem is értette, hogy tud egy ilyen csöpp, ártatlan kis lény ennyire nyugodtan pihenni olyan kézben, amelyhez annyi vér tapad. Önkéntelenül is szorosabban ölelte magához a babát, észre sem véve Andrea diadalmas mosolyát.
Edward úgy döntött, ideje meglátogatni az anyukát is. Bár Andrea azt mondta, jól van, a saját szemével akarta látni. Csendben benyitott felesége szobájába.
Picture

A királyné addigra már békésen szuszogott. Annyira kimerült, hogy őt is elnyomta az álom, akárcsak kisbabáját. Nem csoda, hiszen hosszú és nehéz szülésen volt túl.
Edward lassan az ágyhoz lépett, tekintete kislányáról lassan felesége békés arcára vándorolt. Különös érzések járták át, amelyek határozottan kellemesek voltak ugyan, de fogalma sem volt, mit kezdjen velük. Szeretette volna gyengéden megsimogatni felesége puha arcát, együtt örülni vele a gyermekük érkezésének, de tudta, Isabella szoborrá meredve tűrné csak az érintését. A gondolatra elkomorult. Vajon végleg tönkretett mindent, és felesége egész eletében gyűlölni fogja őt? Annyira szerette volna valahogyan megtalálni az utat hozzá, de hiába. Túlságosan sok fájdalmat okozott már. Mégis… talán most, gyermekük születésével új időszak kezdődik az életükben, és lesz esélye helyrehozni valamit abból, amit elrontott. Csendben megfogadta, hogy mindent megtesz azért, hogy – bármilyen nehéz lesz is – idővel boldog család lehessenek.
***
Picture

Rosaline kilépett a palota teraszára, és büszkén, határozottan nézett végig a mesébe illő tájon. Rosaline királynő, ízlelgette magában. Már majdnem egy éve viselte a címet. Nem volt nehéz megszoknia. Ó, bárcsak látná most édesanyja! Vajon hol lehet, él-e még?
A felkelő nap fényében megcsillant a fején nővére koronája. Azaz immár az ő koronája, emlékeztette magát. Csináltathatott volna magának sajátot, de ragaszkodott ehhez, nővére iránti tiszteletből.
Ajka diadalmas félmosolyra húzódott. Ki hitte volna, hogy valaha eljut idáig? Hiszen Isabella volt az elsőszülött. Ő volt mindig a jó kislány, az okos, szorgalmas, szófogadó nővér, apjuk kedvence, a leendő királynő, akiről „példát vehetne”. Ő pedig…  a makacs, engedetlen rossz kislány, az elkényeztetett királykisasszony. Az volt a szerencséje, hogy a sors kivételes szépséggel ajándékozta meg; ez volt egyetlen értéke, és egyben a titkos fegyvere. Bármit követett is el, neki mindent elnéztek, elég volt rebegtetnie kicsit a szempilláját, és bájosan mosolyognia hozzá. Bárkit levett a lábáról egészen kicsi korától kezdve. Gyönyörű, fenséges teremtés lett, de tudott szúrni is, mint a rózsa.
Titokban mindig is pici irigységet érzett nővére iránt. Bár vele ellentétben őt nem tartották különösebben szépnek, az idősebbik lánynak erre nem is volt szüksége. Isabella arra volt hivatott, hogy idővel jóságos, bölcs uralkodónőként emlékezzen rá az utókor sok-sok évszázadon keresztül. Ő itt és most sütkérezett a férfiak csodálatában, szépsége messze földön híres volt, s talán az is lesz még… öt évig? Tíz évig? Utána örökre feledésbe merül. Hiszen lesznek mindig új, frissen nyíló virágok, s a hervadt akkor már senkit nem fog érdekelni. Az mintha soha nem is létezett volna. Rettegett tőle, hogy az a sors vár rá is, mint a legszebb rózsára: az elkerülhetetlen elvirágzás, hervadás és a feledés homálya. Egyszer az ő szépsége is elillan majd. Az idővel szemben tehetetlen volt. Selymes, vörös haja idővel megfakul és megőszül, bársonyos bőrét ráncok csúfítják majd el, formás keblei megereszkednek, karcsú dereka alaktalanná válik. Úgy érezte, ha a szépsége elveszik, önmagát is elveszíti vele. Muszáj kihasználnia azt a kevés időt, amíg szépsége virágzik, és kiélvezni minden pillanatát.
Picture

A sors azonban nem így akarta. Isabella neve valószínűleg feledésbe merül majd, talán csak egy pársoros jegyzet marad meg róla és pár hónapig tartó uralkodásáról – Merania első királynője, aki látszólag az ellenség kezére játszotta országát, de titokban lemondott a trónról húga javára. Drága nővérem, szorult el Rosaline szíve. Annyira hiányzol. Remélem, nem szenvedsz nagyon, és nem megy rosszul a sorod. 
Rosaline tudta, az emberek a gyönyörű, ámde felszínes, üresfejű, ármánykodó bestiát látják benne, akit semmi más nem érdekel, csak a szépsége, a szórakozás és a férfiak. Most itt volt a lehetőség, hogy bebizonyítsa, mekkorát tévednek. Nővére árnyékában esélye sem volt kibontakozni, de most itt az alkalom, hogy megmutassa, sokkal több van benne, mint hitték róla. Isabella a kezébe adta a királyságát és fejére a koronáját. Méltó akart lenni ehhez a megtiszteltetéshez. Uralma alatt Merania felvirágzik majd – s ez a virágzás sokkal hosszabb lesz, mint egy rózsa élete.
Így is történt. I. Rosaline királynő uralkodása alatt igazi virágkor köszöntött Meraniára, békét és fellendülést hozva magával, ami több évszázados békét és jólétet alapozott meg. Méltán nevezik ezt a korszakot a Rózsa Idejének, amely mindmáig Merania történelmének egyik legfontosabb fejezete. De ez már egy másik történet.
Picture

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés