Ezüst Krónikák

Ezüst krónikák – 11. Családi problémák

Picture

– Szerencséd van – vicsorgott Nerissa villámló szemekkel Isabellára. – Van fogalmad róla, hogy majdnem meghalt miattad a lányom? Ahogy annak idején a fiamat is miattad veszítettem el! Nem volt még elég, mondd? Hány ember élete szárad még a lelkeden? – Szinte köpködte a szavakat.
Isabella mély levegőt vett.
– Miért vádolsz még mindig ugyanazzal? – Hangja kissé megremegett. – Az nem miattam történt. – Behunyta a szemét, és felidézte a szörnyű emléket, amely azóta is kísértette.
Picture

Isabella hétéves volt, kisöccse, Corin éppen három hónapos. Nerissa megtiltotta, hogy mostohalánya bemenjen a kisfiúhoz, de ő annyira rajongott a kicsiért, hogy vállalva a kockázatot, egy végzetes hajnalon mégis bemerészkedett a herceg szobájába. Azonban ahogy a bölcsőhöz lépett, látta, hogy valami nincs rendben a babával… aludt, túlságosan mélyen aludt. A félhomályban is látszott, hogy arca természetellenesen színtelen, hamuszürke. A kislány aggódva hozzáért, s rémülten húzta el kezét a jéghideg kis testtől. Hiába szólongatta egyre ijedtebben, könyörögve, majd szinte sikítva, Corin semmire nem reagált, nem ébredt fel. Isabella kétségbeesetten kiáltott segítségért, ám már késő volt: kisöccse örökre elaludt.
Soha nem derült rá fény, miért hunyt ki az ártatlan kis élet ilyen hamar, ám Nerissa felelőst keresett, és talált is engedetlen mostohalánya személyében, aki olyan kegyetlen verést kapott tőle, hogy hónapokig viselte a nyomait.
Picture

Amikor ez a király tudomására jutott, az éktelen haragra gerjedt, és száműzni akarta az udvarból feleségét, aki addig rimánkodott és magyarázkodott, míg az uralkodó végül megenyhült, és elhitte, hogy csupán a gyász miatti végtelen fájdalmában bántotta a kis Isabellát, nem tudta, mit cselekszik. No meg nem feledkezhetett kisebbik lányáról sem, akit nem akart elszakítani édesanyjától. Mindezt mérlegelve végül adott Nerissának egy utolsó esélyt, noha az eset mégis az utolsó szög volt kapcsolatuk koporsójában.
A hercegnő sokáig el is hitte, hogy ha nem megy be engedély nélkül kisöccséhez, és nem nyúl hozzá, akkor még mindig élne. Évekbe telt, mire megértette, nem ő a hibás. A sebek lassan elhalványultak, s végül teljesen eltűntek, lelkében azonban örökre nyomott hagyott a tragédia, s bár józan esze már elfogadta, hogy nem tehetett róla, lelke mélyén még mindig hibásnak érezte magát a történtekért.
– Hidd el, én tényleg szeretem a húgomat – folytatta. – Őszintén. Nem akartam, és nem is akarok neki rosszat. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, én soha nem… – Megrázta fejét. –  Én csak az ország érdekeit tartottam szem előtt, de talán hibát követtem el. Átgondoltam. Ha Rosaline ennyire nem akar férjhez menni, ám legyen, nem kényszerítem rá.
– Akkor mégis mit szándékozol tenni? – vonta fel a szemöldökét Nerissa.
Picture

– Akkor megteszem helyette… én.
Döbbent csent ereszkedett rájuk.
– Hogy mondtad?
Isabella mély levegőt vett.
– Ha William király beleegyezne abba, hogy a házasságkötés után továbbra is én irányítsam Meraniát teljes körű hatalommal és mindennemű beleszólás nélkül, s mindezt írásba is adja, hajlandó vagyok feleségül menni hozzá. Cserébe kap tőlem egy, vagy akár több fiú trónörököst. Így mindenki jól járna, és mindenki megkapná, amit akar.
Persze egyetlen porcikája sem kívánta ezt a házasságot, de neki már úgyis mindegy volt. A szeretett férfi már másé, ezek után annyira mindegy, kihez megy feleségül. Csak az számított, hogy ezzel a házassággal Merania jól járjon, semmi más.
Picture

– Vagy úgy. – Nerissa agya lázasan kattogott. Ez nem történhet meg! Ha mostohalánya férjhez megy, és netalán szülni merészel egy – vagy több – gyereket (pláne fiút!), azzal Rosaline még hátrébb kerül az öröklési sorban, és lemondhat arról, hogy valaha is trónra lépjen, romba döntve ezzel az anyakirálynő gyönyörű terveit. Ezt meg kell akadályoznia, bármi áron, és minél előbb!
– Pár nap múlva el is megyek Crafthole-ba megtárgyalni William királlyal a részleteket – folytatta a királynő. – Nem biztos, hogy sikerrel járok, de nagyon bízom benne.
– Jaj, Isabella! Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Nerissa negédesen. Rájött, mivel ingathatja meg mostohalánya szilárdnak tűnő elhatározását. – Ugye tudod, mit kockáztatsz ezzel? Házasság, gyerekek… nem félsz attól, hogy úgy végzed, mint szegény Anna? Ő sem élte túl a szülést, miből gondolod, hogy neked sikerülhet?
Picture

– Hogyne félnék! Sőt, egyenesen rettegek! – ismerte be Isabella. – Őszintén szólva, ha rajtam múlna, soha nem vállalnám ezt. – Vonásai megkeményedtek. – De én most nem számítok. Nekem a népem érdekét kell néznem, ezért ezt a kockázatot vállalnom kell.
– Hát, te tudod – vont vállat Nerissa tettetett közönnyel –, de nem lesz könnyű dolgod. Ha valami csoda folytán te magad túl is élnéd, még mindig kérdéses, hogy a gyerekeidnek is ilyen szerencséjük lesz-e.
Nerissa négyszer volt várandós, de egyetlen gyermeke maradt csak életben, s még őt, Rosaline-t is majdnem elveszítette a szülés után. A hercegnő jó pár héttel hamarabb jött a világra a kelleténél, kicsi volt, gyengécske, és eleinte nem is lélegzett. Mindenki lemondott róla, ám vártalanul, szinte csodával határos módon mégis felsírt. Noha az első hetek rettegéssel teltek, és nem jósoltak neki két hétnél többet, a kislány végül gyönyörű, életerős fiatal nővé cseperedett, és Merania Rózsája lett.
– Te meg mit akarsz? – förmedt Nerissa Joline grófnőre. A lány már ideje ott toporgott a  folyosóra nyíló ajtónál, próbálva nem megzavarni a beszélgetést.
– Én csak… hallottam, mi történt. Szeretném, tudni, hogy van a hercegnő.
– Szerencsére jól, bár ez téged, gondolom, egy csöppet sem tölt el örömmel – vetette oda Nerissa. A grófnő köpni-nyelni nem tudott.
– Ha csak ennyi, akkor akár mehet is a dolgára – tette hozzá az anyakirálynő.
Picture

– Őfelségének is szeretnék mondani valami fontosat. – Joline nem mozdult, tekintetét a királynőre szegezte.  – Felség, hallottam valamit, ami szöget ütött a fejembe, és esetleg érdekelheti önt.
– Mondja csak – biztatta Isabella.
– Úgy hallottam, fosztogatók garázdálkodnak Meraniában, akik fekete páncélt viselnek, rajta egy vörös színű kard mintájával.
– Sajnos ez így igaz.
– Én tudom, kik lehetnek ők – mondta komolyan Joline.
– Igazán? – hökkent meg Isabella.
– Igen. Amikor meghallottam, hogy vörös kard… rögtön bevillant. Amikor megtámadták a kastélyunkat, több katona is ilyen egyenruhát viselt. Edwardnak dolgoznak, ez teljesen biztos, akár esküt is tennék rá!
– Annyira tudtam! Lady Joline, velem jönne? Érdekelne még pár részlet.
– Hogyne, felség. Örülök, ha bármiben segíthetek.
– Nerissa, te is velünk jössz?
– Nem. Amit a grófnő állít, az csak a gyanúnkat erősíti, de nem bizonyít semmit – közölte fölényesen az anyakirálynő. – Nincs nekem időm ilyesmire. Inkább a lányom mellett maradok. De te menj csak nyugodtan, hiszen tudod, téged egyelőre látni se bír.
– Rendben – nyelt egyet Isabella. – Akkor… majd később beszélünk. Jöjjön, Joline.
Picture

Mikor mostohalánya és a grófnő eltűntek a látóteréből, Nerissa elkapta az egyik arra járó szolgálót.
– Kerítse elő nekem Christian Hale-t, és küldesse a szobámba, de azonnal!
Kezdett torkig lenni az ígérgetésekkel. „Majd ha alkalmas lesz a pillanat”, mindig ez volt a válasz, amikor afelől érdeklődött, miféle hiba folytán lehetséges, hogy őfelsége még mindig él és vígan jár közöttük. Így bízzon meg az ember egy árulóban! Kezdett aggódni, hogy a kis bajkeverő esetleg már meggondolta magát, és csak húzza az időt. Ki kell derítenie, ez-e a helyzet, mert az ügy egyre sürgetőbb, a nyomorult kis békának vesznie kell, még mielőtt elkövet valami helyrehozhatatlan hibát.
***
Picture

A napok lassan teltek. Egy késő délután Bent nem várt meglepetés fogadta a kovácsműhelyben.
– Ben! Itt van Ben!
– Végre! Bátyus! Úgy hiányoztál!
Két kicsi lány rohant a kovácsinas felé, s szinte feldöntötték, olyan lelkesen ugrottak a nyakába.
Picture

– Amy, Lucy! Sziasztok! – A fiú nevetve próbált kiszabadulni az izgága karok öleléséből. – Jól, van, jól van, én is örülök nektek! Hogy kerültök ti ide?
– Velem vannak, fiam.
Picture

– A… apa? – Ben álla szinte leesett, gyomra görcsbe rándult. – Szia… hogyhogy te… ti… itt?
– Lányok, hagyjátok most a bátyátokat! – A férfi tekintete szigorú volt, ám szája szélén mosoly bujkált. –  Menjetek szépen játszani!
– Jó, játsszunk kovácsosat! – csapta össze a tenyerét Lucy a háttérben álló üllőre mutatva.
– Jaj, de jó! Ben is játszhatna velünk! – csatlakozott Amy.
– Az de jó lenne! – csillogott Lucy szeme. – Egy csomó mindenre megtaníthatna! Ő lesz a legjobb kovács az egész országban!
– Az egész világon – javította ki nővére.
Ben fanyarul elmosolyodott. Na, igen. Valószínűleg a két kislány volt az egyetlen rajongója. Legalább ők felnézték rá.
Picture

– Nono! Csak egy lépés arra, és szíjat hasítok a hátatokból! – ígérte apjuk. – Sipirc kifelé! A testvéretek most nem ér rá. Beszédem van vele.
Ben elmormolt magában egy imát.
Picture

– Conrad barátom érdekes dolgokat mondott nekem – fordult fiához Mr. Falkner, ahogy a lányok eltűntek az ajtóban. – Évtizedek óta foglalkozik kovácsinasokkal, rengeteget kinevelt már, de még egy ilyen tehetségtelen alakkal, mint te, még nem volt dolga. Mégis mit csináljak veled, édes fiam?! – fakadt ki. – Miért nem igyekszel jobban? Már a hatodik mester dobott ki téged, Conrad is csak a barátságunkra való tekintettel tűr meg téged. Ki tudja, meddig?
Ben arca égett a szégyentől és a megalázottságtól.
Picture

– De ha nem megy! Én próbálom!
– Ne nyafogj már, az Őrző áldjon meg! A családban nemzedékek óta minden férfi tisztességesen kitanulta a mesterséget, és vitte tovább a családi műhelyt. Nem létezik, hogy pont az én fiam legyen ilyen semmirekellő. Szerencsétlen anyád is kisírja miattad a szemét. Mindenesetre beszéltem Conraddal, és arra jutottunk, talán nem ő a megfelelő mester a számodra.
– Apa, én…
Picture

– Ne szakíts félbe! Figyelj ide: hajlandó vagy-e végre összeszedni magad és sikeresen letenni a vizsgáidat, hogy végre-valahára befejezd a tanulmányidat? Abban az esetben, és csakis abban az esetben, kaphatsz még egy esélyt.
Picture

– Megteszem, ami tőlem telik – tárta szét a karját Ben.
– Kezdetnek nem rossz. Elmondom, mit találtunk ki.
***
Marion néma léptekkel igyekezett haza. Fejében kavarogtak a gondolatok. Az elmúlt napokban furcsa és igencsak aggasztó dolgokra lett figyelmes a munkája során, de egyelőre nem mert végleges következtetést levonni. Bízott benne, hogy téved; nem akart felesleges pánikot kelteni. Most viszont máshol járt az esze: egy igen hosszú és nehéz szülés levezetésén volt túl, de szerencsére az anya és baba is jól voltak.
Picture

Valahányszor egy újszülöttet tartott a kezében, az öröm és a vágyakozás szinte kettészakította szívét. Örült, hogy egy kis életet segíthetett a világra, aki boldogságot hozott családja életébe, másrészt mindig belehasított a gondolat: vajon mikor következik végre ő? Neki mikor adatik meg végre a csoda? Három év várakozás talán nem volt olyan sok, de ő egy örökkévalóságnak érezte, főleg, hogy így is ment a rosszindulatú összesúgás a háta mögött, miért késik a gyermekáldás. Az pedig különösen bántó volt, amikor egy-egy szülő nő vetette a szemére, mit okoskodik, nem is érthet semmit, hiszen egyszer sem szült még.
Picture

Hazafelé a főtéren át vezetett az út, amely most szokatlanul kihalt volt, egyetlen alakot vett csak észre:  egy idős asszony merev tekintettel meredt a kútba.
– Bocsánat, asszonyom, segíthetek? – szólította meg őt Marion közelebb lépve. A nő ráemelte tekintetét.
– Jaj, aranyoskám – károgta az öregasszony. – Szomjas vagyok, kérlek, húzzál fel nekem egy kis vizet a kútból!
– Vizet szeretne? Rendben, egy pillanat – mondta kedvesen a gyógyító.
– Nagyon kedves tőled, hogy megszánsz egy szegény idős asszonyt – hálálkodott az öregasszony. – Jó tett helyébe jót várj! Az Őrző kegyes azokkal, akik jót cselekednek. Már látom, hogy valóra fog válni a legnagyobb álmod. Csak akkor már… ó, nem! – kiáltott fel halálra rémülve.
– Mi a baj? – Marion összerezzent.
Picture

– Várj! Vér van benne! Vérré vált a víz! – kesergett.
Marion rémülten pislogott. Megijesztette őt a nő.
– Nézd csak meg magad, aranyom. Nézd csak meg! Látod?
Marion jobbnak látta engedelmeskedni, és a mélységbe nézett. A lemenő nap sugarai és  a hideg kő valóban vörösre festették a vizet.
Picture

– Ne aggódjon, nincsen semmi baj. A víz tiszta, csak a fényben tűnik vörösnek…
– Nézzenek oda, ki van ott!
– Mit csinál ott a boszorkány?
– Ne hívják b…  – Marion meglepetten pislogott, mikor látta, az öregasszony már nincs mellette. Mintha a föld nyelte volna el.
Az egyik nő odasúgott valamit a másiknak, aki hevesen bólogatott.
Picture

– Miben sántikálsz, mondd csak? – kérdezte tőle az egyik.
– Magában motyogott, biztosan megátkozta a kutat!
– Én láttam, hogy beleöntött valamit – csatlakozott a másik.
– Én nem…
– Jó estét, hölgyeim.
A nők rémülten megfordultak.
– Jó estét – köszöntötték kórusban, kissé megszeppenve az odaérkező Petert. Marion is elrebegett egy halk köszöntést.
Picture

– Ahogy így elnézem önöket, eszembe jutott egy idézet a Szent Könyvből. „Aki pedig pletykálkodik, és másnak rossz hírét terjeszti, kínok közt szárad le annak a nyelve” – szólt jelentőségteljesen a főpap. – Én nem kockáztatnék a helyükben.
A két nő lehajtotta a fejét.
– Ha nincs itt dolguk, akkor útjukra engedem önöket. Otthon  mind a ketten mondjanak el harminc-harminc Miőrzőnket. Ne feledjék, az Őrző pedig figyelni fogja önöket, betartják-e. Menjenek hát! Az Őrző legyen önökkel.
Miután a két nő szemlesütve távozott, Peter Marionhoz fordult.
Picture

– Éppen önt keresem, Marion. Jöjjön velem, valami fontosról akarok beszélni önnel.
– Miről?
– Ne itt. Majd a katedrálisban – intett Peter komoran. Marion nem látta, mennyire nehéz volt elfojtania egy mosolyt.

Nem sokkal később Marion teljesen kivirulva érkezett haza.
– Szívem, megjöttem! – sietett fel az emeletre. – Nem fogod elhinni, mi történt!
– Szia, kicsim. Már vártalak.
Marion orrát enyhe égett szag csapta meg, ahogy belépett az emeleti szobába, ahol férje kissé zavartan álldogált a helyiség közepén. Az asztalon hatalmas gyümölcskosár állt, telis tele finom csemegével.

Picture

–  Hát ez? – érdeklődött Marion a kosárra nézve. – És mi ez a szag?
– Vacsorát akartam készíteni, de azt hiszem, nem volt jó ötlet – fordította el fejét zavarában a férfi. – Úgyhogy hoztam helyette gyümölcsöt. Remélem, jó lesz.
– Tökéletes lesz – mosolyodott el Marion. – Történt valami? – Ismerte annyira a férjét, hogy lássa, valami nyomasztja, és nem csak az odaégett étel.
– Semmi különös.
– A nagyságos asszony írt, igaz? – Marion nem tudta, sírjon-e vagy nevessen.
– Kértelek, hogy ne hívd így anyámat – sóhajtott Eric, de nem bírt elfojtani egy félmosolyt. Margaret Seville soha nem tudta feldolgozni rangon aluli házasságát, amit vagyonuk és birtokuk elvesztése miatt volt kénytelen megkötni. Férje halála után továbbra is megpróbált úgy élni, mint annak idején, drága ruhákkal és különleges ételekkel hivalkodva, bár a régi nemesi kör, amelyhez nem tartozott többé, csak nevetett rajta. Margaret számára egyetlen fia jelenthette a visszautat a régi életébe. Annál nagyobb volt a csalódás, amikor Eric az általa kiszemelt dúsgazdag, özvegy grófnő helyett azt a „senkiházi, erkölcstelen lányt” választotta.
– Halljam, mit írt ezúttal!
Picture

– Csak a szokásosat. Hogy érvénytelenítsem a házasságot, mielőtt még… késő. Ja, és hogy jövő hónapban ünnepli a születésnapját, és szívesen lát az ünnepségen, de csak.. ha egyedül megyek. Azt ugyan lesheti! – közölte indulatosan.
– De gondolom, örömmel venné, ha állnád az ünnepség költségeit, hogy rázhassa a rongyot a sok előkelő vendége előtt – fintorgott Marion.
– Gondolatolvasó vagy – húzta el a száját férje.
– És te persze szó nélkül küldöd neki a pénzt, ahogyan szoktad – vonta le a következtetést a nő. – Miközben alig bírod törleszteni apád kártyaadósságát is, amit maga után hagyott.
– Mi mást tehetnék? Mégiscsak az anyám – sóhajtotta Eric. – Nem hagyhatom cserben. De amíg téged nem fogad el, addig ne is várja, hogy meglátogassam!
Picture

– Talán egyszer megbékél. Addig is van itt valami, ami biztosan jobb kedvre derít majd. Peter főpap behívott a katedrálisba, és ezt küldi neked. Nézd csak!
Eric kíváncsian kézbe vette a papírt, amit felesége úgy szorongatott, mint egy darab gyémántot. Ahogy olvasta a sorokat, arca egyre inkább felderült.
Picture

– Ez nem lehet igaz! Komolyan?
A szöveg az egyik szentségtelen iratból vett részlet fordítása volt, melyből pontosan kiderült Seraphim sorsa, és meglehetősen pontos leírást adott a kard darabjainak lelőhelyéről.
– Kifejezetten kérte, hogy ne szólj erről senkinek, főleg arról, hogy tőle van. Ha a legenda igaz, akkor ez a leírás elvezet majd a kardhoz.
Picture

– Ez… ez… ez nagyszerű! – Eric örömében felkapta feleségét, és megforgatta a levegőben. Ez egyszerűen hihetetlen! Nincs más dolga, mint útra kelni és megkeresni a legendás fegyver darabjait, s utána csak össze kell kovácsolni! Már látta is maga előtt a királynő arcát és csillogó barna szemét, amikor átnyújtja neki a legyőzhetetlen fegyvert.
– Mégis mivel vetted rá erre a főpapot?
– Hát, jó a meggyőzőerőm – mosolygott büszkén Marion.
– Nekem van a legcsodálatosabb feleségem a világon – dicsérte Eric. – Nem tudom eléggé megköszönni!
– Ez a legkevesebb. – Marion Eric nyaka köré fonta a karját, majd lassan közelebb húzódott, és hozzásimult. Tekintete huncutul csillogott.
Picture

Férje magához vonta őt, s ajkára tapasztotta a száját. Lassan az ágy felé vezette a nőt.
– Hátha most vége sikerül – suttogta Marion a fülébe.
Eric minden izma megfeszült. Rögtön elszállt a pillanat varázsa. Ő is nagyon vágyott rá, hogy végre teljes legyen a család, és gyerekzsivaj töltse be otthonát, de amikor három éve minden együttlétük arról szól, hogy „hátha végre sikerül”… a reménytelen várakozás és néma számonkérések lassú méregként emésztették őt, és az egész házasságát kikezdték.
Picture

Eric gépies mozdulatokkal oldotta ki Marion ruháit, és fektette az ágyra. Próbált kizárni a fejéből minden mást, és elveszni felesége ölelésében és csókjában.
Az együttlét után levegőért kapkodva terültek el az ágyon.  Eric csendben nézte a plafont, s tért vissza a valóságba.
– Szívem? – fordult hozzá Marion. Rossz érzés kerítette a hatalmába. Mindig ezt érezte férje társaságában. Nem is kívánhatott volna jobb és megértőbb társat maga mellé, mégis nem hagyta nyugodni valami. Eric valahogy mintha sohasem lett volna igazán vele. Amikor együtt voltak, gondolatai mintha mindig valahol máshol jártak volna, amikor ölelte, mintha nem is őt ölelte volna, hanem valaki mást. Hiába próbálta megbeszélni vele, Eric csak értetlenül pislogott, nem értette, miről beszél felesége.
Eric válaszul magához húzta, és gyors puszit nyomott az arcára.
Picture

– Kérlek, ne haragudj, de el kell mennem.
– Tessék? Hová és… miért? – kérdezte döbbenten a nő.
– Még ma elindulok megkeresni a kardot. Minden perc számít.
– De hát… csak így, ilyen hirtelen? Legalább holnapig várj! Ne menj el, kérlek!
– A leírás szerint Effenmont szigetén keresztül vezet majd az út. – Erről eszébe jutott egy kérés és egy ígéret, amit be szándékozott tartani. – Két óra múlva indul arra egy hajó, utána legkorábban három nap múlva fog. Addig nem várhatok.  – Eric gyorsan lemászott az ágyról, és öltözni kezdett.
– Nem hagyhatsz itt! Mi lesz velem egyedül? – Marion remegő kézzel vette fel a földről hálóingjét. Sírással küszködve bújt bele, majd könnyes szemmel, hitetlenkedve nézett a férjére.
– Nem lesz semmi baj. Mire hármat pislogsz, itthon leszek.
Picture

– Muszáj elmenned? Ez az út nagyon veszélyes és kockázatos! Miért érzed úgy, hogy ezzel kell bizonyítanod bármit is bárkinek?
– Kérlek, ezt ne – csitította szomorúan Eric. – Meglátod, épségben visszatérek, és gyorsan eltelik az idő.
– Féltelek. Mi lesz veled egyedül?
– Nem leszek e… – Eric a nyelvére harapott, de már késő volt.
– … egyedül? – fejezte be megrökönyödve Marion. – Kivel mész?
– Lehet, hogy Effenmontig Lady Joline is velem tart – ismerte be kelletlenül a férfi. – Korábban is kérte, hogy kísérjem el az ott élő rokonaihoz.
Picture

– Hogyan?! – csattant fel Marion. – Minek kísérgetnéd te őt bárhová?
– A segítségemet kérte. Azt mondja, megnyugtatná, ha én mennék vele.
– Ééértem. Mondd csak, te teljesen vak vagy, hogy nem látod, mire megy ki a játék? Ez a nő akar tőled valamit! – tajtékzott.
– Tévedsz. Ő csak egy szerencsétlen lány, aki mindenét elvesztette.
Picture

– Megszakad érte a szívem – húzta fel az orrát Marion. – De várjunk csak, milyen ostoba vagyok! Téged ugye csöppet sem zavarna, ha többnek akarna, mint kísérőjének?
– Marion, ez nevetséges! Tudod, hogy én soha nem lennék hűtlen hozzád! – Kerülte a nő tekintetét.
– Akkor az is hazugság, amit Rosaline hercegnőtől hallottam a minap? – bukott ki a kérdés Marionból. Nem akart beszélni róla, de nem bírta tovább magában tartani. Tudni akarta az igazat.
Picture

– Mit hallottál te tőle? – kérdezte Eric őszinte csodálkozással.
Felesége mély levegőt vett.
– Állítólag kikezdtél a királynővel a vívásleckék alkalmával.
Eric arca holtsápadtra vált, majd égővörösre gyúlt.
– Honnan vette ezt a képtelenséget?
Picture

– Állítása szerint őfelsége maga panaszolta el neki. Mi igaz ebből, halljam!
– Természetesen semmi – felelte a lovag mélyen felháborodva. – Aljas rágalom! Nem tudom, mit akart ezzel a hercegnő elérni, de ebből egy szó sem igaz. Feltételeznél rólam ilyesmit?
– Én már nem tudom, mit higgyek – suttogta Marion szomorúan.
Picture

Férjének kezdett elfogyni a türelme, és rosszul estek neki a nő szavai.
– Mondd, adtam én neked okot bármikor is a féltékenykedésre? Miért mindig a rosszindulatú gyanúsítgatásoknak hiszel, és nem nekem? Miért nem tudsz végre bízni bennem? Egyáltalán, hogy van merszed bármit számon kérni rajtam, azok után, hogy… áh, hagyjuk! – legyintett bosszúsan. – Már bánom azt is, hogy… – Gyorsan elharapta a mondatot, de késő volt.
– De, de, mondd csak ki. Bánod azt is, hogy egyáltalán elvettél feleségül. Értem én – fejezete be felesége. Hangja tompa és üres volt.
– Marion, kérlek, tudod, hogy nem úgy…
Picture

– De, pontosan úgy értetted! Legalább őszinte voltál. Semmi baj. – A nő elfordult, hogy férje ne lássa alattomosan kicsorduló könnyeit. – Tudom, hogy régen megbántad, és ha tehetnéd, visszacsinálnád. Csak kolonc vagyok a nyakadon, életed legnagyobb tévedése. Ismerd csak el!
– Dehogyis. Figyelj rám, én…
Picture

– Nem! Indulj már! Menj el! Tűnj el innen, hallod? Az se baj, ha végül haza sem jössz többé! Talán úgy lenne a legjobb mindenkinek!
– Meglehet – keményedtek meg a férfi arcvonásai. – Vigyázz magadra, Marion! Ég veled!
– Várj! – Mielőtt a férfi kilépett volna az ajtón, felesége odarohant hozzá, és a karjába vetette magát, vigasztalhatatlanul zokogva. Eric gondolkodás nélkül magához szorította. – Ne haragudj, kérlek! – szipogta Marion. – De annyira félek, hogy elveszítelek! Nem akarom, hogy itt hagyj! Szeretlek!
Picture

Percekig némán ölelték egymást, majd a férfi kellemetlen érzésekkel a szívében útnak indult.
A hajó indulása előtt még úgy döntött, ellátogat a palotába. Szólni akart Lady Joline-nak, hogy most el tudná kísérni Effenmontba. S persze a királynőnek is tudnia kell a fejleményekről, nem akart búcsú nélkül elmenni.
Hamarosan elérte a palotát. A végeláthatatlan folyosókon keresztül gyors léptekkel igyekezett a királynő dolgozószobája felé. Késő volt már, alig egy-két ember lézengett a folyosókon, főleg szolgák és palotaőrök.
Picture

A palota csendjét hirtelen velőtrázó sikoly verte fel.
– Segítség! Valaki segítsen!
Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments