
Ezüst krónikák – 21. Méltó jutalom
– Lys, elment az eszed? Meg is halhatott volna! – szidta feleségét a holtsápadt Ben.
– Soha nem voltam még ennyire jól – szólt végül. – Azért legközelebb légy óvatosabb. Kérlek. Ben nincs rád túl jó hatással.
– Ígérem – sütötte le a szemét Lys. – De emberek… – vigyorodott el. – Megvan! Megcsináltad, Eric!
– Megcsináltuk – javította ki a lovag. Megbabonázva nézte a kard markolatát, győzelmük kulcsát.
– Egy feladat van hátra – szólt vidáman. – Ez ügyes kovácsnak össze kell kovácsolnia a kardot.
Két szempár szegeződött Benre.
A tekintetekből és a mosolyokból a válasz sejthető volt.
– Dehogynem tudod! – biztatta Lys.
– Itt egy igazi mesterre van szükség, aki érti a szakmáját. Én csak… tönkretenném. Akkor pedig minden elveszett. – Nem igaz! Ben, egyrészt szorít az idő. Másrészt senki másnak nem adnám a kezébe Seraphim darabjait rajtad kívül. Meg tudod csinálni, hidd el!
– De ha mégsem? Mi lesz, ha teljesen tönkreteszem, és emiatt bukik el Merania? Én nem vállalhatok ekkora kockázatot és felelősséget! Sajnálom.
– Most biztatsz vagy piszkálsz?
– Ben, én is, és a feleséged is bízunk benned. Te miért nem bízol saját magadban?
– Hogy miért nem? Láttátok már, milyen munkadarabok kerültek ki a kezem alól?! A katasztrófa azokra enyhe kifejezés.
– Meg kell próbálnod – erősködött Lys. – Legalább az én kedvemért. Na? – Ellenállhatatlanul aranyosan oldalra billentette fejét, olyan mosolyt küldve férje felé, aminek nem lehetett nemet mondani.
A két alak nem késlekedett, s kivont karddal siettek a betolakodóhoz.
– Megvesztetek, ti idióták? – prüszkölt Christian. – Veletek vagyok! Én vagyok Edward hírvivője, tudjátok!
– Nem vártunk semmiféle hírvivőt – vicsorgott az egyik.
– Honnan tudjuk, hogy igazat beszélsz?
– Nem tudok semmiféle erősítésről. – Christian arca rezzenéstelen maradt.
– Tényleg a mi emberünk – döntött az egyik.
– Én akkor sem bízom benne – tiltakozott a másik. – Miért lesből jött? Nem tetszik ez nekem. Szerintem végezzük ki, ha pedig kérdezi a király, mondjuk azt, hogy nem tudtunk semmiről.
– Én nem tenném – fenyegette őket Christian. – Ha Edward erre rájön, nektek nem lesz kegyelem!
Társai kénytelen-kelletlen belementek, Chris pedig halkan sóhajtott. Hála többéves kártyaasztalnál töltött tapasztalatának, ezt megúszta. Most. Egyelőre.
A fiú elmormolt magában egy imát, majd lesújtott az izzó fémre. Jaj, csak sikerüljön!
Ben összerezzent, s nyugalma szertefoszlott. Gyanakodva nézett körbe. Ki volt ez? Csak képzelődött volna? Vagy Lys volt az? Nem, hiszen a lány most alszik, és a hang nem is hasonlított az övére.
Stabil, éles, könnyű. Hibátlan. Bent furcsa magabiztosság járta át. Régi hibái és ügyetlenkedései semmiségnek tűntek egy ilyen tökéletes mestermunka után. Ezek után már bármire képes lesz! Ahogy a hajnal első sugarai megvillantak a kardon, büszke fénye mintha készítője érzéseit tükrözte volna.
Rohanni akart volna szétkürtölni a hírt, Lysnek, Ericnek, a királynőnek… de nem hajnali négykor! Ben ekkor érezte meg az elmúlt órák súlyát, és hogy majdnem összeesett az álmosságtól. Odabotorkált az ágyhoz, és úgy, ahogy volt, szinte beleájult a puha takarók és párnák közé.
Reggel, amikor megtudta a jó hírt, Eric azonnal megüzente a királynőnek, hogy ha lehet, fogadja őket minél előbb. Isabella eleget tett a kérésnek, így a késő délelőtti órákra kaptak is időpontot kihallgatásra. Lys kicsit rosszul érezte magát, így ő sajnos nem tartott velük.
Ben idegesen az ajkába harapott.
– Amikor bejelentenek, odalépsz, fél térdre emelkedsz, és ha a királynő int, felkelhetsz – magyarázta később a lovag barátjának. – Nincs mitől tartanod, Isabella jóságos és kedves királynő.
Mikor elhangzott a neve, Ben úgy érezte, térde kocsonyává válik. Eric bátorításként enyhe lökést mért barátja vállára, aki kicsit esetlenül elindult a trónszék felé. A cél előtt összeakadt a lába, így útja majdnem egy kevésbé méltóságteljes orra bukással ért véget.
– Felséges királynő – Ben kellemetlen gombócot érzett a torkában. – A kard… Seraphim… elkészült. Sikerült összekovácsolnom.
Megkezdődött a sutyorgás.
– Nem lehet igaz!
– Balfácán Ben? Ugyan!
– Biztos ócska hamisítvány!
– Szét fog esni…
– Köszönöm – mosolyodott el Isabella. Felkelt a trónszékről, és odalépett. Kezét kinyújtotta a fegyverért, s már tudta is, mi lesz a kovácsinas jutalma. Ben lelkesen nyújtotta át élete fő művét az uralkodónőnek.
– Térdelj le – kérte Isabella.
A kovácsinas engedelmeskedett. Nem is sejtette, mi következik.
A teremre néma csend ereszkedett.
Nerissa rosszallóan, lenéző fintorral nézte a jelenetet.
– Persze, nem kötelező kardot ragadnod és harcolnod – sietett leszögezni Isabella. – A mesterségeddel sem kell felhagynod, sőt, megteszlek Merania elsőszámú fegyverkovácsává. Conrad Steel örökös nélkül maradt, így a műhely a királyi család tulajdonába került. Szerintem a te kezedben lenne a legjobb helyen. De az adómentesség és a járandóság ugyanúgy megillet, mint bármely más lovagot.
– Hálásan köszönöm – hebegte Ben. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy nem álmodik. Sir Ben Falkner… milyen gyönyörűen cseng!
– Nem is tudom, mit mondjak, felség. Hálásan köszönöm – ragyogott Ben.
– Rendben. Távozhat, Sir Ben. Egy kis türelmet kérnék. – Elsietett, és hamarosan egy papírral érkezett vissza. Régóta őrizgette már. – Sir Eric, kérem, lépjen közelebb. – A királynő elnyomott egy sóhajt. Pontosan tudta, mivel hálálja meg szeretett lovagja fáradozását. Még ha fájdalmas is lesz.
– A vellane-i birtok birtoklevele – bólintott Isabella elszoruló szívvel. A vellane-i a királyi család egyik legnagyobb és legértékesebb birtoka volt az ország napsütötte délkeleti részén, közvetlenül a tengerparton. Tartozott hozzá két folyó, egy hatalmas erdő, valamint egy ezüstbánya is, s természetesen egy pompás kastély lakóira várva.
– Pontosan.
Ez példátlan volt. A meraniai uralkodók több generáció óta nem adományoztak örökös tulajdonba birtokot semmilyen nemesi családnak, csakis kölcsönbe. Az adomány minden esetben személyre szólt, nem volt örökölhető, így a tulajdonos fiának ki kellett érdemelnie, hogy megtarthassa apja halála után is. A király ezzel biztosította az adott család hűségét nemzedékről nemzedékre. Eric édesanyjának családja, Shiltonék például így vesztették el birtokukat, amikor az Arendsorok helyett a rivális Valdon-ház oldalára álltak egy trónviszályban.
Még ha ez azt is jelenti, hogy soha többé nem láthatja szeretett lovagját, vagy csak nagyon ritka alkalmakkor. Így lesz a legjobb mindkettőjüknek. Eric jólétben és boldogságban élhet a családjával – a nővel, akit szeret, és közös gyermekükkel vagy gyermekeikkel. Ez az ő személyes ajándéka számukra. Neki magának is jobb lesz, ha nem kínozza magát szerelme jelenlétével, még ha fájdalmas is lesz az elválás. Bármennyire vágyott a férfi közelségére, társaságára, tudta, hosszá távon csak sérülhet.
Eric szóhoz sem jutott. Így már lesz elég pénzük! Végre kifizetheti apja kártyatartozásának maradékát, és ha jön a baba, csodálatos, új otthonuk lesz Merania egyik leggyönyörűbb részén.
Valami mégis hiányzott. Neki a palota körül a helye, a királynő közvetlen szolgálatában – miért küldi el őt Isabella? Első találkozásukkor megfogadta magában, hogy ha eljön az idő, utolsó csepp véréig hűen szolgálja és védelmezi majd. Ugyanakkor feleségének is tett egy esküt, hogy mellette lesz jóban-rosszban, hűségben. Rá és a születendő gyermekükre nem lenne jó hatással az itteni ellenséges környezet. Ha az ő érdeküket nézi, mindenképpen el kell hagyniuk a várost. Azt a várost, amelynek lakói majdnem kivégezték Mariont. A férfi felidézte a kétségbeesett, könnyáztatta arcot, a könyörgő tekintetet, hogy vigye el innen. Nem kérdés, Marion itt nem maradhat. Ráaádsul eltűnt, és azóta sem került elő. Hol lehet? Mi lehet vele?
– Ez csak természetes, felség. Itt leszek, amíg szüksége van rám, és később is, bármikor.
– Felség, én… ez hatalmas megtiszteltetés. Ígérem, hogy méltó leszek ehhez a kegyhez.
– Sir Ericnél a legjobb kezekben lesz – jött mostohalánya határozott válasza. A lovag csendben közelebb lépett hozzá, hogy ha szükséges, megvédje. – Egyike azoknak az embereknek, akiknek a hűségében feltétlenül megbízom.
A tekintetek vadul cikáztak egyik nőről a másikra.
– Súlyos hibát követsz el, lányom – hangzott az anyakirálynő megvető ítélete. – Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
– Ez így igaz. A helyedben viszont nem várnám meg, míg a nép kér számon rajtad bármit is, mert azt nem úszod meg ép bőrrel – biccentett Nerissa. – Ha nem kérsz a tanácsaimból, akkor én most visszavonulnék, ha nincs ellene kifogása felségednek. Sőt, ha úgy kívánod, elutazok Rosaline-hoz Lochrose-ba, te pedig oldj meg magad mindent, ha már ennyire bölcs királynő vagy.
– Végre egy értelmes javaslat – mondta Isabella. – Ott nagyobb szükség lesz rád. Kezdhetsz is csomagolni.
– Nocsak – csodálkozott a királynő. Átvette a levelet, és olvasni kezdte. – Hát ez érdekes. Azt írja, Rosaline küldött neki egy kedves levelet, amelyben tisztázott pár félreértést – pislogott. – William végre hisz nekünk, ugyanakkor nem óhajt szövetséget kötni se velünk, se Edwarddal. Annyit kérne viszont, hogy amíg ő életben van, addig Christian Hale be ne tegye az országába a lábát. – Isabella mélyet sóhajtott. Legalább nem szereztek maguknak még egy ellenséget… Rosaline végre valamit jól csinált, s bebizonyosodott, hogy rózsavízzel átitatott levélpapírjának tényleg egyetlen férfi sem tud ellenállni.
Christian minden leleményessége ellenére nem tudott megszökni fogvatartói karmai közül, a Vörös Kardosok túl jól őrizték. Egyetlen esélyt látta a szabadulásra, bár azt is elég kockázatosnak találta.
Kétnapi utazás során, a reggeli órákban érkeztek meg Advortonba.
– Felséges úr! – Kísérői szorosan fogták a karját, mikor bekísérték a trónterembe a király elé. Természetesen a Vörös Kardos egyenruhájukat jó időben lecserélték, elkerülve a lebukást.
– Ezt az illetőt pedig az erődben találtuk – jelentette az egyik. – Azt állítja, felséged küldte.
– Azaz én találtalak meg titeket… – helyesbített Chris, mire egyik fogvatartója olyan ütést mért a bordái közé, hogy elakadó lélegzettel görnyedt össze.
Újabb ütést kapott.
– Fordulj fel! – fakadt ki Christian.
A trónteremben megfagyott a levegő. Az őrök riadtan összenéztek, a jelenlevő hölgyek elfordították a tekintetüket. Edward arcán egy pillanatra árnyék suhant át, szeme megvillant, vonásai megkeményedtek.
– Ne! Nem jó ötlet. – Christian egy pillanatra összerezzent. Nagyot nyelt. Érezte, hogy ezúttal túl messzire ment.
– Ó, persze – állt talpra a fiú remegő térddel. – Aztán, ha már nem tud belőlem több hasznos információt kiszedni, úgyis kivégeznek. Miért beszélnék akkor?
– Na és ha a szavamat adom, hogy szabadon távozhatsz?
– A várbörtönbe vele! Jót fog tenni neki pár éjszaka a cellában, lesz ideje gondolkodni. – Utána eldöntöm, mi legyen, tette hozzá magában. Addig is beszélni akart Isabellával. Haladéktalanul intézkedett is, hogy egy hintó álljon elő, hogy mielőbb elutazhasson Meraniába.
Újabb nap telt el. Marion továbbra sem került elő, és nem érkezett róla semmi hír. Eric már betegre aggódta magát miatta. Hol lehet, mi történt vele? A férfi már a legrosszabbtól tartott.
– Eric! – Barátja arca holtsápadt volt. – De jó, hogy itt vagy! Valamit tudnod kell! Úgy néz ki, megtalálták Mariont!
Ezeket is érdemes megnézni

Ezüst krónikák – 5. Seraphim, a fény kardja
2018. január 13.
Ezüst krónikák – 16. Utolsó kívánságok
2018. január 13.