Ezüst Krónikák

Ezüst krónikák – 15. Követségben

– A Vörös Halál? – kérdezte Isabella kissé elsápadva. Felpattant a székből, és ijedten nézett a gyógyító szemébe. Az oldalába nyillaló fájdalom csak tompán jutott el tudatáig, pedig a fájdalomcsillapító hatása már múlóban volt. – Ez biztos? Hiszen legutóbb Ticktopban tört ki a járvány, az pedig a messzi északon van.
Picture

– Sajnos teljesen biztos – bólintott komoran Marion. – Ma reggel már a harmadik beteggel találkozom, akinek egyértelműek a tünetei. Sokáig reménykedtem, hogy tévedek, mert a jelek más kórságokra is utalhattak. Nem akartam fölösleges pánikot kelteni, de immár nincs semmi kétség: ez sajnos tényleg a Vörös Halál.
Isabella gondterhelt arccal próbálta felfogni a hallottakat.
Picture

– Hogy történhetett ez meg? Hiszen már Ticktopban is lecsengőben van a járvány. Hogyan törhetett itt ki ilyen váratlanul?
– Ezt én is szeretném tudni, de egyelőre csak találgatni tudok – rázta a fejét csüggedten Marion. – Hiszen Ticktopból kevesen utaznak errefelé. Mióta Advorton fennhatósága alá tartoznak, a kereskedőik is messze elkerülik Meraniát.
Már csak ez hiányzott! Hiszen ez katasztrófa! A Vörös Halál nem véletlenül érdemelte ki vészjósló nevét. Ahol csak kitört, iszonyú pusztítást hagyott maga után, s aki megfertőződött, annak nem sok esélye volt a túlélésre. Márpedig a kór szörnyen fertőző volt, és drámaian gyorsan terjedt, ahol csak felütötte a fejét.
Picture

– Akkor sajnos nincs más választás – döntött a királynő. – Vesztegzár alá kell vonni a várost, nehogy továbbterjedjen a kór az országban. Senki nem jöhet se ki, se be a város falain. Ezt haladéktalanul ki is hirdettetem. Ön addig próbálja elkülöníteni az egészségeseket a betegektől, és kérem, próbáljon valamilyen gyógyírt találni. – Különben lehet, mind meghalunk, tette hozzá magában Isabella.
– Megteszem, ami tőlem telik – ígérte a gyógyító. – De tudja, felség, eddig még senkinek sem sikerült orvosságot találnia erre a kórra, nem tudom, nekem sikerülhet-e.
Picture

– Igen, tudom. – Isabella komoly arccal bólintott. – De azért próbálja meg. Én bízom önben. Tegye meg, amit lehet.
– Igenis – hajolt meg Marion. Szinte érezte a vállára nehezedő felelősség súlyát.
– Rendben van. Távozhat.
Az emberek legnagyobb rémületére hamarosan kihirdették a vesztegzárat. A rettenetes hír még gyorsabban terjedt, mint maga a betegség. Aki csak tudott, visszahúzódott otthona biztonságába, remélve, elkerüli őt a gyilkos kór. Tudták és érezték, rövidesen igen borzalmas, fájdalmas napok virradnak majd Meraniára.
***
Christian a drámai eseményekről mit sem tudva, békés nyugalommal utazott Crafthole-ba a királynő által rábízott levéllel és palack borral, amelyeket William királynak kellett átadnia. Hosszú volt az út, már alkonyodott, mire elérte a királyi palotát. Az uralkodó épp nem tartózkodott a trónteremben, így amikor előadta jövetele célját, és a király hollétéről érdeklődött, az alábbi sejtelmes választ kapta:
– Őfelsége hamarosan fogadja önt, mihelyt végzett a… khm… halaszthatatlan ügyeivel.
–  Értem, és az mikorra várható?
Picture

– Attól függ, meddig bírja… akarom mondani, még körülbelül fél óra. Addig is az egyik inas megmutatja a szobáját, pakoljon ki, érezze otthon magát.
Szó se róla, kényelmes, otthonos szoba volt. Nem olyan jó, mint a meraniai, de azért megjárja. Hatalmas, puha ágy, a sarokban pedig kellemes meleget árasztó kandalló várta.
Picture

<span “font-size:12.0pt;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>Chris elhúzta az orrát, és nyugtalanul nézte a táncoló lángokat. Az enyhe füst és a tűz lágy ropogása kellemetlen emlékeket idézett. Keze megsajdult, ahogy önkéntelenül a zsebében őrzött aranymedálért nyúlt.
Picture

Hogy elterelje figyelmét, lelkiismeret-furdalás nélkül bontotta fel Isabella levelét, hogy megtudja, mi áll benne, ha már a királynő nem avatta be őt terve részleteibe. Tudta, hogyan kell visszazárni anélkül, hogy észrevegyék. Szóval Isabella hozzámenne Crafthole királyához a szövetség érdekében… érdekes.  

Hamarosan elunta magát, így inkább felfedezőútra indult a palotában. A végtelennek tűnő folyosókon keresztül olyan helyre jutott, amely valószínűleg a király lakrészéhez tartozott; a díszes festmények, szőnyegek és trófeák legalábbis erre engedték következtetni.

Picture

Az egyik kép különösen megragadta Christian figyelmét: egy gyönyörű, szőke nőt ábrázolt. Büszke, kissé szomorkás tekintetében volt valami nagyon ismerős; mintha már látta volna ezt a nőt. De vajon hol és mikor? Vagy csak összekeveri valakivel?
Picture

<span “font-size:12.0pt;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:”times=”” roman”;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” hu;mso-bidi-language:ar-sa”=””>Az egyik ajtó egyszer csak kinyílt, és két fiatal lány – egy fekete és egy szőke – lépett ki rajta. Egyikük kusza haját rendezgette, a másik a szoknyáját igazgatta, arcukon pajkos mosoly ült.
Picture

Mikor meglátták a döbbent közönségüket, egyikük rákacsintott, majd összenéztek, és elnevették magukat.
– Hé, drága hölgyeim, az egyikőtök itt felejtette az alsóneműjét! – szűrődött ki az ajtó mögül egy mély, dörmögő hang.
Christian pislogott néhányat, s majdnem elnevette magát, amikor rájött, mi volt az a „halaszthatatlan ügy”. Hát ez hihetetlen! A vén kecske…
– Hupszi! Az én lennék! – jelentette a fekete hajú lány, majd gyorsan visszaszaladt az elhagyott ruhadarabért. Mikor kijött, nyomában maga William érkezett. Christian láttán egy pillanatra megtorpant.
Picture

– Ó, szervusz… lányok, menjetek csak! Holnap ugyanekkor várlak titeket! Kis vadmacskák – rázta a fejét huncutul mosolyogva, ahogy a hölgyek kuncogva elsiettek.
– Jó napot, felség. Ha szabad megjegyeznem, igazán kiváló ízlése van. Nagyon csinosak – nézett a két leányzó után Chris elismerően.
– Köszönöm – biccentett elégedetten a király –, de láttad volna csak az én egyetlen Corneliámat ilyen idős korában! Csodájára jártak! Nincs senki, aki pótolni tudná őt.
Christian önkéntelenül hümmögve nézett ismét abba az irányba, amerre a király két ledér vendége elsietett.
Picture

– Tudom, mire gondolsz, de ez más. Negyvenévnyi házastársi hűség után jár egy kis szórakozás. Van mit bepótolni, na – tárta szét a karját. –  Jaj, bocsáss meg. Még meg sem kérdeztem: ki vagy te, és mi járatban vagy?
– A nevem Christian Hale – hajolt meg Chris. – Őfelsége, Meraniai Isabella királynő követe vagyok.
– Ó – csodálkozott az uralkodó. – Üzent is a mai látogatásáról, vártuk őt. Hogyhogy nem ő maga jött el?
Christian tömören összefoglalta az előző éjszaka eseményeit.
Picture

– Ez borzalmas! – hűlt el William. – Szegény kis Isabella… nagyon súlyos a sérülése?
– Ha kíméli magát, nemsokára rendbe jön. De utazgatni egy darabig nem nagyon ajánlott neki.
– Szerencse, hogy megúszta. A koronázása után nem sokat tudtam beszélni vele, de szívesen megismerném őt közelebbről is. Jólelkű, helyes lánynak tűnik, csak egy kicsit merev. Olyan, akár az apja, a jó öreg Henrik! Milyen büszke lenne a lányaira. – Mélyet sóhajtott, s a falon függő, szőke lányt ábrázoló festményre nézett elrévedve.
Picture

– Az ott felséged lánya, igaz? Aurelia hercegnő.
– Igen – bólintott William.
– Nagyon szép – állapította meg Chris.
– Ne is mondd! Szinte sorban álltak érte a kérők. Persze neki egyik sem kellett, csak az a nyomorult, házasságtörő féreg. – Egy pillanatra elmerengett régen eltűnt leánya portréjának szemébe nézve. Amilyen gyönyörű teremtés volt, olyan szeszélyes, makacs és magának való is, a szolgálók réme. Hiába volt hét fia, Williamnek mégis ő volt a kedvenc gyermeke, az egyetlen lánya, a szeme fénye. Talán túlságosan keményen bánt vele… de csak nem nézhette tétlenül, hogy az a nyomorult pernahajder tönkreteszi őt! Ha tudta volna, hogy ez lesz a vége… bárcsak visszacsinálhatná…
Szomorúan nézte a festményt, hátha egyszer csak elmosolyodik a rajta lévő alak, kilép a keretből, és a nyakába borul. Már húsz év eltelt, mióta eltűnt, de a király képtelen volt feladni a reményt, hogy Aurelia még mindig él, és egy napon majd visszatér, később pedig követi őt a trónon – biztos volt benne, hogy remek királynő vált volna belőle. Persze mindenki azt szajkózta, adja fel, hiába minden. A tanácsosai is biztatták, hogy másfél évvel szeretett Corneliája halála után nősüljön végre újra, hiszen még nem késő, lehet még új örököse. Mert ha nem lesz, és Aurelia nem kerül elő, akkor borzalmas jövő vár Crafthole-ra. Legalább öt főúr fente fogát a majdan megüresedő trónra, egyre lesték, várták, mikor „fordul már fel végre” az idősödő uralkodó. William tisztában volt vele, hogy jogos örökös híján itt véres trónviszályok lesznek, romba döntve és kiszolgáltatottá téve az országot. Ennek nem szabad megtörténnie!
Picture

– Felség – zökkentette ki a gondolataiból Chrisitan. – Igazából azért jöttem, hogy átadjak valamit. Isabella királynő küldött egy…
– Bocsáss meg – szakította félbe William –, de mit szólnál, ha mindezt vacsora után beszélnénk meg? Nagy lakoma lesz, nemsokára tálalnak, lesz minden földi jó. Természetesen téged is szívesen látlak, biztosan jólesne egy kis étel a hosszú út után. Utána majd elmondhatod, milyen ügyben küldött a királynőd. Mit szólsz?
– Jól hangzik. Köszönöm. – A fiúban most tudatosult, mennyire megéhezett a hosszú út alatt. A vacsora gondolatára összefutott a nyál a szájában. Abban is biztos volt, hogy a sok finom étel és pár  kupa jó bor után William is könnyebben hajlik majd a megállapodásra.
Picture

– Helyes – csapta össze a kezét a király. – Hétkor tálalnak. Addig javaslom, menj vissza a szobádba, és öltözz át. Nem mintha annak a sült vadkannak nem lenne mindegy, hogy díszruhában vagy rongyokban fogyasztják-e el, de hát tudod, az illem meg az a sok úri huncutság…
– Értettem, ott leszek időben – mosolygott Chris. Egészen megkedvelte az öreget. Mikor indult volna vissza a szobájába, a király megállította.
– Várj csak – szólt hirtelen. – Egy pillanat.
Chris megtorpant, és kíváncsian visszafordult.
Picture

– Olyan ismerős vagy nekem. – William mélyen elgondolkodva mérte végig őt. – Nem találkoztunk mi már korábban?
– Nem hinném – felelte lassan Christian. – Arra bizonyosan emlékeznék, ha felségeddel találkoztam volna.
– Meglehet – tűnődött az uralkodó. – Hm. Mindegy, talán később eszembe jut. Akkor a vacsorán találkozunk.
Picture

A szobájába visszatérve Chris gyorsan átöltözött. Ahogy körbenézett, különös érzés fogta el. Valami furcsa volt, de nem tudott rájönni, mi zavarja. Mintha… nem, hiszen minden a helyén van. Mégis… Nem volt sok ideje ezen töprengeni, így inkább magához vette a palack bort, amelyet Isabella küldött Williamnek ajándékba, és elindult az ebédlőbe.
Amikor benyitott, végignézett a jelenlévőkön: csupa előkelő úr és hölgy, hercegek, grófok, nemesek. Lelkesen csevegtek és bort kortyolgattak az uralkodó érkezésére, no meg az étel tálalására várva. Christian némelyiket már meraniai ünnepségeken és lakomákon is látta, őt viszont láthatóan nem ismerték fel, de érezték, hogy nem az ő köreikből való, így sokan gyanakodva, bizalmatlanul méregették, páran még össze is súgtak.
Picture

Christian megszokta ezt a reakciót, nem is zavarta különösebben. Vállat vont, majd indult volna helyet foglalni, amikor elakadt a lélegzete: az egyik asztalnál ugyanis olyasvalaki ült, akire nem számított, és nem igazán akart összefutni vele…
Edward király Advorotnból. Mit keres itt? Ha ő itt van, az semmi jót nem jelenthet! Edward furcsa mód nem tűnt meglepettnek. Gunyoros félmosollyal intett neki, hogy jöjjön közelebb és foglaljon helyet. Mivel Isabella széke közvetlenül William királyé mellett lett volna, így Chris oda ült le. Hűvösen köszöntötték egymást Edwarddal, majd Advorton királya beszélgetést kezdeményezett.
– Emlékszem rád, még a tornáról. Te Sir Eric Seville testvére vagy, nem igaz?
– Féltestvére. – Chris felélten szükségét érezte a helyesbítésnek. Figyelmét azonban más kötötte le: az asztalok között egy üstszerű edény állt, benne tűz lobogott, melynek fénye és melege kellemesen ellensúlyozta kőfalakból áradó hideget. A fiú szeme tágra nyílt a forró lángok látványára, és ösztönösen hátrébb húzódott a székével. Nagyot nyelve, félve nézett a békésen ropogó tűzre.
–  Értem – bólintott Edward. Figyelmét nem kerülte el Chris reakciója. Nem tette szóvá, de megjegyezte. – Na és mondd csak, mi járatban vagy itt Crafthole-ban?
Christian szívesen feltette volna neki ugyanezt a kérdést.
– Isabella királynő küldött.
Picture

– Ó? Mily meglepő. Biztos nagyon elfoglalt lehet, ha nem tisztelte meg William királyt a személyes jelenlétével.
Chrisnek a nyelve hegyén volt a válasz, de épp akkor ért oda a crafthole-i uralkodó.
Picture

– Ó, ezek szerint már ismerik egymást – biccentett, majd helyet foglalt a asztalnál.
– Volt szerencsénk megismerkedni – felelte Edward. – Még a Meraniában rendezett lovagi tornán láttuk egymást.
– Tényleg, a torna! Gratulálok, hallottam, szép győzelem volt.
– Az ám! Nincs is szebb annál, mint amikor az ellenfél magától kidől a döntő pillanatban. Kicsit megkönnyíti a dolgokat – mosolyodott el gúnyosan Chris. Edward vetett felé egy lesújtó pillantást.
– Remélem, a féltestvére azóta már kiheverte. Nem mindenki tud méltósággal veszíteni – vont vállat. Hangja tele volt mélységes megvetéssel.
–  Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, én is szívesen megnéztem volna a tornát – sajnálkozott William. – Biztosan izgalmas volt. Csak hát, sürgős elintéznivalóm akadt.
– Igen is, hallottam is, hogy Lord Arnaud fejvesztve menekült. – Chris emlékezett a hírekre arról a balhéról, amely a torna ideje körül tört ki Crafthole-ban.
– Menekülni már nem tudott, de a fejvesztés az stimmel – bólintott komoran William. Lord Arnaud akkoriban határozott úgy, hogy William túl régóta ül a trónon, és ideje lenne átvenni a helyét, mielőtt más megelőzi. William ezzel nem értett egyet, ahogy az éppen időben érkező, éber palotaőrség sem. Arnaud-nak a fejébe került a hatalomátvételre tett kísérlete.
– Én is hallottam róla. Elképesztő – rázta a fejét Edward. – Mit meg nem engednek maguknak egyesek! Remélem, ez az ügy megfelelő példát statuál, és elejét veszi a többi hasonló próbálkozásnak.
– Remélem, bár én szerencsére ép bőrrel megúsztam. Az még szörnyűbb, ami szegény Isabellával történt.
– Tényleg, Isabella! Éppen a királynő távollétének okáról érdeklődtem. Kíváncsi lennék, miért nem tud ma itt lenni velünk – nézett Christianra.
– Mint őfelségének már említettem korábban, a királynő majdnem merénylet áldozata lett tegnap éjszaka – mondta Chris szárazon –, szóval nem igazán volt utazásra alkalmas állapotban.
– Tessék? Ez igaz?
– Mielőtt nagyon aggódni kezdene érte, fölösleges, egy kissé mélyebb karcolással, de megúszta. Időben sikerült közbelépnem.
– Ezt örömmel hallom. Szerencse, hogy a királynőnek ilyen megbízható segítői vannak. – Edward hangjába árnyalatnyi, de egyértelmű irónia vegyült. – Na de mégis ki vetemedett ilyen szörnyűségre?
Picture

– Jaj, hát ez a legjobb! Most biztosan nagyon meg fog lepődni: felséged régi kedves ismerőse, akinek Isabella királynő menedéket nyújtott: a galamblelkű kis grófnő, Lady Joline Pimentel! Nem gondolta volna, igaz?
– A kis kígyó. – Edward arca nem árult el semmilyen érzelmet, ám az asztal alatt észrevétlenül ökölbe szorult a keze. Idegesítő, pimasz kis légy, gondolta. Tudta, mit kell tenni az ilyennel: ahogy gyanútlanul, egyre bátrabban, egyre közelebb repül, egy gyors mozdulattal majd agyoncsapja. Abban egészen biztos volt, hogy ez a légy ugyan nem fog beleköpni a levesébe…
– Ezek szerint Isabella jobban járt volna, ha kiadja nekem őt – állapította meg. – Lám, ez a vége, ha a meraniaiak minden jöttmentet befogadnak – ciccegett méltatlankodva, majd jelentőségteljesen végignézett a fiún. – Érdekelne, mi lett végül a grófnő sorsa? Remélem, megkapta méltó büntetését.
– Bizony, Griselda, a Verem szörnye nagyon jót vacsorázott. De a grófnő előtte még érdekes dolgokról mesélt. Elárulta, ki volt a megbízója, és a Vörös Kardos fosztogatókról is kiadott pár érdekes információt.
– Örömmel hallom, hogy nem úszta meg. – Edward arca rezzenéstelen maradt. – Noha én nem sokat adnék a szavára ezek után. El tudom képzelni, mi mindent hordhatott össze, hogy mentse a bőrét. Szóval a vallomása alapján véleményem szerint nem lenne túl bölcs dolog megrágalmazni bárkit is, nem érne meg egy diplomáciai botrányt az ügy. Egyetért velem, William?
– Talán. A lány vallomását alátámasztja valami egyértelmű bizonyíték? – kérdezte az idős uralkodó.
Picture

– Idő kérdése, és lesz az is. – Chris nagyot nyelt. Sajnos a Joline-nak írt levelek egyikén sem szerepelt aláírás. Nem derült ki belőlük, hogy Edwardtól származnak. Még az is lehet, diktálta a leveleket, hogy a kézírása alapján se ismerjék fel. Akárhogy is, komolyan kellett vennie az Edward szavaiból áradó fenyegetést. Bármennyire szerette volna őt megszorongatni egy kicsit, netán leleplezni William előtt, egy bizonyíték nélküli vád könnyedén bajba keverheti.
Picture

– Bízzunk benne – bólintott negédesen Edward. – Azért ez borzasztó – váltott témát. – A királynő koronázása óta mintha valami átok ülne Meranián, nem? Először a fosztogatók, azután ez a merénylet… ráadásul a hercegnőről az a pletyka járja, hogy megesett, és szégyenében véget akart vetni az életének. Pedig a királynő biztosan talált volna valami szerencsétlen, mit sem sejtő balekot, aki időben elveszi a húgát, és sajátjaként neveli fel a gyereket. Hát, én nem szívesen lennék az illető helyében.
Picture

– Micsoda? – Christian tátott szájjal nézett rá. Szóval erre megy ki a játék! Edward megpróbálja rossz hírét kelteni a hercegnőnek, hogy Isabella semmiképpen ne tudja őt férjhez adni, és ezáltal alkalmas szövetségest találni Meraniának, főleg nem Crafthole-t. – Nem tudom, honnan szerzi felséged az információit, de érdemes lenne lecserélni a hírszerzőit – rázta a fejét Chris. – Még hogy megesett! A hercegnő teljesen makulátlan!
– Hm. Érdekes, én úgy látom, a szépség és az erkölcs ritkán jár együtt. A hercegnőt pedig, már bocsánat, nem a szűzies viselkedéséért méltatják. Akkor ezek szerint nem próbált meg véget vetni az életének?
– Hát, azért nem próbálkozott olyan nagyon…
Picture

– Szóval valóban megpróbálta – hümmögött William. – De akkor mi oka lehetett rá?
– Egy jelentéktelen apróság miatt összevitatkoztak a királynővel, és így próbálta meg alátámasztani az igazát. A legjobb családokban is előfordul. Ennél többet én sem tudok – hárított Chris.
– Akkor bizonyára az is téves információ, hogy egy bába vizsgálta őt meg. – Edward alig tudta leplezni diadalmas mosolyát.
Picture

– Ez helytálló. Csakhogy az a bába nem mellesleg a környék legügyesebb gyógyítója hírében áll. Jól ismerem, hisz ő a sógornőm, Marion Seville. Szóval én már bizonyára tudnék róla, ha a hercegnő becsületén folt esett volna.
– És nyilván készségesen be is számolnál nekünk erről – bólintott Edward, mire Chris alig tudott lenyelni egy csípős választ.
Picture

A kínos társalgást a vacsorát felszolgáló szolgálók szakították meg. Finomabbnál finomabb falatok: pulyka, vaddisznó, borjú, sajtok, gyümölcsök… Chris nem is emlékezett, mikor evett utoljára ennyire jóízűt.
– És mondd csak, pontosan hova valósi vagy? – fordult hozzá William két fogás között. Még mindig próbálta megfejteni, honnan olyan ismerős neki a fiú. – Mindig is Meraniában éltél?
– Igen, anyám nem sokkal a születésem előtt költözött Halkwaldba, egy dél-meraniai kis faluba. Ott éltem hétéves koromig.
– Halkwald… nem ott pusztított az a tűzvész egy évtizede? – kapta fel a fejét Edward.
– Arról én is hallottam – bólintott William. – Borzalmas, ami történt.
Picture

Christian igyekezett minél jobban takarni az égési sebet a kezén. Megborzongott, ahogy felidézte azt a szörnyű éjszakát, ahogy remegő térdekkel nézte a szinte égig érő, vérvörös lángokat, melyek nappali fénnyel árasztották el a falut. Jégkék szemében elégedett, dacos tűz táncolt, fülének zene volt a sok kétségbeesett sikoly és kiabálás. Aljas gyilkosok, megérdemlik… meg sem érezte a tenyerén lángoló fájdalmat, ahogy megszorította a zsebében lapuló aranymedált.
– Ha emlékezetem nem csal, valami boszorkányt égettek el máglyán – idézte fel Edward. – Aznap éjjel kigyulladt az egyik magtár, s mire az emberek feleszméltek, a falu nagy része a lángok martalékává lett. Az emberek többsége megúszta könnyebb sérülésekkel, de az az évi teljes termés odalett. Azt mondják, a boszorkány szelleme állt bosszút az ott lakókon.
Picture

– Lehetséges, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy az Őrző büntette meg a falubelieket egy ártatlan nő haláláért. Ha valaki szálka az emberek szemében, mi sem egyszerűbb, mint boszorkánysággal megvádolni, és máris megszabadulhatnak tőle. – Chris üres tekintettel meredt a tányérján figyelő sült borjúhúsra. Elment az étvágya.
– Szóval nem hiszel a boszorkányokban? – vonta fel a szemöldökét Edward.
– De igen – felelte kelletlenül és nem túl őszintén a szőke fiú. – Viszont azok, akiket boszorkányság miatt ítélnek halálra, azok közül kevesen azok.  Egy igazi boszorkány úgyis megtalálja a módját, hogy elkerülje a lebukást és az inkvizíciót.
Picture

– Ebben van valami – tűnődött William. – Te még ott laktál akkor? Elképzelhető, hogy ismerted is a nőt, akit megégettek?
– Úgy is mondhatjuk. És biztos vagyok az ártatlanságában.  – Ennél többet nem akart elárulni. Szerencsére a téma hamar másra terelődött. Christian lopva Edward arcát figyelte. Úgyis ki fogja deríteni, mit akar itt Crafthole-ban. Bármit tervez is, nem fog célt érni, efelől kezeskedik.
A vacsora a végéhez közeledett, mikor Chris elővette az ajándékba küldött bort, és William felé nyújtotta.
– Felség, mielőtt elfelejteném: fogadja Isabella királynő ajándékát. Meraniai bor, az egyik legjobb fajtából, szerintem igen jól illene ehhez a sült nyúlcombhoz. Talán a tredony-ihoz nem fogható – vetett egy jelentőségteljes pillantást Edward felé –, de biztosan ízleni fog.– Meglepetésére azonban az advortoni uralkodó szája egy pillanatra alig észrevehető, gunyoros mosolyra rándult, tekintete diadalmasan megvillant, mintha csak erre a pillanatra várt volna. Chris elbizonytalanodott.
– Igazán kedves. – William örömmel nyúlt az italért. – Biztosan kiváló. Kóstoljuk is meg. Add át köszönetemet a királynőnek.
Picture

– Várjon! – szólalt meg Edward lassan. – Ha jót akar, nem iszik belőle. Az a bor mérgezett!