Ezüst krónikák – 19. Ártatlan bűnösök

Isabella szíve nagyot dobbant, ahogy Eric szemébe nézett. Örömében legszívesebben a lovag karjába vetette volna magát.
– Örülök, hogy épségben visszatért – mondta boldogan. – Mondja, sikerrel járt?
– Nos hát… részben igen.
– Hogyhogy részben? – vonta fel szemöldökét Isabella kérdőn.

– A kettétört penge darabjait megtaláltam, és el is hoztam – jelentette büszkén a lovag. – Meglehetősen kalandos volt, de a részletekkel most nem untatnám.
Untatni? Isabella bármeddig képes lett volna hallgatni a szeretett férfi történeteit. Vagy akár csak a hangját.
– Rendben, de egy másik alkalommal feltétlenül szeretném meghallgatni.

– Ezt megígérem. Viszont… sajnos a markolat  nem lett meg – komorodott el a lovag –, anélkül pedig nem teljes a kard.
– Ó. Ez igen sajnálatos. – Isabella arcáról lehervadt a mosoly. – Én azért bizakodó vagyok. Ha a penge megvan, a markolat is előkerül.

– Azt éppenséggel tudom, hol van… – A férfi zavartan fordította el a fejét.
– Igen? – csodálkozott a királynő. – Akkor miért nem hozta el?
– Mert az Ítélet Vermének mélyén található – mosolygott keserűen a férfi.
– Ez nem lehet igaz! Onnan lehetetlen felhozni – nyögte Isabella csalódottan. – Nincs ember, aki onnan élve kijönne!
Talán ha egyszerre leküldene rengeteg embert, hátha egyikük élve kijut onnan a markolattal? De mégis hány életet áldozzon fel érte? Mi van, ha Griselda védi a tulajdonát, és egyesével öl meg mindenkit, aki a markolat a közelébe merészkedik? Nem, ez biztosan nem járható út, más megoldás kell.
– Hát, majdcsak kitalálunk valamit – vont vállat. Hangjában nem volt túl sok meggyőződés. – Viszont… – kapott észbe. – Mondja, miért hozzám jött? A feleségének most nagyobb szüksége lenne önre!

– Miért? Történt vele valami?
– Ön nem is tudja?! – hűlt el a királynő.
– Egyenesen a palotába jöttem, nem is beszéltem senkivel. Kérem, mondja el, miről kellene tudnom, felség!
Isabella gyorsan elmesélte a lovagnak Marion boszorkányperének részleteit.

– Őrző segíts! Ez nem lehet igaz! – Eric arca falfehér lett. – Ezt meg kell akadályoznom! Mondja, felség, ön miért nem tett semmit ez ellen a gyalázat ellen? – Eric kérdőn nézett rá, hangjában árnyalatnyi rosszallás érződött.
– Ez nem az én hatásköröm, hanem a főpapé. Ilyen ügyekben az ő és az inkvizíció, azaz a jakobán egyház döntéseit még nekem sem áll módomban felülbírálni. Őszintén sajnálom.
– Értem. Én viszont most azonnal odamegyek… ha megengedi – tette hozzá az illem kedvéért.
– Siessen, talán még nem késő! – intett Isabella.

Eric már ott sem volt. A királynő szomorúan nézett utána, majd csüggedten lehajtotta fejét.

– Mondják, hány ártatlan embert akarnak még a halálba küldeni ilyen nevetséges vádak alapján?!
A tömeg a beszélő felé fordult.
– Mit jelentsen ez? Ki merészel… – Peter keze ökölbe szorult.

– Hát én – lépett elő Chrisitan Hale. – Mondják, itt komolyan mindenkinek elment az esze? Önök tényleg olyan ostobák, hogy elhiszik a boszorkány-mesét? Persze, nagyon jó, ennél könnyebben nem is lehetne megszabadulni az ellenségeinktől! De most komolyan, mit vétett az a szerencsétlen nő?
Marion nem értett semmit. A szőke fiú szokatlanul hevesen reagált. Vajon miért? Nehezen hitte el, hogy önzetlenül, hogy miatta teszi. Akkor viszont mit akar elérni ezzel a közjátékkal?

– Netán szót adott volna valaki? – kérdezte Peter villámló szemekkel.
– Tudtam, hogy úgysem kapnék. Szóval, mi is a vád? Ha jól értem, az, hogy Marion boszorkánysággal váltotta ki a Vörös Halált, aminek végül ő maga találta fel az ellenszerét? Hah! Ez egyszerűen nevetséges, főleg, hogy én már pontosan tudom, mi okozta a járványt. Nem Marion, hanem Lady Joline Pimentel.
– Hogyan?
– Ezt higgyük is el?! – kiabált be valaki.

– Amikor visszatértem, átkutattam a grófnő szobáját a palotában, és találtam egy levelet, amelyben a megbízója megdicséri a szép munkájáért, és kéri, amint teheti, utazzon el, mielőtt elérné őt a „vész, amit rászabadított a városra”. Így már világos, ez mire utalt – folytatta zavartalanul Chris. – Az egyik szekrényben egy üvegcsét is találtam, abban lehetett a fertőzött folyadék, talán a kútba önthette, onnan gyorsan elterjed. Márpedig, ha ez a feltételezés igaz, amiben én biztos vagyok, akkor az azt jelenti, hogy a Marion ellen szóló bizonyítékok hamisak. Valaki be akarta őt feketíteni!
– Ki és miért tenne ilyet? – tette fel a logikus kérdést Peter.
– Hé, mindent én sem tudhatok – tárta szét a karját Chris. – De van egy olyan érzésem, hogy ez így is több, mint amire maguk itt rájöttek, különben nem lennénk most itt.
– Hazudik, mint a vízfolyás! – állapította meg valaki.
– Persze, hogy védi, hiszen a szeretője! – jött egy másik vélemény.
Hangos, egyetértő röhögés zúgott fel. Marion és Christian egyszerre emelték égnek a tekintetüket.
Chris idegesen felsóhajtott. Őrző, mondd, miért teremtetted az embereket ennyire ostobának?
Marion az ajkába harapott. Már megint ez a régi történet! Igen, ostoba és gyenge volt, hagyta magát átverni és csapdába csalni. Ezerszer, milliószor megbánta már. Meddig kell még bűnhődnie miatta? Peter azt mondta, az Őrző már megbocsátott neki ezért, de akkor miért dörgölik folyamatosan az orra alá? Épp elég büntetés volt, hogy magának képtelen volt megbocsátani.

Felidézte azt a rettenetes napot. Sírva, remegve állt a szoba közepén, nem akarta elhinni, ami történt. Ekkor nyitott be Chris lelkes mosollyal. Pár gyógyfüvet hozott csak, de látva sógornője kétségbeesését, megtorpant, és faggatni kezdte, mi bántja. Hosszas unszolásra Marion megmutatta a fél pár fülbevalót, amit a férjével közös ágyukban talált, valamint beszámolt arról az émelyítő, ócska női illatról is Eric ruháján. Olyat csak a közeli bordélyban használtak a lányok. Egyértelműnek tűnt: férje hűtlen volt hozzá. Eric állítólag mindent tagadott felesége előtt, sőt, neki állt feljebb, mert gyanúsítgatja, majd elviharzott, valószínűleg a nőcskéjéhez. Azt is hozzátette, aznap már ne várja haza.

Christian dühbe gurult, megesküdött, hogy ezt nem hagyja annyiban, és beszél bátyja fejével, de Marion ismét sírásban tört ki, így nem akarta magára hagyni. A nő magát hibáztatta. Hiszen csalódást okozott a férjének, amiért nem sikerült gyereket szülnie neki. Nem csoda, ha megelégelte, és nekiállt keresni valakit, aki képes rá! Érezte a szíve mélyén, hogy férje előbb-utóbb felbontatja majd házasságukat, és elhagyja majd, s már régen bánja azt is, hogy egyáltalán elvette…
– Ezt nem teheti veled! Kinek képzeli magát ez? Örülhetne, hogy ilyen csodálatos felesége van, de ő nem becsüli meg! Nem érdemel meg téged – vélte Chris. – Várj csak, tudom, mire lenne most szükséged. Ne mozdulj!

Lesietett, s pár perc múlva egy teli boroskancsóval és két kupával tért vissza. Megtöltötte a poharakat, és az egyiket a nő felé nyújtotta.  – Tudom, azt mondják, ez nem old meg semmit, de most biztosan jót fog tenni, bízz bennem!
A kancsó hamar kiürült, Marion elméjére pedig jótékony köd és derű borult. Megfeledkezett a fájdalmáról és Ericről is. Sőt, arról is, mi történt az este további részében.

Reggel, ébredéskor nem emlékezett, hogyan és mikor került ágyba. Meztelenül. És hogy miért fekszik mellette férje öccse, szintén ruha nélkül. Halvány emlékképek kezdtek derengeni, amiből lassan összeállt a borzalmas kép…
Rosszulléttel küszködve, pánikszerűen kipattant az ágyból, és magára kapta hálóingjét, az első ruhadarabot, ami a keze ügyébe került.

Undorodott magától, legszívesebben szembe köpte volna magát. Hogy volt képes erre? Hogyan csalhatta meg a férfit, akit a világon a legjobban szeret? Ráadásul pont annak testvérével… erre még férje hűtlensége sem volt mentség!
Chris is ébredezett. Boldog mosollyal nézett Marionra, ám ez gyorsan lehervadt arcáról a nő reakcióját látva.
– Nem nagy ügy, hiszen Eric sem volt hűséges hozzád – győzködte. – Te sokkal jobbat érdemelsz annál a szemétnél. Olyat, aki szeret téged, és megbecsül. Mi lenne, ha mi ketten…

– Itt álljunk meg – emelte fel a kezét Marion. – Chris, sajnálom, de teljesen félreérted a helyzetet. Nincs olyan, hogy „mi ketten”. Ez nem történhet meg még egyszer, ez az egész egy szörnyű hiba volt. Részeg voltam, elvesztettem a fejem. Őszintén szólva, szinte semmire nem emlékszem… Sajnálom, ha csalódást okozok, de én szeretem a férjemet, teljes szívemből. Soha nem hagynám el őt.
Te is eldobsz… Chris arca mélységes fájdalmat és csalódottságot tükrözött, majd szája gúnyos, megvető mosolyra torzult. Sebaj, a célját így is elérte. Sikerült bosszút állnia!
– Ó, valóban? Mégis megcsaltad őt, pedig ő végig hűséges volt hozzád. Elég volt az a vacak fülbevaló és egy kis parfüm, és máris oda a bizalom… hát, hallod, el se hiszem, hogy ilyen könnyen bevetted!

– Mit beszélsz? – kerekedett el a nő szeme. – Te… te voltál?!  Te raktad a fülbevalót az ágyunkba, és te kented be Eric ruháit női parfümmel?
– Ki más? Komolyan elhitted volna a bátyámról, hogy megcsalna téged? Ő, a hűség és tökéletesség eleven szobra? – nevetett fel gonoszan a szőke fiú. – Állítólag annyira szereted, mégsem ismered ennyire, és nem bízol benne? Ejnye, szegény annyira szomorú lesz, ha megtudja… mindennél fontosabb volt számára a hűség, erre pont a drága kis felesége teszi meg vele ugyanazt, amit az apja az anyjával…
– Nem, ezt sohasem tudhatja meg! – rettent meg Marion. – Kérlek…
– Azt várod tőlem, hogy hazudjak és titkolózzak? – A fiú színpadiasan a szívéhez kapott. –  Ez nem szép dolog, Marion. A hallgatásnak bizony ára van. Ha folytatjuk, amit elkezdtünk, akkor hallgatok.

Marion válaszként hatalmas pofont kevert le neki. Mélységes undorral és gyűlölettel nézett végig rajta. Amikor megismerte, annyira kedvesnek, barátságosnak tűnt… hogy ismerhette ennyire félre?
– Ezt még megbánod! – ígérte a fiú villogó szemmel, majd elviharzott. Bosszúja hamar elérte a nőt: estére már mindenki a viszonyról beszélt a városban.

Mikor megtudta, mi történt, Eric nem ordítozott, nem kérte számon, mélységes csalódottságában csak némán csomagolt, és elment otthonról. Három nap múlva került elő, amikor Marion már azt fontolgatta, véget vet az életének fájdalmában. Eric hajlandó volt megbocsátani, de lelkében végérvényesen összetört valami.

– Jól van – fakadt ki Christian. – Mondhatok én bármit, ha el akarják ítélni, úgyis el fogják. Végezzék csak ki, ha úgy tetszik, és higgyék csak el, hogy helyesen teszik, és örüljenek csak! Én szóltam: Marion nem boszorkány. A többi már a lelkiismeretükön múlik. További kellemes szórakozást! – A szőke fiú sarkon fordult, és még feldúltabban rohant el, mint ahogyan érkezett. Lépteit döbbent csend követte.

Peter mély levegőt vett. Pillanatok alatt mérlegelt mindent.     
– Az ítélet a következő…

Közben már ment le a nap. Eric sietős léptekkel haladt a katedrálishoz, szíve a torkában dobogott. Oda kell érnie. Talán még nem késő… a katedrális közelében emelt szentélyhez érve egyszer csak felesége jött vele szembe.

Egy pillanatig némán meredtek egymásra, majd a nő szó nélkül odarohant hozzá, és szorosan hozzábújt. Törékeny teste remegve simult hozzá. Amikor a lovag megérezte a nedvességet az arcán, rájött, hogy Marion a sírástól reszket. Nyugtatóan simogatta a nő hátát, s még szorosabban ölelte.
– Végre itt vagy – szipogta Marion. – Olyan sokáig odavoltál! Mi tartott ennyi ideig? Tudod te, mennyire féltem? Miért nem voltál itt, amikor szükségem lett volna rád?
Eric szíve összeszorult.
– Kicsim – csitította –, tudod te is, hogy fontos feladatom volt. A kötelességemet teljesítettem.

– Kötelességed!? Eric, neked nem csak a hazáddal és az uralkodóval szemben vannak kötelességeid, hanem a feleségeddel szemben is! Például, hogy mellettem legyél a bajban! Persze a királynő nyilván fontosabb nálam! – Folytatni már nem tudta, mert férje forró csókját érezte az ajkán.

A nő rögtön ellazult, behunyta szemét, és elengedte magát.
– Kérlek, bocsáss meg – pihegte, mikor elváltak. – Csak… annyira hiányoztál, és annyira aggódtam érted!

– Te is nekem. Most már nem kell félned, itt vagyok veled. Nem lesz semmi baj. Rendben? – Eric gyengéden megcirógatta a nő arcát.
– Megígéred?
– Megígérem.
– Akkor jó. Mesélj, mi történt itt Meraniában, amíg távol voltam? Hallottam, hogy felütötte a fejét a Vörös Halál, és te találtad meg a gyógyírt. Ügyes vagy!

– Sajnos nem eléggé. Sokakat nem sikerült megmentenem, pedig annyira szerettem volna! Rengetegen odavesztek. Például Lady Jenna is… Sajnálom. Tudom, mennyire kedvelted.
Eric elsápadt. Hiszen lovagtársa vasból volt!
– Peter főpap is elkapta a betegséget. Sőt, Ben is, meg Lys is, de mindhárman túlélték – folytatta Marion. – Amiről talán még nem tudsz, hogy nem sokkal az elutazásod után, egy éjszaka Lady Joline megpróbálta leszúrni a királynőt. Szerencsére nem sikerült neki, mert az öcséd időben közbelépett, de őfelsége így is komoly sebet kapott.
– Hogyan? Lady Joline a királynő életére tört? – Eric úgy érezte, elhagyja minden ereje. És ő még védelmezte is azt a kis kígyót! Ha tudta volna, mire készül… – Jóságos Őrző! Ha én ezt tudom… és én még csak meg se kérdeztem, hogy érzi magát!
Pár pillanat kínos csönd telepedett rájuk.

– Eric, te azt akarod mondani, hogy előbb a palotába mentél a királynőhöz, nem pedig hozzám? – A nő hangja tele volt hitetlenkedéssel és szemrehányással.
– Kicsim, én nem tudtam… fogalmam sem volt, mi történt veled, és hogy…

– Hozzám ne érj! – Marion keserűsége visszatért. – Mondd, miért van az, hogy neked mindig minden és mindenki fontosabb, mint én?!
– Marion… tudod, milyen fontos feladatom volt!

– Annyi hét után a királynő igazán kibírt volna még tíz percet! Hetekre eltűnsz, azt se tudtam, életben vagy-e! Amikor ott álltam az inkvizíció előtt, az járt a fejemben, mi van, ha nem látlak soha többé? El tudod képzelni, mit éltem át?! Na és te? Hosszú, borzalmas hetek után végre hazatérsz, és nem az az első dolgod, hogy hozzám gyere?

Ericnek kezdett fogyni a türelme. Több hét távollét és küldetése teljesítése után nem ilyen fogadtatásra számított. Pont felesége panaszkodására volt a legkevésbé szüksége. Ő mindent megtett, hogy a kedvében járjon, hogy boldoggá tegye, de tehetett ő bármit, az sosem volt elég. Pedig régen még… ez ugyanaz a riadt tekintetű lány még, aki akkor volt? Vagy ő elveszett valahol út közben?
Ez a lány egyszer megmentette az életét, amiért örökre a lekötelezettjének érezte magát. Az a komoly, kissé szomorkás tekintet, és a fonat a hajában határozottan emlékeztették őt valakire, ettől azonnal rokonszenvessé vált számára a fiatal nő. Amikor a lány nehéz helyzetbe került, meghálálta a szívességet: szinte habozás nélkül eljegyezte. Marion boldog mosolya, szemének csillogása máig kísértette, és bűntudatot ébresztett benne. Pedig akkor és ott úgy érezte, boldogok lehetnek együtt még úgy is, hogy képtelen volt viszonozni azokat az érzéseket, amelyeket a nő láthatólag táplált iránta. Hogyan is viszonozhatta volna ezeket, amikor szíve egy elérhetetlen álomért dobogott? De akkor is vágyott már egy boldog, szerető családra, s őszintén hitte, hogy ez lángoló érzelmek nélkül is valóra válhat. Az elején még működött is, de nemsokára gyülekezni kezdtek a viharfelhők, majd kitört a vihar, aztán el is ült szép csendben, kínzó ürességet és romokat hagyva maga után. Noha képes volt felesége hűtlenségét és testvére árulását megbocsátani, már csak a saját lelkiismeret-furdalása miatt is, felejteni nem tudott. Valami végérvényesen eltörött benne.

Ismerős hang zökkentette ki gondolataiból.
– Nicsak, ki van itt! – Christian gúnyosan nézett rájuk. – Csak nem újra együtt a gerlepár?
– Már csak te hiányoztál – forgatta a szemét Eric.  – Mit akarsz?
– Csak üdvözölni akarom a rég nem látott bátyámat. Sokáig odavoltál. Na és mondd, sikerrel jártál, vagy megint jól felsültél? Nem lennék a helyedben, amikor a királynő elé kullogsz majd szégyen-szemre, hogy…
– Bocsáss meg, hogy félbeszakítalak, de erre nem fog sor kerülni. Sikerrel jártam.
Christian úgy állt ott, mint aki valami nagyon savanyúba harapott Nem igaz, hogy ez is sikerült neki!
– Megszerezted…? – tátotta el a száját.

– Mondhatni. De úgy vélem, ez nem rád tartozik, úgyhogy akár mehetsz is a dolgodra, amíg szépen mondom.
– Tévedsz. Nagyon is rám tartozik! – csattant fel öccse. – A királynő tudja már? Ja, hát persze, előbb biztosan nála tettél látogatást. Szegény, bajba jutott feleségeddel meg senki nem törődik rajtam kívül! Lám, őt is nekem kellett kihúznom a csávából. Ja, meg a királynőt is, akit majdnem eltett láb alól a galamblelkű kis védenced, Lady Joline.
– Chris, ezt talán nem… – szólt közbe bátortalanul Marion.

– Elég volt! Befogod a szádat magadtól, vagy segítsek? – Eric keze célzásképpen kardja markolatára simult. Christian gyűlölködve tett egy lépést hátra. Bármilyen ügyesen és gyorsan forgatta is a kardot, tudta, bátyja ellen nem volna esélye.
– Hát jó – sziszegte, majd dacosan sarkon fordult, és elindult a palota felé. Nem sokáig jutott azonban, ugyanis…
– Várj! – Marion hangját hallotta maga mögött.

A fiú kelletlen nyögéssel megfordult.
– Mit akarsz? – vetette oda foghegyről.
– Fogalmas sincs, miért álltál ki mellettem – mondta a nő  –, de ha nem teszed, valószínűleg elítéltek volna. Úgyhogy: köszönöm.
– Ne köszönd – vont vállat Christian egykedvűen. – Nem miattad csináltam, csak ezt az elvakult boszorkányüldözést nem veszi be a gyomrom. Felőlem aztán ki is végezhettek volna, legalább Ericnek lett volna pár kellemetlen éjszakája a halálod miatt. Miért is foglalkoznék én a te életeddel? Ti sem sokáig haboztatok, hogy beáruljatok a királynál!

–  Csodálod? – A nő indulatból ütésre emelte a kezét. – Hidegvérű, utolsó rablógyilkos vagy, Christian Hale. Emlékszel-e még, hány ártatlan ember élete szárad a lelkeden? Hány védtelen utazó torkát vágtad el a cimboráiddal, hogy véletlenül se valljanak ellenetek? A pénzük mellett miért kellett elvenni az életüket is? Nem gondolhattad komolyan, hogy ezt megúszod, és hallgatunk, miután kiderült, milyen ember vagy te valójában! – Marion mélyen a szemébe nézett. – Ráadásul hazudtál nekem, átvertél és kihasználtál!

– Ó, igen? Akkor egyre válaszolj, kérlek. Mégis melyikünk dobta el a másikat másnap reggel, mint egy használt rongyot? Ki is használt ki kit?
– Mondd, mire számítottál? Szerettem a férjem… és most is őt szeretem – tárta szét a karját Marion.
– Tudom, tudom. Elvégre Eric maga a megtestesült tökéletesség. – Christian hangjából maró gúny áradt. – Kár, hogy ő viszont nem szeret téged. Akár nekem esel tíz körömmel, és kikaparod a szemem, akár elbőgöd magad, ez így van.
– Már megint hazudsz! Még egyszer nem dőlök be ennek a… – kezdte Marion.

– Ez esetben kellemes önáltatást kívánok, de most már tényleg mennem kell – intett búcsút gúnyosan Chris. – Te pedig szaladj csak vissza az imádott férjedhez!

– Eric! Hát te visszatértél? – Ben arca felderült, ahogy megpillantotta legjobb barátját. Odasietett hozzá, még feleségét is pár lépéssel maga mögött hagyva. – Tényleg te vagy az? El se hiszem! Mesélj, mi volt? Sikerrel jártál?
– Inkább te mesélj! – nevetett fel Eric. – Mióta vagytok ilyen jóban? – nézett végig rajtuk.

– Jaj, a legfontosabb! – kapott észbe a kovácsinas. – Bemutatom a feleségemet – mutatott lazán Lysre.
– Hogyhogy… – pislogott Eric. – Ez igaz? Hogy és mikor…
– Igaz. – A fiatal lány felemelte kezét. Az ujján lévő gyűrűn vidáman csillant meg a lemenő nap fénye.

– Sir Eric, ugyebár? Ben rengeteg mesélt önről… de, a francba is, mégis csak a férjem legjobb barátja vagy! Kezdjük újra. Örülök, hogy megismerhetlek, Eric. Ben rengeteg mesélt már rólad – nyújtott kezet.
– Szia, Lys. Hidd el, Ben is mesélt rólad. Rengeteget.
– Képzelem – nevetett fel a lány.
– Mindenesetre gratulálok nektek! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen örömhírre érkezek haza. Mégis hogy történt ez kettőtök között? – érdeklődött Eric. Még mindig nehezen hitte el.

– Mindjárt elmesélem, de nem lenne jobb ezt a kocsmában megbeszélni egy kis frissítő mellett? – csacsogta Lys. – Azt pedig remélem, tudod, hogy a mesélést te sem úszod meg!

A kocsmában Eric beszámolt mindenről barátainak. Hogy a hajó kis híján odaveszett egy viharban. Hogy a Monte Verrán milyen lényekkel és veszélyekkel találkozott. Végül azt, hogyan találta meg a penge darabjait. Útjának egyes részleteit azonban megtartotta magának. A külső nehézségek és akadályok mélyén olyan helyzetbe is került, ahol saját érzéseivel kellett szembenéznie, és ez ijesztőbb és bensőségesebb volt annál, hogy megossza barátaival.

Lys olyan jó hangulatba került a megtalált kard hírére, hogy egy kevéske bortól megmámorosodva a színpadra pattant, és hősi dalt kezdett rögtönözni az utazásból. Eric tiltakozása sem akadályozta meg abban, hogy az egész kocsmát boldogítsa vele. A jelenlévők láthatólag élvezték a produkciót, kurjongatással és tapssal díjazták a műsort, a lovag viszont annál kényelmetlenebbül érezte magát tőle. Amikor sikerült elterelnie a figyelmet egy pár percre magáról, és az esküvőre terelni a szót, Lys csak akkor hagyta csak abba, de kizárólag azért, hogy utána dőljön belőle a szó a részletekkel kapcsolatban.
Amikor kiderült a markolat lelőhelye, mindenkinek elment kicsit a kedve. Lys azon a véleményen volt, hogy valakinek – például neki – össze kellene barátkozni a lénnyel, és utána lemenni a markolatért. Ben érvei nem győzték meg, mely szerint Griselda egy vérszomjas szörny, amelyet képtelenség megszelídíteni, és ha kell, ő az asztal lábához kötözi Lys bokáját, ha csak megfordul a fejében, hogy tíz méternél közelebb merészkedik Griseldához.

– Ne hívjátok folyton szörnynek, neki is vannak érzései – tiltakozott a zenészlány. –  Van neki neve: Griselda. Jó, rendben, tényleg nem veti meg az ember-és állathúst sem, de ez nem az ő vétke. Ha nem szörnyetegként, hanem különleges, misztikus teremtményként kezelnék, lehet, hogy kiderülne, valójában nagyon szelíd és barátságos!
– Mint a vércsillák, igaz? – vonta fel a szemöldökét Ben. Az éjfekete szőrű, vörös szemű kis rágcsálók igen vérszomjas lények hírében álltak, mindent és mindenkit megrágtak, aki csak az útjukba került, rengeteg kárt és komoly sérüléseket okozva.
– Hé, ők nagyon is kedves kis lények! Nekem volt egyszer egy, Cukinak neveztem el. Egy lelketlen ember vízbe akarta fojtani. Ezt nem hagyhattam, inkább megvettem tőle. És ha hiszitek, ha nem, majdnem sikerült növényevésre szoktatnom! Szerintem az ujjamat is csak azért akarta folyton megrágni, mert répának hitte.
– Biztosan – bólintott arcizmaival viaskodva Ben. – Na és mi lett vele?
– Sajnos megszökött három hónap után – biggyesztette le a száját Lys.

– Sajnálom. – Eric faarccal végrehajtott bólintás közben levonta a következtetést, miszerint Lys valamiért vonzódik a furcsa, sokak által nem kedvelt lényekhez, mint Griselda, a Verem szörnye, a vércsillák, vagy Christian Hale. Vagy akár Ben.
Több óra tanácstalanság után még mindig nem jutottak közelebb a megoldáshoz.
– Na jó, azt hiszem későre jár. Egy kiadós alvás után talán eszünkbe jut valami – ásított Ben.
Lys megdermedt.
– Ben… mondták már neked, hogy zseniális vagy? – szólt izgatottan. Ben és Eric értetlenül néztek rá, majd egymásra, végül ismét a lányra.
– Nem nagyon…
– Támadt egy ötletem! – jelentette Lys lelkesen csillogó szemmel.